Elég nehézkesen indult a túra, de már egészen megszoktuk az ilyet, ha a napi politika nem, majd mi megnehezítjük saját dolgunkat természetesen, gondoltuk, majd keveregtünk néhány órát a legbelebb belvárost keresve. De meglett és ez a lényeg. A csevapcsi remek kaja, csak sokáig böfögsz tőle, rendes sportturistához illően a kaliforniai paprikára sütött, és mindezt cheddar sajttal nyakonöntött, házi kenyérszerűséggel tálalt típusát Ozujskoval öblítettük le, a katedrálissal éppen szemben tanyázó Capucineri vendéglátóegységben. Bár útközben átjöttünk minden természeti és humán akadályon, például egy morcos esőfelhőn, némi elterelésen illetve a buszokra készülödő rendőrzáron ugye, mire Zágrábba értünk, az mosolygós napsütéssel köszöntött minket. Kellett ez, mint földnek a gányé, mert elég kacifántosan érkeztünk meg, de képesek voltunk pozitív sugallatként tekinteni mindenre, amire csak lehetett. Rendes babonásokhoz híven az úton belénk akadó NagyLacit is remek előjelként fogtuk fel, nos mondhatjuk úgy is, hogy igazunk lett. Itt még szerettük a horvátokat.
A Zagreb Arena környéke fél hét körül már elkezdett feltöltődni a meccsre érkezőkkel, mi is időben kinn voltunk persze. A lakótelepes area számtalan kocsmaszerűséggel van tele, az összes fullon van ilyenkor, természetesen. Szembetűnő amúgy, hogy mennyivel több vendéglátóegységet tart el a három Veszprém Arénányi létesítmény a közelben, a lakótelep összes földszinti helyisége kocsma egészen egyszerűen és ilyen alkalmak előtt és után is fürtökben lógnak a sörözni vágyó delikvensek. Itt is kedveltük még a horvátokat.
Aztán elkezdődött az igazi mélyrepülés a megítélésükben. Azzal kezdeném, hogy igen, én már csak ilyen önálló marha vagyok, és nem terhelem a klubot a külföldi akkreditációmmal, mert szeretem magam intézni az ilyet, de nem vágom, mi mekkora hisztit kapnánk a nyakunkba akkor, ha így viselkednének a biztonsági őreink vagy a klubnál dolgozók a külföldről hozzánk érkezőkkel. A kaján és elégedett vigyor a secus fején, amikor egyáltalán nem burkoltan közli veled, hogy neki aztán teljesen mindegy, mit magyarázol itt, ő aztán fel nem hív senkit, a walkie talkieján sem nyög egy felet sem az érdekedben, szóval egy gyufaszálat keresztbe nem tesz annak érdekében, hogy bejuss, hiszen neki ez nem feladata. Goran? Ki az a Goran? Ő nem ismer ilyet, csináljak, amit akarok - mondja azzal a bőszítő vigyorral a képén, te meg maradj nyugodt persze. Nem arról van szó, hogy ne tudnám megoldani az ilyet, de rohadtul nem értem, hogy miért kell parasztnak lenni, még ha horvát biztonsági őr is az ember. Na mindegy. Ha nálunk történne, telesírnák az EHF-et ezzel.
A következő dolog, amit egyáltalán nem értek az az, hogy hogyan fordulhat elő Zágrábban és Montpellierben, meg persze Kölnben is _rendszeresen az, hogy játék közben ordít a mikrofonba a helyi Mosonyi, szurkolásra, de inkább hurrogásra biztatva a nézőket? Valamiről lemaradtam volna, és manapság már lehet zavarni a meccset ezzel? Akkor talán nekünk is meg kellene tennünk, nem? Van egy olyan érzésem, hogy mi kapnánk rögvest a büntis csekket. Aztán az, hogy a kiállított játékost köpködik a nézők, az megint micsoda? Értem én, hogy balkán, de még csak nincs is B-közepe ezeknek a szerencsétleneknek, tehát innen nézve a viszonylag konszolidált átlagember ekkora tajparaszt, nem az ultrák vezére. Nem mondom, hogy hiányoznak amúgy a meccseikről az ilyen jellegű nézők, mert ha már az ülős néző hozzáállása is ilyen, akkor nem akarom tudni, hogy egy fociról átszokott mag mit művelne. De mindegy, ezek a körítések nekem nagyon nem tetszenek, és nem értem, miért vannak egyenlőbbnél egyenlőbbek a BL-mezőnyben. Ha SEHA-ban történik, azt mondom ok, Balkán, meg helyi hülyék, meg minden, de a BL-ben?
