Ahogyan azt előzetesen várni lehetett, a Zágráb természetesen duplán visszaadta a kölcsön pöttyöt fehérorosz pajtásaiknak, így sikeresen pöckölték ki az ezt nyílt levéllel megköszönő Celjét mindkét sorozatból. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ezen én akkor is háborognék, ha nem pont szegény szlovén pajtásaink volnának a rábaszók a történetben. Mindenki szégyellje mélységesen magát, akinek ez természetes, én hányok tőle. Hogy ez az oka annak, hogy idén valahogy nem jött meg számomra a tavasz - nem meccseket várok, hanem a szezon végét - vagy valami egészen más, nos az jó kérdés. Gondolom kiderül majd idővel, bár azt már most is tudom állítani, hogy nem kizárólag ez zavar. De mindegy, most felszívom magam FF-várósra, hátha sikerül majd belelkeskednem.
Persze a helyszínt illetően is vannak fenntartásaim, biztos nagyon szép város Breszt, de a halál nemiszervén található kábé, ráadásul nem abba az irányba, amiért simán áldozatokat hoz az ember. Jó, Lengyelország teljesen rendben van, és hát arra vezet az út, ha úgy nézzük, akkor Varsótól 200 km, a határmenti Terespoltól meg vagy 13 keményen, szóval lehet ezt a túrát úgy is csinálni, hogy lengyel-túra legyen belőle, de az biztos, hogy ez most kimarad. Nekem. Másnak még mindig nem késő eldöntenie, hogy kimegy, kétlem, hogy ne találna bárki szállást a környéken, szerintem túl drága sem lehet, viszont biztosan különleges. Én mennék szívesen, de ez nem az a szízön, még ha szép hosszú is.
Címvédőként érkezünk tehát Bresztbe, hiszen az a csodálatos helyzet, hogy amikor csak elindultunk, megnyertük a regionális bajnokságot, és ha ezt ne adj isten idén is megtesszük, akkor mi leszünk a legtöbbször SEHA-t nyert csapat. Persze ne szaladjunk így előre, inkább idézzük fel az eddigi két győzelmet.
Az első sehás évünkben Veszprémben rendezték/tük a Final fourt sixet (a Zágráb miatt ugye bővített finalt kellett rendezni, hisz hát ha valakik, a horvátok köztudottan szeretik úgy görbíteni a szabályokat, hogy nekik azért mindenképpen megfeleljen), épp a horvátok ellen kellett vért izzadnunk az elődöntőben, de végül behúztuk, utána pedig a Breszt volt az ellenfél a döntőben. Az volt a Vardar beleszarik éve, az elődöntőt szépen hagyták elúszni, hogy aztán a BL-ben se villanjanak ugye, így pedig még döntő sem lett belőle. Nyertünk.
Aztán a második szízönünkben Varasd volt a helyszín, már csak négy csapat volt - a Zágráb saját jogán bejutott ugye -, és hát egy emlékezetes, de inkább kriminális elődöntőnk a Breszt ellen. Tavaly amúgy is halmoztuk a döntetleneket, rengeteg meccsen jöttünk vissza jelentős hátrányból, utána sem nézek, hogy ebből pontosan hány hatvan perc után elért döntetlenünk lett, de sok(k). A varasdi elődöntő is beleillett ebbe a történetbe, horror meccs nagyrészt borzasztó játékkal, későn ébredéssel, akkor is szenvedéssel, hat lőtt góllal az első félidőben, aztán pedig embertelen teperéssel, miközben semmi nem jött össze. Semmi, csak a hetesek.
És most itt a harmadik, és elképzelető, hogy egyben utolsó SEHA FinalFourunk. Abból a szempontból ez egy igen érdekes helyzet, hogy a tavalyi forgatókönyv ismétlődhet meg, legalábbis az elődöntők mindenképpen ugyanabban a leosztásban lesznek, csak most más helyszínen. Na nem mintha ezt úgy mondanám, mint valami félelmetes, ijesztő, ismeretlen tényezőt, pusztán csak a tények kedvéért jegyeztem meg. Breszt számunkra nem ijesztő, kicsit sem. A legnagyobb kaki közepette is magabiztosan tudtunk ott nyerni, bízom benne, hogy most sem lesz ez másképpen. Breszt nem Szkopje, azt beszéljük meg, ráadásul az ottani mérlegünk is elég pöpec, de ez most nem tartozik ide.
