Azért nem a szezon legfontosabb hete, mert 8 napon belül dől el a magyar bajnoki aranyérem sorsa, innen pedig kiszámolhatjuk, hogy a legfontosabb hete igazából nyolca lett. Mert az. Számomra továbbra is kitörölhetetlenül az határozza meg a szezonunk sikerességét, hogy visszaszerezzük-e a bajnoki aranyat. A bajnoki aranyunkat, ami zsenge 4 évtizedemen át olyan gyakran hozzánk volt nőve. Nehéz, és nem is jó nélküle lenni, sajnos én már vele szocializálódtam bele a veszprémi létezésbe, és tudom, hogy sokan vagyunk így ezzel, úgyhogy kérjük vissza! Megígérem, hogy örülni fogunk neki, és sokkal jobban vigyázunk majd rá, jól van?
Nagyon finishen van a szízön, ezt remekül nyomon lehet követni a facebook emlékek rovatából, akinek van olyan, ugye, nos, én imádom. Az utolsó pár napban az összes kölni túránk vezető képét feldobta, és őszintén, sokkal inkább boldog emlékeink vannak onnan, mint szomorúak, úgyhogy azt a teóriámat is igazolva látom, hogy a lényeg ott lenni. Persze, egyszer megnyerni is jó lenne, de kurvajó már eleve csak ott lenni. Az a pár nap mindig különleges, reményekkel teli, boldog, ismerkedős, bulizós, komolyan rohanós, nagyon extra, szeretem. Tényleg. Csak az érti, aki átéli. De nem szaladunk Kölnig, mert egyelőre fontosabb dolgunk van:
visszaszerezni a bajnokságunkat.
Ahhoz, hogy le tudjuk zárni ezt a szezont, fussunk kicsit át rajta, persze BL-meccsek szintéjén, én ugyanis elsősorban ezeken keresztül igazodom el. A nyári kinevezésüket követően a friss szakvezetés, Momir Ilic és Gulyás Péter a vezetőséggel karöltve felvázolták, mi az elvárás, és egy abszolút kézzelfogható, reális, számokérhető célt fogalmaztak meg: megnyerni a bajnokságot. Nyilván a kupát is hozzágondolták, de persze azt jobban el tudja engedni a nép is, csapat is, szerencsére nem kellett, azt már megnyertük áprilisban. Ennek tudatában kezdtük meg a szezont hazai pályán a PSG ellen és gyorsan, kicsit tán váratlanul is, beütött egy egyértelmű győzelem. A Kielce elleni második meccsen aztán kaptunk is egy maflást, pont annyira voltunk fogalmatlanok, mint amennyire egyben az előző héten, a hétgólos egész meccses hátrányt végül ledolgoztuk rendesen és vállalható eredménnyel jöttünk el, de a második fordulóra bizony már megtapasztalhattuk teljesítményünk mélységeit is a magaslatai mellett.
Ezzel párhuzamosan a szurkolói gondolkodás is kicsit mélyponton volt, persze az előző évi zárást figyelembe véve nem is csoda, de itt még nem engedett fel a fagy, hogy úgy mondjam, és az ekkora amplitudóval bemutatott első két meccs sem borította a hurráoptimizmus jótékony rózsaszín ködjét a lelátóra, ebben a hangulatban pedig vártuk a következő morózus feladatot, a frissen kinevezett Carlos Ortega vezette Barcát. Ha jól emlékszem, eme meccs előtt sem gondolkodott az átlag szurkoló feltétlen győzelemben, sőt, még én sem. Ennek ellenére az lett, ismét szárnyra keltünk, ugye. Ezen a hullámon még jött egy idegenbeli Porto, igazából az ősz legjobb teljesítményével, elképesztő és nem várt fölénnyel, majd a hazai Flensi-verés, ami nyilván a németek sérültjeinek tudatában azért annyire nem volt kimagasló, de az első 5 forduló mindenképpen bizakodásra okot adó játékot és formálódást mutatott összességében, és ezt a közönség is jól látható módon kezdte felfogni és értékelni. A hangulat elkezdett javulni az őszi szünetre, amikor is becsapott a ménkű.
