Hát mi!
Sűrű hétvége volt, rengeteg mondanivalóm van, nem tudom, hogyan sűrítem bele egy posztba az összeset, mindenesetre nekiveselkedek. Hátul kicsit lesz más is, Szeged-meccs és közvetítés, csak mert annyi időm nincs, hogy külön is szedjem.
Az első és legfontosabb téma, hogy MEGCSINÁLTUK! Újra.
Nem is nagyon tudom szavakba önteni, hogy mekkora boldogság ez most nekem, egyszerűen ajándék. Nekünk. A csapattól nekünk, szurkolóknak. Szóval köszönjük szépen, viszonozni fogjuk valahogyan. Elmondtam már százszor, de sosem érzem elégnek: életem legnagyobb ilyen jellegű tévedése - Vranjes, ofkórsz, aki azóta a svéd bajnokságot is sikeresen elbukta - után én tényleg elengedtem ezt a szezont, egyszerűen csak azt szerettem volna, hogy megtaláljuk a helyes irányt, és lépjünk jó irányba párat. Egyébként voltatok többen is, akik bemondták már akkor, hogy ebből még simán lehet Köln, őszintén, én március elejéig egyáltalán nem hittem benne. Aztán amikor kivágtuk azt a huszáros csoporthajrát, megbasztuk a Barcát, nyertünk Szkopjében (mert lehet ott nyerni azért, mint azt mi pontosan tudjuk), majd behúztuk a kielceit is, na ott jött vissza a Kölnbe vetett hitem. Hogy ez milyen csodálatos érzés, azt senki nem értheti, csak az, aki volt már Kölnben. Mint ahogy azt is, hogy miért az a fontosabb, hogy ott lehess. Mert részemről bizony az a fontosabb. Persze, jó lenne megnyerni is végre, valahára, de részt venni rajta már önmagában egy csoda. Imádom, és szerintem mindenki imádja. Ötödször jutottunk ki, húzzuk csak ki magunkat, mert ez elképesztő eredmény. Azt jelenti, amit az LA-ben is írtam, hogy mi vagyunk a harmadik legtöbbet kölniző csapat.
Egyébként durva volt a meccsnap, nem emlékszem rá, hogy mikor voltam utoljára ennyire halálra váltan, és hogy amikor körülnéztem bárhol, pontosan ugyanezt láttam a szemekben. Tudtam az agyamban, hogy meglesz ez, hogy ezt már nem lehet eldurrantani, hat gól nagyon sok, és mi pedig itthon vagyunk. De az elmúlt másfél év megtépázta kicsit az önbizalmamat és a hitemet, szóval ha lehet valamitől tartani, akkor kell is. Ezzel mentem bele a visszavágóba.
Az élőkép gyönyörűen sikerült, köszönjük a közreműködést mindenkinek, nagyon klafán mutatott az egész, és noszogatni sem kellett senkit. Mint ahogy a felállásra sem, amúgy. Az első percekben persze belénk állt a szar, na, ott van, gondoltam magamban, pont ettől fostam, de közben az is bennem volt nagyon, hogy csak az elő gólt verjük már be, aztán megnyugszunk támadásban. Máté, a szar lövése utáni kipattanóval meginduló Steinhauser kezéből ahogy kivezette a labdát, az már ott jelzett valamit, pedig akkor még egyáltalán nem voltunk sem jók, sem nyugodtak. De ez a jelenet is azt mutatta, hogy mennyire akartuk.
Csak nem jött a gól, az öregek tolták az átlövéseket, de egyszerűen nem szakadt át a gát, és Árpád sem nyúlt bele igazából semmibe sem. Úgyhogy 0:5-nél, amikor a lelátó ébresztőt fújt, DD is kikérte az első idejét. Nem azt mondom, hogy onnan már ment minden, mint a karikacsapás, és még azt sem mondom, hogy Mohács kell, mert ez inkább csak Mohácska volt, de hogy belengettük magunknak a gyötrelmet, és vissza kellett kapaszkodnunk, mert volt honnan, az tény. Lehet, hogy idén is ez kell ahhoz, hogy kiszakadjon belőlünk a maximum, nem tudom, de mindenesetre ebből a szempontból szerencsés ütemben volt a legnagyobb a hátrányunk. Még az elején.
DD időkérése után ugyan még támadásban eldurrantott egy homályosat Momo, de a védelmünk elkezdett összeállni, és végre Laci is megtörte a nyolcperces gólcsendünket, elkezdtünk visszajönni. Itt még becsúsztak bénázások, Lékai labdaszerzése, majd eladása 20 secen belül, de pontról pontra javultunk bele a meccsbe. És ami rohadt fontos, hogy 0:5-nél nem volt béna csend. Olyan ijedt csend, tudjátok. Megakadás nélkül ordibáltunk, és ennek sokkal nagyobb jelentősége van, mint sokan gondolják. Nem szeretnék senkit kiemelni, mert nem is lehet, mindenki hozzátette a magáét, inkább csak bevillanásokat tolnék, úgyis mindenki látta a meccset. Roli ismét döbbenetesen szállt be, Gajic bevert végre mindent, Manaskov akkorát védekezett, mint szélső már régen, Mahé gyönyörű feladása Mackovseknek, akit Tom az EHF tv-s közvetítésben konkrétan leArya Starkozott, hehe. Múltkor volt szó a gólpasszokról a Vaxerencsében, és hogy a kézilabdában menyire nehezen ítélhető meg, na, hát ez az volt. Mahé nagyjából tolt egy tökéleteset, ráadásul 4/4-es lőlappal mindezt, és Nilsson is felejthetetlent ment. A 7:6 ellenivel próbálkozó Flensburg most nagyon rácsúszott erre, igazából ott nyúltunk el először, és azt tartani tudtuk onnantól. Momo egészpályása után a labdaszerző Manaskov kapufájáról kipattanóra Mahé vetődött be, és Dekinek is volt ilyen kipattanóra rárepülője. Ezekhez nagyon észnél kellett lenni.
