..kijelenthetjük, hogy babonás vagyok...
De csak kicsit. Talán mondhatjuk úgy is, hogy normál keretek között vagyok babonás. Olyan egészségesen, nem kettyósan, tudjátok, milyen az. Sokáig tartottam magam egy pólóhoz, de amikor az tönkrement, és nyertünk, akkor elengedtem. Próbáltam kapaszkodni a körömlakkozásba, az is ment egy darabig, aztán beütött a ménkű. Azt máig tartom, hogy biztos, hogy többet nem megyek 6 hónapos terhesen Kölnbe, mert az 2016 volt. Beégett utólag. A Lékai-mezem is eltűnt, de azóta is nyertünk/kikaptunk random, a régi Cozma-mezemet hordom most hazaiakra, de azzal is volt már minden, viszont egy dolog tartja magát most már rendszeresen, 2015 óta: az LA címadása. MUKODIK. Nagyon durva. Néztem az elindulós arcokat, és annyira megszállt a nyugalom attól, hogy mindenkit kisimultan mosolyogni láttam, hű, de jó érzés volt. Mint ahogy izgulni is egész nap. Jó, utólag okosnak lenni tényleg olyan, mint előre hülyének, de tök klafa ezen morfondírozni most, a meccs után pár órával.
MEGCSINÁLTUK, vahahahaaaaaaaaaaaa! Így kell megnyitni egy ilyen párharcot, úgy van! A legjobb játékot a legfontosabb meccsen a szezonban.
Előzetesen, ha nem is egyértelmű győzelmet vártam, de nagyon reménykedtem abban, hogy visszatalálunk ahhoz a tavasz elejihez mind védekezésben, mind támadásban. Hát ez most sikerült.
Pedig nem kezdődött jól a találkozó, a szokásos beragadást produkáltuk, viszont Máté vezetésével, és Mackósajt emberemlékezet óta nem látott hatalmas góljával elkezdtünk szépen visszakapaszkodni a 3:0-ról. Voltak amúgy biztató jelek már itt is, például a szar bejátszás utáni gyors visszazárás (!!!), az elejétől fogva láthatóan remek összhangban működő fal, az első pillanattól forgatott, tűzben tartott emberek, és amúgy az elszántság is az arcokon. Nagyon megvolt. Máté közbelövése, a helyzetteremtése, a Manasovos gólpassza aztán az ordítása mind, mind arra utaltak, hogy tudjuk, mit akarunk, és nem félünk megcsinálni. Mégicsak Kölnért megy a harc, azt meg szeretjük, nem igaz?
Fura amúgy, ha a százalékokat nézem (13%), mert ugyan beleült Árpi a félidő végébe, ez vitathatatlan, de a kiegyenlítés környékén bazi sokat fogott, nekem sántít az. Vagy lehet, hogy akkor még nem hozzánk pattantak a védés utániak, nem tudom, de ha annyival x a félidő, akkor mi lett volna egy 25-30%-kal? Na mindegy, ezen aztán nem veszünk össze, főleg mert azt kértem az LA-ben, hogy legyünk kiegyensúlyozottak a kapuban. Jó, hát nagy amplitudókkal ugyan, de azért az az összvédés bizony megvolt ma, ami kell egy ilyen győzelemhez.
Tíz perc után kezdhettük újra a meccset, és onnantól egyébként nem nagyon hibáztunk koncentrációban. Nyilván voltak bakik, például fingom sincs, hogy miért kell az öreget kapuból padra és visszafuttatni emberhátrányban, ez egy kicsit luxusnak tűnik nekem, azért nincs olyan messze a padon Roland, aki gyors, mint a gepárd, de belefért ma. Pedig kaptunk belőle 2-3 üreskapusat. Tényleg, most, hogy leírtam, talán ennyi indokolatlan dolog merült fel bennem, más egész egyszerűen nem. Ahogy Mackovsekben átszakadt az a hónapnyi bénázás, és utána nem egy, és nem kettő jó meglátása, passza, betörésgólja is akadt. Ahogy elkezdtük érezni, hogy ez egy működő fal, ahogy Nenadic a szar első félidős beszállása után nem baszakodni kezdett, hanem felszívta magát a másodikra, ahogy az eddig lomha lábú hármasaink mindenkinek a nyakán ott lógtak. Ahogy egy kapott gól után nem sétálni kezdtünk, hanem odarohantunk a Flensi visszarendezetlen falára, ahogy nem rémültünk meg magunktól, áhhh, csoda. Na jó, nem csoda, mert amúgy tök tudatos dolognak tűnik, bízom benne, hogy ez már meg is marad tavaszra.