Hívjuk így az elkezdődő hullámvölgyünket, ami Bukarestben kezdődött el, egy váratlanul kemény és éles meccsen, aztán a szünet utáni, kísértetiesen hasonló meccsen szívtunk az ukránoknál, és mivel ezek a csoportban eléggé kötelező köröknek tűntek, össze is omlott a szépen felépített szezonkezdet. Főleg, hogy az őszi egymás elleni bajnokinkon a Szeged is pontot szerzett Veszprémben, ezt pedig soha nem fogadja megértően a veszprémi közönség - tegyük hozzá gyorsan, hogy nem is lehet -, így kicsit visszakerültünk az alapvonalra, kezdődhetett előlről minden. Nagyon érdekes vissaolvasni az akkori gondolatokat, és tök jó látni, hogy amiket egyfolytában, minden meccs előtt és után sulykoltunk, azokban azóta mekkora előrelépés következett be. De tényleg. Na de vissza még télre, a BL-szünet után szépen helyretettük a két kudarcos meccsünket, itthon agyonvertük a kicsiket, a Dinamót és a Motort is elég nagy különbséggel, nagyon kellett is ez a veszprémi lelkeknek, és a flensburgi idegenbeli is nagyon kellett volna, de az nem lett meg. Bizonytalan, abszolút ambivalens érzésekkel teleltünk át, amire ugye még a hazai Eb. egyértelmű sikertelensége is rácsúszott, szóval kevesen várták őszintén bizakodva a tavaszt, Veszprémben. Egyébként feltűnő különbség volt a teljesítményünkben itthon vs idegenben, mintha két teljesen más felfogású csapat játszott volna ilyenkor, azt tehát láttuk, hogy tudunk jobbat annál, amit mutattunk, csak be kellett csiszolni a csapatot egy alapvetően jó teljesítményre.
A tavasz sem adta magát túl könnyen, emlékezzünk csak az első hazai meccsünkre a Porto ellen, ami úgy lett döntetlen, hogy igazából nekünk kellett baromira kaparnunk érte, ezen a meccsen volt az az ominózus 23 másodperc alatti kapura el nem jutás a végén, ami annak fényében még durvább nihil, hogy éppen a retinánkba van égve a Benfica 3 másodperc alatti, hosszabbítást érő gólja az EHF-kupa döntőjében, ugye? Itt kicsit kiborultam én is, és igazából teljesen reménytelen érzésekkel utaztunk Barcelonába a következő héten, ahol aztán igazából a vereség ellenére egy, visszanézve jól látható, fordulópont következett be, a viszonylag régóta tartó nihilből meglepő módon kijött egy olyan első félidő, amire büszkék lehettünk, és amire tudtunk építkezni a következő meccseinken.
És ez meg is látszódott innentől a teljesítményeinken. Következett az egészen stabil egész szezont mutató Kielce elleni hazai, amiben gyakorlatilag csak én bíztam, szerintem, én azért, mert egészen pontosan körbe lehetett rajzolni a bőven elkerülhető hibáinkat, amiken elmentek a meccseink. Ziccerek, kapuscsere elmaradása, kinti lövések hiánya. Ezek viszont mind javítható dolgoknak tűntek, és ezen a meccsen végre sikerült is őket javítani. Kb. itt lett belőve az azóta is használatos és működő kezdő, és innentől volt meg az az azóta is fasza ütem a meccseinkben. Tudjátok, mire értem, ugye? Itt viszont még nem volt meg az a bizonyos második félidei védelem, amit azóta többnyire sikerült is kiterjesztenünk még több időre, így ezen a meccsen és a kinti PSG ellenin is bőven 30 gól felett kaptunk, de szerencsére mi többet lőttünk, hehe.