DD összes döntése a helyén volt, nem késett el soha, semmivel, kapuscsere jött időben, időkérések is jöttek időben, igen, a második is kellett, annak volt köszönhető, hogy a második félidőben gyakorlatilag nem volt már min izgulni. És ez baromi nagy fegyvertény.
Két meccsen összesen 10 percnyi esélye nem volt a Bundesliga regnáló és leendő bajnokának. Ez megfizethetetlen.
Mi vagyunk a legnagyobbak, hej, hej,
mi vagyunk a legnagyobbak, hej, hej.
Szevasz Köln, egy év kihagyás után ismét jövünk.
Más téma
A közvetítés. Nos, nem sok Veszprém-meccset nézek tévében, sőt, talán a múlt szerdai volt az első idén, de nagyon remélem, hogy a mi meccsünkön nem ez megy, úgyhogy a Szegedéből tudok kiindulni. Őszintén mondom, hogy nem azért állok most ebbe bele, mert ők szegediek, hanem mert az értékrendemen kívül esik hallgatni ezt. Már a kinti meccsen is felbasztam az agyam, ezen meg egészen elképesztő mélységekig tudott eljutni a közvetítő páros. Nem fogom szavanként szétcincálni, mert nincs annyi időm, inkább csak a legemlékezetesebbeket említem. Kezdjük ott, hogy nincs olyan, hogy mi. Baszki. Kifejezetten idegesít, amikor Szeged-meccs közben azt hallom, hogy mi csinálunk valamit. Hát én nem, jó? Ha a mi meccsünkön is T/1-ben tolja bárki, annak is szólok, hogy légyszi ne tedd! Hagyd abba! Két csapat van a pályán, mind a kettőnek van neve. Sokkal többet ártasz, mint használsz ezzel.
A másik, hogy mégis mi kell ahhoz, hogy valaki, aki a sport közegében vagy éppen abból él, egyértelműen sportszerűtlen kívánságokat sóhajtson bele az élő adásba? Ez számomra felfoghatatlan. Hát a lelátón meggondolom, hogy mikor kívánjak valakinek olyat, hogy sérüljön meg úgy, hogy ne tudjon visszajönni, nemhogy közvetítés közben. Emberek, ez nem oké így. Az, hogy Skube mennyire gyökér azért, mert ennyire örült a személyes elégtételének (ami, ahogy jönnek azóta az infók, egyáltalán nem volt véletlen), vagy annak a kommentárja, ahogy Milosavljev kapura vágta a labdát az utolsó másodpercekben, hát ne haragudjatok, de felháborító. Azon sápítozunk, hogy gólt akar lőni a kisgyerek? Mert már kijutottak Kölnbe? Talán pont ezért jutottak ők ki, mert tudták, hogy hány perces egy meccs. A mister viselkedése szintén vállalhatatlan volt. Valamiért nem hiszem, hogy Parrondo hazudott volna itt, de mindenesetre nagyon furcsa, hogy spanyol iskolából jött ellenfél edző esetén mennyi a feszkó az öreg körül. Tetszett volna inkább felkészíteni a csapatot a kinti mérkőzésre rendesen, nem csak arra várni, hogy majd elfárad a Vardar, és akkor nem csodát kellett volna tenni tegnap a sporiban, csak simán nyerni valamennyivel. Innen nézve még szebb, ahogy a mi sajtósunkon DD és MM egymásra borultak, DD kiemelte, hogy amikor jött a veszprémi lehetőség, ők többször beszéltek egymással, és hogy köszöni szépen, hogy biztatta őt a kolléga. Na mindegy.
Egyébként az egész cicaharc döbbenetes volt, Moraes tolt egy faultot, hátulról, igen, kétperc, igen, leindult? Igen. Erre Deki nekimegy és elkezdi rángatni? Ebből indult a balhé, amiben állítólag az öreg verbálisan szépen termelt, hogy aztán viselkedésből oktasson ki mindenkit a sajtóson, mielőtt kisétál a kellemetlen kérdés elől. Természetesen égig felhúzott orral. Gyönyörű. De tényleg, pl. Bombacnál hogyan maradt el a piros amúgy, szeretném megkérdezni. Méltósággal győzni és veszíteni? Tényleg? Hát az még nem nagyon sikerült, azt hiszem. Na de mindegy is, nem ez a lényeg, hanem a közvetítés minősége. Mert nekem igenis fontos, hogy a gyerekem ne azt hallgassa egy meccsen, hogy de kár, hogy az amúgy csúnyán szájbavert Stoilov vagy Karacic, nem is tudom, melyiknél sütötték el gúnyos hangnemben, hogy milyen gyorsan meggyógyult. Istenem.
Nézzünk előre, lesz még egy bajnoki döntő, hát, én elkezdenék lobbizni a külföldi bírókért már most, mert bár ők sem tudnak mindig rendet tenni Szegeden, de az elérhető magyar párosok még ezektől is fényévre vannak jelenleg. Sajnos.
Örüljünk Kölnnek, aztán munkára fel. A fontos dolgok még csak most következnek.