Szeretünk segíteni és örömöt okozni, és mindenkit szeretünk, aki hasonlóképp van ezzel, így kijelöltük idei iránynak, hogy egyre több olyan projektet ötleteljünk ki, vagy csak vegyünk részt olyasmikben, melyek így vagy úgy, de valódi örömet okoznak másoknak. Főleg rászorulóknak és gyermekeknek. Sajátságos preferenciánk miatt persze igyekszünk ezt majd minél többször összekötni kedvenc sportágunkkal, meg úgy alapvetően a sporttal, ennek érdekében tervezünk majd együttműködni egy számunkra szimpatikus civil szervezettel, a Sportbarát Alapítvánnyal.

Az Sportbarátok céljai között szerepel többek közt minél több gyermek és hátrányos helyzetű család kézimeccsre juttatása, magas szintű sportélmény biztosítása néhányuk számára, amit természetesen mi is teljes szívvel tudunk támogatni. Sok esetben az élmények hasznosabbak a tárgyaknál, mi is egyetértünk azzal a felfogással, hogy ezek jellemformáló hatással bírnak, hogy a közösség erőt ad, példát mutat, az összefogás pedig csodákra képes és hogy a sporton szocializálódott gyermek az életben valós előnnyel indulhat.
Mostantól minél több gyermeknek szeretnénk megteremteni ennek a lehetőségét. Tégy te is így, tegyünk közösen a közért! Tudsz segíteni.

Részletek, hamarosan az induló sportbarat.org oldalon