Sokat gondolkodtam, hogy írjak-e LA, mert innentől igazából bármelyik poszt lehetne a szezont értékelő is, hiszen túl sok újat és mást nem fogok tudni írni, mint eddig, az MK-tapasztalatból kiindulva, ebben tökbiztos vagyok. Furcsán alakul az idei végjáték is, és akkor finoman fogalmaztam. Most kellene bajnoki döntős lázban égjek, ugye?
Nos, nemhogy nem égek, de jelenleg ott tartok, hogy nincs kedvem kimenni egy Veszprém vs Szegedre. És Szegedre sem megyek, ez hosszú évek után először fordul elő velem. Az új Pick otthonból először fogok hiányozni, hogy tovább ne menjek. Mielőtt még valaki ledivatszurkolóz, nem csak az a bajom, hogy nem jutottunk Kölnbe (de az is baj, csak az szakmai szempontból szörnyű), hanem ez. Hogy nekem például konkrétan elment a kedvem ettől az egésztől. Ez a jelenlegi helyzet legnagyobb bűne számomra, és tudom, hogy nem vagyok egyedül ezzel. Ma pl. minimum 3 emberrel beszéltem, aki nem jön, mert leszarja. Egyszerűen távol marad.
Véletlen? Aligha.
Tudom, adjam le a bérletemet, majd jön 238 új szurkoló a helyemre, igaz? De ez vajon egy normális folyamat? Ez a cél? Vagy én nem vagyok normális, hogy ilyesmit érzek? Figyelem magam már egy ideje, de ezt a kifacsarodást még a 2016-os BL-döntő után sem éreztem, sőt. Persze, tudom, akkor terhes voltam, leoldott az agyam, nem engedte reagálni a testemet, így akkor és ott se nem sírtam, se nem dühöngtem, se nem szomorkodtam annyira. Érdekes volt az is, de ez most tök más. Egyszerűen tele a tököm az egésszel, és akkor finoman fogalmaztam.
Természetesen kimegyek - már csak becsületből is -, de tőlem senki ne várjon üdvriangást idén, mert azt egyszerűen nem érzem magamban. Nem erről volt szó, és továbbra sem fogok úgy csinálni, mintha Veszprémben ez lenne a norma. Mert nem az. Az nem lehet szint Veszprémben, hogy minden fronton megverjük ezt a nyíltan átmeneti szezont vállaló, abból túl sokat ki nem hozó, gyakorlatilag féllábú, félkarú és félszemű Szegedet (bocs tőlük a költői túlzás miatt). Már tavaly sem tetszett, amikor kikaptunk lenn, sajnálom, ez van, vállalom, utáltam. És az sem tetszik, hogy most sikerként próbáljuk eladni, ha sikerül megverni őket. Kétszer. Négyszer. Hatszor. Tízből tízszer kell. Ok, persze, fontos a bajnokság, de nézzük már reálisan az egészet, ezt idén hátratett kézzel, álmunkból felkelve is tudni kellene.
Sajnálom, hogy mostanra ott tartunk Veszprémben, de globálisan nézve amúgy mindenhol, hogy mindenki, de tényleg mindenki érdekeit és érzéseit figyelembe kell venni, óvni és képviselni kell, kivéve a szurkolóét, ugye. A szurkoló szurkoljon, igaz? Ennyi? Tényleg? És ha nem akar éppen, akkor mi van? Most dögöljön meg? (Hogy egy klasszikust idézzek.)
Szeretnék hinni egy olyan világban, ahol az ember bünti nélkül kimondhatja, kimutathatja, amit gondol. Akkor és úgy, ahogyan neki jól esik, nyilván bizonyos keretek között, a rendelkezésére álló eszköztárával. Ahol nem az a lényeg, hogy mosolyogjunk akkor is, ha nyakig ér a szar, ahol nem csak elvárások vannak, hanem következmények is, és ahol emlékeznek a három évvel ezelőtti szavakra. Ahol a valóság nem egy alternatív narratíva, ahol az eredmények alapján születnek döntések és ítéletek, ahol azért, mert más máshogy látja, még nem lesz ember embernek farkasa. Olvasva a reakciókat, engem komolyan elborzaszt néhány ember megnyilvánulása, egyszerűen nem is értem, hogy mi van néhány agyban.
Szomorú vagyok, mert úgy érzem, a legtöbb fenti szempontból Veszprémben éppen óriási bukta van. A bajnokságot nem fogjuk elbukni, ez világos, nekem senki ne jöjjön azzal, hogy ez idén egy pillanatra is a szurkoláson múlhat, mert lószart. Nézzünk már rá a tabellákra! Olyan különbség van a két csapat között, hogy veszprémi szempontból csak elbukni lehet, elveszíteni nem, és a szoros meccs is bizonyos mértékig kudarc.
