Hogy nem ez a tegnapi volt a MOTW az EHF-nél, az jelzi igazán ennek a sorozatnak a színvonalát, de legalább így _benito is a lelátón ordíthatta rekedtre a torkát. Régen volt már ilyen, minden alkalmat meg kell becsülni rendesen, amikor erre lehetőség van, ennek megfelelően álltunk hozzá az egészhez.
Közvetlenül a meccs előttig tartottam nyugodtan magamat, nem tudom miért, de sokkal kiegyensúlyozottabban vártam ezt a tegnapit, mint mostanában bármit, semmi tenyérizzadás, semmi balfaszkodás a délelőttel, tényleg csak az Aréna előtt tört rám a pánik, de akkor sem éreztem egy pillanatig sem, hogy kikaphatunk. Komolyan nem.
Pedig továbbra is tartom, hogy tavasszal, amikorra igazán kell, majd egyben lesznek ezek a zebrák szépen. Már most is sokkal egyenletesebb a teljesítményük, megvannak a lövéseik, van egy Toft Hansenük, akinek a teljesítménye mellett nem nagyon lehet szó nélkül elmenni és hát Gislasoné vagy Duvnjaké mellett sem. Előbbi nem esett kétségbe Jichátlanul, utóbbit pedig tudtuk, hogy nem szabad kilenc méter közelébe engedni, és ez kb. így is lett. A THW Kiel mindig THW Kiel marad, bármi is történjék náluk, ki tudnak állni egy ütőképes csapattal, mint ahogy azt tegnap láthattuk.
Kezdem azzal, ami miatt aggódom kicsit. Nem, nem Roli formája, bár lassan visszajöhetne az is, hanem Máté padozása. Bár Chema hatalmasat játszott tegnap is, ettől függetlenül muszáj lenne Máténak játékidőt kapnia, mert ez így nagyon nem jó. Senkinek sem jó. Ráadásul nyakunkon a válogatottas programsor is, mindjárt EB, mindjárt Rió. De maradjunk a klubnál, mert most az a fontosabb. Nem tudok értelmes érvet elképzelni, ami miatt ne férne bele 10-15 percre az ő játéka. Még ha tényleg az lett volna, hogy valóban Aron lett volna a központi figurája a Veszprémnek tegnap, majd fáradása után Chema is hatalmasat alkot, akkor ok, de azért az izlandi sem volt az a lecserélhetetlen, na, meg hát Momora is ráfért volna néha a kispad. Ismétlem önmagam, de muszáj leszögeznem, hogy csak az eddigi játéka miatt vele szemben támasztott hatalmas elvárásoktól marad némiképp el, egyáltalán nem azt mondom, hogy Pálma szar. Szóval nekem hiányzott Máté, maradjunk annyiban.
Aztán ennyi panaszkodásszerűséget engedek meg magamnak, és bár persze jobban örültem volna egy nagyobb arányú győzelemnek, de a két pont a lényeg, meg a csapat, ezek pedig láthatóak. És ezennel helyreállt a világ rendje abból a szempontból is, hogy jelenleg egyetlen veretlen csapat van a BL-mezőnyben.
Az eleje kicsit döcögősebben indult ugyan, féltem attól, hogy a gyermekszületés (amihez természetesen mi is gratulálunk) kissé elvonja a maradék koncentrációt, ami meg is történt, de aztán a figyelmetlen, de nagyon akaró Ilic konkrétan felépítette saját magát meccs közben. Támadásainkkal nem volt sok probléma az első félidőben sem, megvoltak a helyek, a passzok, a labdák, a védekezést viszont nem sikerült összerakni időre, úgyhogy nem csoda, hogy ebben a szakaszban a kapusaink a szokásosnál jóval kevesebbet fogtak. Rolit gyorsan le is kapta Xavi, aki Mátétól eltekintve amúgy igyekezett valóban forgatni ezt a csapatot, melyet Gulyás Peti elképesztő színvonalú játékával a hátára kapott.
Amellett, hogy döbbenetes passzai voltak, bevállalta az átlövést, ha kellett, fanatizmusát pedig átragasztotta a többiekre is persze. Nézzétek vissza Nilssonnak azt a bejátszását 5:7-nél, amin a svéd is úgy meglepődött, hogy arccal vette le konkrétan, de azért összekanalazta és bevágta. Vagy a tipikusan kieli játékelem másolatát, a felugrásból visszahúzást a sarokban Margucnak. Vagy csak simán a betöréseket, vagy az átlövését, amit rendkívül okosan helyezett az elugró Landin helyére. Mindent tehát na, ha nem rémlene egy hasonló a nem annyira távoli múltból azt mondanám, hogy ez volt GP3 eddigi életének mérkőzése. Bár biztos vagyok benne, hogy lesz még ilyen, aztán keresgethetjük a jelzőket. Mondjuk éppen pont rá aztán nagyon szívesen megteszem. A jobboldal Gulyi és Marguc személyében tehát bőven hozta magát és ez nagyon fontos dolog két ilyen kaliberű balkezes sérülttel.
A második félidőt aztán már mi vezettük szinte végig, ráadásul nem is akárhogyan, megint odacsapósan indítottunk, kétszer is volt labdánk a négy gólra, de sajna nem tudtuk kihasználni az alkalmat, hogy összeroppantsuk őket, és hát nem is azok az összeroppanósak. A védekezésünk végre összeállt, így mögötte Mirkonak is könnyebb dolga volt. Voltak ugyan női meccsre hajazó szakaszok, de okos, taktikus játékkal megőriztük azt a kétgólos különbséget, amit egyébként a játék képe is mutatott összességében, és ez pörfect. Hogy mindezt NagyLaci és Cájci nélkül abszolváltuk, az viszont maga a gyönyör. Így neki lehet állni Párizsnak, és bár Veszprémben nincsen feladható meccs, valószínűleg nem történne tragédia, ha nem nyernénk ottan. De mondjuk abból a szempontból mégis, hogy kiutazunk az eseményre, kikapni pedig mindig nagyon rossz, na.
De most még örüljünk kicsit együtt ennek a tegnapinak!