Délelőtt még forgattam a fejemben a gondolatot, hogy mit nekem két gyerek, veszély és kockázat, fogom a kb. két éve csak vészhelyzetben használt autómat, ami eddig kétszer hagyott szarban vészhelyzetben, beültetem a csimotákat, és nekivágok a horvát határnak, aztán valaki csak elfoglalja a nagyobbikat, amíg meccs van, a kisebbik úgyis jól ellógna rajtam. Aztán persze győzött a józan ész, hiszen nyilván anyukaként már kifejlődött egy egészséges felelősségtudat bennem, és jól itthon maradtam. Közben rágtam a számat, és a következő megoldandóra koncentráltam, hogy mégis hogy fogom megírni, ha a már említett két csimota itt kapaszkodik a nyakamba? Isteni sugallatra beírtam a listára mézes-mázas mártírkodásba foglalva, hogy pls help, valaki írja már meg, de a fiúk finoman szólva sem álltak sorban a lehetőségről hallva. Úgyhogy majd meglátjuk, hogy lesz ez, mindenesetre ezt a bekezdést megírtam egy szabad két percben jó előre, ennyi mindenképpen lesz róla, haha. Még a lead-képet is bepattintottam, remélem a kedvenc saját képem Zlatkóról, evör most is megállja a helyét majd.
Ahogy gyűltek a hírfolyamomban a zágrábi képek, úgy ette egyre jobban a meccsdrukk a gyomromat. Nem izgultam, inkább csak megcsapott a meccs szele, biztos, ami biztos, egy giga rozéfröccsöt nyomban rittynetettem magamnak. Egyszer élünk, tavasz van, és mindjárt meccs, rögvest három ütős érv a hedonizmusra. Egy pajtással értekezve aztán már azon is gondolkodtam, hogy mi lesz velünk Zágrábban, és arra jutottam, hogy jó lenne nagyon megnyomni az elejét, egyrészt, mert 37 fölött úgyis azt bírjuk jobban, másrészt pedig azért, mert ha a meccs első részében tisztáznánk a viszonyokat, akkor tán kevésbé vagdalóznának a hajrá felé haladva. Nem? Mindenesetre a pajtás nehéz, szoros, verekedős meccsre számított előzetesen, amit végül nyerünk 1-2 góllal, szóval a szokásos zágrábi forgatókönyvet vizionálta. Az én teóriámnak is kb. ez a vége, vagy ha minden összejön 3-4, de az nem volt benne az agyamban, hogy ki is kaphatunk ma, mert nem.
Most mondanám, hogy a horvátok furcsamód száműzték a szurkolókat a a 15.200 fős hodály felső karéjába, de igazság szerint ezen nincs csodálkoznivaló. Tavaly még lehettünk a kapu mögött, hiszen csoportmeccs volt, most nem, mert ez az egyenes kieséses. Valahonnan még doboló szurkolót is akasztottak, ami nagy szó, ezt mindenki tudja, aki az elmúlt években járt Zágrábban, ezek szerint tényleg mindent megpróbálnak. A nevezettek között kutakodva sem lepődtünk meg, a szokásos kerettel vágtunk bele a párharcba. A tipikus elsőmeccses szerencsétlenkedés mindkét oldalon jelentkezett, viszont Mirko ziccerfogása az első percek furcsaságaiból kimagaslott rendesen. Sőt, befújtak egy olyan hetest is Máténak, hogy hűha, Gajic végre gyönyörűen bevágott büntetőjével kezdték meg a gólgyártást a felek. A védelmünk harapott rendesen, motiváció, lábmunka rendben volt az első percekben, nem nagyon tudtak labdával szaggatotton belülre kerülni a fehérek, fel is csendült az É-pí-tők rigmus az égből, nagyon helyesen.