Az aalborgi kiesés sajnos olyan fiaskó - nekem kb., mint anno a Skjern elleni -, amit már nem nagyon lehet megmagyarázni. Más kérdés, hogy nem is nagyon próbálta senki. Teljesen kilátástalan két meccs után tárta szét a karját minden illetékes azzal, hogy hát jobbak voltak. Tényleg? Szerintem is. Na de miért? Mitől? Hogyan? Jaaa, hogy ilyen a sport? A Kielnek és a Barcelonának nem ilyen? Ők akkor hogyan csinálják, hogy rendszeresen nem botlanak el a küszöbön a saját lábukban? Hogy lehet az, hogy az elmúlt két évben gyakorlatilag egy pillanatnyi valós esély nélküli negyeddöntők után essen ki az a csapat, amelyik az EHF szakírói szerint egész szezonban nemhogy Kölnre, de a végső győzelemre is esélyesként haladt. Ez a kérdés itt maradt köztünk, megválaszolatlan.
Ez a klub a szurkolókkal együtt nőtt nagyra - mostanra talán nagyobbra is, mint amennyit kezelni tudna -, együtt voltunk európai kiscsapat, akik szorongatták a nagyokat, együtt sírtünk minden kiesésnél a nyolcaddöntőben, és együtt váltunk stabil, kölni résztvevővé. Akkor jó ez a tábor, amikor kérni kell tőle? De amikor ő kér számon, az már sok lesz, egyszercsak? Nem hiszem, hogy bármi vállalhatatlant készül elkövetni az O-szektor ma, és nem hinném, hogy minden esetben azzal kellene foglalkozniuk, hogy mit szól ehhez Jóska, Pista vagy a csapat. Ha valamelyik játékost valóban érdekli, hogy mi folyik körülötte, az már mindent pontosan tud róla. Nem nehéz összerakni a képet a google translate korában, úgyhogy ez is inkább álprobléma, mint bármi más. Más lesz, mint eddig szokott lenni, és nagyobb szerepet kapnak a hosszú oldalak. Mindenki kedvére kibontakozhat. Ennek a tábornak az alapja itt volt 40 éve is, és jó esetben a többség itt lesz 20 év múlva is. Nem azért cselekszik valahogyan, hogy kicsesszen az éppen aktuális csapatával, nyilvánvalóan, hanem mert nem lát más megoldást egy szituációra. Jelezni fog, mert jelezni akar. Ez is a dolga.
Elképzelhető, hogy mások máshogy csinálnák. Rosszabbul vagy jobban. Ők viszont most egységesen úgy döntöttek, hogy így fogják, és ezt nem véleményezésre adták ki előre, hanem hogy mindenki tudjon róla. Ne értetlenkedés legyen, hanem elfogadás. Semmi más nem kell ma az arénába. Mindenki a saját gondolatainak, vérmérsékletének és véleményének megfelelően érkezzen, és tegye a dolgát kulturáltan. Senkinek nincs joga megmondani a másiknak, hogy mit hogyan kellene tennie ebben a szituban, azt sem, hogy mit vegyen fel és hogyan viselkedjen, amíg azzal nem sért másokat. Ha te pirosban jössz és szurkolni akarsz, tedd azt! Ha feketében, mert slankít, ne zavartasd magad, csak egész nyugodtan!
Nem ezen fog múlni a bajnoki döntő, de más még múlhat rajta. Utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének, mondja a bölcs, szögedi mondás. Nem fogjuk tudni azonnal megmondani, hogy az O-szektor döntése jó vagy rossz, segített vagy rontott-e a helyzeten, de ez egy döntés, amit ők meghoztak, illik tiszteletben tartani, én biztos vagyok abban, hogy ők tiszteletben tartják majd a többiekét.
A meccsről nem sokat mondanék, mert amúgy ezzel a mostanában mutatott, kicsit beszűkült, egysíkú játékkal is nyerni fogunk. De ha mindenkinek kedve is lesz, nem halmozunk hibát, hibára, mint az MK-döntőben, aminek az afterje volt a legjobb része, gyerekekkel, szegediekkel csacsorászva, Sandellt nem felejtjük el a második félidőre, Koszorotov is kap elég időt, és megjön a bátorsága, Mahé, Andriska pályán is búcsúzni tud, nem csak utána, ne adj isten összeáll valami védelemszerűség is ma, és esetleg a kapusainkban is elakad néhány labda - amire a kupadöntőn asszem összesen négyszer volt példa -, akkor ez bizony sima.
És a szerdai is. Hajrá Veszprém! Nyilván.
...de ettől függetlenül kicsit szomorkás a hangulatom, máma, az okát remélem érthetően elmagyaráztam.