KP06 - Németek, az összezárt mezőny és akikre haragszom

Ez sem az a hét lesz, amikor hátradőlhetnek a magyar csapatok és várhatják a sült galambot, Veszprémbe ugyanis a tavalyi döntős, idén eddig csak hibátlan roundokat futó Berlin érkezik, míg a Szeged Zágrábba utazik. Mindkettő találkozót akár meg is lehet nyerni, de nagyon össze kell rakni a teljesítményeket. Nézzük a mezőnyt, hiszen ez itt a:

"...Hatosfal KP, azaz Kraft Platzierung, ami ugye lényegében egy Power Ranking, de mégsem hívhatjuk annak, mert az a fogalom már egy másik sportághoz kötődik, meg egyébként is: hogy nézne már ki? A lista alapvetően a csapatok pillanatnyi formáját hivatott bemutatni, szerkesztésének hagyományos módja pedig, hogy a blog belső levelezőlistáján felsorakoztatott erősen szubjektív vélemények alapján."

16. Zágráb

Ahogy azt említettem a mi meccsünk beszámolójában, a Zágráb nem tudta megismételni a PSG elleni értékelhető teljesítményét, és hazai pályán olyan reménytelen módon kapott ki a közvetlen rivális GOG-től, hogy nálam azonnal kiérdemelték az utolsó helyet. A 11:19-es első félidőt borzasztómvolt nézni, nem is értettem, utána pedig már hiába nyerték a második játékrészt, tökmindegy volt. Ezzel szerintem kb. most kiestek a horvátok, legalábbis én nagyon csodálkoznék, ha lenne még komoly sanszuk márciusig bármilyen továbbjutásra. És azon is, ha áttelelne a jelenlegi edző. A Szegednek kifejezetten arcpirító lenne szerdán kikapni Zágrábban.

2025. október 22., 18.45 - Zágráb vs Pick Szeged (2)

15. Dinamo

Hát ők sem állnak jól, nulla ponttal, de ez egy nyerhető meccs is lehet akár, sőt, igazából az. A románoknak sem volt eddig túl sok sikerélményük az ősszel, de a lengyelek egyébként most simán foghatóak, kíváncsi leszek, hogy felismerik-e ezt most Bukarestben.

2025. október 23., 18.45 - Dinamo vs Kielce (1)

14. Kolstad

Nem ragoznám túl, csak azért nem tökutolsók, mert vannak náluk szarabbak is, mondjuk nem gólarányban, mert abban ők a negatív csúcstartók a -43-mal. Nincs már mit várjak tőlük, talán csak azt, hogy ezt a csudás formájukat a mi meccsünkig is tartsák már meg, ha eddig sikerült, bízom benne, hogy november elejéig menni fog. Teljesen kellemetlen, amit csinálnak, ha rossz napom van, vagy kiakaszt a gyerek vagy csak nem találom az önbecsülésem, kicsit a Kolstadra gondolok, és máris jobb kedvem lesz. Na jó, eddig nem jutott eszembe, de innentől tényleg ez lesz az új módszerem.

2025. október 22., 18.45 - Kolstad vs Sporting (2)

13. Pelister

A végvárak közül egyértelműen bennük van a legtöbb fantázia, de a Barca/Magdeburg párosnak ettől még nem lehetnek valódi ellenfelei, ez tiszta sor. Egyébként a Barca ellen egészen tisztességes helytállást produkáltak, de a címvédő otthonában sem lesz egyszerű dolguk. Veszítenivalójuk persze nincs.

2025. október 23., 20.45 - Magdeburg vs Pelister (1)

12. GOG

A Gudmét igazoltan nem tekinthetjük végvárnak, hiszen Zágrábban bebizonyították, hogy ők nem közvetlen jelöltek a kiesésre. Sőt, ha kicsit összekapják magukat, nem zárhatjuk ki a párizsi pontszerzést sem, amilyen formát mutatnak a franciák mostanában.

2025. október 23., 20.45 - PSG vs GOG (x)

11. Kielce

Miután előző fordulóban pont nélkül távoztak Veszprémből, még belenéztek egy Plock által kiosztott pofonba is, mégpedig az otthonukban. Hát igen, így múlik el a világ dicsősége, viszont új hősök is ebből születnek majd, most például a 10 gólt vágó FazekasGerit is idesorolom, ha nem baj. Nem lehet, hogy érdemes lenni kicsit meghunyászkodni, és harcolni ezért a fiúért? Komolyan kérdezem. Főleg, hogy a másik Fazekast a másik hiányposztunkra sem igazoltuk le nyáron, ha igazak a pletykák Mindenesetre az év eleji látomásom egy feltámadó Kielcéről mostanra gyakorlatilag szertefoszlott. Mondjuk én nem bánom.

