A Montpellier elleni meccs utáni szokásos posztunk hogy, hogy nem elmaradt, de talán annyira nem is bánjuk. Mert vajon mire lett volna jó az a poszt, ami azzal a munkacímmel szerepel a szerkrendszerben, hogy "Mégis mi a k**vaanyja van itt?".
Azóta kicsit lenyugodtunk, így ha itt és most egyetlen szóval kellene leírni - szerintünk - mi is zajlik Veszprémben, azt mondanánk: útkeresés.
Ez nem csak első hallásra és nem csak nektek hangozhat furán, kicsit(?!) minket is meglepett. Tavaly ilyenkor, a Davis érkezését követő hetekben éreztük ugyanezt, amikor DD kipróbált mindent is. Aztán eltelt egy hónap és helyreállt a rend, akinek kellett, meglett a(z új) posztja (ld. Terzic hármasban, pl.), és elkezdtük szép sorban nyerni a meccseket.
Idén annyiban mindenképp más a helyzet, hogy ugyan sokan érkeztek, de azt gondoltuk, őket a már meglévő rendszerbe fogja majd beépíteni Davis. Ehhez képest az előszezonban és az előszezonnak tekinthető első pár meccsen azt láttuk, olyan tempót megy a Veszprém, amit anno Vranjestől vártunk volna, amikor még vártunk tőle bármit is, miközben ugyan kicsit visszaesett a védekezésünk, dehát sebaj, mondtuk, mert ha valamire számítottunk Nagy Laci távozását követően, az a védelmünk legalább átmeneti megroggyanása volt. Aztán jött előbb a Breszt meccs, ahol már kevésbé működött a futás, majd a Kiel, akik megmutatták, az eredményes lerohanás alapja a jó védekezés. És a még annál is jobb kapusteljesítmény. Aztán egy hét felkészülést követően gyakorlatilag lenullázott minket a Montpellier, elöl a bizonytalanságnál csak a befejezések pontatlansága volt nagyobb. Ha őszinték akarunk lenni, erre végképp nem számítottunk. A bitolai vereségről nem is beszélve.
Szóval keressük az utat, miközben mi meg kapkodjuk a fejünket, miért most megy a kísérletezés, miért nem az előszezonban történt meg mindez? Tudjuk, ezek a vereségek még beleférnek - mert igenis beleférnek -, nem ez ad okot aggodalomra, hanem Davis tanácstalanságot sugárzó nyilatkozatai és az egyéni hibák rettentő magas száma. Az elmúlt hetekben minden meccsen lényegesen több egyéni hibát követtünk el védekezésben és pláne támadásban, mint amihez tavaly hozzászoktunk. Mivel kevéssé valószínű, hogy egyetlen nyár alatt a játékosaink többsége --elitta-- elfelejtette a játéktudása jelentős részét, így nem tudunk másra következtetni, mint arra, hogy a különböző problémáink összeadódva (összeszorzódva?) okozzák ezt a lassan három hetes mélyrepülést és a játékosaink elsőre nehezen érthető hibáit, vagy ha úgy tetszik, látványos formahanyatlását.
Összeszedtük, szerintünk mik ezek a problémák. Mivel a gondolatolvasó készülékünk épp szervízben van, így meg sem próbálunk súlyozni, inkább csak felsoroljuk, mi mit érzünk gondnak.
Kezdjük a keret méretével! Ahogy Nagy Laci is utalt rá a Vaxerencsés interjúban, nem igazán volt a tervek között a 20 fős keret, inkább az események szerencsés(?) közjátéka, hogy ennyi klasszis kézilabdázót tudtunk szerződtetni. A részleges generációváltás, a (várható) sérülések és a SEHA Liga indulás miatt végül úgy döntött a vezetés, hogy nem kölcsönzünk ki senkit, hanem így futunk neki a szezonnak. Ennek eredménye az a rotáció, amit DD megpróbál menedzselni, de ez egyelőre leginkább túlzott akarást / frusztráltságot / gyenge formát eredményez a játékosaink többségénél.
