Régen voltam már ennyire csalódott egy győztes meccs után, és biztos vagyok benne, hogy ezzel nem vagyok egyedül.
Le is szarom a meccset, pedig elmondtam százszor, hogy a bajnokság mennyire fontos. Most is fontos. De ha valami még annál is fontosabb, akkor az az, hogy tiszteljük a legendáinkat! Nem csak szavakkal, hanem tettekkel. Mindenhogyan. Hát ezt nem sikerült tegnap megugrani, azt kell mondjam. Tegnap sem. Érthetetlen, hogy mennyire nem érzi ezt senki, akinek kéne, az edzőnk vagy a vezetőségünk, és nem tegnap óta. Lékainál, Nenadicnál, Mahénál sem, csak ők azért máshogy voltak itt. Nálam nem az a tisztelet, hogy kap egy bort veszprémes zacskóban. Tényleg, őszintén nem gondoltam volna, hogy Gasper Marguc nem lesz benevezve sem a vélhetően utolsó, hazai bajnokijára. Ott elment a kedvem az egésztől, ahogy ezt megtudtam. És már a BL-re sem volt, ugye, de ki számolja. 12 év után nem búcsúzhat el pályán a srác, aki minden itt töltött évével, percével, pillanatával példát mutatott, aki lehajtott fejjel, alázatosan tette a dolgát és soha, semmilyen kirívó magatartást, semmilyen allűrt nem mutatott. A srác, akinek jelenléte soha nem volt megosztó, szerintem még a szegediek nagyrésze is imádja, pedig oda elég sok borsot tört. Oda is. És most esélye sem volt búcsúgólt lőni - nem tudom pontosan hány, de nyilvánvalóan a mezőnyben a legtöbb - Szeged ellen lejátszott meccs után nekik, az utolsó hazai meccsén. Hát WTF?
Lehet ezt hisztinek hívni, lehet legyinteni rá, vagy arrogánsan visszatámadni, egy dolgot azonban nem lehet: figyelmen kívül hagyni. Mint ahogy elignorálta XP Gasi utolsó heteit, napjait, meccseit, pillanatait. Ha tudta, hogy ez mennyire fontos, akkor azért, ha pedig nem tudta, akkor azért, de ezzel mondjuk _nálam_ emberileg olyan mélyre ásta le magát Xavi Pascual, ahol veszprémi edző talán még soha nem járt. És bocsássátok meg, de nem tudom teljes meggyőződéssel azt gondolni, hogy ezt nem direkt csinálta, az utóbbi idők üzengetésiből simán lehet arra következtetni, hogy bassza a csőrét a kritikus megnyilvánulás mindenféle formája a lelátóról. Hát sajnálom. De mindannyian tudjuk, hogy kik lesznek itt 20 év múlva is. Talán ezt mindenkinek illene felfognia. Mi nem akkor jöttünk, amikor a lóvé. És nem is azért. Nem amiatt. Mi itt voltunk akkor is, amikor még többsoros állójegyek voltak a Március 15-ben is, és amíg létezik bármilyen szintű veszprémi kézilabda, addig leszünk is. Mi itt leszünk, én mondjuk itt is születtem, de persze nem ez az, ami igazán számít, nekem ez nem csak egy munka. Vagy egy átmeneti hobbi. Nekem, és sokunknak egy identitás, amit nem gondos mérlegelés után kiválasztottunk, hanem amibe beleszülettünk, belenevelkedtünk, és mára már beleőszültünk. Mindig el fogjuk mondani a véleményünket, akár tetszik, akár nem. Cserébe azt is el szoktuk, ami tetszik.
...köszi Donnie, telitalálat a zene is!
