Hajrá, Veszprém 2.0!

Egyértelmű, hogy a mocskos Barca után ezt a posztot a legkönnyebb megírnunk, eltekintve attól, hogy minden bizonnyal könnyezni fogok közben. Azt előre leszögezem, hogy nem tudom, de nem is akarom magabiztosan azt állítani, hogy mi fogjuk megnyerni azt a kurva robotkart, arra egyszer már nagyon rácsúsztunk pont a Kielce ellen, úgyhogy én soha többé nem csinálok ilyet, az biztos, sőt, mindenkit ignorálok, aki otthonról mondd ilyet. Először is visszatekintünk az évre, hogy hogyan is jutottunk el ide, és örömködünk egy kellemeset annak, hogy itt vagyunk Kölnben. Aztán majd meglátjuk, hova fut ki mindez, mert azt konkrétan ijesztő olvasni, hogy mit lamentálnak ezen.

A tavalyi, egyértelműen kudarcos szezon után az őszi első poszt arról szólt, hogy vajon kiderül vagy beborul-e. Októberig adtunk időt magunknak, és addigra az derült ki, hogy beborult a komplett vranjesi bla-bla-bla. A végső döntés a Vardar elleni hazai cumi után született meg, ami innen nézve még pont időben volt. Aztán elkezdtük meghozni a jó döntéseket: következett a legfontosabb idegenbeli meccsünk, amivel tartottuk magunkat a fostenger felszínén, és ami egyúttal azt is pompásan jelezte, hogy a legendáinkra a végsőkig számíthatunk, bármikor, bármiben. Ezt csodálatos volt megélni, de tényleg. Két meccsen két győzelemre vezették a mindenhogyan széthullott Veszprémet, és ezek a későbbi csoportbeni helyezésünk szempontjából elképesztően fontos győzelmek lettek. DD kinevezése után rögvest kapott az arcába egy még jól muzsikáló Szegedet, amit annak rendje és módja szerint buktunk is, jött a hazai Löwen, majd a kinti svédek elleni meccs, valahol közben egy tatabányai cumikával, na szóval nagyjából ebben a szakaszban végre leértünk a gödör aljára.

Majd elrúgtuk magunkat felfelé. Jöttek a tavaszi meccsek, jöttek a győzelmek, jöttek a magabiztos megoldások, a felszabadult játék, és végül az eredmény is, igen.

Csak azért foglalom ezt most itt össze, hogy értsük meg közösen, mindannyian, hogy ami most, ezek után velünk történik itt Kölnben, az mekkora, de mekkora csoda. Ajándék nekünk, szurkolóknak. Ugyanaz a csapat, amelyik kikapott Kristianstadban, elment Szkopjébe és nyert akkor, amikor bazi fontos volt. Ugyanaz a csapat megbaszta a Barcát. Ugyanaz a csapat elment, és nyert egy csoportmásodik helyet, Kielcében. Ugyanaz a csapat - egy kis visszaesés után ugyan - de VISSZASZEREZTE A BAJNOKI CÍMÜNKET. Nekem idén egyértelműen ez volt a legfontosabb, és bárkinek mondtam, mindenki hülyének nézett, de akkor is tartom magam ehhez. Ez volt az igazán fontos, minden más ajándék.

És most ugyanaz a csapat itt van Kölnben. Két győztes negyeddöntővel. Szépen felvezettem?

