Három éles és egy ETO-meccs

Emeberek, baromi hosszú napunk lesz ma! Eredetileg ugyan Veszprém beharangozót kellett volna írnom, dehát az a helyzet, hogy az Építőket elég rendesen kitárgyaltuk a héten külön posztban és a KP-ben is, miközben a Veszprém - Porto mellett lesz még három magyar érdekeltségű BL meccs is ma délután, így ez végül átalakult egy rendhagyó, a mai nap minden érdemi meccsét beharangozó poszttá.

Tehát: a Fradi - Metz-cel indul a nap 13 órakor, aztán 15 órától Veszprém Aréna, utána Aalborg - Szeged (16:50), végül Banik Most - ETO 19:00-tól. Nem tudom, van-e olyan, aki végignyomja majd egyhuzamban ezt a négy meccset, ezért szívesen ráböknék arra az 1-2 időpontra, amikor tényleg érdemes leülni a tévé elé, csak hát az a helyzet, hogy nem egyszerű választani. Oké, az ETO meccse habkönnyű lesz, de ezzel sokat nem mondtunk, a győri csajoknak a BL első köre lényegében nem más, mint felkészülési meccsek sora.

A Fradinak viszont nagyon kellene egy, de inkább két pont a Metz-től, mert ahogy azt már sokan, sokfelé végigszámolták, ezt az eredényt gyakorlatilag biztosan viszik magukkal a középdöntőbe, ahol minden ésszerű számítás szerint nem sok esély kínálkozik majd a 8 közé jutásra akkor, ha a Metznél és - az előző fordulóban norvégiában elszenvedett vereség miatt máris lépéselőnyben lévő - Vipersnél kevesebb ponttal érkezik a középszakaszba az FTC. A Fradi eddig minden volt, csak meggyőző nem, ez alapján sok jó nem néz ki nekik, viszont ez női kézi, ami épp attól szép, hogy bármi megeshet. Főleg, hogy a Fradi otthon, azaz majdnem otthon, mert valójában Érden fogadja a franciákat. De ez a lényegen nem változtat: ahogy azt az elmúlt években már megtanultuk, ha a csajok mögött ott van a B közép, akkor bárki ellen képesek lehetnek a sikerre.

A teljes insta posztért és a videóért katt a képre!

Térjünk is át a Szegedre! Szeptember elején erre a meccsre csuklás nélkül rávágtuk volna: sima vendég. Igen ám, de a drága dánok eddig hatalmasat mennek, a BL-ben 3/3-mal állnak, miközben vezetik a dán bajnokságot, a szezonban eddig mindössze egyetlen iksz rondít bele a tökéletes mérlegükbe. Önbizalommal biztosan nem állnak szarul, erről árulkodik az ex-PSG ballövő Henrik Møllgaard nyilatkozata is, aki simán kijelentette, ők bizony minden meccset meg akarnak nyerni a BL-ben. Az eddigiek alapján nem a levegőbe beszél!

A Szegednek amúgy nem szoktak ízleni az északi csapatok a gyors, csere nélküli játékukkal és a pofátlan szélsőikkel, akikkel szépen szét lehet ráncigálni a középen amúgy masszív szegedi falat, azaz Rolóra és Mirkóra ezúttal is fontos szerep hárul majd. Møllgaard mellett jó név még náluk az izlandi irányító, Smarason és a jobbszárnyuk úgy en bloc: az olimpiai bajnok, Eb és vb ezüstérmes Mads Christiansen és a három meccsen 21 gólig jutó norvég Sebastian Barthold, aki gondolom azért jár 28 évesen csak 20 válogatottságnál, mert ilyen Bjørnsen-félékkel kell versenyeznie a válogatott behívóért. Szegény, szegény skandi szélsők! Ebből is látszik már talán, hogy az Aalborg nem tartozik igazán az elsősorban az utánpótlás-nevelésre fókuszáló dán klubok közé, a keretük meghatározó tagjai leginkább a 27-30 éves korosztályból kerülnek ki. Ezt a kort szokás hagyományosan a legjobb éveknek tekinteni, azaz ne nagyon számítson senki csikócsapatra, ez bizony egy kellő rutinnal felszerelkezett és ezért várhatóan baromi kellemetlen ellenfél lesz. Ezért is várunk végig szoros meccset.

