Fura volt kicsit, hogy a gyakorlatilag Haszkovó közepén, a Sporting stadionja mellett lévő, amúgy cuki, zöld, jól elrendezéssel bíró csarnok körül fél órával a kezdés előtt alig volt mozgolódás. Mondjuk aki mozgott, az zöldben volt, az biztos. Becsekkoltam, és elindultam sört keresni, amikor is egy szigorú nézésű portugál végigmért, majd tök cukin odalépett hozzám, hogy: jó napot! Kíváncsian vártam, mi sül ki ebből, aztán elkezdett hebegni többnyire magyarul, de kiegészítve mindenféle máshogy, rámutatott a mezemre, és jelezte, hogy ő most akár sok-sok pénzért is, de megvenné tőlem. Láttam a fején, hogy komolyan gondolja, de mivel ez egy 2009-es Cozma-mez, aláírásokkal, hát mondtam neki, hogy sajnos ez eléggé impossible. Gondolta, ezt láttam rajta, de azért kicsit le van sújtva. Mondta, hogy de ő halott, és több ilyen már nem lesz. Hát mondom igen, pont ez az. Kiderült, hogy magyar a felesége, aki 19 éve él itt, imádják a kézilabdát, a Veszprémet is, Cozmát különösen szerették, nagyon régóta vágya egy ilyen mez. Aranyosak voltak, na, jólesett.
A meccset most már szokásosnak mondható formában, teljesen szarul kezdtük, pedig azért ez már nem az a szint, ahol ezt lehet. Két böszme hiba után egy kihagyott hetes, és mellette két gólt szoptunk be, plusz egy hetest, úgyhogy gyorsan sikerült tökön szúrnunk magunkat egy 4. perces 3:0-ás állással. Istenem. Aztán Blagi került helyzetbe, aki végre pattintotta a ziccert, majd NagyLaci akciójából is eredmémnyesek voltunk, szépítettünk fél perc alatt. Gasi és Strlek kezdett amúgy a széleken, Mackósajt és Laci lövőben, és Máté irányított. Az első percekben sajnos felháborítóan könnyedén játszották meg a beállójukat a hármasaink mögött, ez nagyon szarul nézett ki. Meg az is, hogy a második hetesünk is kimaradt. Miért? Miért kell nekünk már megint Mohács?
Illetve az is kiderült kezdésre, hogy minimum 3000 ember szereti a Sportingot, hiszen szinte teltház és tök jó, éneklős, zászlólengetős, keményen tapsolós, egy dobbal dobolós hangulat fogadta a nyolcaddöntős csapatokat.
Tíz percet kellett várni az első rendesen kivédekezett Sporting-akcióra, de utána jött egy védés is, úgyhogy kiegyenlítettünk. Lacira ugye Kent hiányában hosszú meccs várt, nem is gyorsítottuk a játékot, csak időszakonként. A középkezdéses góljuk viszont iszonyúan fájt, na. Nagyon rosszkor jött, egy pillanat alatt hazavágta, amit visszaépítettünk, ráadásul Cudic elkezdett gyakorlatilag mindent fogni, nálunk pedig elég rendesen elmaradt a kapusteljesítmény. Valahogy nem felénk pattant semmi sajnos, nekik pedig elég szépen összejött minden az első negyedórában. Aztán egy durrantott Ilic-kapufa kipattanóját Máté végre gyönyörűen lehalászta, és bevágta, itt éreztem részéről egy átszakadást, és még milyen jól, mert a következő támadásunkat pedig egy teljesen ütemtelennel oldotta meg ugyanő. De mivel hátul nem tudtunk védést hozzátenni, nem tudtuk megfordítani.
Ezen a ponton jött a kapuscsere, 11:10-nél.
Nagyon érdekes, hogy Lisszabonban vissza lehet játszani a kérdéses szitukat a kijelzőn, nem is értem. Mindenesetre Blaginak elég gyorsan jött a második kétperc, nem feltétlen gondolom, hogy ez akkora baj nekünk, sajnos azt kell mondjam, de majd kiderül. Támadásban valahogy nagyon statikusnak, egyéni megoldásokban gondolkodónak tűntünk, nem igazán értem, miért. Vagy hogy hova lett a tavasz eleji, felszabadult, örömkézilabda.
