Több, mint egy meccs

Idén ugyan nem hívhatjuk bajnoki döntőnek, pedig hát az volna, ha lenne.

De ebben a szezonban - a szokatlan kiírásnak köszönhetően - elmarad a bajnoki döntő, így a rájátszás körmérkőzései során lejátszott Veszprém vs Szegedek döntenek a bajnokság első helyéről. Hogy ez mennyire jó megoldás - semennyire - azt mindenki döntse el maga, mindenesetre én jobb szeretem az akárhány győzelemig tartó bajnoki döntőket. De mindegy, most nincsen, így két meccsen kell bajnokságot nyernünk ugye.

Amennyire várom a május végét, annyira lennék már túl végre ezeken a meccseken. Nincs ugyanis nagy kedvem az utána menetrendszerűen érkező hisztihez. Mert hogy lesz, az borítékolható persze. Nyilván az én kedvemtől függetlenül le kell tudni ezeket, mégpedig úgy, hogy összesítésben jobbak legyünk, és ne csak egy nyamvadt góllal, lehetőleg. Eddig mindig sikerült, sőt, mióta Pastor-éra van Szegeden, a kékek igazából a közelében sem voltak a bajnoki címnek. Nézzük csak, hogy milyen meccsekkel és eredményekkel zártuk az egymás elleni három évet, még ha ez természetesen nem is számít csöppet sem, hiszen úgy kell nekimenni minden meccsnek, mintha az életünk múlna rajta ugye. Mert az is múlik. A Veszprém vs Szeged ugyanis mindig több, mint egy meccs.

Múltidézés ON

Mióta Juan Carlos Pastor irányítja a Pick Szegedet eddig összesen egyszer sikerült bennünket elkapnia egy alapszakaszbeli októberi mérkőzésen még 2013-ban. Akkor 23:22 lett a végeredmény. A bajnokság keretein belül további hét mérkőzésen maradt alul, a mérleg tehát ebben a sorozatban 7:1 (225:191). Ha a kupákat és szuperkupákat is idevesszük, még siralmasabb a helyzet a kék sarokból pillogva, összességében 12:1 az állás (364:308), a legszorosabb eredmény a Veszprém Arénában (25:22) pedig két éve tavasszal született. Na most ez a három gól nem lesz elég, azt mindenképpen leszögezem. Hogy miért, azt majd alant megfejtem. A két csapat egymás elleni meccsein amúgy kevés kivétellel, de jellemzően harminc alatt maradnak a felek, ami nyilvánvaló, hiszen két spanyol rendszer feszül egymásnak, amelyben mindig is domináltak a védelmek. Most is ez lesz a kulcsa a győzelemnek. Az igazi kérdés az, hogy mindenki túléli-e?

Múltidézés OFF

Semmit sem jelent amúgy ez a veszprémi szemmel nézve felettébb impozáns mérleg, ha most nem tudjuk folytatni a sort. És nehogy valaki azt gondolja, hogy kirázzuk kisujjból, mert az a legnagyobb veszélye ennek a párharcnak. Meg az esetleges sérülések persze, amiket azzal tudnánk a leghatásosabban elkerülni, ha az első meccsen eldöntenénk a bajnokság sorsát. Mostanság nem vagyunk híresek a hazai pályán letolt, határozott első félidőkről (Füred ellen x a félidőben, Tbánya ellen +1, ha jól emlékszem), viszont most muszáj lesz kapcsolni felfelé egyet, ha nem akarunk meggebedni Szegeden. Félreértés ne essék, hiszem, hogy ha kell, tudunk nyerni akár egyetlen góllal is az újszegedi rettenetben, de ez most egész egyszerűen túl kockázatos lenne. Köln előtt két héttel próbáljunk meg nem belemenni egy olyan visszavágóba, ami akár még nyílt is lehet, ez lenne most a megoldás mindenre. Ha van rá érkezésünk, döntsük el itt a bajnokság sorsát, most kell annyit közétenni, amennyit lehet, mert ha csak kicsit is megérzik a vérszagot a mesterségesen felduzzasztott számban érkező kék seregek, akkor Szegeden sokkal nehezebb dolgunk lesz.

Azt meg nem akarom, főleg, hogy hosszú idő után először idén sajnos le sem megyek.

