Elbaszott szezon

"Semmi kedvem posztot írni egyébként, de persze tudom, hogy ez senkit sem érdekel. Csak mondjuk jó lenne, ha a nagy #mindenszarozásban leesne mindenkinek, hogy kurvára nem az a célom, hogy a szurkolói igényeknek megfeleljek, hiszen annak amúgy sem lehet, ugyanis vagyunk többezren, mindenki más érzésekkel, értékrenddel, elvárással, ilyesmikkel, amiket többen rendszeresen meg is osztanak velem. Szerencsére sosem volt kötelező olvasmány a hatosfal, ezután sem lesz, és eközben egész nyugodtan fel lehet nőni a feladathoz is, mert ahogy 11 éve mindig, továbbra is nyitottan állunk minden beérkező vendégposzt elé. Ezt muszáj volt idetennem, mert jól felbasztam az agyam már kora reggel azon, hogy ki szerint mit, mikor és hogyan kellene írnom, és #mindenszar és #régenmindenjobbvolt. Hát már na. Nem vitaindítónak szánom ezt, hanem egy jelzésnek, hogy kicsit gondolkodjunk már el, mielőtt minden szinten és mindenki esik egymásnak az elbaszott bajnokság fényében, mindenkit is hibáztatva közben."

De nézzük inkább a valódi csontokat: igen, nyilván az elbaszott igazolásaink kb. előrevetítették ezt a bukást, ez mostanra már teljesen világossá vált, ráadásul sajnos nem is nagyon látszik, hogy jövőre bármitől jobb lehet, esetleg Borozan helyére férne be valaki, de azt a valakit elég gondosan kellene kiválasztani ahhoz, hogy minőségi javulást érjünk el a kereten. Konkrétan hármasvédő átlövő kellene, de valami komolyabb. Az, hogy négy emberből két fél marad az idény végére, az bizonyos fokig lehet balszerencse (Lauge), de nagyobb részben olyan szintű elbaszás, aminek muszáj, hogy felelőse legyen. Borozant leigazolni kockázatos volt, persze, de mondjuk arra, ami aztán történik körülötte, nem lehetett felkészülni, viszont Markussenre igen, és hát kijelenthetjük itt a szízön végén, hogy ő gyakorlatilag felesleges. Pont. Ennyit minden bizonnyal Ligi is hozzátett volna, ha rászánjuk ezt a szezont arra, hogy felépítsük. Sőt, ahhoz az 1 perc 48 másodperchez, amit tegnap Markussen kapott, ahhoz nagyon építgetni sem kell senkit, annyit még talán én is kihúznék a pályán, azt hiszem. A hagyományos értelembe vett átlövő nélküli csapattá silányodtunk, és tettük mindezt úgy, hogy Maquedával és Borozannal indultunk el. De mindez még hagyján, ha közben mondjuk van valami más játékunk.

De nincs.

Hiszen a szezon legnagyobbik felében az volt a játékunk, hogy az aktuális irányító egy-egyezéséből vagy előkészít a nem létező átlövőinknek, akik nagy lendületből érkezve bejátszották Andriskának, vagy már ők bejátszották Andriskának. Hát baszki. Ez nem játék. De ezt már annyiszor leírtam, hogy unom ismételgetni magam, két gyerek mellett a napjaim nagyobbik része is ezzel megy el, hogy ismételgetem magam. Unom. Egész évben ismételgettem azt is, hogy sokkal szélesebben kéne játszanunk, és semmi bonyolultabbra nem gondoltam, csak hogy egy rendes húzás végigmenjen anélkül, hogy az éppen pályán lévő aktuális belsők ne akasszák meg idő előtt. Vagy szerintünk ez manapság már nem divat a kézilabdában? Pedig működik ám, csak mondom, csomó csapat képes rá, esküszöm. Szerintem nálunk idén egy ilyen sem ment végig, úgy rendesen, húzással. Még emberelőnyben sem ezt játszuk, baszki, pedig ennél kevés kézenfekvőbb emberelőnyös figura van, de nem, mi két beállózunk akkor is, és birkózunk középen. Pedig ha valakiket nem kell különösebben ekézni az egész éves teljesítményük miatt, azok tényleg a szélsők. Rajtuk aztán semmi nem múlt tegnap sem, mi lett volna, ha még építünk is rájuk a szezonban?