Mivel a védelmünk az ötödik perctől kezdve olvasta a Flensit, ezért jöttek az egyre magabiztosabb, felszabadultabb megoldások, jöttek az átlövések - gyakorlatilag a semmiből, de mindenkitől, Ilictől, Mackósajttól, Tönnessentől -, Máté zsenije és előnyszerzései az első félidőben (8 gólból úgy 6-hoz volt konkrét köze) meghatározta a csapatot, de ehhez nagyon kellett a stabil háttér. Az, amelyikre emlékszünk kora tavaszról. Percről percre, szemmel láthatóan szedtük magunkra vissza azt a magabiztosságot, ami nagyon kellett már végre, elképesztően jó volt látni, és igen, ha kell, akkor oda kell csapni az agressziót, mert a Szeged ellen meggyőződésem, hogy ez volt a legnagyobb hiányosságunk. Hogy az nem volt ott.
Nem éreztem egyébként annyira fáradtnak/savasnak/ilyennek-olyannak a Flensit, futottak ők, amikor volt labdájuk, azt láttam, hogy mi az első perctől visszazártunk, és ennyit engedtünk ma. Ebbe pedig szépen belebizonytalanodtak.
Az emberhátrányok kivitelezése szintén olyan dolog, ami nem jön csak úgy, azt ki kell találni, dolgozni, végre kell hajtani, és erre láthatóan készültünk. Az is durván nagy szó nálam, hogy a két erre leginkább fogékony csávó - Blagi és Terza - hogyan tudott lavírozni több, mint fél meccset a piros határán. Nem igazán érdekelt volna, ha valamelyik megkapja, ugyan nem volt mire, de ez a csapat azt is simán túlélte volna. De nem kellett túlélni, mert OTT VOLTUNK LÁBBAL. Már az első félidőt is többnyire végigvezettük, aztán megkaptuk ajándékba a másodikat.
Nagyon szeretném egyszer meghallgatni DD-t egy ilyen meccs félidejében. Komolyan.
Hogy jött Roló, és oktatott, addig is megvolt hátul a viszonylag stabil, de amit ő tett hozzá a másodikban, az nagyon ufó volt, na. Ez viszont tényleg annyira felspanolta a srácokat, hogy igazából minden egyes játékos felhúzta magát a saját, személyes legjobbjára. Laci észrevehetetlenül volt kurvajó, mostanában amúgy ezt tolja, és végre úgy tudott pihenni, hogy nem izgultuk agyon magunkat, mert KRT lövései is nagyon a helyükön voltak. Hogy elszórt kettőt? Hát ki nem szarja le? Végre akkor lőtt, amikor lőnnie kellett, és neki meg ez nem volt meg mostanában, rengetegszer tolta tovább levegőből, tök hiába. Andriska szintén fickándozott rendesen a falban, nyilván fasza labdákat kapott, jobbakat, mint idén eddig összesen, úgyhogy hálás vagyok mindenkinek, na. Mahé teljesen más játékot oktat, mint Máté, és ez még sokat érhet, Petárt is időben lekaptuk, amikor hibázgatásba fulladt, de visszajött meccsbe, a szélsők is hibázgattak, de belefért, viszont lehetett számítani rájuk. A Flensinek igazából esélye sem volt, és a végjátékban is csak közeledni tudott, szóval meggyőző és fölényes győzelem volt ez ma. Gyönyörű.
Sorolhatnám egyébként reggelig, de nem fogom, ez a csapat hatalmasat javult két hét alatt, és nem mondom, hogy nincsenek még tartalékok, de így is nyertünk hat, azaz HAT góllal abban a Flensbrugban, amelyik meg fogja nyerni a bundást. Most egyelőre ennyi, köszönjük, fiúk, itthon megcsináljuk ezt, bármi is van. Meg kell csinálnunk! Tudom, tudom, még egy meccs hátravan, de ha ezt tudjuk, akkor itthon is tudni fogjuk egy Arénával megtámogatva. Velem legalábbis biztosan. Ha kell, még gólt is lövök, esküszöm, de nem lesz rá szükség, megoldjátok, na.
Hajrá Veszprém, és KÖSZÖNJÜK!