A kupadöntő előtt még úgy voltam vele, hogy el tudom engedni az egyik hazai serleg fülét (mondjuk a kupáét simán) annak érdekében, hogy ez a számunkra idilli szögedi helyzet konzerválódjon még hosszú évekre esetleg, de most már nem. Most már azt szeretném kérni mindenkitől, aki pályára lép Veszprém-mezben, hogy verjük meg őket annyival, amennyivel csak lehet. Ne engedjük, hogy a szegedi meccs kiélezett lehessen, mert az csomó szempontból veszélyes lehet. Ezért kell mindent megtennünk szombaton a pályán és a lelátón is, hazai környezetben. Ehhez nem kell más, csak egy olyan védelem, amit ebben a szezonban már háromszor is gerflorra pattintottunk hosszabb-rövidebb időkre. Először az itthoni PSG ellen hatvan percen át ugye (hú, az második félidő, amelyikben hat gólt kaptunk a gólfosó brigádtól, úristen), aztán a kinti Flensburg meccs második félidejében, majd legutoljára pedig Szkopjében, szintén egész mérkőzésen. Tudjuk, hogy tudjuk, már csak el kell érni azt a motivációs szintet, amitől elő is jön belőlünk mindez. A Szeged ellen szigorúan zárt hatosfal kell, szélsők nyakára járva, lövésre kényszerítve a belső embereket. Ezt még én is tudom, ha álmomból felkeltenek, már csak pályára kell varázsolni mindezt.

A szájkaratét úgy látszik mindenki tartalékolja, vagy csupán kimerültek a szókészletek a debreceni balhét követően, nem tudom, de gyanús ez a fülsüketítő csend. A klub megpróbált elébe menni a hangulatkeltésnek eme közleménnyel, mondjuk szvsz teljesen felesleges, de hát na, próbálkozni lehet. Mindkét oldalon voltak túlkapások az utóbbi időben, Pastor zaklatott idegeinek megfékezésére tett próbálkozás kudarca ugye Debrecenben manifesztálódott Xavi ellökésében, ahol aztán a parkolóban is zajlott némi kettő a kettő elleni kumite (egyébként bejelentkezett hozzánk az egyik fél, az ő elmondásából megkockáztatjuk, hogy ott még haverság is szövődhet, amúgy is minden barátság alapja egy rendes nézeteltérés), ami miatt a két tábor találkozása különleges felügyeletet igényel majd a szezon hátralévő részében. Nálunk pedig egy szurkoló ment túl messzire a bíró ellökésével, mindkét esetet vizsgálja még mindenki, úgyhogy nyilván lélegzetvisszafojtva várják a szervek, hogy most aztán mi lesz, én meg előre közlöm, hogy semmi, és hogy ahogy eddig is, most is együtt fogjuk megvitatni a történteket a Szegedről érkező ismerőseinkkel. Az occó jegyár 250 fősre duzzasztotta a vendég érkezőket, abból csak lesz néhány ismerős. Állítólag Mezőkövesdről is érkeznek a derbyre, aminek külön örülök, imádom, amit általában tolnak. És az is milyen érdekes, hogy egészen biztos vagyok benne, hogy egy fél szék sem fog letörni az Arénában, pedig tuti lesz hangulat meg annak fokozása is különféle módszerekkel. Na mindegy.

Amit játékban várok, az mindenképpen egy látványos támadásbeli javulás a kupadöntőhöz képest. Az azóta lejátszott meccseinken már hoztuk, amit kellett, a kinti Vardar-elleni közel tökéletes volt, a hazain pedig pont annyit toltunk, amennyit kellett, ez így tulajdonképpen ezen a párharcon is megfelelne. Nyugodtan tekintsünk 120 percesként erre a meccsre, és a fontosabb része most is az eleje lesz. Abból a szempontból ez talán most könnyebb, hogy itthon kell csúcsra futattni magunkat, az utolsó értelmes hazai meccsen. Ha azt játsszuk, amit tényleg tudnunk az első félidőben, akkor a szegedi teljesítménytől független, hogy az elég lesz-e. Elégnek kell legyen.

Össze kell tákolni a védekezést rendesre, természetesen ismét ez az alapja mindennek, hogy aztán könnyű labdákkal tehessünk megnyugtató előnyre szert, ne kelljen belemenni a darálóba rendszeresen. Már Debrecenben is látszott mondjuk, hogy a kékek nagyon figyeltek a visszaérésre, ez nyilván most is így lesz, de még egy második ütemben érkező lerohanás is jobban hangzik jelenleg (ha nem Terza az érkező lövő, persze), mint a felállt fal elleni harc. Ezzel természetesen nem azt mondom, hogy ne tudnánk feltörni a Szeged 5+1-es védelmét sikeresen, mert dehogynem, de mindenképpen a könnyebb út az, amelyik a prioritás legyen. Ahhoz csak egy pöpec védelem kell. Nekünk meg van olyanunk, ugye?