Böszmén eladott labda száradt Momo lelkén a következő történésben, remélem belövi magát gyorsan ő is, mert kelleni fog erre a meccsre. Mandalinicről maradtunk kicsit le, be is vágta szépen, de válaszolni tudtunk beállóból, majd pedig egy gyönyörű védekezést követő labdaszezésből is, nem kezdődött rosszul a meccs, na. A horvátoktól gyakorlatilag Mandalinic volt az egyetlen veszélyforrás, miután szaggatotton belül nem engedtük őket, kintről pedig csak ő látott el a kapuig. Mintha kicsit feladtuk volna őt, ami egy nagyon jól működő taktika volt már több klasszis lövő esetében is, a harmadik, kaput nem találó lövése utáni gyors indulással elért Ugalde-gólt követően a hazaiak időt kértek. 2:5, tenyérdörzsölgetés.
Álomszerű kezdés ez, pont írtam az LA-ben a kiel-meccset, mint fasza példát arra, amit várok magunktól, mármint védekezésben, és elöl sem tűntünk tanácstalannak, változatos támadásokat toltunk, könnyű gólokat is szereztünk, Stevanovic első védésére a 14. percig kellett várni, amikor is Gajic szélső lövését szedte le, majd utána Ugaldét is olvasta a mi szerencsétlenségünkre. De egész egyszerűen nem jutottak lövőhelyzetbe a hazaiak, akkorát védekeztünk kéremszépen, Terzic mindenhol ott volt, Timu is bekeményedett, Sulic is, Ilic is blokkolt, mindenki indult is, erről van itt szó vastagon, ide bizony már ilyen védelem kell és ilyen motiváció persze.
Aztán jött a sorcsere a 20. percben, de Ilic maradt, hálistennek, mert fel is ment és be is varrta a klasszikusat, a következő támadásban aztán Pálma is pályára került gyorsan, hát, mást sem tudtam, csak bíztam benne, hogy működik majd ez a tömeges hideg kéz egyszerre. De működött nagyjából, ezt a félidőben ide updateelhettem. GulyásPeti gyönyörű passza Nilssonnak kicsit megnyugtatta a kedélyeimet, a védelem viszont némiképp lazult, nyilvánvalóan, bár Timu és Sulic jöttek cserében, de amikor kellett, ott állt Mirko és védett bravúrosan. Vagy belevágták, ahogy tetszik, a lényeg ugyanaz. Valcic közbelövéseire viszont nem készültünk, az tisztán látszódott Renato és Mirko összenézésén. Nilsson lassan minden meccsen produkál egy forduló gólját, neki köszönhetően - és a társaknak, akik megjátszották - a cseresor is tartotta a 2-3 gólt, tulajdonképpen egy pillanatra sem kellett izgulnunk az első félidőt látva, jók voltunk, na. Az utolsó támadást ugyan elszúrtuk kicsit, és az abból következő támadást befújták hetesre, így a csupán egygólos vezetés réme sejlett fel egy egyértelmű félidő után, de Mirko megfogta a hetest, maradt a 10:12. Az előre tervezett taktika működött tehát, a sorcsere közben mindenki pihenhetett, Gulyi jött Laci, Pálma meg Momo helyett, a félidőben én elégedett voltam szinte mindennel, egyszer sem vezettek a horvátok.
A második félidőt ők nyitották egy hetessel, de gyorsan válaszolt rá a visszajött Sulic, szerencsére, nekem semmi bajom a két góllal Pásztor Pistával ellentétben, csak maradjon meg a végére is, hehe. Abban persze igaza van, hogy sokkal jobbak vagyunk, nem lenne szar, ha ez tükröződne az eredményen. Komoly pályaműtét következett, emiatt állt a játék néhány percet, viszont ez nem zavart meg bennünket, a passzívba hajló horvát támadás végén megint Mirko szedett ki egy ziccert, hogy aztán a másik oldalon pedig Laci betörésére fújják be a tökjogos hetest. Amit aztán simán kihagyott Gajic. Ehh. Reméltem, hogy nem fog hiányozni a végén és ekkor még csak egyről tudtam ugye, hiszen ennyi elég is volt, hogy fellelkesedjenek a hazaiak, ebből aztán gyorsan ki is egyenlítettek, hát nem töltött el boldogsággal ez a történet. El kell kerülni ezt, mert ebből lesz a vagdalózás, de elbénázták szerencsére, mi pedig belőttük az adódó ziccert (Ugalde).