Roli sem tudott még védést villantani, ergo nem nagyon olvadt a kétgólos, portugál előny, pedig tartottunk már a félidő felé elég erősen. Aztán egyszercsak egy tök tiszta beállós lövést piszkált ki Roló végre, mehettünk az ikszért, de Laci mellé tolta. Muszáj lesz összerakni a védelmet, mert felállt fal ellen egyszerűen toszogálunk, nem tetszik nekünk sajnos a nyitottabb sem, pedig azért annak a feltörésére volna emberünk, ők pedig olyan bombákat ragasztgattak tíz méterről, fault nélkül, hogy hú. Araujo is, Veitia is szabadon lődözhetett, miközben a széleiken Ghionea és Nikcevic is kapott labdát dögivel. A 29. percre ismét kiegyenlítettünk egy hetessel, de egyszer sem vezettünk a félidőben, ugyan lett volna rá lehetőségünk, de a Roli védése utáni indulásunkat Manuel sajnos mellépörgette. Pedig be szép lett volna 29 perc szenvedés után vezetni a félidőben.
Így 15:14, de nem voltam boldog, na.
Reménykedtem benne, hogy a szünet ismét valami csodácskát hoz, de gyakorlatilag továbbra is az történt, hogy ami kapura ment, az portugál gól volt, ha ezen nem javítunk, cseszhetjük. Jött Manaskov és Gajic, plusz Nenadic, de a harmadik hetesünket is kihagytuk, ám szerencsére újrafújatták belógó Nikcevic miatt, akire aztán az ismétlő hetesnél is rászóltak, nem is értem. Aztán végre kivédekeztünk egy támadást, és ugyan továbbra is esetlen benyomást keltve - Mackósajt hét méterről nem lövi el -, de Laci kiegyenlített. Ilyenkor mindig őszintén hiszem, hogy majd most. Majd jobb lesz. De nem lett. Sajnos. Sőt. Sorozatban balfaszkodtunk el mindent, és ez az amúgy hibátlanul és gyorsan futó portugál brigád kétszer gyorsan leindított bennünket. Ebből legalább egyszer vissza sem futottunk, basszus.
Mégis mit akarunk akkor egy Flensburg ellen? Csak kérdezem.
Az oké, hogy van sérültünk, nekik is van, de hogy ziccereket lövünk mellé, és hogy nem futunk vissza, az engem teljesen kiborít. Én boldog meccsre jöttem, és nem hiszem, hogy ne lennék sokkal jobb csapat ennél a Sportingnál, akkor meg? Mi a tököm történik? Nem volt elég tavaly Skjern? Nem tudjuk megfogni a beállót, basszus, és nem Aginagualdét, hanem - most direkt leírom a nevét - Frade Luist. Emberelőnyben kintről oldjuk meg, jó, értem, hogy a kétbeállózás egy taktika, de nem lehetne, hogy megpróbáljuk úgy, ahogy mindenki más is? A széleken?
Az utolsó negyedórában, kétgólos hátrányban megpróbáltuk a nyitottat, és jött Mahé is, de egész egyszerűen nem látszódott, hogy hogyan fogunk gólokat lőni, gyorsan. És akkor megtört a jég, nyilván kicsit elfáradtak a hazaiak, de az emberelőnyös nyitottal elkezdtünk labdákat szerezni hátul, és végre, végre, végre Manaskov kétszer is rácsűrte félpályáról, így pillanatok alatt kiegyenlítettünk, sőt, először vettük át a vezetést a 23. percben. Sőt, visszajött Árpi, és védett egyet. Váó. De sajnos ismét ziccert hibáztunk, és ebből büntettek, most kellene pedig nagyon meghúzni, mert nekünk márpedig jobban kellene bírnunk a végjátékokat úgy fejben, mind fizikailag is. Győzni jöttünk ide. Még egy védés, Gajic-gól, nahát, milyen egyszerű ez. Durva volt látni, ahogy maguktól állnak fel az emberek az 58. percben, mondjuk nyilván egálnál, ki nem, ugye? Aztán valami elképesztő balfaszkodás után megszereztük a labdát, és Mahé végigcikázott a mezőnyön, ezzel ismét kétgólosra növelve az előnyünket.
Ahhoz képest, hogy én sokkal akartam nyerni, nyilván nem lehetek maradéktalanul elégedett, viszont egy ismét teljesen fogalmatlan első félidő után kiráncigáltuk magunkat a gödörből, és egy amúgy bazira nehéz meccsen, tök kellemetlen ellenfél ellen sikerült felállnunk, majd megfordítanunk, és végül megnyernünk az első találkozót. Egyértelműen látszik, hopgy miben, és hol kell javulnunk, mert kell, az legyen meg, de sürgősen, ami viszont szerencse, hogy ezek nem olyan vállalhatatlanul nehéz dolgok.
A hangulat kiváló volt egyébként itt, Lisszabonban, és örülök, hogy most nem sebeket kell nyalogatnunk, hanem örülhetünk a végének. A Sporting-mag igen komoly szurkolást csapott az arcunkban, sok esély nem volt itt megszólalni, és a végén azért megtapsikáltuk egymást is, ahogy illik.
A vége 27:29 (asszem), második felvonás jövő szombaton, Veszprémben.
Hajrá Veszprém!