Nem is tudom már pontosan, hol írta Csilla, hogy na, reméljük most már végre leérünk a gödör aljára, hogy aztán onnan végre páros lábbal rúghassuk el magunkat felfelé, a felszín, a fekáliatenger felszíne felé. Tegnap megtettük. És igen, ehhez előbb le kellett érni a gödör aljára. Az elmúlt héten leértünk. Minden tekintetben.
Kezdjük a hamuszórással! Csúnyán elkummantottuk az elmúlt hetet. Nincs mentség, a Hatosfal veszprémi szeglete inkább a sebeit nyalogatta, főleg, miután PickSilver írt egy frankó összefoglalót arról, hogy is jutottunk idáig.
Ilyen előzmények után értünk el a tegnapi napig. Talán nem meglepő, úgy mentem ki az Arénához, hogy semmit, de tényleg semmit nem vártam. Ha nyerünk, jó lesz. Ha kikapunk, így jártunk, megyünk tovább, aztán előbb vagy utóbb csak felébredünk végre ebből a sötét rémálomból.
Felébredtünk, hála az égnek.
A pályán szinte tökéletesen alakult minden, és hát a nézőtéren, nos... arra mindjárt visszatérünk. Ami a játékunkat illeti: Davis tegnap bebizonyította, mer és tud is változtatni, elengedni, ami nem működött, és ha a helyzet azt kívánja, visszatérni az alapokhoz. Kicsit fáj, hogy ehhez bele kellett nézni még pár ótvaros nagy pofonba, de most már tényleg előre nézzünk, mert visszatekintgetni ebben a szituban tényleg nincs semmi értelme. Davis tehát elengedte az eddigi furcsaságait, nem próbált meg eddig sosem látott újdonságokkal előrukkolni, de még csak ragaszkodni az előre eltervezett rotáláshoz sem, hanem levonta a legfőbb tanulságot a svédországi meccsből: ez a mostani Veszprém nem képes igazán magas szintű védekezésre, nem tud olyan falat összehozni, amivel akár csak egy Kristianstad erősségű csapatot igazán kevés gólon tudna tartani. Így aztán DD stílust váltott és védekezésben egy dinamikus sort rakott fel, Mackósajttal, Blagival, Tønnesennel és Lékaival így védekezésből gyakorlatilag csere nélkül, másodpercek alatt értünk fel a svéd kapu elé. Ez a húzás még akkor is bejött, ha az első pár percben belecsúszott pár, az elmúlt hetekre emlékeztető hiba, úgymint eladott labda, kihagyott ziccer. Szerencsére nálunk Árpád bravúrjai kompenzálták ezeket a kezdeti hibákat, aztán elkezdett működni a taktika. Ezt mi sem mutatta jobban, mint az, hogy Nilsson alig-alig tudott pályára lépni, mert szinte minden támadásunkat lezártuk első szándékból. Árpád védéseiből, szerzett labdából, gyors kezdésből, lerohanásból is veszélyesek voltunk, így alig öt perc alatt sikerült ellépni hárommal - és innen már nem is engedtük vissza őket.
Davis pedig nem cserélt bele. Azt nem tudhatjuk, hogy eddig is ezt tervezte volna és az akadozó játékunkra reagált a néha követhetetlen cseréivel, vagy erre a meccsre módosított a stratégiáján, mindenesetre végre igazán működött, amit elképzelt. Az első félidőben a két tervezett cserénken, Nilssonon és Gajicon kívül Nagy Laci és Jamali gyakorlatilag csak a kiállítások miatt, kényszerből lépett pályára. Nyugodtan mondhatjuk, a saját fegyverével leptük meg a Kristianstadot, egész egyszerűen nem bírták a tempónkat, és így hiába használták ki a még mindig sokat hibázó védekezésünket, a 20 gólunkkal szemben csak 14-ig jutottak 30 perc alatt.
A második 30-ban mindössze annyi változott, hogy Nenadic játszott irányítóban. Petar persze megint mutatott párat a rá jellemző arclevakarós hibából, de aztán őt is elkapta - jó értelemben - a gépszíj, és mindenhonnan vakon tüzelő jugoszláv partizán helyett az ellenfél számára kiszámíthatatlan irányító szerepét öltötte magára, kiosztva pár olyan olyan passzt, amit rajta kívül nagyon kevesen tudnak. A hajrára aztán előkerült a kétirányítós játék Mátéval és Nenadiccsal, tökéletes húzás volt ez is. Egyedül Jamali nem tudott érdemben hozzátenni a játékunkhoz, hiába jöhetett vissza még az utolsó pár percre, Imannak ezúttal valahogy nem jöttek a lövései. Nem úgy Tønnesennek, aki kábé élete meccsét tolta tegnap, maga mögött hagyva az elmúlt hetek bizonytalan játékát.