A meccs alaphangulata is felfokozott volt, persze várható volt mindez, magam is azt írtam a felvezetőben, hogy egyrészt a védelmek fognak egymásnak esni (pipa), másrészt várható provokáció (pipa). Hogy ez mennyire így lett, az felül is múlta az elképzeléseimet. A két dán bírót én előzetesen képesnek tartottam arra, hogy megfogják ezt a meccset, súlyos csalódás volt szembesülni azzal, hogy ekkorát tévedtem. Nem is nagyon érdemes a piroslap előtti szakaszról komolyabban értekezni, mert igazából onnan kezdődött el a meccs. Az a piroslap egy vállalhatatlan, indokolhatatlan döntés volt, egyszerűen nem is értem, hogy hogyan gondolták a tizenvalahányadik percben egy olyan kilenc méteren történt faultra befújni, amiből van egy meccsen hetven. Ilic feltett kézzel felugrott a lövőre, de már ugrás közben hátrafele néz, ezzel pedig azt is alátámasztja, hogy ha véletlenül fejet ért volna az otthagyott keze, az a szándékosság legkisebb szikrája nélkül történt volna meg. De nem volt szó otthagyott kézről sem, és arcot ért atrocitásról sem. Döbbenetesen rossz döntés már a meccs elején, és ezzel el is dőlt, hogy ez egy gyilkos meccs lesz. Két átlövőjét és már eleve vezérét vesztett Veszprém, nyolcezer sebből vérezve. És ekkor még Cájci pályán volt ugye.
A védekezésünk elég nehezen állt össze, a 2-3 gólos zágrábi előny, ami az első félidőt majdnem végig jellemezte abból adódott, hogy azt a rengeteg labda nélküli keresztmozgást, amit toltak szépen, egyszerűen nem tudtuk lekövetni lábbal kellőképpen. És kicsit fejben sem. Sorra érkeztek a horvátok lendületből hat méterre, Mirkonak sok esélye nem volt arra, hogy ezeket védje. Én ezt annak a döbbenetnek tulajdonítom így visszanézve, amit Ilic kiszórása jelentett, és hatalmas nagy eredménynek minősítem, hogy Timuzsin és Terza, plusz Sliskovic is vissza tudott jönni innen annyira fejben, hogy átfordítsák mindezt, és összerakják ütőképesre azt a védelmet. Ehhez fel kellett fújni az arcot, és felvenni azt a barbár stílust, amit a Zágráb képvisel. Mert nálunk alapra senkiről nem tudom elképzelni azt, amit az amúgy ex-liblingem, Zlatko simán megtesz, hogy a labdával meglépő Sliskovicot sunyin, oldalról, takarásból ököllel csapja arcon visszafutás közben. Meg hogy úgy dobja a hátast a hatoson belül, hogy a védelmünk rá sem nézett, majd mikor látja, hogy ezt a bírók nem ették meg, simán felkel és megy vissza a helyére. Vagy hogy mindenki azonnal vágja hátra a fejét, ahogy kilenc méter környékén lát egy védekező ellenfelet. Ez gusztustalan módja ennek a szép játéknak, és az a baj, hogy náluk ez az alaptaktika része. Hiába mondja Vujovic utána a sajtóson, hogy a bírók megadták az alaphangot azzal az elhibázott döntéssel, ez náluk akkor is a játék része. És erről ő is tehet. Nem tegnap láttuk tőlük először, és nem is utoljára, valószínűleg, kíváncsian várom, hogy meddig nézi el nekik az EHF.
Lövőink kiesésével hatalmas űr keletkezett, amit nem is igazán tudtunk pótolni hirtelen. Gulyi visszatérésére nem ez volt a szerencsés időpont, annyi szent, próbálkozott, muszáj is volt neki, különben még nagyobb darálást láthattunk volna, ha rájönnek, hogy senki nem akar lőni kintről. Sliskovicot viszont legnagyobb örömömre ideje megdicsérnem, ő volt az egyetlen, aki veszélyes volt Ivic kapujára kilenc méterről, miután a nagyok kidőltek. Aztán Chema. A pályára lépése után kicsit megbomlott az a horvát fal, maradjunk annyiban, tudom, hogy amikor ellenfél volt, az például rendkívül idegesített, hogy állandó nyomás alatt tartotta a bírókat azzal, hogy a sérelmeit sorolta nekik a nem befújt, ellene elkövetett szabálytalanságok kapcsán. Na de kérem szépen, az ő gyors lábával párosuló, marha alacsony súlyponton elvégzett indulócseleinek a 90%-át úgy próbálják megakadályozni a mindenkori ellenfelek, hogy már csak a nyakánál kapják el többnyire hátulról, de minimum oldalról. Ez helyesen minden egyes esetben két perc kellene legyen, de nem az, szinte sosem. Ez ugyanaz, mint amikor Csárlit kapkodták le a levegőből rendszeresen, de mivel máshogy nem lehetett megakadályozni a góllövésben, a bírók egy idő után tudomásul vették, hogy a Csárli elleni védekezés ilyen. Pedig ennek nem szabadna így lennie. A két perc az két perc. Ha Chema nyakát fogják meg, az akkor is az, ha minden támadásban van egy ilyen.