Alilovicnak köszönhetően nem tudtak vezetni másodszor sem, helyette Sulic lőhette a negyedikét be, de el kéne kicsit nyúlni emberek, hogy nyugodt legyen az utolsó 5 perc. A money time, ugye. Máté első gólja egyszerűen nem jöhetett volna jobbkor, fogta, rájuk vezette, belőtte, azzal ismét helyreállt a világ rendje, két gól volt ide, időt is kértek. Kétbeállóval próbálták szétszedni a falunkat egyelőre csak kevesebb sikerrel, aki kiment ütközni, az nem ragadt be, nem engedte el korán az embert, úgyhogy sokra ezzel sem mentek. Momo zúgó kapufájából indultak aztán, de Mirko kipiszkálta bentről, és nem fújták be, a gól pedig az, amit a bíró megad, ugye, úgyhogy az eredmény maradt. Még egy hetest kihagytunk, amit NEM HISZEK EL már, de tényleg, viszont Ugalde volt jó helyen, és ő bevitte, amivel ismét három gólra növeltük az előnyünket. Yes.
A meccs jelenete Nilsson kinti tevékenysége volt, hehe, de szerencsére ott volt Máté, nem Andriskának kellett átőnie, ezzel pedig beállítottuk az addigi legnagyobb, négygólos különbséget. Visszataláltunk a jó útra, harapott a védelem, ami elment a kapuig, Mirko fogta szépen, támadásban pedig nagyjából megvolt minden. Küzdöttünk, hajtottunk, csapat voltunk, tehát vezettünk, de még volt vissza rengeteg. Tizenöt perc. Kiszórták Sulicot a játékvezetők, de még így is tartottuk a védelmet, aztán persze emberelőnyben megtörték a több, mint hétperces gólcsendjüket. Pavlovic helyzetfelismerése gyors zágrábi gólt eredményezett, ismét itt lihegtek a nyakunkban, kettőre olvadt a négy gól egy perc alatt ugye. Gyönyörűen találjuk meg a beállóinkat, bármelyiket a mérkőzés egészében, ezen a poszton mi vagyunk a császárok jelenleg, az ebből befújt hetest most Gasi hagyta ki (3!!!!!44!!!!!!!), de visszapattant a kezébe. Döbbenetes. Viszont gyorsan jóvá tette a következő lerohanás befejezésével. Meg a következő kiszorított helyzetből bepörgetettel, szóval megbocsájtom azt a hetest. 16:21 volt az ötvenedik percben.
A hajrá előtt Xavi időt kért, becserélte Gergőt, és két beállót hozott emberelőnyben, de Valcicnak köszönhetően ismét közelebb jöttek. Az idő velünk volt persze, de nem szabad megállni, és matekozni ezzel, hanem be kell menni, és gólt kell lőni. Máté is tudta ezt, aki be is nyalta a már szokásosnak mondható gigapofonját Tonci Valcic keze által elkövetve, remélem nem járt fogáldozattal most ez. Egy szezon, egy fog, több nem kell. Katonásan védekeztünk továbbra is, de egy tök szerencsétlen kipattanót követő szituból kiszórták Nilssont, majd hetest fújtak be, ismét kettőre jöttek vissza. Pálma túl sokat nem tudott hozzátenni ehhez a meccshez, viszont a másik oldal hozta, amit lehetett, a már passzív emberhátrányos támadást Nallaci hátamögött tett le szélre, Gasi pedig gyönyörűen beverte. Az izlandi újabb bizonytalanságát követően lerohantak bennünket, felzárkózva egy büdös gólra az utolsó fél percben. Hihetetlen.
Végjáték Xavi időt kért, és el is szarakodtuk az idő nagyrészét elöl, de nem rajtunk múlt, hogy nem egyenlítettek. Az van, hogy a félidők végére elfogyott szinte minden, hiába védekezünk jól a meccs nagyobbik részében, ha a money time-ba fáradtan megyünk bele. Kézben tartottuk ezt a meccset bőven, de elég volt néhány hiba, hogy többször is visszajöjjenek. Több volt ebben a meccsben, úgyhogy nem csettintgetek a nyelvemmel, a lényeg viszont most az, hogy nyertünk. Idegenben. Már csak itthon kell.