A kiírásnak köszönhetően nagyjából Barcelona magasságában tudtuk már, hogy idén nekünk a Vardar/Aalborg pároson át vezethet az út Kölnbe, és nem is voltunk ezzel elégedetlenek. Sőt. Az egyenes kiesésesre pedig egész parádésan épültünk fel, tényleg jó volt nézni a fokozatosságot a tavaszunkban, sőt, átfogó szezon-poszt lett ebből, úgyhogy nézhetjük ezzel a szemmel is, szóval összességében egy komolyabb hullámvölgyet legyűrve kaptunk igazi csapatot tavaszra. A szkopjei meccs minden várakozást felülmúlt, szerintem, és igen, nyilván ez a Vardar most nem az volt, amitől félni lehetett, de ezt is meg kellett verni két meccsen, mi viszont gyakorlatilag már az elsőn eldöntöttük a párharcot, és ennek fényében teljesen mindegy volt az itthoni döntetlen. A két BL-leg között jött az elődöntőnek álcázott kupadöntő, ahol tovább folytatódott a szemmel is látható fejlődésünk a sarkallatos pontjainkon, és bár eddigre már a Szeged mélyrepülése is bőven elkezdődött, nem emiatt nyertük meg a 29. kupát. A következő héten Szegedre utaztunk az alapszakasz visszavágójára, amit ismét behúztunk, hosszabb kihagyás után pedig személyesen is tiszteletemet tettem a Tiszánál, igazán jó kis keresztelő volt, szerettem, de ez a két meccs az égvilágon semmit sem jelent a holnapi és jövő szombati viszonylatában, ezt higgyétek el nekem!
Időközben visszatértünk a BL-be, mivel mi voltunk a szarabb helyezésesek, mi kezdtük itthon az Aalborg elleni két meccset, ezek még friss emlékek, az előző fordulóbeli teljesítményhez hasonlóan ismét gyakorlatilag az első mérkőzésen eldöntöttük a párharcot, így is kell ezt, a visszavágó így végül egy igen kellemes túrába oltott, lényegét vesztett meccs lett, összesen 2 és fél percnyi valósnak vélt izgulással, de igazából az sem. Profi munka, na, azt kell mondjam, és mondom is szívesen. Mindenesetre durva, hogy életem első, klubos, repülős túráján fenyegettek fényes nappal, kávózóban ülve, tompa késes hátbaszúrással valamint sör-megvonással is az LA-posztírás sebességem miatt, hehe, tudtam én, hogy Dánia veszélyes hely, de nem ijedtem meg, természetesen! És közben kiderült az is, hogy vicces is, lásd itt lenn...
Ez történt eddig, és most jön a lényeg: egy újabb párharc a bajnoki címért, ami nekünk a 27. lehet, sőt, kell, hogy legyen. Ez a csapat most megérdemli, és nagyon nem szeretném, ha ezt a szép tavaszt úgy szúrnánk hátba, ahogy engem az aalborgi szomszédos asztal, mert ennél fontosabb dolgunk és célunk nincs ebben a tavaszban. Ha azt a tendenciát fel tudjuk rajzolni, amit tavasszal hoztunk, ha úgy megyünk ki erre az első meccsre holnap, ahogy a két BL-egyenes kieséses első meccseire, akkor számomra nem lesz kérdéses a kimenetel. A csapat teljesítményének feljavulásával párhuzamosan a lelátóra is visszatért az élet, a Kielce elleni után egészen pompázatos szurkolásokat is hallhattunk, sőt, az idegenbeliek is kivételesen jól jöttek össze, többnyire. Jó volt Barcelonában, jó volt Győrben, Szegeden, de még Dániában is, úgyhogy túl sok okunk nincs a panaszra, remélem nem ez lesz végül a vesztünk. De nem tartok ilyesmi fekete máglyától, hogy őszinte legyek, szerintem annál most jóval stabilabbak vagyunk, mint hogy én csak úgy elszólhassam magam vagy rosszul fessem ki a körmömet vagy véletlenül rosszul reggelizzem. Értitek. Mondjuk az arany mezemet nem engedem el már idénre, annyi szent.
