Mivel a tegnap estét egy villámlásokkal körülölelt repülőn töltöttem ijesztő bizonytalanságban, bazira nem tudtam LA-t írni, de ha írtam volna sem adtam volna alább a z elvárt Room303 által is belőtt öt gólnál. De tényleg. Nem is voltam ideges meccs előtt, pedig idén már többször izgultam és még november sincs. Na de nem is ez a lényeg, hanem hogy ma némi szarakodástól eltekintve nagyjából azt a Veszprémet láttam, amit szeretnék látni a szezon ezen szakaszában. És gondolom még többen. Persze nem volt ez se nem tökéletes vagy hibátlan, vagy bármi ilyesmi, mindössze csak annyi, hogy láthatóan léptünk előre. Azt sem vitatja senki, akinek szeme van, hogy volt honnan feljönni, mert ez a Kiel-meccs utáni mélyrepülés tényleg ijesztően hasonlított arra, amit tavaly ilyenkor toltunk. Szarabb edzővel, és kevesebben.
De nem szabad hátradőlni sem, Béláim, hiszen a stabilitástól kábé olyan messze vagyunk, mint én a kosarazástól, és bár látjuk a csoportban, hogy elég kaotikusak az idei eredmények, ez bennünket viszont egy pillanatig se érdekeljen. Az ilyesmivel takarózzon más, de mi ne. Viszont ma ismét láthattunk olyan dolgokat, játékelemeket, amire lehet, sőt, kell is támaszkodni, és amit annyira jó volt látni, hogy kicsordult a szívem.
Cupara kezdett a kapuban - pont vele kapcsolatban most bizony hatalmas hiányérzetem van, és a félidő második felét sem tudom a védelemre fogni, mert addigra már pislákolt a fény keményen -, Lékai középen, Tönne és Lauge a két kettesben, Marguc és Manaskov a két szélen, beállóban pediglen Blagotinsek. Indokolatlanul kapkodva és megilletődve kezdtük a meccset, persze honnan nézzük ezt az indokolatlant, ugye, de hogy az elején nagyon böszméztünk, az biztos. Illetve ez sem ilyen egyértelmű, csak az első támadásból Laugera kijövő lövést kicsit korainak éreztem ahhoz képest, hogy mennyire szar volt. Talpról. A másik oldalon viszont Gomes (aki egész konkrétan 21 éves!!!) durván beverte a kettős zárásból kapott szaggatottról ziccerét. A második támadásunkat Máté balfaszkodtal el a kezéből kicsorgó labdával, pedig előtte egyéniből tolt egy kapufát, de hát azt pont úgy nem jegyzik, mint a második félidei hatalmas Yayásat. A második portugál gól ismét Cupara lába között becsorgott átlövésből származott, ezzel pedig kilencről mindkét lövőjük beköszönt.
Az első gólunkat hetesből lőttük, mégpedig végre olyanból, ahogy ezt kell, a Lékai-Lauge páros által összehozott büntetőt Gajic pörgette Quintana Bravo lefelé eső keze fölé. A védekezésünk továbbra sem állt össze, ha nem kintről lőttek át, akkor beegy-egyeztek Lauge vagy Tönnesen mellett hetest érően, az első percek tehát egyértelműen a Porto vezetését hozták. Egyébként ezt is Cupara támaszkodó lábára pattintották, ebben a szakaszban úgy tűnt, ez teljesen tudatos taktika a portugálok részéről, belém is állt a félsz egy pillanatra. Főleg mert utána rögtön az emberberelőnyünket is elszarakodtuk a kétbeállósban egy szar bejátszással. Itt már 1:4 volt a portugáloknak, és hát khm. Értitek.
Aztán jött Petár, meglőtte az első gólját, és megkezdtük a visszakaparásunkat, de persze nem ment az olyan könnyen, hiszen ez a Porto - bárki, bármit mond - , nem egy szar csapat. Egyáltalán nem az. Meglehetősen masszív, erős fizikumú, fiatalokkal teli, abszolút életképes, mai, modern kézilabdát játszó csapat. Ahogy a Kielce rájuk futott Portugáliában, fognak úgy még sokan, maradjunk annyiban, de nagyon remélem, hogy nem mi leszünk azok februárban.
Tönne átlövését fogta a kapus, de a kipattanóra Marguc ért oda, így ismét egy lépéssel közelebb jöttünk. Szépen, lassan. Bízom benne, hogy Tönnesennek nem az volt utána a baja, hogy az első lövései nem értek hálót, mert kivagyok az alibizéstől. Kábé egész meccsen azt éreztem rajta, hogy keresi a lehetőséget a labda továbbadására, bízom benne, hogy nem így van, és volt már idén olyan meccse, amire csettintettem, úgyhogy nem aggasztom túl sokat magamat rajta. Még. Aztán ki is védekeztünk egy portugál támadást végre, és valahol itt megtaláltuk a hetek óta elvesztett fonalat. Lauge bebaszta, és elkezdett felkeményedni a Blago-Terza tengely védekezése, jól láthatóan.
Cupara fogott egy alsó lövést, talán az elsőt, és az abból vezetett lerohanásnak egy szélső befutásból született Manaskov-gól lett a vége, ezzel pedig kiegyenlítettünk. Nem mondom, hogy nem is vezetett többet a Porto - mert azt hiszem, még igen -, de itt vált világossá, hogy kezdünk összeállni védekezésben és támadásban. Márpedig ha valamit volt még tanítson nekem ez az elmúlt pár hét, az az, hogy csak jó _támadással_ pont annyira nem lehet meccset nyerni értelmes csapatok ellen, mint jó _védekezéssel_. Úgyhogy amikor azt kezdtem érzékelni, hogy megy ez elöl is, hátul is, akkortájt végleg kisimultam. És levontam a saját kis privát következtetésemet is, mégpedig, hogy sokkal jobb egy meccset lelátón ordítva nézni, mint a fotószónában. Sőt, régi olvasóink azt is tudják, hogy hajlamos vagyok ehhez társítani olyan új babonákat, amik azt támasztják alá, hogy jobb, ha én a lelátón vagyok. Mert akkor jobban megy a csapatnak is, haha. Lett pár ilyen ma a tarsolyomban.
