Annak idején, az első és egyben egyetlen, teljesen véletlen Portugáliába keveredésem során megfogadtam, hogy ahány meccset csak lejátszunk a jövőben az amúgy kézilabdaügyileg meglehetősen újszülött, ámde látványosan tehetséges országban, én bizony ott leszek. És mivel rendkívül szavatartó vagyok az ilyen ügyekben, és hát a portugál kézilabda is elég rendesen összekapta magát azóta, főleg az utóbbi időben, hát kénytelen voltam portói repjegyet vadászni már jó előre. Írtam volna sportturistát is még időben, ha nem szerepelt volna olyan remekül a magyar válogatott a januári világversenyen, de hát jól szerepelt, az pedig kicsit elvitte az időmet. Nem bánom mondjuk, ráadásul pont ez a túra az, amely kapcsán semmilyen szempontból nem biztatnék senkit sem a csak úgy elindulásra, hiszen az amúgy is korlátozott jegyszám fölé bazira nem fognak nekünk többet adni a vendéglátók, és ezt igyekeznek is minden lehetséges módon és fórumon tudomásunkra hozni, leszögezni. Most még futunk néhány kört a szállásadókkal, hogy akik mindenképpen kijönnek, jegyhez juthassanak, de sok reményt nem kell fűzni hozzá.
Egyébként oPorto pont olyan remek desztináció, mint Lisszabon, úgyhogy akkor sem fogják megbánni a túrát, ha végül nem jutnak be, ezt garantálom. Még ha az előrejelzés a komplett hétvégére esőt, de minimum borús időt mond is, van ott elég borospince ahhoz, hogy ne ázzon senki szét. Illetve ne úgy. Értitek. Kézilabdázzunk!
Már tavaly egyértelmű volt a portugál kézilabda rohamos fejlődése, pedig akkor csak az egyenes kieséseses Sporting jutott, hogy aztán bő egy hónap múlva meg a Porto leverje őket a hazai trónokról. Miután EHF kupás FF-t toltak, amúgy. Szóval ezen a ponton lehetett már sejteni, hogy a Porto sem szarral gurigázik. Aztán gyorsan be is kezdtek, bár nyilván eleinte benne volt a legyintés-faktor is, amivel az ellenfelek irántuk viseltethettek, így pedig az első nagy skalpjuk a jellemzően amúgy sem őszre gyúró, Dusi vezette Kielce lett. Miközben mi viszont épp ráztuk a pofonfát szépen otthon a Kiel és idegenben a Pite ellen. Nem túl kellemes emlékek ezek, de mára már tökmindegy, kijavítottunk szépen mindent. A lényeg az, hogy aztán a kellőképpen komolyan vett Porto végül nagy vereséggel (38:28) távozott Veszprémből, és ez meg is hozta a mi őszi fordulópontunkat, szerencsére.
(Martins hosszabbított 2023-ig)
De ők továbbra sem adták könnyen a bőrüket, ugyanakkor a meccset eldöntő rutin jól láthatóan hiányzott belőlük ahhoz, hogy a százszor megnyert hazaiakat végül ne bukják mindig döntetlenre. Elszerencsétlenkedtek néhány pontot, na, lássuk be. Jövőre már nem fogják, valószínűleg, de így esett meg, hogy a Zaporozsije után a Pite is egy ponttal távozott Portugáliából. Ezen felbuzdulva aztán kitapostak egy kieli győzelmet az éppen kizökkenni látszó zebrák ellen, ám a következő heti visszavágón viszont Duvnjakék nyertek 1góllal, szintén hatalmas szerencsével, vagy hogy is nevezzem. Aki látta azt a meccset, tudja, mire célzok itt nagy bőszen, a németkék ott mindösszesen egyszer vezettek. Jókor. Következett az idegenbeli Montpellier, mely fényes vendéggyőzelmet hozott, majd meglepetésre kikaptak Harkovban, és itt zárult az ősz.
Hatalmas szerencsénkre egyébként akkora teljesítmény-ingadozásokat láthatunk a csoportban, hogy a miénk is bőven belefért. Talán annyi, hogy a mi teljesítményünk éppen az őszi idény végére állt be stabilba, mondhatjuk, hogy nekünk jött legrosszabbkor a BL-csend. De ezen felesleges keseregni, hiszen ezen a szinten szinte mindenkinek közbejött egy Eb, és milyen Eb., édesistenem. Kevés válogatott villantott a magyarnál nagyobbat januárban, persze pont a portugálok. És még mielőtt felszisszenünk, hogy hogy is jön ez ide, hát kérem szépen úgy, hogy az az elképesztően eredményes, ijesztően kemény, nagyon modern, gyors és kreatív kézit mutató válogatott szinte teljesen a Portóra épül. Annyira, hogy számszerint kilenc - azaz KILENC, 9!!!! - játékosuk volt kinn a tornán, és nem csak kinn volt, hanem gyakorlatilag végig is tolták. És jól láthatóan bírták. Ellenünk még mindenképpen, pedig az nekik is a hetedik meccsünk volt.
