Ha soha az életben nem olvastad még el a cikk eleji közszolgálati keretesünket, légyszi most az egyszer tegyél kivételt, köszike!
Ősapánk, az NST történetében hagyomány volt, hogy a BL-döntő előtt objektív, tudományosan megalapozott elemzést készítettek arról, hogy az egyes csapatok miért nyerhetik illetve miért nem nyerhetik meg a döntőt. Lassan közeledő 10 éves évfordulónk apropóján idén mi is nekifutunk e műfajnak, előbb a bajnoki döntő, majd jövő héten a Final4 előtt jelentkezünk Hajrá...! és Mocskos...! posztjainkkal.
Ma tehát - amint a cím is mutatja - azt fogjuk körbejárni, miért vagyunk mi a bajnoki döntő esélyesei. Felfoghatjátok ezt amolyan újragondolt meccsfelszopóvezető posztként is, aminek kevésbé a két csapat összehasonlítása, pláne az ellenfél részletes elemezgetése lesz a témája (arra ott lesz majd a holnapi Mocskos Szeged! poszt, haha), sokkal inkább saját erősségeink kiemelése kerül ezúttal terítékre. Mert szerencsére vannak erősségeink bőven - pedig honnan indultunk idén!
Kezdjük a körítéssel. Két hete Nagy Laci bejelentette a visszavonolását, ami azon túl, hogy garancia az ő ultramotivált játékára, azért érdekes még, mert ez egyben azt is jelenti, utolsó NB1-es meccsét pontosan ugyanott játssza majd, ahol anno az elsőt: Szegeden. Hogy a szegedi pajtik készülnek-e ez alkalomból molinóval, köszöntéssel, az jó kérdés, mert Laci elvitathatatlan érdemei mellett egészen biztosan hagyott néhány tüskét a kék szívekben. De ez legyen az ő bajuk, mi a magunk részéről neki és Momónak is jó alaposan meg fogjuk köszönni azt a hat évet, amivel minket megajándékoztak.
Az MKSZ a maga részéről már megejtette a bajnoki döntő felvezetését, mert egyrészt úgy helyezte el a döntő két meccsét az idei versenynaptárban, hogy előtte legyen ideje a csapatoknak alaposan felkészülni, másrészt külföldi sporikkal és videóbíróval készülnek a várhatóan az előző évinél is kiélezettebb döntőre.
Na, de térjünk vissza a lényegre, azaz saját magunkra. Kezeket fel, őszintén...
Davis munkája igencsak meglátszik a csapaton, de ami ennél is fontosabb: Davis munkáin is meglátszanak a hibái. Merthogy képes azokat beismerni és tanulni belőlük. Erről szólt a kisérletezés, az, hogy sokszor gőzünk nem volt arról, mi folyik a pályán. A furcsa meccseket nem a felékészületelenség, random improvizáció eredményezte, hanem a néha talán már túlzott innováció. Emlékezzünk csak a kupadöntő 5+1 védekezésére Nenadiccal elöl, vagy az őszi meccseinkre, ahol Terzic mindent is játszott a védőfalunkban. Ezek a sallangok a Flensburg ellen letisztultak, és az elmúlt hetek eredményei alapján talán azt a következtetést is levonta Davis, hogy nem a Szeged ellen kell a váratlant előrántani a zsebből. Illetve: nem a váratlanra kell alapozni a játékunkat. Márcsak azért sem, mert most már van olyan stabil a játékunk, hogy a saját erényeinkre alapozva is képesek vagyunk bárkivel felvenni a versenyt. Ráadásul időközben a Vardar is megmutatta, a Szeged ellen nem feltétlenül a mesteri húzások, sokkal inkább az a fontos, hogy precízen felkészüljünk az alapjátékukra. Mert ha az nincs meg, akkor megbicsaklik az egész Pastor-rendszer.
Na, de miért fogunk mi nyerni?
Kezdjük a legfontosabbal: az amúgy se nagyon játszó Jamalin és Toft-Hansenen kívül nincs sérültünk, ami már önmagában örvendetes, nem is tudom, álltunk-e már így valaha a szezon vége előtt (emlékezhetünk pl. a tavalyi irányítóparánkra, ami alapvetően befolyásolta a bajnoki döntőt).
A másik ultrafontos dolog: visszatért az igazi csapatszellem. Az oké, hogy Máté, vagy Nagylaci megy előre rendületlenül, de azért lássuk be, volt jónéhány olyan meccsünk, ahol rendesen olyan érzésünk volt, mintha most játszanának először együtt a srácok. Ehhez képest mostanra a sérült/elfelejtett/formán kívüli játékosaink is megérkeztek. Különösen jó azt látni, hogy Kente, Nilsson, de különösen Mahé nemcsak jobban akar, mint valaha, ráadásul végre ennek a nagy akarásnak eredménye is van. Hozzájuk csatlakoztak a szélsőink is, így a Flensi ellen a támadójátékunk gyakorlatilag tökéletes volt, mert minden posztról veszélyesek voltunk. Mondom, ilyen gólszerző statunk talán sosem volt még:
Igen, jól látjátok, az első meccsen Blagit és Terzát, a másodikon Tønnesent és Terzát kivéve minden mezőnyjátékosunk lőtt gólt!