Meshkov Breszt vs Telekom Veszprém
Az alap felvetésem az, hogy nyerni megyünk. Kezdődik az évnek azon része, amikor már címeket, kupákat osztogatnak, ennek megfelelően és szemmel láthatóan javul a csapat teljesítménye, és ez jó. Nagyon jó. Péntek-vasárnap viszonylatban tolunk két meccset, ha nem is tudunk majd meg mindent arról, hogy mire számíthatunk egy ilyen helyzetben, az biztos, hogy közelebb leszünk az igazság ismeretéhez, mint eddig. Ki fog derülni például, hogy egy nap pihivel hogyan viselkednek két fontos meccsen az öregebbek, illetve inább az, hogy a lábak, fejek, kezek bírják-e. Szép felvezetése ez a tavaszi fontosaknak, éles meccsek jó csapatok ellen, de tegye fel a kezét, aki az összes begyűjthető cím közül nem ezt tartja a legelengedhetőbbnek. Na ugye. Gyakorlásnak remek lesz, és kb. egy vállrándítással fogom elintézni, ha méltó körülmények között kikapunk a döntőben.
De persze az nincs benne - részemről legalábbis semmiképp - hogy ne jussunk döntőbe, azt nem fogom vállrándítással intézni, úgyhogy a Breszt mindenképpen egy teljesítendő feladat kell legyen, komolyan is kell vennünk, ennek megfelelően. Attól nem tartok, hogy nagy lesz a mellény, szerintem emlékszünk annyira a tavalyi ugyanilyenre, hogy ezt a meccset helyén kezeljük, és tulajdonképpen ehhez a melóhoz tőlünk éppen ennyi kell. A világért sem becsülném le a fehéroroszokat és a hazai pályájukat, de nekünk is szülinapunk van, úgyhogy az nem ér, hogy jubilálós év, az teljesen mindegy. Sőt, a Celjének is az volt, mégis szopóálarcot kaptak idénre. Egyébként pedig vagyunk annyival jobbak, hogy ha tényleg odatesszük magunkat, letörjük a vendéglátónk szarvát rögvest.
Az ő legnagyobb fegyverük hozzánk hasonlóan a védelmük, és a mögötte stabilan érkező kapusteljesítmény: Ivan Pesic felnőtt a feladathoz Bresztben, most már évek óta bizonyítja ezt. Ez viszont bennünket nem szabad kizökkentsen annak ellenére sem, hogy csináltunk már idén hőst nála rosszabb képességű kapusból is, de mindegy. Most nem fogunk. A védelmüket néhány átlövéssel kilépésekre kell kényszeríteni, majd gyorsan kihasználni a keletkezett réseket. Beállókkal, befutkosó szélsőkkel nagyon gyorsan előnyt kellene szereznünk, hogy a végére ne is maradjanak nyitott kérdések. Az ördög nem alszik, ugye. Valószínűleg ők is pontosan erre készülnek, a két csapatnak ugyanis nagyon hasonló erősségeik vannak, náluk egyértelműen Stojkovic az ász, nem is véletlen, remek beálló és hetest sem hagy ki annyit, mint mi újabban, de ismerjük, tudjuk, olvassuk, ő egyedül ellenünk meccset nem nyerhet. Ez biztos. Jamali meg a Melák is durrogtathatnak, Iman kezétől mondjuk lehet számítani meglepőre, de ha Kristopsen több gólt lő, mint 3, és nem az a taktika, hogy őt lövessük meg, az szégyen. Aztán kb. ennyire kell számítani tőlük, ha ezek a lehetőségek nem lepnek meg bennünket, akkor minden rendben lesz, és a szokásos breszti különbséggel (1-6) hozzuk a meccset.
