Ülepedik szépen lassan. Emésztgetjük, mérlegeljük. Talán néhányunkban erős az az érzés, hogy megint betérdelt néhány kulcsember, és a Barca kijózanítóan megrépázott a döntőben, de bízom benne, hogy hozzám hasonlóan legtöbbünkben az marad meg, hogy ez egy hatalmas szezon, aminek a végén részünk lehetett az elmúlt évek legkatartikusabb győzelmében, és bizonyságot szereztünk egy meglehetősen melengető sejtésünket illetően: miénk a világ második legjobb csapata.
Egyelőre nem az első, ezt szintén kijelenthetjük. Ez a Barca idén verhetetlen volt, egyetlen pillanatig sem kérdőjeleződött meg igazán komolyan az uralma. Karabatic egy kikúrt robotember, a nagyszerű Pasqual kezében olyan keret van, amiből egy nála ötször rosszabb edző is jó csapatot csinálna. Ő meg közel tökéleteset csinált.
Fogjuk meg a botot a szaros végénél, essünk túl a negatívumokon. Fontos például megjegyeznünk, hogy a Barcelona az elején megsérülő Kiro, és a tökvakarásra kárhoztatott Rutenka nélkül fektetett ki minket. A tavaly előtti gólkirályról, és az idei másodikról beszélünk. És itt muszáj egy kicsit kritizálnunk, ha már Ortega is megtette: oké, hogy Karabaticsot nem tudjuk levenni, de a másodosztályú Nagylacipótlék Gurbindo hogy a viharba’ szórhat meg minket így. Úgy, hogy az egész évben egyenletesen gránitkemény kettes védekezésünk bántóan becsicskult. Art remek értékelő posztjával teljes egyetértésben Terzát luxus a csapatban tartani egy BL-győzelemre vágyó csapatban, Sulicnak pedig a Rajna menti levegővel lehet baja, mert lekopírozta tavalyi teljesítményét. Gyenge védekezéshez bizonytalan támadójátékot tett hozzá, és a piros is kis híján összejött a döntőben. Tegyük hozzá, Nöddesbo igazi tapló módon rúgta tökön a földön fekve.
Adja magát a kérdés, hogy a torna álomcsapatába is beválasztott Nilson miért nem játszott többet. Hát azért, mert ő hármasban védekezik, így Sulic posztjára csak Zeitzit lehetett behozni, aki viszont még a horvátnál is gyengébb volt. Ez baj, így nem lehet megverni a csapágyasra pörgetett birodalmi lépegetőt.
Ugyanakkor!
Nyilván rohadt dolog elveszíteni egy döntőt, de ez a kölni túra minden kétséget kizáróan pozitív emlék marad. Kezdjük a legfontosabbal: Németországban, egy BL-elődöntőben fektettük ki nemezisünket. Szétvédekeztük őket, Mirkónak a legváratlanabb helyeken nőttek ki védésre alkalmas testrészei (emitt a Final4 védése), Momo és Nagy ’Férfiistenség’ László szép fokozatosan belegyalulták a gerfloorba a jól kezdő Talicskát, Nilson nagyszerűen szállt be, Ortega pedig úgy pörgette a csapatát, ahogy kellett.
És ott volt még Chema, akit sokan nagyon rosszul ítélnek meg. A Kiel ellen akkorát játszott, hogy elaléltunk Chillel, Mirkóval karöltve magasan kiemelkedtek az egyébként remekül kézilabdázó társaságból.
Mindezt persze az első 20 perc utáni időszakra értem. A kezdést látva ugyanis falfehérre vált pofával, hamuszürke ajkakkal kapkodtunk a levegőért, és remegő gyomorral próbáltunk kapaszkodót keresni. Roló sehol, Palicka ellenben – már megint – parádézik, a Kiel szorongatja a tökeinket, és csak azért nem megy el nagyon, mert a bénult gólemként forgolódó Timu helyére remekül szállt be a védelmet magabiztosan irányító Laci mellé Ilic. Aztán bejött Mirko, és kihúzott minket a szarból. Ilic és Laci elöl is kiválóan működtek, és közben a visszatérő Timu is beírta, hogy DNKROZ, és innentől már mi szorítottuk a Kiel zacsiját.
