Ijesztően kezdődött

Miután tovább szívok a nyavalyámmal, már a Bányász ellenit és ezt a mait is kihagytam helyszínen, maradt a tévé, meg a dolgos hétköznapok esti rutinja, egyidőben. Khm.

Maradjunk annyiban, hogy az első negyedóra legértelmesebb és egyben legmeghatóbb veszprémi megmozdulása a lelátóé lett, Petre Cozma jelenlétére szervezett egyperces, felállós csend Marian emlékére egészen elképesztően hatott tévén keresztül, atyaúristen. El sem tudom képzelni, milyen lehetett a helyszínen, nagyon jól sikerült, egy pisszenés nem jött a lelátóról, nettó kézilabdázás hangok voltak csak, más semmi. Visszasírjuk majd még a wax semmihez sem hasonlítható hangját, attól tartok.

Ettől eltekintve viszont elképesztően balfasz támadásokkal, és Cuparával a kapuban próbáltuk elkezdeni a mérkőzést, hát nem sikerült jól, na. Semelyik sem. A fórumon már taglaltam a múltkori meccs után egy felvetésre, hogy hogyan is gondolom a kapuskérdést, ennek a mainak az eleje tűpontosan megmutatta, hogy mire gondolok, amikor azt mondom, hogy Károly szerintem egyértelműen padról tudja hozni a világklasszis kapust. Sosem voltam híve a címézésnek, ezt a kapusoknál sem tartom helyesnek, nem gondolom, hogy ennyire hasonló képességű kapusoknál illik vagy kell-e egyáltalán első- és második számúzni, de abban sem vagyok biztos, hogy meccseket kell ennek vagy annak adni. Nem tudom, nekem az lenne a jó megoldás, ha alapra maradna a kezdési sorrend, de cserélgetnénk őket annyiszor, amennyiszer csak szükséges egy meccsen. Ha az 1, akkor 1, ha 6, akkor annyi.

A Dinamo a mérkőzés komolyságának megfelelő dinamikával kezdte tehát a küzdelmet, ahogy azt amúgy vártuk is tőlük, én legalábbis biztosan, de sajnos a falunk nem vette ezt annyira komolyan. Illetve maradjunk annyiban, hogy az a román fal sem viccelt, Sorhaindo és Al Zein, de még Racotea is minden, csak nem könnyen megkerülhető, átjátszható, de nem is ezzel volt a legnagyobb problémánk, hanem, hogy nulla, azaz 0 védésünk volt konkrétan a 19. percig. Az sem jött jól, hogy amikor lőtávba kerültünk, akkor bele- belehibáztunk a ziccerekbe a végre tempósabban kialakított helyzetek végén, vagy csak simán elszórtuk a labdát elöl, és kihagytunk egy hetest. Vagy kettőt. Ezzel pedig stabil 2-4 gólos hátrányban toltuk végig az első félidőt. Nem voltam túl boldog a kanapémon, na.

Nagyon gyors labdafelhozatalokat toltak ellenünk a góljaink után, nekem fel sem tűnt, hogy ennyire lassan tesszük fel a falunkat ilyenkor, amikor nem visszazárunk, hanem csak simán középkezdés után vagyunk, ijesztő, hogy erre volt mit kihegyezniük, de hát tévéből pompásan látszódott, hogy bizony volt. Öregurasan vakaróztunk, úgy fordulgattunk vissza, miközben ők úgy kezdték a közepet, mintha egy lerohanás második hullámában volnának, és vagy szélről, vagy akár Kasparek átlövéséből góllal fejezték be ezeket. Durva. Hát, ezt tudja Xavi Pascual, persze a hét BL-győztesével kézen fogva. Ijesztő volt az első féilidő, mit ne mondjak. 15:17 Szenvedett mindenki Laugétől kezdve Yahíán át Mahéig, talán csak Nenadic volt az, aki ment, mint a mérgezett egér, de ez pont ennyire volt elég.

A második félidőt friss szélsőkkel kezdtük, Marguc és Strlek helyett jöttek az újak, Mikita és Elísson, remélem lesz arra sanszunk, hogy jó meccset fussanak, mert akkor rájövünk, hogy nem feltétlen kell középen birkóznunk a darálóban. Nem érzem, hogy nagyon sokat készültünk volna erre a meccsre, persze, időnk sem volt sok, de olyan érzésem volt még a második félidőben is, hogy csodálkozunk azon, hogy a Bukarest keményen odavág. Á, végre belőttünk egy hetest (köszi Elísson) és védtünk kettőt (Corrales kezdett a kapuban), rögtön egál, és mehettünk a vezetésért, de sajnos elrontottuk a támadásunkat, ráadásul Liget nyakasa utáni emberhátrányunkban. 35. perc, 17:17.

