Fogalmazzunk úgy, hogy a legkisebb mértékben sem kapott el a gépszíj a kupahétvége előtt, és akkor nem ferdítek nagyot. Amúgy is nagyon furcsa hely ez a Tatabánya, vagy mi vagyunk furák, ezt sem lehet kizárni, persze, de abszolút szürreális napokat élünk meg itt, közösen. Nem rossz, csak abszolút szokatlan és amúgy is van egy ilyen időutazásos feelingje az egésznek. Az Árpád Hotel a székhelyünk, nem panaszkodhatunk, de ott is zajlanak a fura dolgok elég rendesen. Sokgyermekes megjelenésünk amúgy is általában kaotikus, de most a környezetünk is egy kész káosz. Mondjuk én imádom az ilyet, nem véletlenül szeretem Palermót és Nápolyt is, de hát azért ez semelyik sem.
Barok tanárúr halála miatt amúgy számomra érzelmi töltet is adódott, rövid, ámbár nagyon gyorsan szorossá vált 3D-s barátságunk minden pillanatát értékelem, őpróbálok annak örülni, hohgy az elmúlt 3 évben szinte mindent megbeszéltünk, amit az előtte lévő húszban a webrádió hasábjain nem tudtunk, kiderült, hogy gyakorlatilag mindent nagyon hasonlóan láttunk, ami közös hobbinkkal volt kapcsolatos, szóval ezen a ponton előtte is tisztelegnék kicsit, és bár nem tudom, tegnap volt-e egyperces néma csend a Szeged meccse előtt, én igényeltem volna ma is.
Na de, szegedi kezdéssel indult a mérkőzés, eléggé tapogatózó, lassú, hibákkal tördelt játékot produkáltak a csapatok, amit ugyan a Veszprém irányított, de nem különösebben kerekedett a Szeged fölé. Kicsit ismét lassúnak érzem a játékot, és hát őszintén? Nem gondolom, hogy nekünk most bármilyen szint vagy fokmérő kell hogy legyen a Pick, sajnálom, de ez a véleményem. Az én számomra éppenséggel ez a tény. Hogy ez egy rém gyenge Szeged idén, nekünk egyáltalán nem velük keleltt volna versenyezni. Vagy fogalmazhatom úgy is, hogy egy szoros eredmény is vérciki volna bármelyik egymás ellenin, idén.
Egyébként a kupadöntőkre oly jellemzően szerethető zrika idén teljesen elmaradt, nyilván a minőségbeli különbség, és vélhetően az aktív történések hatására, de valahogy a szegediekben is csak itt, a csarnok előtt láttam meg bármi #kikaptokmintaszart. A vezére nélküli Veszprém-tábor is elpötyögött ugyan, de hát mérsékelt lelkesedéssel, ahogy egy amúgy nem különösebben éles meccsen szokott.
Mindenesetre elcsordogált a mérkőzés, miközben már mindenki pályán is volt valamennyit, Sandell is, Mahé is, Andriska is már az első félidőben is játszottak, hát igen. Pont ennyire vérmes ez a meccs. Úgy vezettünk stabilan 2-3 góllal, hogy igazából egyáltalán nem kellett megerőltetnünk magunkat, Remili az elején megszórta a négy gólját, azzal nagyjából megalapoztuk a mérkőzést, jöttek a cserék, akiknek ugyan nehezebb volt némiképp tartani ezt a távolságot, de Fabregas gyönyörű góljaival azért sikerült tartani a lépéselőnyt. 14:15-tel fordultunk, szünetben irányba tettem Csapszit, aki Gyurákkal ülve tekintette meg a második félidőt. Óriási.
A második félidőt Koszorotov kezdte ballövőben, aki két helyzetét is lehúzta szépen szélre, de az legalább gól is lett. Fel kellene ugrani és el kellene lőni ezeket, na. Remili visszajött a közben ismét szorossá váló meccsbe, de olyan ostoba hibákat vétünk, hogy nem jó a szemnek az egész. Casado is, Yahía is totyorgásos labdaeladásokat produkált, és Remili kétkezes, tényleg arcot ért, Bombac-lökésénél élénkült fel talán először a kupadöntőt megillető szintre a mérkőzés. Sostaric hetedik hetesével egy gólra jött ismét fel a Szeged, de Pechmalbek nem hibázott, majd sikerült kivédekeznünk emberhátrányban egy támadást, piros ide vagy oda, a háromgólos előnyért támadhattunk, és Koszorotov belőtte végre átlövésből.
Hát eléggé vártam ennek a meccsnek a végét, olyan csirkefutam-érzésem volt végig, vakok között félszemű a király-verseny. Jó, nem lehet minden meccs magas színvonalú, de azért na. A Remili-piros után egyértelműen a kékek zavarodtak meg jobban, nekünk is voltak hajmeresztő megoldásaink, de hát a Szeged alánk tudott ígérni ebben, ismét. Azért én továbbra is abban bízom, hogy nem ez lesz a szint Veszprémben, mert ha tényleg az idei Szeged elleni sikerek kellenének, hogy mérvadóak legyenek, az nekem nem felel meg. Bocs.
Koszorotov végre elkezdte eltalálni a kaput, és a bátorsága is megjött, jól láthatóan, hát, nagy kár, hogy nem pár héttel korábban, ugye. Na mindegy, én ebben nem igazán látok fejlődést, ha őszinte vagyok, persze, megnyertük a kupát, oké. Gratulálok, de ha egyénenként nézem, nem látok olyan játékost, aki a tavalyihoz képest előrébb lépett volna, talán csak Rodrit, de ő is inkább a gödörhöz képest lépett előre, nem összességében. Csapatként, taktikában pedig szintén nem lettünk jobbak, az ellenkezőjéről engem senki nem győz meg.
Mindent elmond erről a mérkőzésről, hogy a végjáték utolsó perceiben sem éreztem valódi esélyt arra, hogy elveszítsük ezt. És nem azért, mert olyan rohadt jók voltunk, hanem mert ennyire rossz most ez a Szeged. Lagymatag meccsen, helyenként jó Rodrival és amúgy szenvedős, de melózva megvédte címét a Telekom Veszprém, ez a tény, a fiúknak gratulálok, nem hinném, hogy a bajnokság nyílt lehet akár egy percre is. 33:30 lett a vége,