Na de maradjunk az átlövőknél még egy kicsit, nézzük a másik oldalt, ahol Makita formahanyatlása olyan szinten szembetűnő, hogy muszáj lesz rá valami magyarázat. Olyan nincs, hogy egy egykori BL-győztes, világbajnok fúrógép annyira felejtsen el kézilabdázni, hogy két meccsen összesen 12 perc játékideje legyen! Mennyi? És tegyük mellé Tönnesen tíz percét is, beszarás. Miközben Yahia csapágyas lesz 22 évesen, de még csak nem is sajnálnám, ha végig tudná tolni a meccseket, és lenne ereje valódi átlövésekre, de nincs. Szemmel láthatóan nincs. Az MKSZ-nek sajnos nincs arra statja, hogy hány lövést eresztettünk el kilenc méterről, de ha két meccsen összesen tizet, akkor sokat mondok szerintem. Hát így mit is akarunk, de tényleg? És hogy képzeljük? Ez kurvára nem Veszprém-szint, ez világos, és nem csak azért, mert kizúgtunk a BL-ből és elvesztettük a bajnokságot, hanem összességében sem. Ha megnyertük volna sem lehetett volna szőnyeg alá söpörni ezeket a dolgokat, itt a szezon vége, le kell vonni a konzekvenciákat, mert most van itt az ideje!

Megyek tovább a posztokon, középen Mahé egyértelműen kimagaslott tegnap, akarásban, küzdésben, odabaszásban, mindenben. A nagy nihilből fénylett ki a szélsőkkel együtt, de ő is inkább egyénileg próbálta megoldani a dolgokat, mondjuk ebben a kohézióban most máshogy nem is lehetett. Neki jár egy buksisimi, ő vitte hátán a komplett második félidőt, most megkapta az idejét is rendesen (30 perc), de még így is keveset, és szörnyű, hogy ehhez az kellett, hogy az amúgy tavasszal szinte végig mélyrepülében lévő Lékai és Nenadic vállalhatatlan mennyiségű labdát szórjon el előtte. Döbbenet. A beállóink hozták, amit lehetett, mondjuk engem kiborítanak az ejtések, szóval Moraes, légyszi, fejezd ezt itt be!, de ami labda megtalálta őket, azzal befordultak, az biztos.

Kapuban szerintem nagyon felemás szezonunk volt, folyamatosan olyan érzésem volt, hogy van is kapunk, meg nincs is. Tegnap a stat szerint Corrales azért összevédett 31%-ot, miközben én max. 25%-nek éreztem, nyúlt bele ziccerekbe, és voltak jó percei, de közben meg volt vagy 6-8 becsorgó, megpattanó, ami annyira idegesítő ilyenkor. Szélsőkről még annyit, hogy hova tűntek a párok a szezon végére? Értem én, hogy nem építünk a szélsőinkre - de miért nem? - vagy Strlek annyira megsérült volna a Nantes előtt, hogy azóta is ez van még vele? Tényleg nem tudom, azért kérdezem. Nekem még akkori infóm van erről, azóta meg színét sem láttam, ha jól emlékszem. Daniil Shishkarev mehet is, igen, már jönnie sem kellett volna, persze, de hogy ennyire nulla értelme volt az ő idehozatalának, az is egy külön fejezet.

És igen, ezekért az igazolásokért nyilván felelős Nagy Laci, mert hát ki más lenne felelős értük? Ez nem kérdés, és pont itt az idő, hogy feleljen is ezekért. Sokakkal ellentétben egyébként nekem semmi bajom vele, és az is világos, hogy aktív pályafutásának végén nélküle sosem játszott volna itt sem Chema, sem Ugalde, de megkockáztatom, hogy Lady Aron sem, és persze természetesen Carlos sem kezdte volna nálunk BL-csapatos edzői pályafutását. Ezeket mind sajnáltam volna, ha nem lettek volna, na de, mi történt azóta? Az utolsó igazán értelmes igazolásunk tán Lauge volt, nem? A többi kb. annyi, hogy minek? Én tényleg nem hiszem, hogy szegedi ügynök lenne és a klub tönkretételén fáradozik, vagy hogy gyíkember, vagy bármi, mindössze azt látom, hogy az igazolásaink szarok, az edzőnk szar lett mostanra, ez pedig a szakmai munka lenyomata, ez tény. Én amúgy azt gondolom, túl sok az a három, egyenként is külön embert kívánó titulus, amiket elvállalt, azt pedig már XVII. Lajos idejéből is tudjuk, hogy ez így működésképtelen. Nem jó. Szar. És az is szar, hogy még csak mondani sem tudnék senki veszprémit, vagy legalábbis kötődésest, akit bele lehetne illeszteni ebbe az egészbe. Furcsa, hogy a negyven+os klubtörténelem nem termelt ki egy Szilágyi Viktort, de legalább Marosi Zümit vagy egy Bella Árpit nekünk, akikhez ilyenkor nyúlni lehetne, nálunk mindenki edző lett, esküszöm, senki nem indult másfele. Illetve de, Nikola, igen, de hát az sem volt túl rózsás helyzet, ugye.

