Első EHF kupa négyes döntőjéért szállt harcba a Tatabánya tegnap Győrben. A tét ellenére, ami azt illeti, kicsit meglepő volt, hogy szűk fél ház jött csak össze, pedig aki látta a kinti találkozót, az két hasonló erejű, de nagyon ellentétes felfogásban kézilabdázó csapat érdekes és izgalmas meccsére számíthatott. Csalóka volt persze az, hogy az odavágó után minden beszámoló arról szólt, csoda, hogy a Tatabánya egyáltalán életben tudta tartani a reményt, mert 11 gól is volt közte. Az a mócsing+ eredémény valójában sokkal inkább a Tatabánya érthetetlen összeomlásának eredménye volt, mint a dánok frenetikus játékának. Tegnap aztán ez a megérzés bizonyítást is nyert.
Kattintásra a meccs galériája nyílik!
Rossz lövésekkel kezdett a Bányász, amit gyorsan büntetett is a Holstebro, ránk ijesztettek azzal, hogy minden lövésükből gól született. Viszont az is gyorsan kiderült, a dudák, amit a szervezők külön erre a meccsre ajándékoztak a szurkolóknak, az Audi Arénában remekül működnek: az alacsony tető visszaveri a hangot, így amikor védekezésben rákezdtek a dudálásra, hangra simán megvolt a teltház.
Az első pár perc után aztán magához tértek az ezúttal feketében játszó Kék Tigrisek. Juhászra különösen odafigyeltek, magasan felléptek rá azért, hogy ne tudjon lendületből a falra cselezni, ezzel rendszeresen megakasztották a hazai támadások szervezését. Így sokszor kellett egyéni megoldásokból próbálkoznia a Bányásznak, ebben az elején Grigoras jeleskedett, aztán fokozatosan felzárkózott hozzá Bozovic is. Rosta Mikire szintén jól felkészültek, nagyon nehezen találta meg őt Juhász a falban, ellenben a széleken sebezhető volt a Holstebro, ezt Vujovic többször is bizonyította. A kinti meccsen döbbenetes, a meccs jó részében 60% felett védő, végül szumma 44%-kal záró Frandsen ezúttal is sorra szállította a bravúrokat - igaz, ebben benne voltak a hazai lövők is, mert Frandsen különösen a lábához érkező lövéseket érezte, ellenben ami fölfelé ment, az jó eséllyel gól lett, ehhez képest a kidolgozott helyzeteket is előszeretettel próbálták meg lefelé befejezni a Bányász játékosai.
A visszarendeződést viszont összességében jól megszervezte Matics, a dánok kedvenc fegyverükkel, Bramming indításával szinte alig tudtak élni. Felállt fal ellen előszeretettel játszották meg a beállójukat, Mousingot, viszont legalább megint összeszedtünk pár buta kétpercet, nagyjából felesleges keménykedésért. Az is igaz, hogy a dánok sem maradtak adósaink, szóval mindenki beröffentette a cséphadarót, ahogy az várható is volt, elvégre itt már komoly a tét, még akkor is, ha "csak" az EHF Kupáról van szó.
Habár voltak gondjaink védekezésben, Székely Marci a védéseivel gondoskodott arról, hogy ikszen maradjon a meccs, majd sikerült néhány indítást is jól befejezni, így a félidő közepén először tudott ellépni a Bányász. 2-3 gólnál nagyobb különbséget azonban nem sikerült összeszedni, mert a félidő végére megint jött a görcsölés, a középen erőltetett támadásbefejezések. Igaz, - ha már szóba került a cséphadaró - a talán legrutinosabb dán, aki amúgy holland, szóval Smits védekezése kettesben eléggé rendben volt, amivel többször hatékonyan akasztotta meg a támadásépítésünket. Mert ha az egy-egyek nem működtek, előny nélkül, félhelyzetből lőttük el a labdát többször is.
A második félidőre sem változott jelentősen a játék képe. A Tatabánya nem próbálta minden áron gyorsítani a játékát, inkább a védekezést próbálta meg stabilabbá tenni Matics. Azért a három csere támadás-védekezésben elég meredek vállalás volt, ugyanakkor ezt továbbra is szinte hibátlanul oldottuk meg, ha mégis lerohantak minket, akkor az eladott labda miatt volt, nem pedig a rosszul szervezett visszazárás miatt.