((Ez egy csodálatos győzelem volt, és meglett volna Nacsevszkiék nélkül is. Talán szorosabb lett volna, de egyszerűen jobbak voltunk, és megérdemelten mentünk be a döntőbe. Ugyanakkor az is tény, hogy – bármilyen furcsa ezt kijelenteni – Kölnben simán hazai pályát fújtak nekünk a Kiel ellen. Meg kell védenem Egri Vityát, aki nemcsak azért emelkedik ki a hazai kézikommentátorok közül, mert érti és érzi a játékot, hanem azért is, mert tudja, hogy nem lesz népszerű azzal, amit mond, mégis felvállalja. Egy hiteles ember így tesz, és ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor igaza is volt. Ezt csak azért akartam leírni, mert ahogy egyre részegebbek lettünk a csarnokhoz közeli krimóban, úgy enyhült meg vele szemben a Kritikus Tömeg. Mondjuk ebben biztosan sokat segített, hogy másnap BL-döntőt játszottunk.))
A Kiel elleni győzelem egy csomó frenetikus élményt előzött meg a kedvencek sorrendjében. A KEK-győzelmet, a dánok elleni utolsó öt percet és a Zovko alatti utolsó Kiel-verést, ami után egy órán át nem hallottam semmit, például biztosan megelőzte. Talán ráközelített a londoni, Izland elleni tébolydára, ami után a kafferbivaly párzási énekét imitálva szaladgáltam a kertben. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy Nilson megejti Palickát, ahogy Laci blokkolja Vujinkát (muhaha!), ahogy iszonyatos mentális erőt mutatva betépett zombihordából peckesen lépegető pitbullá változtunk, és ahogy Mirko egy utolsót roppantott a Kielen Jicha ziccerénél. A Veszprém-szurkolói lét sok gyönyörű emlékkel ajándékozott meg, ez a legszebbek közé ugrott.
Muszáj beszélnünk Rolóról, akinek rohadt hosszú nyara lesz. Talán az összes számításba vett szcéna közül a legkevésbé számítottunk arra, hogy őt blokkolja le Köln. Egész évben megbízhatóan hozta az emberfeletti teljesítményeket, óriási szerepe volt abban, hogy ott voltunk a Final4-ban, erre egyetlen rossz lépés, és Roli összeesett, mint a szüreti széklet. A rossz lépés itt szó szerint értendő: amikor a bemutatásnál jöttek be a játékosok, Roli rálépett arra a baszom szőnyegre, amire – az egyébként fasza – show közben vetítettek, és megcsúszott. A jelenet láttán Chill olyan arccal fordult felém, mintha kiömlött volna a málnapálinka. „Láttad? Láttad? Úristen! Ugye nem?”. És de. Chill meg van győződve róla, hogy ez a megcsúszás, ha sérülést nem is okozott (bár tapogatta utána a térdét), de betetőzte a nyomás, a hangulat, a médiafigyelem, és a vele szemben támasztott óriási elvárások által generált foshalmot, ami rászakadt szegény srácra. Ezt most biztosan nagyon nehéz megélnie egy olyan játékosnak, aki még Tom szerint is a világ legjobb kapusává vált idén, de újra Ortegával értek egyet: Roli ettől csak jobb játékos lesz. Vérprofi, elszánt és tudatos, megerősödve fogja lerázni magáról az idei Final4 emlékét.
A kölni torna legjobb veszprémi teljesítményét, ez talán nem is képezi vita tárgyát, Nagy László szállította. Akkora vezér volt, hogy lelógott a térképről. Elöl intelligens és bátor, hátul precíz és könyörtelen volt, irányított, lőtt, ütközött, biztatott, tolta a nyomást a bírókra, és mutatta az utat az övéinek. Ha meg kellett volna mondanom, ő vagy Ilic fingik-e ki jobban a döntőre, biztosan őt mondtam volna, pedig az elődöntőben remeklő Momo vasárnap már közel sem ment akkorát, miközben Laci a döntőben volt igazán elemében. „Sokan fel sem tudják mérni, mekkora korszakos egyéniség játszik a csapatukban Laszi személyében” – mondta Ortega. Ennél jobban mi sem tudtuk volna összefoglalni.
Nagyon tetszett Gulyás Peti érett, önbizalomtól duzzadó játéka, néztem volna kicsit többet a pályán. Már csak azért is, mert Laci mellett az ő szemében lobogott az utolsó pillanatig a tűz, ráadásul bátran és eredményesen vállalkozott. Iváncsik Geri úgy lett az elődöntő egyik hőse, hogy szegény teljesen kikészült a meccs végére. Kihagyott néhány ziccert, de iszonyú fontos pillanatokban lőtt olyan gólokat, amiket fénykorában, és jöttek tőle az extra találatok is. Máté az elődöntőben nem mutathatott sokat, mert Chema brutálisan nagyot játszott (azért az utolsó percekben ő is hozzátette a magáét a diadalhoz), a döntőben viszont jól mozgott, csak pechjére Momo már a seggén vette a levegőt, így az ő játéka nem érvényesült annyira.
