Ami szomorú, több szempontból is. Egyrészt mert ezzel semmit sem ér a múltheti atomvédekezésünk, másrészt mert nem fordult át az örökmérleg, harmadrészt pedig mert elment a csoportgyőzelem lehetősége.
Szokjunk hozzá, elbasztuk.
Bármit is mantráztak a Sport1-ben, ez a vereség nem csak Momo hiánya volt. Basszus, mondja már meg nekem valaki, hogy mi a tökömért lassítjuk le annyira a saját játékunkat, hogy húsz percig a horgoló nyugdíjasok is szemmel verjék a veszprémi támadásokban dugdosott labdákat? Most komolyan. Vágom, hogy nem Pálma a mi gyorslábú irányítónk, de még az ő átlagához mérten is borzasztóan lassan folytak a támadásaink, pedig az ellenfelünk egy olyan Kiel volt, ahol pad tulajdonképpen nem volt. Se Duvnjak, se Canellas. Ergo normális (nem gyors, csak átlagos) iramon kb. 50 perc alatt teljesen biztosan elvéreztek volna. De mi ahelyett, hogy atomvédekezéssel és abból adódó lerohanásokkal szétszedtük volna már az első negyedórában őket, teljesen statikusan kezdtünk, és megadtuk a lehetőséget arra, hogy velünk jöjjenek. Sőt, többször vissza is engedtük őket, hogy aztán szoros végjátékba mehessünk bele, majd a végét annyira amatőr módon balfaszkodjuk el, amilyet Veszprémtől már rég nem láthatott az ember. Utoljára Plockban, szeptemberben.
A legnagyobb bajom ezzel az egésszel az, hogy úgy látszik, fejben még mindig nem sikerül feldolgoznunk azt az alapfelállást, hogy mi vagyunk az esélyesek. Egyszerűen beleronyózunk ebbe a helyzetbe.
Rengeteg hibával, női meccses feelinggel, számomra érthetetlen módon a fent ecsetelt tempóban kezdtük a mérkőzést, az látszott, hogy a beállóinkból nagyon felkészült a Kiel, Aron és Nallaci viszont tudott kintről lőni, úgyhogy a hajmeresztő dolgok mellett az egész viszonylag biztatóan indult. Belefért, hogy úgy mondjam, bár már akkor is azon hisztiztem itthon, hogy minek kell mesterségesen visszafognunk a sebességünket akkor, amikor tudjuk, hogy többen és jobbak vagyunk? Sliskovic sajnos hetek óta homály, ahhoz képest rengeteg időt töltött a pályán, de a meccs nagyobbik részében sikerült ezt kompenzálnunk. A huszonvalahányadik (21-22.) percre állt össze először (és utoljára, bár ezt akkor még nem tudtuk) rendesen a védelmünk, de ha a PSG ellenihez kell viszonyítani, akkor ez annak a közelében sem volt. Annyira viszont harapott, hogy elmenjünk hirtelen négy góllal. Mirko az első félidőben pöpec volt, folyosókat és ziccereket is fogott, összességében nem az első félidőben volt gond, bár az a négy gombóc a félidő végére egy szempillantás alatt egyre redukálódott.
A második félidőben aztán tovább folytattuk azt az álmos labdatologatást, amin tökéletesen látszódott, hogy meg fogja bosszulni magát előbb vagy utóbb. Ha egy csapat nem játsza ki, amit tud, akkor azzal ez történik. Nem is értem Xavi mostani nyilatkozatát, miszerint "mi pedig nagyon lassan játszottunk, nem voltak gördülékenyek támadásaink", szóval eszerint ez nem egy tudatos döntés volt, hanem így sikerült a dolog? De ha ez így van, akkor nem ordítom le a fejüket időkéréseknél, hogy basszus, menjen már az a labda normális tempóban, ne aludjunk be ettől a saját magunk által diktált komótos tempótól, mert arra rápacsálhatunk? És ha már nem megy középen, akkor nem szólok, hogy húzzuk már szét azt a betömörült védelmet, és toljuk a labdákat az amúgy megbízható széleinkre?
Fú, de ideges vagyok.
Mirko mellett még Laci hozta magát, de a végén ő is ellőtte kidolgozatlanul, bár az is igaz, hogy a bírók szerint akkor már passzív volt (!!!). Sulic és Terza is rengeteget hibázott védekezésben, ezt pedig nem bírtuk el sajnos, annak, amit múlt héten mutattak a kettesvédőink, annak most nagyjából a harminc százaléka ha volt. Ami azért baj, mert egyrészt ez így döntő hiányosság volt, másrészt pedig annak a PSG elleni atomvédekezésnek így semmi látható nyoma nem maradt sajnos. Támadásban szintén akadoztunk, pedig látszott, hogy ha kieszközöljük a tempókülönbséget, akkor megoldjuk azt az amúgy jól muzsikáló kieli védelmet 5-6 passzból, de nyugdíjas tempóból ez kizárt. Nyilvánvaló. Xavit sem éreztem a helyzet magaslatán, hogy finom legyek és nőies, ezzel pedig elment a csoportgyőzelem, legalábbis hatalmas csoda kellene ahhoz, hogy a PSG vagy a Flensi valahol rontson, úgyhogy lehet barátkozni azzal a gondolattal, hogy két egyenes kieséses párharc lesz várható SEHA FF mellett a március-áprilisunk.
Azt most innen nem tudom megítélni, hogy ez biztosan akkora baj-e, de hogy kihagytuk ezt a ziccert, és nem csináltuk ki a Kielt, az a saját önbecsülésünk szempontjából mindenképpen rossz. Magunknak basztuk el, magunknak nem tuduk bizonyítani, hogy jobb csapat vagyunk, és ez nagyon fáj most. Elképzelhető, hogy ennek a vereségnek a sikeres negyeddöntő után nem sok jelentősége lesz, de most van sajnos.
Szomorú zárása ez a néha erő felett teljesített ősznek, de mindegy. Előre nézünk, nem hátra, és most lesz némi idő a pihenésre.