Pálma passzai nagyon kellettek, de mondjuk jobban örültem volna annak, ha többet lő kintről, mert muszáj lett volna valakinek felvállalnia Sliskovic próbálkozásai mellett. Máté mondjuk a kákabélűségének köszönhetően ezen a meccsen kevesebb időt kapott, mint amit érdemelt volna, és volt egy abszolút rossz döntése, amikor nem ment be a tátongó résbe egyes-kettes védő közé lendületből, hanem letolta szélre, illetve volt egy ziccere is, amit nem vágott be, viszont vissza tudott jönni innen, és lőtt például egy fal mellett előtt felugrásosat döbbenetesen fontos pillanatban, ami kárpótolta mindezt a szememben. A beállóink hatalmasat küzdöttek, hogy az a mez nem szakad el tízpercenként, az a tudomány csodája, na de együtt kezelem most őket, mert ugyanolyan nagyot mentek, rengeteg hetest köszönhetünk nekik és hasznos, megkerülhetetlen részei voltak a már működő védekezésünknek. Sulic kibírta komolyabb affér nélkül, amire egy garast nem adtam volna előzetesen, de még meccs közben sem, hiszen minden egyes őt ért sérelem után kommunikált honfitársaival láthatóan nem esti mesés hangnemben. Az első 10-15 percet leszámítva rendesen zárt a védelem, Timu és Terza védőmunkáját muszáj kiemelnem, elképesztőt dolgoztak mindketten, de szerintem Sliskovicot is egészen nyugodtan ide tehetem. Jót tett a mélyvíz a fiatal horvátnak, remélem innentől elkapja ezt a felszállóágat szépen. Hogy éles meccsen, idegileg megterhelő körülmények között kellett őt tulajdonképpen hármasba illeszteni, és ez végül ment, az hihetetlen. Ilic pirosa után összeszorította a fogát mindenki piros mezben, és a motivációnkon, akaratunkon talán az a téves ítélet még dobott is 1et. Szélsők rendben voltak, Marguc pedig egy hős a szememben, egyáltalán nem evidencia ugyanis egy ilyen meccsen pont Ivicnek kegyetlenül, rezzenéstelen arccal bevágni az összeset. Kapuban viszont maradt kraft, ugyan Roló nagyon fontos labdákat fogott meg krízishelyzetben, de ennél is tudunk jobbat azon a poszton még bőven. Legalább öt olyan gólt kaptunk, ami valamelyik kapusunkról csorgott be.
Xavi remekül meccselt, nagyon helyesen azonnal kikérte az idejét, ahogy szükségét érezte, ha kellett, falat nyitott, ha kellett szélsőt cserélt, és a legnehezebb pillanatokban is nyugalmat árasztott a kispad melletti jelenléte, pedig egy város problémája nehezedett rá éppen. Úgy tűnik, megy neki ez a mélyvíz dolog, és nem érte még el őt minden veszprémi edző átka, a megfelelési kényszerből adódó biztonsági meccselés, mondjuk ezen a meccsen ilyen nem is lehetett ugye. Mint azt elmondta a sajtóson, rengeteg improvizálást kellett tegnap meglépnie, de megoldotta, és ez a lényeg. Nagyon megérdemelte, hogy ezt a meccset így húzhassuk be. Ezt amúgy a horvátok is megérdemelték, nagyon örülök neki, hogy sírtak az utolsó percben, számomra ez azt jelentette, hogy van a sportnak igazsága.
Hogy ezt a háborút tegnap három, meccset eldönteni is képes emberünk és komolyabb kapusteljesítmény nélkül nyertük meg, az egy üzenet. Azt üzeni, hogy van CSAPATUNK, van SZÍVÜNK, van TARTÁSUNK és bődületesen sok tartalékunk, amelyből tudunk még meríteni, amikor kell. Nagyon jó volt látni, ahogyan a végén örültek, ahogy Laci és Ilic berohant a körbe, ahogy a szurkolóknak köszöntek, ilyet szeretnék sokat látni idén élőben.
Viszont szeretnénk valamit kérni az amúgy ilyen meccsekre szívesen és gyakran leutazó magyar szurkolóktól, ha senkit nem sértek meg. Vagyis akkor is, na. Vannak olyan helyzetek, olyan meccsek, amikor belefér az, hogy nem szurkol mindenki, mert nem olyan habitusa van, és nem szeret kiabálni, vagy mittudomén. De ha szereti ezt a csapatot, és megtesz ennyi kilométert egy meccsért, vegyen erőt magán, és tegye meg, hogy levetkőzi gátlásait, és ordít, amikor kell. Tegnap megoldotta a csapat, és ehhez a végére nagyobb számban bekapcsolódó torokszám is rohadtul kellett. Tényleg kellett. Higgyétek el, jól esik annyira együtt élni nézőként ezzel a játékkal, hogy ordítod, amit a többiek. Fogadjunk, hogy jobban fogod érezni magad tőle. Engedd el magad, és legyél igazi vérmes veszprémi esetenként hatvan percre. Mert ha felveszed azt a mezt, és ott a címer a szíveden, akkor kicsit kötelességed mindez. Te így, te ezzel tudsz tenni a győzelemért, mással nem. Kérlek, legközelebb te is tedd meg!
Köszönöm ezt a tegnapit a csapatomnak, ez tényleg egy igazi küzdés volt, egy csapatot összekovácsoló meccs, nagyon megérdemeltük a közös győzelmet. Ma pedig lendületből meg kell oldani a Nexét, bár nyilván minden hadra foghatónak kettéáll most a füle. Galéria a szurkolókról és a meccsről külön.