Mocskos Barca!

Olvasd el a kiemelt részt is, és csak akkor menj neki a posztnak, ha úgy érzed, képes vagy agyban feldolgozni ezt a műfajt! Mi - ismét - szóltunk!

"Eme tartalom - és a „Mocskos mindenki!” sorozat összes többi része is, melyek jöttek már a bajnoki döntő elé - kizárólag saját felelősségű fogyasztásra készültek, elsősorban olyan célközönségnek, akik értik és szeretik a szatirikus ábrázolásmódú műveket. Ősősősapánk, a sajnos azóta már megboldogult NST méltán népszerű sorozatát szeretnénk megidézni ezekkel a tudományos megfigyeléseken alapuló észrevételeket tartalmazó LA-kel. Aki tudott már akkortájt is olvasni, és megtalálta a magyar internet mély bugyraiban a hasonló tartalmakat, plusz a haja, a humora és az önkritikája azóta is tart, annak nem kell külön magyarázni, hogy ezmiez. A többiek pedig fogadják el, hogy a „Mocskos...!” című posztok helyenként túlzóak, nyomokban rosszindulatúak, jellemzően gúnyosak, előfordul bennük csúnya beszéd és gyakran gyökerek vagyunk, direkt. De most ez esik jól, ha neked nem, mert érzékeny a lelkivilágod, akkor ne is olvasd tovább, kérlek! Megértéseteket köszönjük, mi szóltunk!

A többieknek jó mókát!"

Az FC Barcelona a futball mellett az egyetemes kézilabdatörténet talán legmeghatározóbb és vitán felül legsikeresebb egyesülete, egyúttal a katalán nép nemzeti szimbóluma, ezt ne felejtsük el! Ők sem szokták, emlékeztetnek is rá lépten nyomon, így például a nagy katalán nemzeti büszkeség jegyében örömmel látják a japán/kínai/arab turistákat, akik legnagyobb bánatukra viszont csak olyan sportágakat ismernek, amiben gurul a labda. Ezért nem jár már a kutya sem a meccseikre, mert ahogy mi is messze elkerüljük a Váci utcát a turisták miatt, ugyanígy kínjukban ma már az igazi katalánok is inkább az Espanyol stadion környékén találhatók meg. Állítólag még néha, ha sikerül egy BL meccset közvetlenül valami érdekesebb focirangadó elé tenni, azért még átugrik a Barca B közép a Palauba, már csak azért is, mert ott 2 euróval olcsóbb a sör. Na, ilyenkor legalább a hazai gólok után van egy kis tapsolás, mert rendes Barca "ultra" a zászlólengetésen és a vastapson kívül egyetlen rigmust ismer, ami úgy szól "Meeeessszziiii, Meeeeesssziiii!".

A Palau átlagnézőszámát elnézve kicsit csodálkoztam is, hogy a Veszprém - állítólag - a Vardartól és nem a Barhelónától vett jegyeket a Final4-ra, dehát nyilván a hungarokatalánokhoz hasonlóan germanokatalánok is léteznek, nekik meg mindegy, ki játszik, csak gránátvörös-kékben legyen. Remélem ennek örömére azt a mezüket veszik fel, amit a Nike a profithajsza jegyében egy kínai ICO üzemben gyártatott, ahol a mezekre ráömlött a neonsárga kihúzófilc-tinta tartálya, de a hatékonyság jegyében a gyártó a selejtezés helyett arra utasította hagyományosan kiváló cafeteriával havi egy csomag Haribo magához édesgetett (érted?!) gyerekmunkásait, hogy inkább hímezzék rá mégiscsak azt a csodaszép címert, majd a marketingesek eladják a klubnak, hogy ez nem nézhetetlen, csak trendi.

A Löwen ellen nem kellett a csarnokban világítást kapcsolni

Bájdövéj címer! Az megvan, hogy egy antik futball-labda figyel benne, ugye? Ha valami találó a Barca kézicsapatára, ez biztosan az. Mert ez a kis apróság a szívük felett minden áldott nap emlékezteti minden idők legsikeresebb kézilabda-klubjának játékosait, hogy ők bizony a Messi-család autóflottájára költött zsozsó után visszaigényelt ÁFÁ-ból kapják a fizujukat. Mondjuk ez legalább egy stabil havi pénz, nem úgy, mint a Vardarnál, ugye.

A gazdasági stabilitás persze nem jár együtt a korrektséggel, sőt, inkább arra sarkallja a kiöregedő sztárokat, hogy a lehető legrövidebb úton feltuszkolják a másikat egy, a Costa Braváról hazafelé induló turistajáratra, nehogy véletlenül valakinek eszébe jusson rácsúszni valamelyik nyugdíjas állásra. Így sikerült a korukra való hivatkozással megszabadulni Iker Romerotól, Nagy Lacitól, Sterbik Árpitól, hogy csak az ismertebb neveket említsük. És így fordulhat elő, hogy a két Xavi, Pascual és O'Callaghan lehúzott bő tíz évet a klubnál úgy, hogy abból az utolsó négyben nem nyertek semmit, majd ahelyett, hogy kivágták volna őket, mint az üres vaxostégelyt, inkább jutalmat kaptak: O'Callaghan mehetett New Yorkba szponzorokkal gazsulálni, Pascual pedig kapott egy zsírosabb rolnit, amivel nekifoghatott az új csapat építésének. Ez a feladat, lássuk be, nem is olyan megterhelő akkor, amikor
a) évente alsó hangon 1 millió Eurót költhetsz egy szabadon választott hisztis díva leigazolására (Karabatic, Palmarsson, Jicha, rátok nézünk, igen)
b) egy olyan bajnokságban játszol, amit még a Tatabánya is megnyerne.

