SEHA FF - legalább tudtunk örülni

Nagyvonalúan eltekintek annak a boncolgatásától, hogy itt mégis mekkora fejetlenség uralkodik pontosan, az biztos, hogy aki tavaly benne volt az otthoni rendezésében, az most a tenyerét dörzsölgeti mosolyogva, mert örül, hogy most nem az ő feje van hatszáz felé szétszakadva. Próbálom csupán egy adattal szemléltetni, mekkora a baj: korábban jöttünk ki jóval, gondoltuk nem árt, ha hagyunk időt mindenre, nos így, hogy még alig voltak, így 24 perc volt átvenni két akkreditációt, ami ráadásul láthatóan benne is volt a rendszerbe, tehát nem volt vele semmi gond, de alsó hangon is négy emberen futott át ez a sztori, összeszaladtak néhányan fejet vakargatva, abból a negyvenből, akik ténferegtek tétlenül a hallban.

Viszont az Aréna eléggé rendben van, szépen összepattintották az alkalomra, és hát be kell látni, a miénknél alkalmasabb egy ilyen esemény lebonyolítására, nagyobbak a terek - kivéve a parkolót persze, de azt a Dráva-part hossza megoldja - van hely mindenre az ugyanakkora kapacitás mellett. Az önkénteseknek például saját öltözőjük van!!! Úgyhogy ez pipa. És rendben volt a látvány is, meg a felvezető show, bár nyilván ebből vasárnap lesz a csúcs.

Ivan Sliskovic lesz a kimaradónk, és hát nyilván Moya, aki a délelőtti edzésen egy zsámolyról leugrás következményeként megsérült, remélhetőleg ennyi szerencsétlenség történik itt a hétvégén, több nem.

Veszprém vs Breszt

Elnézést kell kérjek amiért ennyire átnéztem ezen a meccsen, de ahogy én megtehettem, úgy a csapat azért annyira nem. Ennek meg is lett az eredménye, majdnem szétizgultam magam a hetesek közben. Egyébként is rohadt régen nyomtunk már hetespárbajt, elfelejtettem, hogy az milyen izgi, de nem annyira kívántam mára magamnak, hogy őszinte legyek. De az eleje.

Elég enerváltan kezdtük a mérkőzést, álló helyzetekből gondoltunk gólt lőni, ami nyilván nem jött össze, így a három és fél perces szenvedést követően a Breszt lőtte be először a helyzetét. Pedig volt néhány mindkét oldalon, de Pesic is, Roló is jó formában kezdte a hétvégét. De ez aztán senki másról nem volt elmondható, sem a védekezésünk, sem a támadásunk semmi előremutatót nem tartalmazott, az Atman nélküli Breszt azzal, hogy láthatóan akart kézilabdázni, simán állva hagyott bennünket a félidő első felében. A 15. percben 7:2-es állásnál felhangzott az Ébresztő, ébresztő! teljesen jogosan amúgy, amire Chema bekígyózott végre az amúgy meglehetősen aggresszív breszti védelmen. A mi védekezésünk viszont csak nem akart összeállni, az ellenfél ott talált rést, ahol kicsit is akart, és hát támadásban sem villogtunk ennél fogva. Ugalde mentésénél, amikor felugrott úgy két-három méter magasra, éreztem először azt, hogy lassan rájövünk, ez nem lesz elég itt ma, úgyhogy van hova kaparni.

Pesic láthatóan motiváltabb volt, mint a komplett veszprémi csapat, és sajnos szorgalmasan bele is lődöztük a labdákat. Félidőben elég furcsán éreztem magam az eredményjelzőt látva, hát innen már egy elég komoly kapaszkodás kell ehhez a meccshez, de minimum egy durva rohanás, hogy a Breszt a végét ne bírja. Meglátjuk. Az ötpercenként egy gól elég csúnya adat ránk nézve, nyilván Xavi most kisebbre ordítja az arcokat az öltözőben, mert hogy kisebb mellény kell, több alázat, meg futás a második félidőben, az biztos. Írtam, hogy hatalmas blama lenne szorosat jtszani, hát na, ha van annál blamább, akkor ez az. Hogy még csak nem is szoros, de rohadtul nem a javunkra. A félidő szépen elhúzódott a veszprémi öltözőben, a Breszt már rég pályán volt, mikor mi nekiálltunk kiszivárogni, de akkor sem tűntünk túl lelkesnek. Pont olyanok voltunk, mint tavaly a Vardar nálunk. Nagy mellény és I don't care.

Attól sem nyugodtam meg, amikor Momo elkezdett hat és fél méteren indulócseleket tolni, majd lepkefing lövésekkel támadni a kaput, de legalább elkezdtük lehúzni a labdákat szélre, csak hát még Gasi is föléhúzta. Némi teperés a védekezésünkön már látszott, és Mirko is hozta magát szerencsére, így öt perc után már a második labdánk volt a háromra. Viszont rohadtul rohanni kellene, amit egyáltalán nem csináltunk, mert az még mindig négy gól ott, az idő meg fogy, és továbbra sem nekünk állt a zászló, főleg hogy támadásból küldette ki magát Renato. Csak nem akart fogyni a különbség, főleg miután a Chemára álló beálló melák gólja után kettős hátrányban szenvedhettünk a továbbiakban. Az akarás azért már kicsit javult, de még mindig megtalálta a Breszt a helyeket a falunkon, így hiába szenvedtünk össze elöl gólokat, ha a fehéroroszok mindegyikre válaszoltak. Állandósult egy 3-4 gólos különbség, az idő meg fogyott, lassan hatalmas rohanás kellett volna, de egyszerűen dadogott a kezünkben a labda, amikor meg eljutottunk lövésig, Pesic kirúgta. A 46. percre végre lőtávolságban kerültünk, de nem tudtuk átlépni az árnyékunkat, ráadásul újabb kétperceket sikerült összeszednünk egy védekezésen belül, miért is ne, hetes, újra 3, és minimum két perc kettős emberhátrányban. Hú.

Aztán amikor mi kerültünk előnybe csak tologattuk középen a labdát, és háromszor végig kellett húznunk ahhoz, hogy egy szélső lövőhelyzetbe kerüljön, vagy amikor Laci kb. a tizedik másodpercbe lőtte el félszarul, na akkor kiborultam. Úgy csináltunk az egész második félidőben, mintha kurvára ráértünk volna, Aron szájában konkrétan megaludt a tej egygólos hátrányban, miközben a Breszt pedig komótosan eltámadgathatott úgy másfél perceket az előnye birtokában. Mintha fehér mezben senkinek nem lett volna esze ahhoz, hogy éppen mit kell csinálnia. Na ezt mi nem engedhetjük meg magunknak, ilyenkor nem is tudom, mit gondoljak.

Aztán a meccsen talán egyetlen szépen kivédekezett támadásukból megszerzett labdával kiszenvedtünk egy döntetlent, ami azt jelentette, hogy hetesekkel dől el az első elődöntő. Remek. Viszont javunkra legyen mondva, hogy az orosz rulettet mi nyertük meg, észnél voltunk a heteseknél, nekik meg megremegett a kezük.

Maradjunk annyiban, hogy így legalább igazán tudtunk örülni a döntőnek, a többit pedig marha gyorsan felejtsük el.