Az ilyesmik viszont szörnyen bosszantanak, nem is tudom, miért, egyszerűen nem érzem jelentőségét, vagy már túl sokszor voltam Kölnben. Ahhoz mindenképpen, hogy tudjam, teljesen mindegy, előzetesen ki mit gondol vagy érez az erőviszonyokról. Nem számít itt semmi sem. Aki akár szurkolóként is volt már itt, az tudja, hogy igazat beszélek, teljesen mindegy, kit kiáltunk ki esélyesnek, itt már tényleg csak nüanszok döntenek. Olyasmik, amiket el sem tudunk képzelni. Hogy süt-e a nap, vagy nem. Hideg-e a sör vagy nem. Jobbra néz a bácsi a zebránál vagy nem. Hogy kifestem-e a körmöm, vagy hogy kuvasaltam-e a Cozma-mezem. Az egész eddigi szezonnak NINCS JELENTŐSÉGE. Talán ez is az egyik oka annak, hogy egyszerűen nem tudok egy épkézláb elvárást támasztani, egy célt kitűzni magunk elé, pont ezen gondolkodtam, hogy mit is mondjak, hogy mindenképp nyerjük meg? Vagy nyerjünk legalább egy meccset? Vagy mit? Nem, nekem idénre már volt kívánságom, megkaptam, innentől max. olyasmit kérnék, hogy ne térjünk el a tavaszi forgatókönyveinktől, esetleg csak annyiban, hogy a meccs elejét húzzuk meg, ne engedjük el a Kielcét semennyire sem, mert ez itt már nem egy csoportmeccs lesz. Ilyesmiben tudok gondolkodni.

Meg abban, hogy leírom, milyennek látom magunkat, az jó, nem?

Ami mostanában kiszúrja a szemem, az egyrészt az, hogy nincs sérültünk, jó, Manaskov kicsit belehal az összes Szeged-meccsbe, amit külön imádok benne, de nincs komoly sérülés. Meg ami még nincs, alibizés, és kenegetés. Senkitől. Egyáltalán. Magyarul, az egész keret hozzáteszi a magáét. És ezt úgy értsük, ahogy mondom. Mindenkinek elképesztően fontos a szerepe. DD felépített egy olyan meccselést, ami minden egyes megmérettetésen máshogy válik be, de igazából gyönyörűen megvan a sajátos rendszere. Minden meccsen játszik mindenki. Sőt, gólt is lő szinte mindenki. Döbbenetes. Általában DD is a Máté irányította nagylövő sorral kezd, mondjuk nem feltétlen Momoval, inkább Mackovsekkel, de szívbaj nélkül tolja be a kétirányítósat, amikor kell. Irányítónk pedig van több is, ugye. Ha a lövések nem is ülnek kintről, akkor az első félidő első része Lékai zsenijéről szól. Hogyan készít elő lővőnek, hogyan szerez előnyt egy-egyben középen, hogyan lő maga kintről, talpról vagy betörésből, igazából lubickol, azt látom. Ha pedig már korán nagyon ha észnél vagyunk, akkor az előnyszerzések két passzból lemennek szélre. Nem kellene kurvanagy wasistdas most sem, csak csupán ezek.

Meg hogy ne aludjunk bele a meccs elejébe. Ez nagyon fontos, mert ez itt már nem a sima BL, nem a bajnokság, nem a kupadöntő. Ez itt Köln. Itt nincs olyan csapat, amelyik nem bünteti ezt rettenetesen meg. Úgyhogy ha tényleg még egy extra elvárásom lehetne ezzel a hétvégével kapcsolatban, az biztosan ez lenne. Hogy valahogy küszöböljük ki a meccs eleji semmiket.

Emberhátrányban - ami egyébként feltűnően fekszik nekünk mostanság, de tényleg - kezdünk el igazán védekezni, az elmúlt néhány meccsen legalábbis rendszeresen kellett egy kis orronpöckölés ahhoz, hogy összeálljunk ott középen, lehet, hogy rámehetnénk erre. Nem is igazán érdekel, hogy kit küldenek ki, de az biztos, hogy nekünk ez végülis mindig jót tett. Mindig kellett. Remélem ez nem azt jelenti, hogy nekünk Mohács kell ezen a hátralévő két meccsen - volt olyan évünk is nem túl rég és annak nem lett túl jó vége, de szerintem most nem. Ez nem az az év.

Ez nekünk ajándék. De tényleg.