Quintanát gondolom nem kell külön bemutatni, amit ő idén mutat, az simán világszínvonal, elképesztően stabil, megkerülhetetlen érdemei vannak úgy a válogatott, mint a Porto sikereiben egyaránt, biztos nem véletlen, hogy Bravo az egyik keresztneve. Kivárós kapus, aki nem ütemre, hanem ésszel és döbbenetes reflexekkel véd minden lövést, ami nem tökéletes. Hosszú végtagok, amúgy is két méter, és atletikus mozgás, testfelépítés. Hát nem tudom, mi lehet a gyenge pontja, nem igazán jöttem rá eddig, persze elég, ha én fosok tőle, a játékosoknak nem szabad beszarni, mert azzal nem megyünk semmire.
Valószínűleg az sem veti vissza a teljesítményét, hogy előtte meg van egy ilyen Salinás, Gomeses fal, ami mögé elég nehéz belátni is, nemhogy bekerülni, labda nélkül is, nemhogy labdával, hátö. Egyébként sem tudom, mikor gyúrták ki magukat ennyire luzitánék, de hogy mostanság ki vannak pattintva cefetül, az hétszentség. Pont annyira, hogy dinamika még bőven maradjon a mozgásukban, de ne akarjál velük cicózni, kicsit arra az aranygenerációs franciákra hajaznak testalkatban. Ő pl. itt balra Iturriza, aki nem kicsi, nem is kezdő, de két másik beállótársával együtt eddig összehozott vagy 75 gólt a csapatának a BL-ben, ami több, mint az összgóljuk negyede. Ebből gyorsan ki is számolhatjuk, hogy nagyon vigyázni kell a beállóikra, és azok megjátszására, mert egyrészt előszeretettel használják ezt a játékelemét a kézilabdázásnak, és hát azt sem kell nagyon magyarázni, hogy miért. Természetesen van olyan felállásuk, amikor nem kell cserélniük, Quintana védései után pedig Branquinho is, Areia is veszettül gyorsan odakerülnek ám az idegen kapuk elé gólhelyzetbe, vagy második hullámmal jön Martins/Rui Silva (mikor melyik, konkrét színvonalesés nélkül), utóbbi amúgy szerintem gyakorlatilag zseni, ez különösebb túlzás nélkül kijelenthető. A mindenkori irányító semlegesítése tehát kulcs lesz, ráadásul ők nem is csak a játékot szervezik, hanem maguk is kiveszik a részüket a góltermelésből, nagyon szeretnek lövőkézzel ellentétes irányba indulva, kifelé sodródva betörni, sőt, simán lőnek kintről, ha kell, hogy a beálló megjátszásáról ne is mondjak többet (kicsit feljebb fejtegettem).
Széleken, beállóban tehát baromi veszélyesek, ezeket a páros kapcsolatokat volna célszerű mindenáron felrúgni, de legalábbis elővételezésből megakadályozni, és inkább hagyni kintről lődözni az átlövőiket. De ha meg ránézek Gomesre vagy Mbenguere, akkor abban sem vagyok biztos, hogy az úgy jó lesz. Hát igen, amire viszont mérget vennék, az az, hogy itt egy 33% körüli kapusteljesítmény nélkül semmi keresnivalónk nem lesz, úgyhogy ezt mindenképpen össze kell rakniuk az illetékeseknek. Ebből aztán jönni fog az önbizalom hátul, amiből a támadásaink is felépülhetnek. Bennünket túlságosan nem viselt meg az Eb, a kulcsjátékosaink közül a szlovénkák liheghetnek, a többiek azért túlságosan nem feszültek meg, szóval frissebbeknek kell lennünk, remélem így is lesz.
Kellenének nagyon a védések, hogy tudjunk szaladni a széleken, és ne kelljen túl sokat birkózni az iszapban, de nyilván azt is megtesszük, ha kell. A védelmünk egész pofásan mutatott hétfőn, nyilván ebből sem lehet kiindulni, de azért valamire meg csak építeni kéne. Nagyon fontos meccsek jönnek, és ha komolyan gondoljuk a targetet, mégpedig, hogy most akkor megyünk a csoportgyőzelemért, akkor nemhogy Portóban, de bizony Kielben is nyerni kellene. Persze messze nem lehetetlen, de a támadásokat sokkal több labda nélküli mozgással, kreatívabb, változatosabb megoldásokkal kell megoldanunk, vissza kell találnunk az őszt lezáró néhány meccsünk játékához, amiben én hiszek. Kell egy jó Petár, egy javuló Máté, kellenek az önbizalomtól duzzadó lövések kilencről Laugétól is, és Borozantól.
Igazából mindegy is hogyan, de nyerni megyek. A hangulatra biztos nem lesz panasz, ahogy azt Lisszabonban már tapasztalhattuk, a portugálok érzik a dörgést, úgyhogy fel lehet kötni a gatyákat.
Hajrá Veszprém!