Mégis miféle kockázat lett volna Gasper Marguc pályára küldésében tegnap? Milyen? Mégis mikor lógótt ő lefelé ki ebből a csapatból? Mégis milyen embernek kell lenni ahhoz, hogy ezt ne vedd figyelembe egy ilyen pályafutás fő állomásának lezárásánál? Mégis milyen klub az, amelyik nem szól rá az edzőre ilyenkor? És ehhez mit kéne szóljon a lelátó? Mégis mi történt azzal a NagyLacival, aki egy pontosan ilyen szituban berángatta utolsó percezni a padon ücsörgő Vadkerti Attilát. Érdekes, hogy azt is egy spanyol májsztró hagyta figyelmen kívül, anno. Mégis hova tűnt ez a fajta érzelmi intelligencia? Hova tűnt a tisztelet? Az utolsó hónapjaiban kb. kivert kutyaként, megtűrtként tekintettek rá, miközben én pl. simán adtam volna neki még egy évet, mert nem rémlik, hogy sokkal szarabb lett volna Descatnál, aki tegnap vérprofi volt, ez nyilvánvalóan nem ellene szól. Miért gondolom azt, hogy egy Bennett Wiegertnél, de akár Carlosnál sem fordulhatott volna elő ilyesmi? Sőt, szerintem Momoéknál sem, csak hogy ne a távoli múltat turkáljam. Mikor lettünk az a klub, aki nem tiszteli annyira az utolsó (előtti, mert Ligetből még bármi lehet, ugye) legendáját, hogy az a pályán búcsúzhasson el? Aki bekommenteli, hogy a pályán állt, miközben búcsúzott, attól nyomban elbúcsúzunk! Én nem akarok ez lenni, bocs. Tudom, persze, majd lesznek új legendáink (NOT), meg új szurkolóink, akik nem akarják állandóan megérteni, hogy mi van, vagy megmondani, ha valami nem jó, és nem akarják állandóan ápolni a kialakult hagyományokat, akik majd kifizetik a jegyet, ellövik a kötelező szelfiket, akkor tapsolnak, amikor szükséges, az ötgólos hazai vereségnek úgyanúgy, mint egy bajnokságot érő győzelemnek, Szegeden, aztán szépen elhúznak haza a francba, a körforgalom közepéra parkolt autójukkal, még lehetőleg azelőtt, hogy a játékosok kilépnek a zuhany alól, így persze a gyerekeik sem akarnak a pályán labdázni meccs után, ugye. Mikor lettünk az a klub, amelyik ezt a lelátót akarja?
Gasper Marguccal elfogult vagyok, nyilván, saját, személyes Marguc-sztorim ugyanis onnan indult, amikor az akkor még létező WAX-magazinba kért tőlem a főszerkesztő egy sok képes, városnézős, bulváros anyagot az újoncokkal, akik akkor a Lékai, Mikler, Marguc-trió voltak. Plusz Zeitz és Andriska, ha jól rémlik, de akkor ők még nem voltak a városban. Komoly kaland volt három autóval fellógni a várba, sipp-supp ellőni a képeket még mielőtt a közterületesek elkaptak volna bennünket, de hát szerettük az izgalmakat, na. Csinálnom kellett mélyinterjút is vele, emlékszem, Mátétól kérdeztem, hogy mire érdemes rákérdezni, ugye ők együtt jöttek Celjéből, szóval nálam biztosan jobban ismerte. Nem mindenre emlékszem pontosan, de azt tuti mondta, hogy kérdezzek rá, hány nyelven beszél (sok). És hogy mitől lett minden gyerek balkezes a családban? Amikor elhagytuk a várat, éppen jött szembe a közterületes, szóval iparkodni kellett, talán valamelyik kocsinak magyarázkodnia is, haha, szóval kalandosan indultunk, na. A nagyobbik lányomnak csak ma esett le, hogy mióta ő meccsre jár, szval kb. mióta az eszét tudja, Marguc itt van, a kisebbik pedig még meg sem született akkor. Tegnap a második félidőt az O-szektorban töltötték Elissonnal, ha már a pályán nem lehetett, hát elbúcsúzott az O-ban, de nem ez volt a szebb módja.
Csodálatos 12 évet éltünk át együtt, persze mindannyian, óriási magasságokat jártunk be Ortegával (és Xavival, sőt, még DD-vel is amúgy) és hatalmas mélységekbe is zuhantunk együtt. De azt is túléltük összekapaszkodva. Úgy éltük túl, hogy ott voltunk egymásnak, a tegnap éppen tíz éves évfordulós BL-döntőt máshogy nem is lehetett volna, Gasper Marguc a Veszprém harmadik, arany nélküli aranykorának utolsó lovagja, aki ezt nem érti, az menjen innen haza, annak szerintem nincs helye ebben a városban. Köszönöm, hogy elmondhattam!
Na, kb. ennyire érdekelt a meccs. Jó, összefoglalom azért gyorsan, nulla védekezéssel, nem túl fényes kapusteljesítményekkel (ez látszik is a 38:36-os végeredményen), de legalább némi agresszív puffogással rangadósabb hangulatot hozó mérkőzésen vagyunk túl, ahol hiába tudott kétszer is komolyabb előnyre szert tenni a hazai csapat, azt megőrizni azonban nem igazán tudta, viszont csak behúzta valahogy a szoros végjátékot. Descat első hetesénél - meg még néhánynál, nyilván - kicsit remegett a szemhéjam, de amúgy ő abszolút stabilan hozta magát, egyértelműen a legjobbunk volt tegnap. Remili továbbra is sérültnek tűnik, vagy nemtom, valami fura vele kapcsolatban. A 7:6 elleni játékunkról nem is mondok inkább semmit, mert unom. Szerintem egy szegedi győzelemhez nagyot kéne javulnunk, de kedden meglátjuk.
1:0.