Hiszen mi az átlövések, majd a nyilván ezután következő beálló-tömködés után is tudunk villantani, mégpedig a szélsőinkkel. Akik amúgy rendesen felszállóban vannak az itthoni zágrábi meccs után, én még tovább szárnyaltatnám őket. Hatalmas szükségünk volna egy ilyen éles fegyverre a tavasz hátralévő részére, és hát mikor lövessük meg őket, ha nem az ilyen meccseken? Szóval igen, én különösen építenék a szélsőkre, főleg, hogy a breszti falat minél inkább széthúzni kellene, mert úgy lazulhat fel leginkább a belseje.
A hatosfalat fel fogjuk tudni tenni a pályára, efelől kétségem sincsen, ha pedig tényleg, akkor a védések is jönni fognak szépen, ezesetben futkoshatnak a gyorslábúak, pihenhetnek az öregek, ez volna a legszebb. Nyilván Xavi nem most fogja meghazudtolni önmagát, úgyhogy nem is számítunk jobboldali csereátlövőre, de legalább abban kifejezetten reménykedem, hogy Ligetvári és/vagy Blagotinsek kap a hétvégén néhány percet. Durva mi? Pedig ebben is csak reménykedni lehet. Na de nézzük a másik pénteki meccset.
Vardar Szkpoje vs Zágráb
A horvátok megkeverték maguknak a rendszert, hogy ebből most profitálnak vagy stagnálnak, az kiderül menten. Gondolom úgy voltak vele, hogy lapot húznak a 19-re, és megpróbálnak nyerni valamit nemzetközileg, az pedig számukra csak itt lehetséges. Ebből a szempontból talán kicsit védhető is a hirtelen edzőmenesztés, hisz tulajdonképpen akkor sincs semmi, ha nem lendülnek meg tőle, úgyis papírforma már az is, hogy nem jutnak SEHA-döntőbe, de hátha. Ki tudja. Mondjuk én kicsit megtúrtam volna még azt a merítést edzőkérdésben, mert hát Goluza barátunk aranypofa, meg minden, de ha jól emlékszem volt már hasonlóban része, és akkor annyira nagyon nem felelt meg. Aztán ki tudja, lehet, hogy most elég lesz a haveri attitűd motivációnak, és ezzel a csakazértis érzéssel lenyomják a Vardart szépen.
Bár kétlem.
Illetve hát nagyban függ ez attól, hogy a Vardar milyen motivációval érkezik Bresztbe. Az elmúlt két évben láttunk már tőlük mindent, durván beleszarást és nyerni akarást is. Részemről az utóbbit várom most, egyrészt mert nincs veszítenivalójuk, velünk már nem kerülhetnek össze a BL-ben, nincs mit titkolgatni senki előtt sem, ugyanakkor van egy párharcnyi lemaradásuk, egy égésük a Metalurg ellen, és némi zavar az erőben. A hétvége talán neki jön a legjobban, itt most szinte tét nélkül - hú, remélem a SEHA-sok nem olvassák ezt - lehet visszajönni a vérkeringésbe, remek alkalom Flensburgra készülni, és úgy általában helyretenni magukban mindent. De csak ha komolyan veszik, mert tingi-langiból senki sem nyert még semmit sem. Csak a Kielce.
Ha pedig mindkét csapat komolyan veszi, akkor a macedónoké a papír ugye, és én is rájuk teszek. Magunkra és rájuk. Ezt várom a péntekiktől.
Illetve néhány mondat erejéig magunkra visszatérve azt is várom még, hogy lássam a tüzet a szemekben, a lelkesedést, csúszást-mászást, kaparást, a kipattanókért loholást, egymás góljainak/védéseinek megörülését, szóval lássam a CSAPATOMAT. Félreértés ne essék, az utóbbi időben láttam magunkon mindezt, egyáltalán nem szándékom arra célozni, hogy kevés volt, sőt, azt gondolom ebben is szépen ível a fejlődésünk felfelé, csak fontosnak tartom itt is leszögezni, hogy ez most már minden meccsre kell. Ezekből az apróságokból lehet tovább építkezni ugyanis, mert ha neadjisten nem jönnek össze a dolgaink támadásban úgy, ahogy szeretnénk, ha az akarat és a fentiek meglesznek, még azzal is nyerhetünk egy meccset.
Innentől minden mérkőzés döntő a Telekom Veszprémnek, álljunk hozzájuk úgy is, ha kérhetem.
Hajrá Veszprém!