És akkor még DD, plusz igen, Perez is a padon van, szóval az ő felelőssége is ez a bukás, nem kérdés. Hát hova a viharba tűnt el az a tökös, üvöltözős Davis, aki átvette és megmentette a Vranjes utáni szezonunkat? De most komolyan? Hogyan szürkülhetett ő annyira be, hogy ne tudjon/akarjon időt kérni, vagy ha ki is kéri, ne adj isten jókor (tegnap), akkor is rendszerint fél perc alatt végez, de nem ritka, hogy kapunk zsínórban 4-5 gólt, rögtön utána. WTF?? A posztonkénti bekezdéseknél ott vannak a további kérdések, amiket igazából csak ő tudna megválaszolni, de annyira most nem is érdekel, hogy őszinte legyek. Attól függetlenül, hogy nem kizárólag, de nyilvánvalóan edzőkérdés van Veszprémben, Chema részemről rendben is lenne, de szerintem nincs magyar A-ja, egyelőre - bár biztosra nem tudom, csak mintha a válogatott körüli hercehurca során felvetődött már ez a kérdéskör egyszer -, és az sem biztos, hogy jó lenne ismét bekötni a válogatott padot a Veszprémhez, van elég bajunk anélkül is, jelenleg. Ami szintén szörnyű, hogy a két magyar élcsapat egyébként rég volt már ilyen szar egyszerre, de ez persze semmit nem von le a Szeged negyedik bajnokicímének érdeméből. Ők dolgoztak érte többet, tegnap már jók is voltak, nem csak a kevésbé szarabbak, ahogy szerdán, szóval ismét gratulálok nekik ehhez!

Nos, kb. ennyi volt bennem, picsafüst. Lehet gondolkodni és cselekedni, mert muszáj változtatni! Most itt van az ideje.

Ja, és ami viszont mindenképp pozitív volt tegnap, az a szurkolás, ami végig kitartott, hogy a Szeged mennyire érdemelte meg, azt szerintem az is jól mutatja, hogy elég sokan benn is maradtunk a kupaátadásra, részemről mondjuk ez többnyire egyértelmű ilyen esetben. Mint ahogy az is, hogy odamegyek gratulálni, mert szerintem az ilyen gesztusoktól márpedig jobb világot teremtünk, én pont necces helyzetben is bemegyek egy kék táborba, nem vagyok túl szívbajos fajta, nyilván tudok viselkedni és nem hőzöngés a célom vele, de bemegyek. Tegnappal kapcsolatban külön szeretném is megköszönni mindenkinek, hogy amikor az összesen tényleg egy darab hülye hátbaöntött bennünket a nem tudom mijével, miközben Gyurákkal John Travoltáztuk Csapcsit a hagyományos, gratulálós sörrel a kézben, nagyon szépen összezártak, és lebaszták többen, hogy ezt aztán minek. Lett ott egy kis egymásnak feszülés, amit remekül lekezelt a tömeg, mire a rendőrök odarongyoltak, hogy húzzunk ki gyorsan innen, már mondtuk is nekik, hogy nem, semmi gond nincs itt, köszönjük szépen, megoldottuk közösen. Aztán az ezt követően kialakult parkolós after tán többet is adott nekünk, veszteseknek, mint a meccs.

Még egyszer gratulálunk a Szegednek, egész Veszprém pedig várja, hogy mi lesz, és mikor lesz Ez Veszprém, ismét. Rég nem volt már ilyen korán vége a szezonunknak, de legalább van idő a cselekvésre.

Boldog nyarat mindenkinek!