Emberelőnyben jön Petár, vagy megoldja, vagy nem, de ha el is hamarkodja, mostanában látványosan javítja fel önmagát, mint ahogy egyébként mindenki más is. Kicsapták Blagit, semmi vész, majd jön Mackósajt középre, és Terzával megoldják szépen. Elfáradt Laci? Semmi vész, jön Tønnesen, hogy beverje. A szélsőinkre szintén lehet építeni, mint ahogy arra is, hogy ha kétirányítósat tolunk, akárkikkel, akkor gyakorlatilag megváltozik a játékunk irama és képe. Minden egyes meccsen a tavaszunkban volt olyan 10-20-30 perc, amikor egész egyszerűen állva hagytuk az ellenfelünket. Nyilván ehhez minden esetben kellett az összeálló védelem, és mögötte egy kaous, rendszerint Roló ugye, de én még Árpádtól is várok valami ilyesmire. Momo is mindig hozzátette azt az 1-2 gólt, amit várunk tőle, és ahogy azt egy visszavonuló legendától el is várja az ember, pont akkor csapta be, amikor borzasztóan kellett. Laci szintén pontosan ezt hozza, nem máskor, hanem amikor más nem érzi/tudja megtenni. Akkor. Ez így hihetetlenül stabil teljesítményt eredményez, már csak az kell, hogy ne hibázzunk ebbe bele.

Tudom, hogy hivatalosan ezt így nem is lehetne, de én most tényleg nem a robotkarért jöttem. Ki is ver a víz minden ilyen jellegű kommenttől, nagyon nem esik jól most ilyet olvasnom, nem tudom megmagyarázni sem, hogy miért nem. Persze vennék neki helyet hazafelé a repülőre, ha kell, de én tényleg elégedett leszek, ha komolyan vesszük ezt a hátralévő két meccset megbasszuk a Kielcét - és lesz, ami lesz. Szeretném, ha úgy búcsúztatnánk el ezt a két, tőlünk visszavonuló legendát, ahogy megérdemlik. A mi életünk, a mi generációnk meghatározó átlövői ők, igazi nagylövők hatalmas játékintelligenciával, köszönjük meg neki ezt a 6-7 évet illedelmesen. DD látott már ilyen rendezvényt közelről, felőle és a döntései felől egészen nyugodt vagyok, de tényleg. Azt kell elkerülnünk, hogy kapkodni kezdjünk, és hogy összezuhanjunk fejben. De mivel a padot érzem annyira stabilnak, hogy baj esetén időben közbelépjen, komolyabban ettől nem félek.

Hogy valójában milyenek az erőviszonyok idén Kölnben, azt én másokkal ellentétben nem látom egyértelműen. Mindig könnyű azt mondani, hogy ez vagy az az esélyes, de az ötödik FF-ra én bizony egy dolgot nagyon az eszembe véste. Itt nincsenek esélyesek vagy esélyesebbek. Itt egy új verseny kezdődik, ami nem is csak arról a 2x60 percről szól, hanem sokkal többről. Arról, hogy mentálisan ki hogyan bírja el az egész felhajtást. Hogyan bírja el a kikiáltott esélyességét, vagy hogy tudja kihasználni pont az ellenkezőjét.

Semmi szín alatt nem tartom magunkat esélyesnek, nyilván a Barcelona is szeretné ledobni magáról ezt a fajta állandó terhet, de ha valakit ki kell jelölni, én idén is őket tolom oda, természetesen. De azért tegyük hozzá azt is, hogy ha egyáltalán számít is valamit a pad hossza, az nem az elődöntőkön fog kijönni, az mindenkinek legyen meg. Szombaton senkinek nincs mire taktikázni, nincs mire tartalékolni, így vagy úgy, de mindenki az életéért megy. A Vardarnak és nekünk talán van némi extramotivációnk a többiekhez képest, mi a búcsúzóink miatt lehetünk beljebb, a Vardar pedig az állandóan fenyegető szétcsúszás miatt, amit nem is tudom, még hányszor tudnak ellőni hatásosan, de eddig bejött nekik, annyi szent.

Kicsit elkanyarodtam az eredeti témától, de nem baj, ha minden igaz, jövünk még meccs előtt is talán LA-vel, KP-t nem állítunk, a fenti két bekezdésben szerintem benne van minden, és összerakunk majd egy helyszínit is talán, fontos infókkal, media call, szurkolói megozdulásokkal, opening partys képekkel, ilyenekkel.

Hajrá Veszprém, kezdődjék hát a móka!