A döntő, vagyis inkább az egész torna rengeteg tanulsággal szolgált. Megtudhattunk egy csomó mindent a csapatunkról, amiknek egy részét sejtettük, de voltak újdonságok is. Ezzel azért érdemes már most foglalkozni, mert a következő szezont úgy kezdjük, hogy Európa második legjobb csapataként a király elleni puccsot készítjük elő. Így nézzük az alábbiakat:
- Az például kiderült, hogy Zeitzi csak ritkán tudja tehermentesíteni Lacit, és kettesben sem az a szint, ami egy Barca ellen elég (vegyük most őket etalonnak, elsősorban azért, mert ők az etalon). Vagy csak nálunk nem tudja hozni, vagy már egyáltalán nem. Igazából tök mindegy.
- Terza nagyszerű védő, de a legyőzni vágyott csapatban Karabaticok és Rutenkák töltik be a posztját. Feel the difference.
- Nagyon jó, hogy jön Palmarsson (a Kiel legjobbja, sőt egyetlen jója volt), aki tudja tehermentesíteni Ilicet is, de vele középen ki tudunk állítani egy olyan lövősort is, ami már simán vetekszik a Barcelonával.
- Szerintem Ortegát óriási dicséret illeti azért, ahogy újra felépítette Mirkót, aki látva Mikler földöntúli teljesítményét, lelankadt, mint Rocco egy nehéz nap után. Védette szakadatlanul, aztán szép fokozatosan fontosabb feladatokat is kapott, és ez végül abban csúcsosodott ki, hogy tökéletesen ugrott be Roló helyére. Szóval nagyon kell a két ilyen minőségű kapus.
- És végül Ortega. Az a furcsa helyzet, hogy én teljesen egyetértek Art éles szemmel megfogalmazott kritikáival a B-terv hiányát illetően, de azt gondolom, ebből a szezonból kihozta, ami benne volt. Három bajnoki cím és egy döntő után ép ésszel nem kritizálhatja senki, a Barcelona legyőzését pedig akkora baromság lenne számon kérni rajta, mint amekkora Zeitzi jobbszélsőként való szerepeltetése volt. (…) Tehát igen, Ortega is nyakas volt bizonyos dolgokban, viszont tanult saját korábbi hibáiból, és szemmel láthatóan fejlődött a csapatával együtt. De a legnagyobb érdeme nem a jól időzített forma, az okosan felépített meccsek, és nem is a kimunkált taktika volt, hanem hogy mentálisan olyan elképesztően erősre gyúrta a csapatát, hogy vissza tudott jönni a félig már a kutya szájában lógó elődöntőbe, és leverte a házigazdát. Muy bien!
Szerintem a döntő elbukásának csalódottságát enyhítenie kell a tudatnak, hogy egyrészt remek tornát hoztunk le Kölnben, másrészt a döntő reálisan nézve olyan sima volt, hogy nem is fájhat igazán. Sokat vitatkoztunk azon, hogy 19-17-nél, amikor három labdánk is volt a -1-hez, idegessé tehettük volna a Barcát, de szerintem a katalánokat csak időlegesen lehet megzavarni. Nézzük meg, hogy végezték ki a döntetlenre felkapaszkodó Kielcét az utolsó 10 percben, és láthatjuk: egyetlen klasszis teljesítménnyel (úristen, mekkorát játszott Laci!) akkor sem vertük volna meg őket, ha Timu egy jól sikerült balhoroggal a 601-es szektorig repíti fel a bokorarcú franciát.
Zárásként egy gondolat a jegyhamisítási ügyről, de erről Chillnek még lesz mondanivalója. Egyrészt aki patkány módon lehúzza saját szurkolótársait, az igazi féreg (igen, tudjuk, hogy ismeretlen török férfit keresnek, de nem most másztunk le a felvédőről), másrészt nagy respekt a klubnak és az EHF-nek, amiért megoldották, hogy aki komoly áldozatok árán kiutazott a tornára, az láthassa a meccseket.
Jövőre veletek ugyanott!
képek: EHF