Aztán ott van Nenadic, aki olyan, mint a Trónok Harca: aki nem látta soha, még annak is van róla véleménye. Ez talán nem újdonság, az viszont igen, hogy a károgók mostanság kevesebbszer szólnak, mint a Háromszemű Holló, mert ahogy Brant irányba állította a fába szorult faszi, úgy Davisnak is sikerült megtalálnia Petar helyét a rendszerben. Ráadásul DD látványosan nem követi el azt a hibát, hogy minden terhet a varázslójára rak. A Warcraft II. óta tudjuk, hogy a mágus addig jó, amíg van neki elég a manából, ezért érdemes spórolni vele ahelyett, hogy csapágyasra hajtjuk. Bombac szerintem érti, mire gondolunk.
Így, hat év után kijelenthetjük, a Momo - Máté - Lacika tengely a klubtörténet talán legsikeresebb éráját határozta meg. Amikor nekik megy, akkor a csapatnak is, márpedig DD vezetésével látványosan visszataláltak a carlosi/sabatei útra. Nemcsak abban az értelemben, hogy velük kezdjük a meccseinket, de eredményességben is. Ebben a hármasban olyan kémia van, ami az egész mezőny fölé emeli őket, igaz, ezt a triót ebben a formában ma már legfeljebb egy szűk félidőn keresztül lehet használni. Ellenben amikor nagyon kell, lehet rájuk számítani. Pláne így, hogy Momo is elérkezett játékoskarrierje végéhez: ismerve az ő és Lacika mentalitását nem lehet kérdés, hogy különösen fontos lesz számukra az előttünk álló négy meccs, amiken még egyszer, utoljára van esélyük nyerni valamit. Hívhatjuk ezt nyugodtan az Utolsó Esély Hadműveletnek.
Mackovsek szintén kilábalt a tavaszi fáradtságból, legalábbis a Flensi ellen megint azt a Mackósajtot kaptuk, amit akit mindenki szeret. Elöl újra tudja hozni azt a pár gólt, amitől kénytelen elhinni az ellenfél, hogy veszélyesek a lerohanásaink, miközben hátul a BL negyeddöntőben végre igazán megvolt az összhang Blagival. A Flensburg egy-egyben híresen erős belső játékosait teljesen leradírozták, ez alapján Bombac sok jóra nem számíthat. Mert ha ő meg is lövi a góljait, előbb-utóbb kénytelen lesz passzolni is, márpedig ha ő nem tudja megbontani a falat, azaz mi szűken tudunk maradni középen, akkor kénytelenek lesznek kintről lövöldözni, onnan viszont Bodón kívül igazán nagy veszélyt más nem jelent. Itt érkezünk el a döntő egyik legnagyobb kérdéséhez, miszerint Ricsi csak a Vardar ellen volt büntiben, vagy esetleg ellenünk sem számol vele Pastor?
A Flensburg elleni szinte tökéletes védekezésünkhöz nagyban hozzájárult az, hogy remekül csapdáztuk be a szélsőiket, így egy idő után szinte teljesen középre tereltük a támadásaikat. Ugyanez a Szeged ellen kevésbé fog működni, mert a szélre általában egy súlypontképzés utáni húzásból, vagy a befelé cselező átlövőktől - különösen Balogh Zsoltitól - kerül le a labda, ergo itt annak lesz nagy jelentősége, hogy le tudjuk-e szűkíteni a szélsők területét. No és kell egy jó, mit jó, extra Roli és/vagy Árpi. Néhány jó perccel nem leszünk kisegítve, kelleni fognak az bravúrok, mert ellenünk garantáltan nem fognak úgy betlizni a kapusaik, mint a Vardar ellen. De ha korábban azt mondtuk, a srácok formája a legjobbkor jött meg, akkor milyen jelzőt használjunk a tavasszal újra kivirult Rolóra?
A szezon érdemi részére a csapattal együtt mi, szurkolók is visszataláltunk ahhoz, amihez igazán értünk. A kupadöntőn, de pláne a Flensburg ellen kifogástalan teljesítményt nyújtottunk, nem rogyott meg a szurkolás, nem szakadt benn a hang akkor sem, amikor Laugéék 0:5-tel kezdtek az Arénában. A Szeged ellen ez legyen az alap, erre pakoljuk még rá azt, ami ahhoz kell, hogy azt a bő 300 laposföldit, aki kékben kóvályodik el az Arénába, úgy nyomjuk le, hogy egy másodpercre se hallja őket senki. Ők magukat se, lehetőleg.