Valahogy nem ért még el a meccsláz - péntek délelőtt -, amit nem annyira tudok hova tenni, valószínűleg túl sok a teendőm, így nincs időm ezen tűnődni, vagy csak simán vagyok túl nyugodt. Meglátjuk, gondolom holnap már remegni fog a gyomrom, kezem, lábam ez ugyanis továbbra is a legfontosabb veszprémi meccs lesz az idényben.
Dimwitch írta múlt héten a beharangozójában, hogy nem hiszi el, hogy Veszprémben ez a bajnokság tényleg fontosabb, mint Köln, ennek kapcsán esküszöm önvizsgálatot tartottam, de akárhonnan is forgattam, ismét ugyanez lett a vége, nálam egyértelműen és továbbra is a bajnoki cím visszaszerzése a prioritás. Biztos, hogy ennek elsősorban az az oka, hogy az elmúlt években szinte mindig sikerült csúnyául belebukdácsolnunk valamelyik itthoni versenyünkbe, valószínűleg ha nem visszaszerezni kellene a bajnoki címet, hanem csupán megnyerni, akkor más lenne a helyzet, de mivel a Szegednek ez még sosem sikerült, különösen fontosnak tartom, hogy ne most, ne ebben a mi ismét magunkra találós szezonunkban írják a történelmüket. Ez most sokkal fontosabb. Ráadásul Köln tényleg egy ajándék nekünk, szurkolóknak, és nagyon fontos lenne, hogy ez így is maradjon, ne kezdjük el a dátumhoz közeledve átfordítani a kommunikációt, mert akkor rögtön ott állunk majd a szarba, ha nem jön össze. A fókusz tehát a 27. lehetséges bajnoki címünkön van - és még így is mennyit kell kaparnunk, hogy csillagok terén beérjük a Szegedet, hehe, és ezt a holnapi mérkőzés dönti el.
Így érkezzen mindenki, így vonuljon mindenki, így szurkoljon mindenki! Apropó vonulás, iszonyúan hosszú idő után végre ismét vonulással üdvözöljük a szegedieket, illetve örvendeztetjük meg magunkat, pont ideje is volt már, tudom, #fuckcovid, meg minden, de rendesen hiányzott ez már, na. Most először rengeteg gyerekkel jövök a Szeged-meccsre, de mindegy, majd kicsit hátrébb maradunk és kisálálázzuk a csúnya szavakat, az úgyis jól megy már. Eljutottunk odáig, hogy szívesen jön meccsre mindkét gyermek, a nagyobbik már régen kedvencet választott, haha, a kisebbik pedig a Bányász meccsen kiszúrta magának Ligetet, amin azóta is nagyon röhögök, mert miután közöltem vele, hogy az apukájával csacsogtunk az imént a büfében, megkérdezte, hogy "de hogyhogy a Patrik is egy gyerek?" (Egyébként szerintem a Spongya Bobos drusza miatt lett ő a kiválasztott, de most kifigyelem, hogy mennyire nagy a ragaszkodás.) A másik aznapi sztori - bocs, de imádom az ilyeneket - az volt, hogy gyermekek megkérdezték, melyik oldalon fogok fotózni azon a meccsen, hogy látnak-e majd közel a pálya szélén? Mondtam, hogy persze, a mi oldalunkon leszek, mint általában, de majd átmegyek kicsit csacsogni a szögediekkel, erre a kisebbik őszinte ámulattal a hangjában kérdezte meg, hogy: "anyaaaaaa, te tudsz szegediül?"
Na tehát, csak hogy világos legyen: 16.45-kor indul a menetoszlop a szokásos helyről, a FaJánostól, aki érzi magában a közösségi összetartozás szeretetének minimális szikráját, vagy csak szereti a nótákat, az csatlakozzon mindenképpen, jó móka az ilyen.
Igazi döntős hangulatot, parázs küzdelmet várok egyébként a felektől, nem hinném, hogy ebben csalódnom kell majd, amiben viszont előrelépést szeretnék, az egyrészt a támadásainkban elkövetett vagy alapvetően technikai hibák kiküszöbölése illetve a játékvezetés minősége. Ha ez a kettő meglesz, én elégedett leszek. Gasi mondta nagyon jól, hogy a mi előnyünk nem az egy gól, hanem a hazai pálya, a lelátó lesz ezen a meccsen, ennek megfelelően kérem az összes piros szurkolótársamat, hogy a lehetőségeihez képest minden eszközzel támogassa csapatunkat az első pillanattól kezdve, nincs következő meccs, ezt kell megnyerni ahhoz, hogy az idei célunk teljesítve legyen. Minden ezen a meccsen múlik. MINDEN. És nyert már itt a Szeged, ráadásul nem is olyan régen, semmi kétségem afelől, hogy holnap is mindent be fognak vetni ennek érdekében, jó lesz észnél lenni, de nagyon.
Múlt héten sikerült taktikusan, okosan meccselni, azt nem mondom, hogy holnap is elég egyszer vezetni majd, a legvégén, mert azért hazai pályán szeretném azt látni, hogy nem kockáztatunk, és végig diktáljuk az ütemet, nyilván lesznek hullámok, mint minden mérkőzésben, de azt akarom látni, hogy mi irányítjuk a mérkőzést. Az egészet. Aztán hogy a végén 1-gyel vagy öttel nyerünk, az esküszöm nem érdekel, csak legyen meg, és ne kelljen szívszélhűdést kapnia tömegeknek. Ennyit szeretnék, nem többet.
Egyébként a realitás is ezt mutatja, amennyiben a védelmet össze tudjuk rakni, ha a kapusunk belenyúl az elejébe, ha a támadásainkból kivesszük a múlt heti, könnyen elkerülhető hibáinkat, akkor ennek a holnapinak egy +3-5 gólos meccsnek kell lennie. Tartsuk meg a motivációt, a kedvet, merjünk változtatni, amikor szükséges, fussunk vissza ugyanúgy, ahogy az első meccsen, küzdjünk minden labdáért ugyanúgy, nem kell sokkal több vagy más, mert nem volt az ott rossz, de most használjuk sokkal tudatosabban és többet a szélsőinket, végezetül pedig hozzuk a végjátékos sémánkat, ami mostanában elég fasza, egyébként, és akkor nem lesz itt probléma, a III. Magyar Mozgókép fesztiválon Filmfesztiválon ünnepelhetünk itthon bajnoki címet.
Hajrá Veszprém!