Egyszerűen jobbak vagyunk jelenleg, nyilván ahhoz kellett az is, hogy a Szeged meg ne legyen önmaga, de hogy mitől és miért estek ennyire szét tavaszra, az külön posztot érdemelne, ha nem írja meg szögedi, akkor mondjuk majd kénytelen leszek, de bízom benne, hogy valamelyik szerző kollégából csak kiszakad, mint egy kellemetlen sérv, ugye...Mindenesetre a Szeged idei szezonja gyakorlatilag a miénk ellentéte, hatalmas ősz-menők ők, most is így történt meg velük az eset, mert ősszel tényleg ott lihegtek folyton a csoportot vezetők nyakában, Kielt-vertek, meg minden, ugyan becsúszott már azidőtájt is néhány furcsa eredményük, de a tavaszi Flensburg elleni kétmeccses nihilhez képest az még a kanyarban sem volt, hogy őszinte legyek. Az az egyenes kieséses volt a legnagyobb pofáraesésük, és ezt valóban hozniuk is kellett volna ez ellen az egyáltalán nem veretes, sérültekkel teli Flensburg ellen. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a sérült oroszlán veszélyes, egyáltalán nincs lejátszva ez a kérdés, és ha reálisan nézzük is volt egy hónapjuk arra, hogy tisztességesen felkészüljenek belőlünk, és hogy valamit nyerni tudjanak idén. Is. Ami nyilván fontos lenne nekik is, illetve Pastor állásának bizonyára jót tenne, hogy úgy mondjam. Kérdés, hogy ezt akarják-e még Szegeden?
Elvileg sérült és beteg nélkül vagyunk, ez is egy példátlan felállás, szvsz, nagyon nem emlékszem olyan szezonunkra, ahol különösebb gondunk, vagy jelentős kiesőnk ne lett volna tavaszra, most pedig ez történik velünk, el sem hiszem. Ezek ugyan apróságnak tűnnek, de egyáltalán nem azok, és nagyon remélem nem most szóltam el magam, de inkább akarom azt hinni, hogy megtaláltuk a rendes egyensúlyt az edzésidőkben, mértékben, hogy ez egy tudatos dolog, nem pusztán vakszerencse. Meglátjuk.
A kapunkat kell visszatornázni értékelhető szintre, ott van még bőven kraft bennünk, miközben az is egy külön fegyvertény, hogy ezekkel a százalékokkal olyan utolsó meccseket hoztunk le, amilyeneket. Ziccerek (Rolónál különösen fontos, hogy az elejétől helyén legyenek ezek, nem hergelheti bele magát semmibe), átlövések kellenek, labda nélküli mozgások nagyon fontosak lesznek, nyilván a védelem, a beálló körüli főleg, mert RostaMiki is veszélyes lehet, ez kiderült az elmúlt, két egymás elleni meccsünkön, és a visszafutások. Talán ez a kulcsa mindennek, hogy ne hagyjuk a Szeged egyébként elég erős szélsőit se megúszni, se felállt fal ellen lődözni, ők ugyanis nem fogják kihagyni ezeket. Előbb fog belezavarodni a Bombacsos felállásos belső részleg, mint a széle, ez biztos.
Én nagyjából ennyit szerettem volna elmondani ezelőtt a furcsa időpontos bajnoki döntő előtt, ha valami eszembe jut, még holnap jelentkezem vele, de ha nem, akkor tekintsétek ezt egy LA-nek! Mindenkinek jó utat és jó szurkolást, a csapatnak pedig kívánok egy szokásos, tavaszi első meccset. Ugye tudjátok, hogy az kb. mit jelent? Nagyon szeretném ezt a két meccset, elmondani is nehéz, hogy mennyire, most van az, hogy bizonyára aludni is nehezen tudok majd ma, holnap pedig majd egész nap remegek, de nem baj, csak lécci, lécci, lécci, nyerjük meg a bajnokságot!
Hajrá Veszprém!
Ui: Köln előtt majd bővebben is szólok róla, mert muszáj lesz, elöljáróban pedig annyit, hogy ismét keressük azt a velünk együtt gondolkodni szerető, akaró és tudó bárkit - cégeket, magánszemélyeket, akárkiket, - akinek nem fáj bennünket megtámogatni bármivel, hogy akármilyen - nyilván valami fasza - játékot, vagy csak simán több, jobb és szebb tartalmat össze tudjunk pattintani a szezon végére. Úgyis elmúlt már a #fuckcovid, igaz, hogy lett más helyette, drágább is minden, de pont ezért keresünk még hasonlóakat, és persze ezúton is köszönjük a jelenlegieknek és/vagy az eddigieknek. Na szóval majd erre még visszatérek, de várjuk a kedves leendő támogatóink, hirdetőink, együttműködőink jelentkezését, nyilván kötöttségek nélküli együtt gondolkodásra, első körben. hatosfalKUKACgmail.com-on illetve a privát csatornáimon is bárki megtalál, válaszolni is szoktam, szinte mindig!