Felállt fal ellen is képesek vagyunk megnyugtató előnnyel meccset nyerni persze, lövőben és beállóban is előrébb vagyunk, annyi szent, illetve meg lehet próbálni széleken is támadni az ellent. Egy nyitottat, Jonassal az ékben gyakran kellene terhelni befutásokkal, ezzel is visszalépésre kényszeríteni az kintebb védekezőket, ha pedig nem hátrálnak be, az a szélsőknek tiszta helyzet. Már csak be kell lőni őket. Sierrának támaszkodó láb vagy fül mellé, Wysu meg sok időt úgysem kap valószínűleg. Pálmának mindkét áprilisi nyitott ellen csudásan ment a játék, illetve hát felhúzta magát jóra Debrecenben, kintről bombázott, amikor kellett, de be is bújt a réseken, ez remélem most is így lesz, mert neki elég fontos szerepe lesz. Laci tehermentesítését kellene megoldanunk félidőnként néhány percre, és meg is volnánk ugye. Nagyon fontos még, hogy ne szórjunk el labdákat, ha nagyon nem megy, inkább vágjuk fel a nézőtérre, de Källman kezébe ne adjunk könnyű gólokat, ha kérhetem. Várhatóan ők is tudatosan fogják használni a széleket, főleg a svéd oldalán ugye, úgyhogy remélem a kapusaink kaptak szépen összevágott videót belőle. A szkopjei taktika, hogy adjuk fel a széleket, csak a középső emberek ne jussanak lövőhelyzetbe, itt annyira nem lesz működőképes, ezek ugyanis nem annyira középről képesek a meccsek megnyerésére. Úgyhogy Gasi és Gulyi komoly feladat előtt áll jelenleg, nekik kell megoldaniuk a svédet, mert a Szeged méregfoga márpedig ez. Persze ebben tud segíteni egy jó ütemben kilépő kettes, de csak ha úgy faultol Robledot vagy Fecit, hogy az a labda tovább ne mehessen. Ha leér szélre, vége.

Amire még mindenképpen készülni kell, az az, hogy lesz kínai, jellemzően szintén balszélre adják fel és általánban irányítóból, ez inkább a kapusnak infó, a védelem a lendületből érkező ilyesmiket szabályosan nem nagyon oldja meg. Mindégia irányváltoztatásaira, Robledo kettes hármas közé érkezéseire szintén számítani lehet, ugyanez BaloghZsoltitól a másik oldalon várható persze, Ancsinnak pedig nyilván itt és most kell, hogy elsüljön a keze. Váratlant húzni nem hinném, hogy bármelyik oldal képes lenne, ezekre kell felkészülnünk, és akkor túl nagy gond nem lehet.

Remélem képes lesz a két csapat magas színvonalú, küzdelmes, de sportszerű játékra, mondjuk mióta nem használják Vranjes a védelemben, azóta gyakrabban van ilyen, ha pedig ez lesz, akkor egy igazi, remek hangulatú Veszprém vs Szegedre van kilátás, minden kézibarát örömére. Azt már csak veszprémi szívem teszi hozzá, hogy ha komolyan vesszük a mérkőzést hatvan percen át, és leszorítjuk minimálisra a hibáinkat, akkor olyan 5-6 gólos győzelem az, amit várok magunktól. Ha a lelátó is képes ezt a mérkőzést kellőképpen komolyan venni - kénytelen lesz szemben a 250 kékkel - akkor pedig az plusz gólokat jelenthet, bármekkora közhelynek is tűnjék mindez. Mindenképpen alkalmaznám az ellenfél támadásánál első pillanattól hurrogást, én úgy látom, az működőképes, nem véletlen kérték a játékosok annak idején tőlünk, emlékeztek? Na most ha külföldi csapatokat és EHF-es bírót nyomás alá lehet helyezni vele, akkor a Szegedet is, valószínűleg.

Hajrá Veszprém, holnap derby, remélem mindenkinek izzad már a tenyere. A meccs előtt Curtis lép fel, úgyhogy érdemes mindenkinek időben érkeznie, illetve itt van még tudnivaló a beléptetést illetőleg. A fokozott szigor az elmúlt hónap vegyes töltetű történéseinek érdeme, biztos lehet rajta háborogni, meg minden, csak felesleges. Mindettől függetlenül meg vagyok róla győződve, hogy a szokásos hangulatot fogjuk tudni produkálni, ami egy ilyen meccsen szükséges, viszont mindenkit kérek én is, hogy a testnedv-ürítési ingerét fogja már vissza beltéren. Engem nem zavar a buzi Zubai (és tudom, hogy őt sem, sőt, nem ismerek olyan szegedit, aki ezen hőzöngene), fogja fel mindenki, hogy az Üres a hordónak márpedig fuck you Pick Szeged a vége, és a többi szokásos sem vág senkit földhöz - vagy akit igen, az jöjjön füldugóval, vagy ne jöjjön ide - cserébe biztos lesz Sulic, te állat... meg rém-rém-rém, buzi Veszprém, de aki ezeket akarja megszüntetni egy Veszprém vs Szegeden, az nem érti és nem érzi a lényeget. Abba kár helyszínen a meccs. Az egyéni fröcsögés és köpdösés viszont baromira nem kell, az gusztustalan, az egyszerűen nem fér bele, akárkitől is érkezzen. Ennyi ez.