2025. október 23., 18.45 - Dinamo vs Kielce (1)

10. PSG

Egyébként sokkal tovább meccsben voltak Plockban, mint amire számítottam, de a vége ugyanúgy nulla pont lett. Múlt héten már kicsit kifejtettem, hogy mennyire nem értem, mi zajlik Párizsban, és ezt azóta sem magyarázta el nekem senki. Mostanra ahogy a Kielce, úgy a PSG is futottak még kategóriás csapattá silányult, és ezt nem konkrétan a helyezésük mondatja velem, hiszen október van, még bármi lehet, hanem az, ahogy odamennek hozzájuk a futottak még kategóriás ellenfelek, és simán háromesélyes egy meccs. Párizsban most is ez lesz.

2025. október 23., 20.45 - PSG vs GOG (x)

9. Pick Szeged

A Szeged sérültjei miatt eléggé megfogyatkozott lehetőségekkel tud csak számolni, főleg, ami a középső posztokat illeti. Smárason, Kukic és Rod sérülése így egyszerre azt jelenti, hogy a flensburgi formáját tovább kereső Jim az egyetlen irányító, és a belső posztokon sincsenek eleresztve nagyon. Szerencsére olyan átkozottul gyorsnak ezen a héten nem kell lennie, mert a mostani Zágráb ellen talán nem kell akkora varázslat. A Pick sem hasítja szét a kék eget idén ősszel, de a horvátoknál azért mindenkinek nyerni illene.

2025. október 22., 18.45 - Zágráb vs Pick Szeged (2)

8. One Veszprém

Nem gondolom, hogy a kardunkba kellene dőlni a múltheti, lisszaboni vereségünket követően - mivel voltam ott, ez kicsit várható is volt, sajnálom - annyira összerázódott a mezőny első fele, hogy itt bárki meg tud verni bárkit és bárki ugyanúgy ki is tud kapni bárkitől, nagyjából ez zajlik most. Persze vannak kiegyensúlyozottabb teljesítmények, például a német csapatoké, és nekünk ezen a héten éppen az egyik ilyennel akad dolgunk, úgyhogy nem igazán érünk rá a sebnyalogatásra sem. A Berlin győzni jön ide, ne legyen kétségünk efelől, és azzal kapcsolatban sem, hogy képesek-e rá, mert olyan messzire nem kell visszalapoznunk a naptárt, hogy lássuk: igen. De vajon mi képesek vagyunk-e megtörni a veretlenségi sorozatukat a BL-ben? Én nagyon remélem, hogy igen. Ehhez nem kell más, csak egy 40% körüli kapu, egy stabil, alacsony súlyponton szabályosan védekezni képes védelem, két jó szélső, két jó lövő és egy labdákat megfogni képes beálló. Túl sok, amit kérek? Nem hiszem.

2025. október 23., 18.45 - One Veszprém vs Füchse Berlin (1)

7. Sporting

A portugál győzelem ugyan nem volt érdemtelen, de igazságosabbnak éreztem volna a döntetlent azon az eszement adok-kapok meccsen, amit leejtettünk egymás ellen. Mindenesetre ők kaptak egy remek lökést ahhoz, hogy kikapaszkodjanak az őszi gödrükből (szívesen!), és a Kolstad elleni idegenbeli tovább erősítheti ezt. Nem fogják elkövetni azt a hibát, hogy ez szoros legyen.

2025. október 22., 18.45 - Kolstad vs Sporting (2)

6. Plock

Néztem, köszi a linkeket és a különböző felajánlásokat, igauzán segítőkészek és cukik vagytok, az első féliddőben kicsit meg is szeppentem, hogy nicsak. De aztán megreccsent a PSG, vagy inkább Sabate szedte össze a Plockot, és végre, felnővén a feladathoz, esélyeshez méltón megfordították, majd be is húzták a mérkőzést. Sőt, azóta a kielceit is, ami ugye náluk a bajnokság szempontjából kiemelten fontos meccs, hiszen - ha még mindig így van - nincsen rájátszásuk, ergo többnyire a két nagy két egymás ellenijén dől el a bajnoki arany sorsa. Na ebből most behúzták a nehezebbet. Azért ezt a FazekasGergőt én lehet, hogy ki is vásárolnám a Plockból, szívesebben adnék érte pénzt, mint bárki másért, továbbra is nagyon kellene nekünk pont egy ilyen irányító, basszus. Nem esélytelenek a Barca ellen sem, otthon, viszont Carlost ismerve ezt a helyszínt és az ellenfél kispaján ülő vetélytársat ő biztosan kiemelt feladatként kezeli, úgy pedig azért nehezebb a feladat. Mindenesetre ez a találkozó is lehetne MOTW, ha csak nem az is.

