Hja, hát nagy naívan azt gondoltam, hogy majd írok a Párizs-Brüsszel vonatról, de az nem jött össze sajnos, azóta pedig most volt időm visszanézni és feldolgozni a történteket, úgyhogy ez az oka annak, hogy csak most van poszt.
Eltekintve attól, hogy vasárnap reggel tényleg komolyan elhittem, hogy akár meg is nyerhetjük ezt a meccset, na eltekintve ettől azért valahol várható volt büszkén viselt veretlenségünk elvesztése Párizsban. És bele is fért, bárki bármit mondjon, főleg így fért bele. Nincsen ezzel semmi gond, ez a BL, ráadásul idén oly módon átszervezve, hogy egyszerűen képtelenség nem belecsúszni valahol egy késbe. Bizonyította ezt már mindenki, most mi is.
Párizs
Na de az előzmények. Párizsban ütközni a rózsa minden irányából (Londonból, Luxemburgból, mi meg éppen Brüsszelből) érkező magyarokkal tökéletesen zökkenőmentes volt, egy Bercyhez közeli kocsmában nagyjából fél óra alatt, három hullámban lezajlott. Hogy mi a különbség tetszőleges európai nagyváros és Párizs között, azt máris szemléltetném egy friss, ropogós, személyes tapasztalatokon alapuló példával. Brüsszelről már meséltem itt, nem mondom, hogy Európa fővárosa minden szegletében ragyog, de egyáltalán nem volt az a dzsuva büdös retek és kosz, mint Pariii. Leszálltunk a buszról, majd nagyjából hetven métert tehettünk meg, mire egy átlagos lépcsőn az orrunkat erőteljesen elfoglalta az átható vizelet szaga. Egyébként ez nem furcsa, a lépcsők 97%-a ilyen szagú Párizsban, az Eiffel-torony alatti dettó ilyen volt, maradjunk annyiban. De mindegy, átsiklottunk rajta, majd gyorsan beletalpaltam egy kutyaszarba. Ekkor kb. 4 perce gyalogoltunk a franszoá fővárosban. Inkább gyorsan kiültünk egy amúgy felálványozott épület aljában található, szimpatikus vendéglátóhely teraszára, az első fentről érkező, járőkelőket éppen csak el nem találó köpésre csupán perceket kellett várnunk. Ezt a későbbiekben több hegyeske is követte. Ezek után néhány perccel egy üres, félliteres üdítős flakon zúdult a köpetek nyomában, majd a delikvens, aki nyilván a kocsma fölött lakott, gyorsan inkább rágyújtott. Egy spanglira persze, így átható fűszag váltotta az áporodott vizeletszagot. Elkezdtünk azon filózni, hogy vajon milyen fentről érkező dolgon lepődnénk még meg, de inkább nem vártuk meg a választ. Szóval nyilván rengeteg gyönyörű épület csodálható meg Párizsban, de ez pusztán a kirakat. A párizsiaknak ezek szerint nincs igényük arra, hogy élhetőbb környezetet teremtsenek maguknak, mert azt ne próbálja nekem senki eladni, hogy pénz ne lenne ilyesmire abban a városban. És még akkor is ott volna a másik probléma, hogy Párizsban alapvetően franciák laknak. Na mindegy, ez szubjektív nyilván, de nem első és nem egyedi tapasztalat.
Meccs
A meeting ponttól egy egészséges sétával értük el a Halle George Carpentiert, hát nem azt mondom, hogy rózsadombi környéken vitt az utunk, de nem volt olyan vészes, csak kajáldát nem nagyon találtunk. Kénytelenek voltunk tehát egy tipikus sarki krimó melegszendvicsét tesztelni, ami viszont egyáltalán nem volt rossz. Még így is bőven időben kiértünk a kínai vietnámi negyed méltatlan tornatermébe, ahol természetesen mehet a zene is meccs közben. Mert miért ne? És amit hatszáz hostessel és biztonságival próbálnak komolyan vehető Arénává kompenzálni, de nem nagyon megy. Előrelépés, hogy a tavaszihoz képest szereztek még nézőket, látványosan igyekeztek megtölteni ugyanis a tornatermet, megnyitották a múltkor még lezárt kapu mögötti szektort, ahova beirányítottak például egy iskolás csoportot, na ez viszonylag rossz ötletnek bizonyult, és nem nekünk ártott. A kölkök ugyanis azon felbuzdulva, hogy mellénk kerültek a csarnokban, felhatalmazva érezték magukat mindenre, de tényleg. Először még csak cukin Párizsoztak, amikor mi Építőköztünk, aztán egyszer csak a hozzánk legközelebb álló, amúgy édes tökinek tűnű 8-9 éves feka kiscsávó tekintete durván átszellemült, kidülledt szemekkel kezdett el torkot átvágós mozdulatokat produkálni, melyet társai is nyomban átvettek. Na itt már nem cukiskodtunk. Szerencsére nem derült ki, hogy a százas nagyságrendű magyar táborból beszél-e valaki gyermek-kompatibilisen franciául, mert ezeket a gyerektől szürreális mozdulatokat a duda-vadász biztonságiak sem nézték tétlenül. Előfordult tehát az a csúfság, hogy egy idegenben szurkoló tábor mellől azért irányítottak el egy gyereket, mert ő volt veszélyes a mi idegeinkre.