Bizonyos szempontból a hektikus játékunk is a nagy keretre vezethető vissza. Davis - feltehetően azért, hogy mindenkinek legyen lehetősége bizonyítani - olyan tempóval keveri a lapokat, hogy lassan szerződésajánlatot kap a Las Vegas Casinótól. Az ilyesfajta rotáció viszont a kézilabdázásban általában inkább negatív, mint pozitív hatással van az eredményes játékra, mert így azok a mozgások, ahol két-három játékos tökéletesen összehangolt mozgására lenne szükség, értelemszerűen nehezebben rögzülnek. Ezért gond, hogy idén a szélsőket kivéve - kis túlzással - mindenki játszott már mindenhol. Főleg a védekező posztokat tekintve, persze. Ezért érezzük lassúnak, bizonytalannak a falunkat, ezért tűnik úgy, hogy hátul rengeteg egyéni hibát követnek el a játékosaink: nincs meg a stabilitás, így nem tudják a játékosok, hogy az épp mellettük védekező csapattárs épp merre is fog mozdulni a következő pillantban, ami óhatatlanul hibákhoz, kommunikációs zűrökhöz vezet.
Mindeközben láthatóan megpróbáltunk elmozdulni egy új, gyorsabb, dinamikusabb játék felé, ami papíron még most is jó ötletnek tűnik, látva a keret erejét, csak útközben elvesztek az alapok. Épp ezért most arra számítunk, hogy visszatérünk ezekhez az alapokhoz. Már talán erről szólt a hétvégi Breszt B elleni meccs is, ahol Terzic védekezésben szinte végig pályán volt és ami ennél is fontosabb: megállás nélkül űzte-hajtotta és ha kell, rángatta a társakat. A back-to-basics elv irányába mutatott a kezdőbe jelölt Moraes gyors kispadra rendelése, így az első negyedóra rettenetes vergődése után Blagival és Terzával hármasban kezdtünk el kikecmeregni a gödörből. Ez a szemlélet persze azzal is jár, hogy egyes játékosok az eddiginél (is) kevesebb játéklehetőséghez jutnak majd, dehát a profi sport már csak ilyen, ezzel muszáj lesz szembenézni. Akkor is, ha ez bizony fájni fog egyeseknek, mert játékosaink többsége nagyjából ifista kora óta nem került partvonalra.
Ami végképp megmutatta, mit is ér a közösen szerzett rutin, az a szombati meccs második félideje volt, amikor Lékai, Mackovsek és Nenadic a tavalyi szezont alapvetően meghatározó rendszerben játszva olyan sebességet és kreativitást hoztak a játékunkba, amit hetek óta nem láttunk. Ekkor Máté a szélen, Mackósajt hármasban védekezett, majd miután felálltunk, érkezett Nenadic utóbbi helyére balátlövőbe. Egyrészt így a Mackovsek - Terzic páros védekezett az amúgy döbbenetesen kézilabdázó Vailupaun, nagyjából lenullázva a ezzel az ellenfél legjobbját, másrészt a jelenlegi keretben nincs, aki egy jó védekezésből indulva úgy hozza fel a labdát, mint Máté. Petar egészen más iskola, míg Mahénak ugyan megvan a sebessége, de ő egyszerűen nem elég kreatív a lerohanások megszervezéséhez. Félreértés ne essék: Mahé egyedülállóan magasan képzett játékos, de közel sincs meg benne az a kiszámíthatatlanság, az az ösztönös zsenialitás, ami Mátéban.
Mi a tanulság? Reméljük Davis és Nagy Laci meghozzák azokat a nehéz döntéseket, amiket ilyenkor meg kell. Mindeközben pedig tartsunk ki a csapat és különösen Davis mellett - ezt az O szektor vezetésével szépen meg is tettük szombaton. Egyrészt DD már csak a tavalyi munkájával is megérdemli ezt, másrészt ahogy azt a szezon elején is beharangoztuk, a hatalmas és jelentősen átalakított keret és a bajnokság-BL-SEHA hármas terhelés összességében azt jelenti, itt megint egy olyan kísérlet zajlik élesben, amilyet eddig nem nagyon látott a kézilabdázás világa.
Bízzunk benne, hogy már sikerült elrúgnunk magunkat a gödör aljáról!
Képek: Vörös Dávid / handballveszprem.hu