2025. október 23., 20.45 - Plock vs Barca (2)

5. Nantes

Na igen, a Nantes jó példa arra, hogy mennyire összerázódott ismét az élmezőny, kicsit ugyan kiemelkedik a két német csapat, de utánuk jön hat, akik szerintem bármikor bele tudnak állni egymásba, és fordítva. A Nantes például tök fogalmatlannak tűnt nálunk alig pár hete, de visszajött Minne, és azóta 3 győzelem +36-os gólkülönbséggel állnak, és teljesen jogosan vannak előttünk, miután két hete éppen 15 góllal (!!!) tudtak nyerni Lisszabonban. De simán előfordulhat, hogy az Aalborg most megveri őket Nantesban, mert egyszerűen az éppen aktuális napi forma dönt, a kifejezés legpontosabb értelmezésében.

2025. október 22., 20.45 - Nantes vs Aalborg (1)

4. Aalborg

Az Aalborg viszont év eleje óta kérdések nélkül hozza ezt a fenemód stabilat, ami - nekem, aki emlékszik az ellenük lejátszott kudarcos negyeddöntőre - különösen ijesztő. Irigyelem ezeket a kilengések nélküli teljesítményre képes csapatokat, persze, tudom, messze van még a tavasz, de akkor is mindig szöget üt a fejemben, hogy how? És hogy milyen is lehet komolyabb kérdések és kilengések nélkül végignyomni egy szezont. Nekünk volt már olyanunk egyáltalán valaha? Na mindegy, az Aalborg eddig szépen menetel, most már Sagosennel, nem Sagosen ellenére, talán ő is megtalálja a helyét végre. Akár ez is lehetne MOTW, de nem ez az, hanem a Xavi Sabate vs Carlos Ortega mérkőzés, Plockban.

2025. október 22., 20.45 - Nantes vs Aalborg (1)

3. Barca

Nem túl kellemes helyszín ez Carlosnak, mondjuk biztos vagyok benne, hogy sok szempontból külön motivációt jelent ez neki, és a két klub közötti legújabb kapocs, Melvyn Richardsson is bizonyára extrán motivált lesz majd. Posztonkénti összevetésben továbbra is a katalánok állnak jobban, de azért már nincsenek akkora különbségek, hogy ezt ne lehetne kompenzálni valahogyan. Plockban elképesztő hangulat tud lenni, kérdés, hogy most is lesz-e olyan, illetve nagy kérdés még az is, hogy Nielsen milyen napot fog ki, mert egy ilyen meccset nagy eséllyel el lehet dönteni a kapuban. Ott pedig nincs kérdés, azt kell mondjam.

2025. október 23., 20.45 - Plock vs Barca (2)

2. Berlin

Elsőre kicsit talán ijesztő is ez a magabiztosság, ami nem tudom, hogy most a dán edző vagy a bundesliga címvédőjének nagyobb sajátossága, valószínűleg kicsit mindkettő, mindenesetre a mi szempontunkból ez talán mindegy is. És igaza van, a pressure rajtunk lesz ezen a hazai mérkőzésen, nekik ugyan jó, ha nyernek, de belefér az is, ha nem.

Na ezt is irigylem, ez a fajta hidefejű magabiztosság sajnos annyira nem sajátunk, hogy ha idejönne egy skandináv edző, ő is inkább ezt az óvatoskodós bullshittelést venné át, mint hogy mi vegyük át ezt tőle. Haha. De igaz, ami igaz, a Berlin nyomás nélkül érkezik Veszprém, játszhatják, amit tudnak, és meglátják, hogy az mire lesz elég, igazából szeptember 14-e óta nem kaptak ki, összerakták magukat mostanra. Ráadásul márciusban már nyertek itt egy góllal, nagyon nem szeretném, ha most is ez lenne. Szóval rókanyírásra fel!

2025. október 23., 18.45 - One Veszprém vs Füchse Berlin (1)

1. Magdeburg

Nekik egy kis pihenő jön most, a Pelister nem jelenthet gondot otthon a Magdeburgnak, és nem is fog.

2025. október 23., 20.45 - Magdeburg vs Pelister (1)