A szünetre összeszedett két gólos előnyt nemcsak megtartani sikerült, de a 40. percben két nagy Székely védés után Vujovic indulásgóljaival, majd azzal, hogy Bramming ziccerben belépett, amiből megint indulni tudtunk, máris közé tettük az áhított öt gólt!
Ebben a szakaszban sikerült megrendíteni a dánokat, hiába állították ki sorban Vrankovicot, majd Sipost - harmadszor is - Marci kottából olvasta az átlövők, elsősorban Porup lövéseit. A vendégek bizonytalankodása látványosan meghozta a mieink lövőkedvét, Bozovic és Grigoras is megtalálta az ágyúját, ráadásul elkezdtek felfelé lőni - kellett hozzá bő másfél meccs, de a végén kell jónak lenni! Azzal, hogy a Bányász sorra fejezte be a támadásait, a dánoknak folyamatosan felállt fal ellen kellett támadniuk, ez láthatóan nem ízlett nekik. Ekkor már a sporik is velünk voltak, vagy mi éreztük meg, mi az, ami belefér náluk, mindenesetre a falunk felkeményedett, ezzel a tüzet is megcsináltuk, a dánok folyamatosan reklamáltak és dobálták magukat, nagyjából eredménytelenül. Hálásak voltunk az osztrák sporttársaknak akkor is, amikor Marcinak a kapujából kilépve először nem sikerült megszereznie a hosszú indítást, ellenben az induló játékost - szigorúan testtel ugyan, de - faultolta, nem szórták ki piros lappal. Nem volt teljesen egyértelmű piros lap, ugyanakkor az, hogy az üres kapuval a háta mögött a félpályánál szabálytalankodó kapust mindössze egy szabaddobással szankcionálták, az ránk nézve mindenképp hízelgő volt. Vagy csak elege lett a fetrengésből a sporiknak, ki tudja?
Sipost a Tatabánya nagy öregje, Dénes pótolta védekezésben, a dánoknál pedig a hajrára Gade érkezett a kapuba. Frandsen talán megsérülhetett, mindenesetre a kispadon ülve látványosan fájlalta a lábát. Nade Gade (bocs) sem ügyetlen kapus, erről Pásztor tudna hosszabban beszélni, többek között Ákos sorban elrontott ziccereiből fokozatosan jöttek vissza a meccsbe a dánok, vagy a mi szempontunkból nézve: egyre távolodott a kieli négyes döntő.
Matke időt is kért: 22:20, még semmi nem volt veszve, de itt elő kellett lépnie valakinek. Vagy még inkább valakiknek. Lévén itt már minden támadásból gólt kellett lőni, ezért Matics előhúzta a 7 a 6 elleni támadójátékot, Sipos híján Dénessel második beállóban. A felelősséget Grigoras vállalta, előbb egy pattintott átlövéssel, ami után a középkezdést és a lerohanást elrontotta a Holstebro, majd Grigoras újra villant, ezzel az 57. percben már csak egyetlen gólra volt a továbbjutás! A korábban egyéni villanásból szép gólt szerző Borzas azonban hatalmas butaságot csinált, középről, helyzet nélkül, talpról próbálkozott, amit simán blokkoltak a dán védők, ebből azonnal jött az üreskapus gól, így alig két perccel a vége előtt megint két gól kellett volna. Az ellentámadásnál már nem volt meg a kellő lendület, ráadásul Gade kétszer is védeni tudott, ezzel gyakorlatilag el is ment a hajó.
Igazán kár érte, mert ez a Holstebro semmivel nem jobb csapat, mint a Tatabánya, viszont a visszavágó hajrájában, amikor az ő szempontjukból igazán kellett, olyan védekezést és kapusteljesítményt mutattak, amivel a Tatabánya nem tudott mit kezdeni. Ráadásul Juhász játékát remekül érezték - nyilván egy dán csapat látott már mozgékony, jól cselező irányítót -, Ádámnak pedig nincs igazi cseréje a mostani csapatban. Ettől függetlenül szép teljesítményt nyújtott a Tatabánya egész szezonban, megmutatta a hazai mezőnynek, hogy igenis magyar csapatnak is lehet keresnivalója az EHF kupában. Úgyhogy köszönjük srácok, reméljük jövőre, egy erősen átalakított kerettel is sikerül legalább ide eljutni! Más nem is lehet a cél.