Tegnap kiderült az is, nincs (már) érdemi kondi problémánk. Hogy ez immár Davis keze nyoma vagy más okra vezethető vissza a korábbi 40-50 perc utáni kifingás, azt nem fogjuk megfejteni, helyette örüljünk inkább annak, hogy Ilicet, Mahét, Nagy Lacit gyakorlatilag végig jegelve is szétfutottuk a sebességen kívül amúgy nem sok mindenhez értő svédeket.
Röviden: sok izgalom nem volt tegnap a pályán, hála az égnek. Csináltunk hát magunknak a nézőtéren!
Elég frankó flamewar-t sikerült kirobbantani ezzel a kis posztocskával, és őszintén szólva hazudnék, ha azt mondanám, nem erre számítottunk. Hozzánk hasonlóan az O szektor is elérte a célját, olyan hangulat volt tegnap, amit sose látott még az Aréna. Legalábbis én nem emlékszem olyanra, hogy a nézőtér egyik fele a másikat ugassa. Persze nem biztos, hogy a sosem látott hangulatot pont így gondolták az illetékesek, de legalább kijött a feszkó mindenkiből, nem vitás.
Nem akarok állást foglalni egyik oldal mellett sem, mert ugyan egy figyelemfelhívó akciónak abszolút volt létjogosultsága - mikor, ha nem a történelmi mélyponton? - de a kivitelezést már joggal érheti kritika. Kezdjük ott, hogy maga az akció erősen megsínylette a hírverés hiányát, mert az O-n kívül gyakorlatilag senki semmit nem tudott az egészről, mégcsak azt sem, hogy készül valami.Így azok, akik amúgy egyetértettek volna az O-val, azok is csak lestek kifelé a fejükből, hogy ez most micsoda. A kevésbé visszafogottak ezen felbuzdulva azonnal felhatalmazva érezték magukat arra, hogy beleszálljanak a feketébe öltözött táborba, amivel valahol még meg is lehetett érteni, mert nemcsak infó nem volt az akcióról, de maga az időzítés, és különösen az erre az alkalomra készült rigmus bőven kimerítette a "megosztó" fogalmát.
Az ominózus rigmus, ha esetleg valaki lemaradt volna róla
Csak hát amikor egyesek - és persze ők voltak a leghangosabbak - minősíthetetlen stílusban osztották ki a helyszínen, majd a neten az O-t és persze Gyurákot személy szerint is, elsősorban azzal megvádolva, hogy miért nem szurkolnak (?), az legalábbis visszás. Mert aki nem tegnap óta jár meccsre, az tudja, bizony a jegyárak emelkedésével fordítottan arányos a szurkolás intenzitása. Lehet, hogy a nosztalgia mondatja velem, de nemcsak a Március 15-ben, de az Aréna első éveiben sem volt soha probléma, ha valaki felállva szurkol, sőt, emlékszem olyan esetre is, ahol a közönség magától (!) kezdett bele az "Álljatok fel!" kezdetű népi énekbe, nem pedig leugatta a vezérszurkolót azzal, hogy "Kussojjámá, minek álljunk fel?". De mondom, egy másodpercig nem csodálkozom azon, hogy ezt van, aki nem tudja/akarja megérteni, hanem inkább utat enged az érzelmeinek és innentől az sem volt meglepő, hogy az O szektor sem maradt adósa senkinek.
Így működünk, ez van.
Egy a tábor!
Oh, jaj, még egy apróság, majd elfelejtettem. Azoknak, akik arra célozgattak, hogy nincs is szükség az O-ra, meg egyébként is, aki a feltétlen és mindig pozitív hangon kívül mást is megenged magának a csapatával szemben, az áruló(?), azoknak szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy amíg vaskos pénzeket fizetünk ki a jegyekért, bérletekért, addig bizony nyugodtan kifejezhetjük a véleményünket. Akkor is, ha épp nem tetszik az, amit látunk. Akkor pedig különösen, amikor azt látjuk, kis hazánkban egy bizonyos kör - és a klub újdonsült tulajdonosi köre is ide tartozik, ha tetszik, ha nem - nem feltétlenül tűri az ellentétes véleményeket, akkor bizony becsüljük meg, hogy itt a pénzünkért cserébe szabadon kinyithatjuk a szánkat. Még.
Képek a csapat FB oldaláról