Maga a meccs úgy kezdődött, ahogy kezdődnie kellett, azon legalábbis határozottan lenyugodtam, hogy Máté volt középen, hiszen ez valahol egy válasz volt a múlt héten megfogalmazódott kérdésekre. Mirko gyönyörű védéssel kezdett a kapuban, Gulyi kisebb sérülése ellenére támadásban pályán volt, nagyjából minden klappolni látszódott. Az igaz, hogy a világlegjobbjátékosa NK pályán úgy nagyjából húsz percet volt (de persze reklamálni bírt ebben az időszakban), de nálunk meg Laci nincs ugye, és ha a két csapatból keresnünk kell egy-egy embert, akinek a hiányát a legnagyobb érvágásként minősíthetjük sajátjai szempontjából, akkor ők ketten azok. Ilic és Nilsson kezdett hármasban, utóbbit viszonylag gyorsan kiszórták a Barachet kulcscsontjára irányuló faultjából (khm, azért jó lett volna, ha nem dobja rögtön a fejét is hátra), szóval gyorsan át kellett szervezni azt a falat a padról. Jött Terza és Sulic Gergő és Gulyi helyett, a védekezéssel a meccs ezen szakaszában nem is volt túl nagy baj, a támadásainkból azonban hiányzott valami. Persze Terzától elvárni, hogy úgy lőjjön jobbkettőből, mint Nallaci vagy Cájci pusztán illúzió, de most a múlt hetivel ellentétben Gulyitól sem jöttek a passzok, és Máté dolgai sem álltak össze egy PSG ellen eredményesen használható szisztémává sajnos, sőt, még Sulic és Nilsson is rendre belehibázott, pedig ők aztán tényleg ritkán szoktak ilyen csúnyaságot.
Ilic első gólja után eltűnt a mezőnyben, ráadásul ez meccs végéig így is maradt, az ő góljai, már amik nem csak hetesből jönnek, baromira hiányoztak. Kicsit Titi-fóbiát éreztem nála, ami nagyon nem jó, a második lövését eléggé el is kapkodta mondjuk, vagy egy méterrel kapu fölött vette le a háló, de hogy az azutáni francia támadásban Mikkel Hansen amúgy valóban csodás kitámasztásból lőtt gólját megelőző passz miért nem egy belemenés volt, azt így visszanézés után sem igazán tudom. Szóval visszanézés után sem értem, hogy a belemenések (például az említett mellett javallom még megtekintésre NK topogásos belemenését Timuba a 29. percből) és a passzívok megítélése hogyan különbözhet ennyire a két oldalon, vagy hogy Ugalde miért is kapott kétpercet, mert Vori közvetlenül előtte is, azért? De nem kukacoskodom, tényleg, én nagylelkűen elengedem most ezt, mert úgy tűnik, belefér.
Valahol olvastam olyan véleményt, hogy Nikola beállása után hogy elhúzott a Párizs, hááát, erre meg azt tudom mondani, hogy ez nem teljesen így volt, az az utolsó 5 percben vele ugyanúgy 4:2-t hozott a PSG, mint az azt megelőző öt percben nélküle, az meg azért nem a világvége, na. És a második félidő elején - amíg ő is pályán volt - jöttünk vissza meccsbe Aron feltámadásával, ugye. Az ő, és persze Mirko elképesztő istenkirályságának vezérletével még ezekkel együtt is tartottuk a lépést, úgyhogy sok búslakodnivaló nincs most. Legalábbis szerintem. Látok egy csomó pozitívumot, de tényleg, és senkit nem értek meg, aki hőzöng emiatt a meccs miatt esetleg.
Ez a PSG most kb. kijátszotta magát, O'meyer minden alsót fogott, mi meg lőttük neki azokat szívesen, Abalo nem tudom, utoljára mikor futott ilyet, vagy csak ehhez hasonlót, MikkelHansen hozta a gólfosásos szokásost, Barachet és Narcisse az átlagjánál inkább jobb volt, míg nálunk a hiányzók mellett Mirkót és Palmarssont mondom olyan teljesítménynek, amin már annyira nincs mit fokozni, a többiekben bőven látok még szuflát. Nem is keveset ráadásul. Fenti két úriember viszont hatalmasat játszott, ráadásul Aron pont úgy, hogy a szünetben azt ecseteltem a többieknek, hogy egy dolog segíthet ezen a meccsen: egy olyan Aron, amilyet eddig csak Kiel-mezben láttunk, erre tessék. A második félidőben ő varázsolt és lőtt is, jól. De meg kell dicsérni Sulic védését is, döbbenetesen fontos mozdulat volt, mindenki küzdését, már csak ezért is pontot érdemeltünk volna. Annyi kritikát megengednék magamnak, hogy nekem egyértelmű volt, hogy az utolsó támadásra mindenképpen Chema lett volna való. Őt kellett volna hozni, hogy átcikázza a félpályát és vagy bevágja vagy magára húzzon valakit, mint régen ilyen esetekben Igor Zubjuk.
Gulyit utolsó passza miatt borzasztóan sajnálom, de jól mondja Xavi, ilyen a sport, egyszer meccset nyer, egyszer pedig eladja az ikszes labdát, ennyi ez. Én azt mondom, inkább most fért bele, mint máskor, úgyhogy nincs min sápítozni, előre van, nem hátra. Jövő héten Balkán-túrával támad a SEHA, remélem senki nem sérül meg. November végén, itthon, pedig szétgyepáljuk ezt a Párizst, bizony.
Képgaléria az eseményről, szerintem Brüsszelről is lesz majd, mert az csudás volt.