Tyű, na, itt volt megint az új, fejbelövős szabály, de idén talán először mi jöttünk ki jól belőle, és Corrales fejbelövése után Yahía ment fel végre kellőképpen magasra, hogy úgynevezett átlövést hajtson végre, amivel aztán először vezettünk a meccsen. Rodri úgy kezdte a második félidőt, ahogy az elsőt is kellett volna, de mindegy, jobb későn, mint soha, ziccereket, hetest is védett, így azért sokkal egyszerűbb játéknak tűnik a kézilabda. Andriskának bejátszott labda után 19:17, Xavi Pascual azonnal időt is kért.

Corrales pedig elkezdett fejjel védeni, csórikám, azért a 3. az nagyon durva volt, de kellett egy ilyen valami, amin elindulhattunk, hát ha a kapus feje, akkor legyen, de szerintem inkább az volt, hogy a rendes sorrendben védthettek a kapusok. Ezeken a fejbelövéseken egészen elgurult a román gyógyszer, nem is értettem pontosan, mégis min hisztiztek ekkor, de nem bántam, nekünk az indig jó, ha a másik pad cseszegeti a bírót. Pechmalbec leforgása, atyaúristen, hogy az mi volt, elképesztően gyors mozdulat, csodás, imádom, megpróbáltam odaképzelni Blagit ebbe a szituba, de sajnos azt kell mondjam, hogy ő valószínűleg a másik oldalt választotta volna iránynak, és ellenkező jelűt a sebességnek.

Eközben a heteseinket is belőtte az izlandi, de kegyetlenül, szinte minden posztról egyértelműen tudtunk hozzátenni a második félidőben, és megjött aztán Mahé is, két remek megmozdulással, ami gólt eredményezett. A védelmünket összébb húzta, hogy éreztük a seggünkben a stabil védéseket, és nyilván ez megkönnyítette a támadásainkat is, mert teljesen máshogy van nyomás akkor, ha -4-nél támadunk otthon, mint ha +4-nél tesszük ugyanezt. 26:23, 47. perc.

Viszont nem volt még vége a meccsnek, tudta ezt Yahía is, a hátmögöttije remélem felépítette az önbizalmát legalább erre a naptári évre, ahonnan ő visszahozta magát az első félidőből, az már önmagában hatalmas siker, maradjunk annyiban. Lauge is magára talált, átlövésből köszönt be, ezen a ponton azt éreztem, hogy elég stabil a 3-4 gólos vezetésünk, de aztán Andriska kihagyta a ziccert, és jöhettek a -2-ért, amit Gurbindo be is vert a keresztek végén. Újabb ziccert hagytunk ki, jesszusom, és ismét ott jojóztunk a -2-1-en, de Corrales a helyén volt, és csodálatosan fogta a felkínált folyosót. A következő támadásainkat is elkapkodtuk sajnos, de a spanyol ismét megmentette a hálót a rezgéstől, nagyon kellett a ziccerfogás, mert iszonyúan könnyen került helyzetbe a beálló.

A money time előtt Momo kikérte az idejét, és elmondta az elmondani valót, és amúgy elég okosan tartottuk is a dolgot, már Petar betörésére hetest kellett volna adni, Gurbindo ugyanis odacsapott, de visszapattant hozzánk, és a birkapásztor srác úgy döntött, hogy elmegy sétálni, balkettőből bevágta a nagyon kellő gólt. De a következő védekezés még inkább kellett, amit abszolváltunk is egy belemenésre kényszerítéssel, majd Nenadic lövése pattant be gyakorlatilag kétszer is a kapusról, ezzel pedig megszállt a nyugalom. 33:30 a vége, maradhat.

Ahogy visszafordítottuk a második félidőben, az egy nagyon fegyelmezett csapatmunka volt, nyilván kellett hozzá egy kapus, ugyanakkor érdemes levonni a tanulságokat abból az első 30 percből is, és nagyon észnél kell lenni majd tavasszal, Bukarestben. Sok fog múlni azokon a pontokon ott, nem csak nekünk, hanem csoport szinten. A Cozma-szobor várja a mécseseket, menjetek oda, ha kinn vagytok!