Az elmúlt hetek eredményei alapján számíthattunk rá, hogy Tatabányán ma este nagy lesz a feszültség. Így is lett, még ha közben izgulnunk azért nem is kellett.
Az már az első pár percben kiderült, ezúttal nem aluszikáljuk át a meccs elejét, rögtön vezetést szereztünk, és ezt aztán a hátralevő 59 percre meg is tartottuk. De sétatempóról szó sem volt, a szezon talán legkoncentráltabb játékát vezettük elő, és igen, nyugodtan idevehetjük a Vardar vagy a Kielce elleni meccseket is. A biztos előny tudatában Davis a szokásostól kissé eltérően rotált, így Momo és Kente is bőven megkapta az idejét, amit előbbi bőven meg is hálált, sorban lőtte a góljait - egy, a Veszprém meccseit vélhetően kevésbé követő csaj meg is jegyezte előttem, hogy "ezzel a palival nem tudunk mit kezdeni". Jó volt ezt látni-hallani, na.
Momo úgy tüzelt, mint a régi szép időkben
Katt a képre, galéria nyílik!
A koncentrációra szükség is volt. A Bányász fala magasságban és erőben is megvan, az összeszokottság sem hiányzik, így elöl folyamatosan variálni kellett a játékunkat, de ez sem Mahénak, sem Máténak nem okozott gondot, ráadásul ezúttal átlövésből és szélről is szépen megszórtuk magunkat. Mondom, játszottunk mindent, szépen el is osztották a gólokat a srácok, a kőkemény tatabányai védekezés ellenére 10(!) játékosunk is betalált, miközben senki nem lőtt 5 gólnál többet. Azt azért csendben megjegyezném, nemcsak a hétfőn az édesanyját elvesztő Matic hiányzott a hazai kispadról, de Bartucz is - a kapuban Székely ezúttal nem tudott igazán hozzátenni.
Andriskának sem volt könnyű élete
Az első félidő ikonikus jelenete természetesen a hármas emberhátrányunk volt, ha valami, az tökéletesen megmutatta, mennyivel jobban ott voltunk fejben is ma este. A Tønnesen-Mahé-Nenadic trió előbb okosan, rengeteg mozgással, jó cselekkel lepörgetett vagy 40 mp-et, majd amikor már talán csak egyetlen passz volt hátra, Petar megkínálta egy tértölelő átadással a padról sprintben érkező Strleket, aki köszönte szépen és kiszorítva, rosszkéz-oldalról is beverte a ziccert, így 1:1-re hoztuk le ezt az egészen ritka helyzetet is. Ugyanígy a koncentrációnkat dícséri az is, hogy nem ültünk fel Grigoras provokációjának, ahogy nem tudtak kibillenteni minket a játékvezetők sem, akik, fogalmazzunk úgy, nem minden pillanatban tudtak felnőni a feladathoz.
A kép ellenére Grigoras nem lopta be magát a szívünkbe
A szünetre kiharcolt 5 gólos előnyünket a második félidőben biztosan tartottuk, miközben a védekezésünk, ha lehet, talán még jobbá, még feszesebbé vált, egyenlő létszámnál szinte kizárólag valamilyen egyéni bravúrból tudtak betalálni a hazaiak. A félidő végére Sibalin Jakab beküldte a fiatalokat, hadd szokják a közeget ők is. Borzas - az első félidőhöz hasonlóan - jól mozgatta a társait, ellenben szegény Rozner Kevint valószínűleg ma még álmában is Árpi fogja kísérteni. Blagotinseket meg Grigoras, akinek végül csak sikerült megcsinálnia a tüzet, egész komoly kakaskodás lett belőle akkor, amikor amúgy már eldőlt a találkozó. A vége szinte kiütés lett, amit frankón megköszöntünk, ha már a kedd koraesti időpont ellenére jó százan elbumliztunk Tatabányára - nemcsak a csapat, mi is jól teljesítettünk.
Jöhet a Szeged, felkészültünk!