Bajnoki döntő vol.1

Azt javaslom, ezeccer tekintsünk el az udvariassági köröktől, mert az a múlt heti hat gól Szegeden azért 500 wattos színpadi reflektorként világított rá a lényegre. Mégpedig, hogy a különbség tényleg ekkora, szóval nem véletlenül nem megy őszintén sem a szájkarate, sem a fröcsögés a zinternet setét bugyraiban, ahogyan az pedig egy ilyen helyzetben elvárható lenne. Számomra igazából egy nyitott kérdés maradt: két meccsre vagy háromra lesz szükség, de igazából erre is volna elég erős tippem. Persze ezt én így leírhatom, de a játékosoktól ennél több kell. Minimum annyi, mint Szegeden.

Mert ez a meccs elég fontos ám, nehogy azt higgyük, hogy nem. Elbaszni ugyanis bármit el lehet.

Jellemzően nem vagyok nagy etikett-bajnok, ez ismét kiderült a múlt héten. Nem mutatkoztam be sajtóson (bár még sosem hallottam senkit sem így tenni, azt azért tegyük hozzá) mielőtt kérdeztem, és nagy zavaromban JCP nevéből is kihagytam a legfontosabbat, bár szerintem a kérdést így is értette, majd mindennek tetejében az is kiderült, hogy szégyenszemre trikóban engedtem dolgozni a fotóst a magyar kézilabda legrangosabb eseményén, ami nem egy strand ugye. Szóval faszkorbács, az jár, megköveztem magam, bár őszintén remélem, hogy ezek a dolgok _tényleg annyira fontosak, mert akkor ugyanitt rendkívül örülök annak, hogy ebben a szakmában nincs a fentieknél nagyobb jelentőséggel bíró probléma. De mindegy. Ha pogácsa lett volna, biztosan azt is mindet felzabáltam volna, hehe. (NOT)

A mairól túl sok érdekfeszítő gondolatom mondjuk nincsen, de tényleg, valójában egyáltalán nem számítok szorosra, de szoros döntőre sem. Jó, persze, várhatóan azért meccsben lesz a Szeged minimum egy félidőnyire, de ennyi. Ami nekem a magabiztos győzelmen kívül még fontos lenne, az Mirko megfelelően hosszú ideje a kapunkban, Máté és Chema megosztott játékideje, és valami előremutató azzal kapcsolatban, hogy Ilics nélkül mit tud kezdeni akárki a labdával bal2ben. Most nem arra gondolok, hogy tartósan, hanem hogy meccsenként negyed óráig, Kölnben. Aztán megnéznék két beállót, sok-sok szélsőbefutást, és gyönyörű gólokat. Remélem kínai is lesz. Ha a védekezésünk ötven percig maximumon pörög, az elég kell legyen ide.

A Szegedtől viszont akaratos játékot várok végre, valami olyasmit, amit toltak első meccsen a Kiel ellen. Sportszerű, de kemény védelmet, ötletes, sok keresztmozgással tarkított támadásokat, végletekig kijátszott támadóidőket, sok labda nélküli mozgást, befutást, ilyesmiket, csak hogy edződjön a védelmünk koncentrációja, ugye.

Köszike.

Jah, még annyit, hogy remélhetőleg nem veszprémiek fogják vezetni a szegedi meccset, legalábbis ha a két klub és a szövetség háromszögből csak egy releváns embernek van minimum egy cseppnyi esze, akkor az nagyon gyorsan megváltoztatja a kiírást, mert nem kell kbszt boszorkánynak lenni ahhoz, hogy pontosan lássuk, ebből csak balhé lehet. De most komolyan, ki gondolta úgy, hogy nem? Azon lépjünk is túl, hogy bíró ilyesmiből nem jöhet ki jól, ez teljesen biztos, mert több mint valószínű, hogy nem tud elvonatkoztatni abban a helyzetben. Ez az egész egy teljesen felesleges gumicsontot jelentene mindenkinek. Azt meg minek? Na de valószínűleg nem így lesz, úgyhogy lépjünk tovább, és énekeljük együtt:

Sosem lesztek bajnokok, éjjá-éjjá-ó.