Végül kanyarodjunk rá a Veszprémre, ha már a poszt eredeti aprópója mégiscsak a Porto elleni meccs. A kellemetlen jelzőt a kék-fehérek nyakába is aggathatjuk simán, tavaly ezt az EHF Kupa mezőnye tanulhatta meg, mivel akkor a portugálok egészen a kieli négyes döntőig masíroztak. A keretet egyben tartva - egyetlen távozójuk volt - vágtak neki a BL-nek és eddig eléggé bejött nekik ez a taktika: három meccsen két győzelemmel állnak, azaz per pillanat előttünk állnak a csoportban! Nemcsak a Kielce elleni portói győzelmük miatt tartjuk őket veszélyesnek, előtte a Vardart is keményen megcsavargatták. A 7:6 elleni játékot magas szinten űzik és rendszeresen használják is, igaz, a Vardar pont az üreskapus góljaival fordított ellenük, szóval azért itt lehet keresnivalónk nekünk is. Főleg, ha a kapuból jön néhány bravúr. Ha már kapusok: az számomra nem teljesen világos, Sterbiket miért szopatjuk ilyen Budakalász meg Orosháza elleni meccsekkel, amikor tudjuk, lassan a lágy szellőtől is képes kidőlni néhány hétre, ugyanakkor ha egészséges, a fotelből felállva képes a legnagyobb meccseket is eldönteni. Nyilván azért került 3 felnőtt, sokszoros válogatott kapus a keretbe, hogy Árpit tudjuk tehermentesíteni a hosszú szezon során, erre Székely kis túlzással csak akkor kerül pályára, ha se Árpit, se Cuparát nem nevezzük a meccskeretbe se. Pedig eddig amikor játszott, nem vallott szégyent. Félre ne értsetek: holnap Sterbiknek ott a helye a keretben és a pályán is, de ha kiegyenesedik végre a játékunk, örülnénk, ha Árpi többet pihenne, miközben Marci megkapná az esélyt a bizonyításra.

A kiegyenesedésre tökéletes alkalom kínálkozik holnap. Nem kell ehhez más, csak némi nyugodtság, meg az, hogy visszatérjünk azokhoz az alapokhoz, amiket tavaly már olyan jól megtaláltunk. Arra a védekezésre, ami ott összeállt, lehet építeni. Szuper, hogy minden korábbinál mélyebb a keret, de egyelőre az alapjátékunk alakuljon ki, aztán kezdjük el szép fokozatosan beépíteni az új embereket. A magunk részéről erre és egy kevés gólos meccsre számítunk. Mondanánk, hogy próbáljuk meg lerohanni őket, mert a felállt faluk Borgessel, Iturrizával, Salinával elég tekintélyt parancsoló, de mivel az elmúlt hetekben annyit hibáztunk támadásban, mint egy átlagos női junior csapat, így inkább koncentráljunk a pontos, előkészített helyzetekre és a biztos befejezésekre.

Azt mondom, legyen közte legalább öt a végén, az helyre rakná az önbizalmunkat. Ennek megfelelően ne készüljön senki fiesztára, tessék szépen odatenni magunkat szurkolásilag is! Bár ami azt illeti, ezt most inkább csak amolyan kötelező emlékeztető jelleggel vetettem fel, mert ezen a téren ebben a szezonban eddig megvoltunk. Ez maradjon így, a játékunk meg érkezzen meg, amúgy meg hajrá Építők!

Képek: csapatok instája és telekomveszprem.hu