Na de. Visszajöttünk, de kapuban még mindig semmi, márpedig azt nehéz úgy, pedig ilyenkor már voltak olyan elemek, mint Lékai oda sem néző passza Andriskának, amit tényleg remek volt látni, majd a következő támadásban Máté egyéni betörése, amiből durván visszarántották, hetes, kétperc. Jöttünk, jöttünk, csak...Csak aztán 8:8-nál Petár elkapkova az üreskapust, csúnyán fölécsapta, hú, na ezért nagyon ideges voltak. Baszki, megvan a a labda, még nem vezettünk ezen a meccsen, miért nem lehet kicsit jobban meggondolni, hogy mi legyen ennek a támadásnak az útja. Persze, belefért, de belegondolni sem szeretnék, hogy mi lenne, ha ezen meccs múlt volna, miközben amúgy Manaskov majdnem ott volt, ahol a labda. És akkor a következő Cupara-védésnél - ami a második volt, ha jól számoltam -, közvetlenül ezután az előbbi balfaszkodás után, labdával a kezében kifordul ünnepelni, miközben ÜRES A KAPU. Vááááááááááááááá. Nem az ő napja volt ez, na. Remélem azért lesz majd napja itt is. De mindegy is, mert utólag tudjuk, hogy belefért ez is.
8:8-tól egyébként fordult a kocka, elkezdtek működni a bejátszások Andriskának, aki ezt 8/8-as lölappal hálálta meg, összeállt a védelem, mindenki hozzátette, amije volt, és ez pont ennyit számít a gerfloron mostanában. egyszerűen elkezdtünk ismét csapatként funkcionálni, és nem mondom, hogy nem voltak bénázások, mert voltak, például az az ülve-gól is mi volt már, de akartunk, kapartunk, és mi mentünk minden labdáért jobban. Tudtunk tempót váltani, többször is megfutottuk őket, és ilyenkor hozzátettünk pár gólt a különbséghez, amit aztán már tartani is tudtunk. Főleg Árpáddal a kapuban. Ugye.
De még az első félidőben átfordítottuk amúgy, igazából kapus nélkül, kapussal vezettünk volna 5-6 góllal félidőben, egész komoly csapatmunkával, úgy, hogy nem tudnék olyan embert mondani, aki látványosan elfáradt volna. Ergo az erőnk beosztása is pöpecül sikerült. Hogy a második félidőben ennyire el tudtunk nyúlni, az már többek látványosan felszabadult kézilabdázásának köszönhető, és bízom benne, hogy ebből tudunk meríteni annyi erőt, ami a következő heti meccsre is elég motiváció lesz. Hogy a padról jövők közül mindenki csak hozzátett, olyan már régen volt, viszont most rohadt jól jött.
Árpád nyilván egyértelmű, de a szélsők és a lövők is hozzátették a magukét, szerintem. Yahía harsogó kapufája utáni visszaérése, és a labda elpiszkálása arra az üreskapunkra tartó indításra, bazi jó volt. Az szintén tetszik, hogy amúgy Jamalihoz nem hasonlítható módon mennyire érzi a játék ütemét, érzi, mikor kell lőnie, vagy lehúzni szélre, nem fossa össze magát, persze nyilván nem a Portótól kell, de a Kiel ellen sem tette meg, ugye? A védekezése is mintha kezdene pozitív irányba változni, márpedig nagyon kéne még egy jó kettes védő a jövőre való tekintettel. Borozan tolta, amit tudott, ő is vitathatatlanul hozzátett, Moraes szintén, és bár Manaskov majdnem év gólját lőtt, de Strlek ma többet. Ja, és Máté ma egészen pofásat védekezett, azt is kiemelném, konkrétan labdákat szerzett, meg minden, ezt is látni kell ugye. Éreztük a 7:6 ellenit, léptünk mindenre egyet, tudtunk cserékhez nyúlni, és meg is tettük, ezzel pedig magabiztosan győztünk a Porto elleni első BL-meccsünkön.
A második félidő hálistennek igazi fesztivállá alakult, megjött a kellő önbizalmunk, ebből pedig teperhettünk, Lauge, Nenadic, Terza ekkor már lubickoltak a játék örömében, nyilván ehhez nagyon kellett a stabil kapu (45% az első félidei 20% helyett), de ezek a játékelemek egymást erősítik fel, vagy gyengítik le. Úgyhogy azt mondom, nagyon kellett mindenki ehhez. Összességében teljesen felüdítő meccs volt ez az elmúlt hetek nihilje után, viszonylag kevés hibával lejátszott gyors, futós, modern, technikás meccs, bízom benne, hogy ezt toljuk majd a Vardar ellen is, mert akkor nagy baj nem lehet.
Nekem a szurkolással sem volt problémám, az enyémmel legalábbis semmiképpen sem, hiszen végre ismét lelátóra kerültem, csak én nem azért, mert sántítok, mint a térdsérült Mahé, hanem mert így rotáltuk a hatosfal fotós-csapatát éppen. Amondó vagyok, hogy addig senki ne csesztessen senkit sem, amíg van ideje arra figyelni, hogy mások mit nyomatnak éppen. Na, nekem most nem volt, hehe. Hangom sincs túl sok, ahogy kell.
Jó volt ez, köszönjük, ha valamit kifelejtettem, böfögjétek ide.