Nem tisztünk ódákat zengeni, nem is hiszem, hogy bárki tud ilyesmit ezután a meccs után, de szerencsénkre nem is kell. Nem most. Most csak nyerni kellett, tök mindegy, hogy hogyan. Legalábbis szerintem. És az megvolt. Úgyhogy lécci, mindenki felejtse már el azokat "a Kiel ellen ennyi nem lesz elég" típusú közhelyes lózungokat, amiket a rohadtul megokosodott páciensek fennhangon ordítozni szoktak két-három sorral mögöttem, mert komolyan agyfaszt kapok tőle. Ember, szerinted ugyanígy, ugyanezzel a motivációval fogunk játszani a Kiel ellen? Kérlek, gondold már végig ezt rendesen! De inkább segítek kicsit: nem, nyilván nem így fogunk játszani a Kiel ellen.
Biztos, hogy sokan nem értenek velem egyet, de nem baj, nekem akkor is elfogadhatóak lesznek az olyan időszakok az évben, amikor minden mindegy, mert a két pont a lényeg. Ilyen volt amúgy a múlt heti háború idegenben, csak akkor volt vmi történés meg dráma, és elvárhatatlan fordítás a végére, így lehetett róla párezer karaktert pötyögni utólag ugye. És igen, ilyen volt ez a törökök elleni is szerintem. Csak erről nehezebb annyit írni, hehe.
Hogy miért nem várom el a csapatomtól a közönségszórakoztató, gyönyörű játékot egy itthoni, októberi meccsen a Besiktas ellen? Nos erre van néhány válaszom, az első - gyors önvizsgálat után - máris az lenne, hogy mert nekem sem volt semmi kedvem meccsre menni ezen a vasárnapi délutánon, de tényleg. Akivel találkoztam a mai nap folyamán, az mind igazolhatja ezt. Persze, lehet mondani, hogy egy rendes szurkolónak aztán minden meccsen ott kell lennie és sakállá kell üvöltenie a hangszálait, hja. De nem. Szerintem nem.
Szerintem egy rendes szurkolónak éreznie kell, hogy melyik meccs mennyire fontos, és hogy mikor vannak azok a percek, esetleg meccsek, amiket elengedhet. Na, nekem ez a mai ilyen volt, de a szurkolás alapján gondolom a többieknek is, ugye? Pedig nem volt rossz ez a Besiktas, sőt, a sajtóson elhangzottak alapján szerintük egyenesen a legjobb meccsük volt ez, amit nem is vitatok tőlük el. Nekünk meg nem. De nem aggódtam az eredmény miatt, és ha valami fontos, akkor ez az, szerintem. A többi nem lényeg. Aztán van még az az aprócska tény is, hogy három igen kemény forduló után kicsit megpihenhettünk lélekben és agyban, ami egyáltalán nem mindegy, nem volt őrületes nyomás, nem hajtott a tatár, végre kicsit lecsillapodtak a kedélyek és emiatt könnyedebben érkezhettünk meccsre. Aztán holnaptól megint nem lesz ilyen, úgyhogy az vessen követ itt bárkire, aki nem használta volna ki ilyentén mindezt. És még így sem aggódtam egy pillanatig sem.
Nem aggódtam balkezes hiányában úgy, hogy tudtam, még Pálma is beteg. He? Mégis melyik csapat bírná ezt így el? Elképzeltük már a PSG-t Karabatic és Barachet nélkül, egy hasmenéses Accambray-jel? Vagy a Kielt Vujin és Weinhold nullára redukált pályára lépésével? Utóbbival egyébként nem is nagyon tudjuk kifejezni a mi jelenlegi veszteségünket, mert amit Laci jelent a mi alapvető védekezésünknek, azt nyilván nem lehet csak úgy behelyettesíteni valakivel. De nem is ez a lényeg.
Hanem hogy jah, nem játszottunk szépen, nem szakadtunk meg, viszont magabiztosan nyertünk a BL-ben. Más meg engem nem érdekel. Persze kaptam már pofont az élettől az ilyen hozzáállásomért nem is olyan régen, de mindegy. Ha most nekiállnék bárkin számonkérni a kihagyott helyzeteket, akkor az egyik alapelvemmel mennék szembe. És azt meg nem fogom, úgyhogy nem is nagyon szándékozom bármilyen szinten elemezni ezt a meccset. Pedig megdicsérném Mirkot és Rolót, meg a beállóinkat természetesen, Terza bődületes gólját jobbkettőből és Gulyás Peti második félidejét, meg persze Chema utolsó gólpasszát a kiscsávó elé, nincs ember, aki csodálatosabb bemutatkozásról álmodhat tizenkilenc évesen a BL-ben, szerintem. Ilic hetesei szintén döbbenetesek, egészen elképesztő magabiztosságot ad az az apróság, hogy van minimum kettő biztos kezű heteslövőnk is a keretben. Mélyre ívódott a Vujin-korszak, nehezen ölöm ki magamból azokat a reflexeket, hogy a heteslövéstől tartani kell, pedig már nem. Ha Momonak nem megy, jön Gasi és ennyi ez. Szóval ezeket mind végiggondolnám részletesen, ha fontos lenne. Még nem az, de jövő héten az lesz.
Kincstári optimizmusom birtokában őszintén hiszem, hogy tudunk majd ennél sokkal jobbat a Kiel ellen. Amikor több kell majd, akkor a több is meglesz, nem véletlenül megyünk ki Párizsba sem. Mármint szurkolni. Xavival és Nallacival a bé edző szerepében háttérben egy felvértezett közönséggel a jövő heti meg kell legyen, de az utána következőt sem érzem balkezes nélkül sem teljesen esélytelennek. Nagyon remélem, hogy hagyják nyugodtan dolgozni ezt a párost így a következő hetekben, mert ha valahogy, akkor így képesek lehetünk bármire. És minden veszpréminek az az érdeke, hogy ez a csapat nyerjen.
Ugye?
Nem a meccshez kapcsolódóan, de a plocki krimi után a legvédhetőbb dolog, ami történhet a kispadon, az Xavi maradása, de tényleg. Persze vannak itt elvi és gyakorlati kérdések, például neki is akarnia kell mindezt, ami érzelmileg rohadt nehéz lehet és én tök megértem, ha elsőre hallani sem akar arról, hogy így, Carlos nélkül vigye végig azt a szezont, amit a barátjával megkezdett, de minden idegszálammal remélem, hogy valami isteni csoda folytán mindenki félre tudja tenni a sérelmeit annak érdekében, hogy ez a durván drasztikus eszközzel felrázott csapat idén már ne szenvedjen többet. Ne kelljen úgy edzőt, új hierarchiát, új mindent megszokni, mert arra rámehet a szezon hátralévő része. Márpedig ez a szezon ezzel a kerettel egy hatalmas lehetőség szerintem, egyáltalán nem biztos, hogy sokszor megadatik nekünk ez.
Remélem értitek, hogy értem.