Szóval Pascual összevásárolt egy rakás fiatalt, a nagy katalán nemzeti érzés jegyében a gyarmatokról. Mármint a francia gyarmatokról, természetesen. Így került oda a mellékállásban a La Rambla egyik bordélyában Gentleman's Clubjában kidobófiúként foglalkoztott Sorhaindo mellé Dika Mem és N'Guessan. Mem nevét amúgy egybehangzó források szerint elírták az anyakönyvezéskor, legalábbis a család a mai napig Dinkának szólítja, amivel mindent el is mondtunk a (játék)intelligenciájáról. N'Guessan ezzel szemben ügyes srác - volt, amíg a Csákberényben játszott, azóta folyamatosan épül lefelé, aminek egyetlen épeszű magyarázata az lehet, hogy nála is trükköztek kicsit az anyakönyvvel. Olyan Minalásan, értitek. Ballökőnek ott van még a pár éve új Mikkel Hansennek kikiáltott Lasse Andersson, aki eddig legalább olyan jól teljesít az FCB-ben, mint híres dán elődje. Hogy, nektek sem rémlik, hogy Mikkel játszott arrafelé? Nem véletlenül. Végül említsük meg Duarte-t is, aki tovább erősíti a gyarmati légiót, bár az ő tényleges haszna minden bizonnyal az, hogy portugálként talán már sikerült elsajátítania a spany... izé, katalán nyelvet, így őt küldik el cuccért a csapattársak, mert benne megbíznak a helyi sárkányfűárusok. Mondjuk a bizalom kiépítésében a méteres raszta is egészen bizonyosan segítségére volt.

Tesók

A francia vonatra tavaly nyáron a friss BL győztes Ludovic Fabregas ugrott fel, akit Montpellierben igazán kedveltünk, de úgy tűnik, a katalán vircsaft rá is hatással volt, így a háta helyett az utóbbi időben már csak az arca nőtt. Valahol persze érthető ez, hiszen ahogy megjött, kiszorította a Hegy kisöccsét, a lengyel kézilabdázás legnagyobb üdvöskéjét, Syprzakot. Ez mondjuk sokat elárul a lengyel kézilabdázásról is, magunk között szólva.

Jobblövőben Mem mögött Lazarov..., ja, dehogy, ő is egy olyan legenda, akit simán elengedtek, majd elfelejtettem. Szóval a másik jobblövőjük Dolenec, akinek a szezonjáról legfeljebb annyit tudunk elmondani, hogy a meleg éghajlatra való tekintettel levágatta a haját és sötétkékre cserélte a fogvédőjét. Mondjuk mindenkinek jobb is így.

A széleken Victor Tomas még mindig gyűri az ipart, gondolom a csk szalagot azért nem vették még el tőle, mert nem érik utol. Casper U. Mortensen a másik kezdő szélsőjük, az ő személyiségéről sokat elmond, hogy ha két hetest dobhat egy meccsen, abból legalább az egyik ejtés lesz. Aztán ha valaki véletlenül megfogja a kísérletét, a következő alkalommal pusztán sportbaráti szeretetből jól ráhúzza a labdát a kapus fejére. Érdekes módon nem özönlöttek a sajnálkozó bejegyzések Ulrich insta-profiljára, amikor télen megsérült, de legalább a klub igazolt gyorsan a helyére egy törpeuszkárt Nemanja Ilicet. A másik két szélsőről annyit, hogy Arino emlékeim szerint minden idők legtöbbet hibázó Barca-szélsője, Aleix Gomez pedig csak azért lehet a keretben, mert minden bizonnyal Victor Tomas balkézről született fiacskája.

Ki ne hagyjuk a kapusokat! Kevin Møller kapcsán joggal merülhet fel bennünk, hogy a pénzt vagy a padot szereti-e jobban, elvégre miután kivárta Flensburgban, hogy ő ufósága, Mattias Andersson visszavonuljon, gyorsan elhúzott Barcelonába kulacsot adogatni. Bár az is lehet, hogy csak rajong a popzenéért és így közelebb kerülhet a műfaj egyik élő legendájához. Mindenesetre sportszakmai motivációja nem nagyon lehetett abban, hogy Justin Timberlake Perez de Vargas mögé igazolt. De Vargas amúgy korrekt csávó, mindig szépen meg szokta köszönni Kevinnek, hogy a kulacsba töltött Vichy Catalanba csak egy fél citromot csavar, pont, ahogy szereti.

Áronlédit hagytuk a sor végére, mert neki eleve ott a helye de nem azért mert róla oly' sok mondanivalónk van, elvégre minek pazaroljuk a leütéseket egy olyan fazonra, akit a fontos meccseken simán kiszorít egy nyugdíjas (ismertebb nevén Raul Entrerrios), másrészt akkora töke van, hogy miután egyetlen mozdulattal csulázta szembe a Veszprém Aréna teljes népét, még egy évvel később sem mert elutazni a veszprémi meccsükre. Úgyhogy vele kapcsolatban inkább csak felidéznénk a PalMémsson (bocs) kontesztünk legkiválóbb darabjait:

Jaj, egy dolgot elfelejtettünk megemlíteni a focis kötődésnél: amióta Final4 van, csak akkor tudtak BL-t nyerni, amikor a fotbalisták is. Idén pedig azok biztos nem fognak, mert (azok kedvéért, akiknek a barlangjába még nem kötötte be a UPC a tányérostévét) belenéztek egy akkora csicskalángosba Liverpoolban, hogy gép nélkül repültek vissza Barcelonába.

Nagyon adnánk, ha a kézicsapatukat is rendesen hazavágná egy piros mezes brigád!