Rengeteg a magyar, meg persze a lengyel is tömegben hömpölyög Köln-szerte, szóval várhatóan nem lesz panasz az első meccs hangulatára. Már egészen elfelejtettem, hogy a sajtós helyek a Kielce-szektor szájában vannak, meg net sincs, amúgy hely sem, de nem akarok panaszkodni, na. Itt vagyunk, és ez a lényeg. De azért egy ilyen - komolynak kikiáltott rendezvény - talán megérne annyit, hogy 2019-ben varázsoljanak egy használható wifit. Értem én, hogy van dugasz, de baszki, nincs hova bedugni. Mindegy.
A meccs előtti hangolás kiváló hangulatot ígért, mondjuk nyilván eközött a két csapat között csendben még nem volt meccs, és nem is lesz.
Tíz év Köln. Tíz Final 4. És ebből ötödször vagyuk itt. A felén. Durva, mi?
Nyolcadik elődöntőnk a Bajnokok Ligájában. A negyedik döntőnk lehet. És lett is, mint azt már megtudtuk.
Az EHF megint komoly látványt pattintott össze, ezt nagyon jól csinálják, sosem szerettem az ilyeneket, de ez a körítés itt mindig megvesz. Elég sokáig el tudtam magammal hitetni, hogy nem érdekel, hogy mi lesz, de azért a bemutatásnál már rendesen remegett mindenem. Szokásos felállásban kezdtük a meccset, Árpi a kapuban, Gajic és Strlek a széleken, Blagi, Mackovsek, Lacika, Lékai irányítóban. Blagi volt eredményes beállóból, majd Strlek, Laci, Gajic hetesből, kijelenthetjük, hogy a előzetes kérésem annyiban mindeképpen teljesült, hogy nem aludtuk be a meccs elejét. Sőt, az első percek egyértelműen rólunk szóltak, és még valakiről. Na, kiről?
Persze, hogy Árpádról. Fogott, ahogy kell, ziccert, hetest, átlövéseket, mindent. 6:3-nál fogalmazódott meg bennem először, hogy fújják már le.
De aztán ilyenkor Árpád védett még egyet, és ismét élveztem, hehe. Cupara sem sokkal maradt le mögötte, felötlött bennem gondolat, hogy milyen izmos teljesítményt tol a jövő évi kapuspárunk. Aztán Mamic ziccerénél belém állt minden, ami ilyenkor belém állhat. Fú, majdnem elsírtam magam, meglett korú anyuka létemre. Nem hiszem el, hogy ez velünk történik, kivagyok.
Sterbik sérülésébe egészen belezavarodtunk, kapkodni kezdtünk, jöttek is a labdaeladások, belemenések, a 23. percbe átvették a vezetést a lengyelek. Persze, várható volt egy visszaesés, de ijesztő volt nézni. DD forgatta a csapatot, de vcalahogy nem találta a kintről is veszélyes embereket. Mahét is próbálta, de időkérés után visszahozta Mátét inkább, akinek az előnyszerzései legalább ültek. Elég sok hibával játszottak a csapatok, hullámzott is a játék képe rendesen, a védelmek nagyjából redben voltak mindkét oldalon, de támadásban borzasztóan sokat rontottunk.
A félidei stat szerint Árpád 57%-kal védett, mielőtt megsérült, hű, hát Mamic nem lesz a liblingem, maradjunk annyiban.
Gyors gólváltással kezdődött a második félidő, aztán Roló végre belenyúlt egy ziccerbe, ami után szaladhattunk, hogy visszavegyük az adogatást végre. A kielcei hármasok iszonyatosan jól fogták a középső embereinket, az látszott, hogy nagyon készültek az irányítóinkra, és a bejátszásokra, egyszerűen megfojtották a középről induló akcióinkat. Próbálkoztunk amúgy becsülettel, jött a kétirányítós is Mátéval, Petárral, felváltva lőttük a gólokat, és ahogy érkeztünk bele a félidőbe, úgy feszült meg a hangulat is.
Blagi pirosát már-már vártam, és ott, azon a ponton ismét kaptunk egy löketet, ami egyfelől jó, viszont lassan elfogyunk, mint opening partyról a sajtós sör. Alex hülyesége miatti kiállítását köszöntük szépen, végre kimaxoltuk az emberelőnyünket három, azaz 3 üreskapussal, és ott meg is pattantunk kicsit. Aztán a második félidő közepére megjött néhány egyéni extra, Petár az üreskapusok után elkezdett valami bődületes lövöldözgetésbe, plusz bevágta a heteseket, és Lékai is nagyot javult, ők ketten hatalmas osztást rendeztek, kellettek nagyon ehhez a meccshez. Viszont amikor nekiállt Laci is levetkőzni, hogy bekötözzék a vállát/mellkasát, hát a, végigfutott előttem az évem. Szélsőink rendben voltak, bennük szerintem maradt kraft bőven, de aztán lassa elfogyunk, téyleg. De mondjuk mindenképpen lekerül rólunk a maradék nyomás is, már ha egyáltalán volt ilyen.
Aztán mintha talán túlságosan is megnyugodtunk volna.
Elkezdtünk taktikázni, időt ölni, labdát tologatni, ami rohadt veszélyes. Főleg a Kielce ellen. Janc hátára rántotta a sárgákat, és többször is átverekedte magát a magyar falon, de értsük ezt szó szerint. Mi pedig elkezdtük tömködni az amúgy is jól takart Andriskát, és bár a hetesek jöttek belőle, azt ugye be is kell dobni. Remélem nem ezen fog múlni a végén. Két hetest hagytunk ki, nem lehet ezt itt már, ezen a szinten. Szívrohamos végjáték felé mentek a csapatok, Roló pedig kicsit meg is akadt a védéssel, úgy tíz perce nem nyúlt bele semmibe, sajnos. Persze ahogy leírtam, kirúgta a ziccert. Terza kétpercénél ismét kicsit összeomlottam, mert nem jutott időben eszembe, hogy nekünk ez mostanában jót tesz. Pedig ismét jót is tett. Összezártunk még utoljára, és dobtunk egy rohamot, amivel lezártuk a meccset. Egyébként nem is tudom, mi lett a vége, annyira nem voltam magamnál már abban az időben.
Már Máténál is, de Petar 12. góljánál kiszakadt belőlem a siker. Meg a sírás is, persze. Egyszerűen csoda, hogy megcsináltuk azután a szezonkezdet után.
Fussunk neki a negyedszerre is a BL-döntőnek, és lesz, ami lesz.
Iváncsik Geri kijöhetne cserekapusnak, esetleg.