Amennyire könnyen jött múlt héten, most annyira nagyon nehezen vettem rá magam ennek a posztnak az elkezdésére. Egyébként nem is értem miért, mert a meccsel kapcsolatban nem vagyok kishitű, nem gondolom azt, hogy nem fogunk nyerni, pontosan láttam az előző meccsen, hogy miben voltunk szarok, hogy hol, miben mennyit tudunk javulni, úgyhogy nincs különösebb para bennem. Tényleg. Tudom, hogy nyerünk és kész.
A kérdés, hogy mennyivel.
Persze elsősorban nyilván az a fontos, hogy nyerjünk, részemről mondjuk egyáltalán nem elvárás, hogy csoportot nyerjünk (még ha azzal azért szépen be lehetne sétafikálni Kölnbe), az viszont mindenképpen, hogy az év bármely szakában versenyben legyünk az esélyesnek kikiáltottakkal. Természetesen van olyan, hogy nem jön össze semmi, sőt, abszolút normális, hogy legyen mélypont, mindössze csak kurvára kár, hogy ez pont a legnehezebb meccsen jött el.
De ez mostantól már egyáltalán nem érdekes, holnap ugyanis nulláról kezdődik minden.
Ők az egyetlen olyan (él)csapat a Plockot leszámítva, amely ellen az utolsó néhány évben rohamosan leromlott a mérlegünk, márpedig mi ezt nem engedhetjük meg magunknak. Sokszor érzem üres puffogtatásnak azt a kifejezést, hogy presztízsharc, na ez most nálam a helyén van. Tavaly kénytelenek voltunk újra elengedni azt a mítoszt, hogy egy bevehetetlen erőd a Veszprém Aréna, idén vissza szeretném kapni ezt az illúziómat. Legyen bárki, de tényleg AKÁRKI az ellenfél, innen nem távozhat ponttal. Értem?
És ezt fontos tudnia a komplett veszprémi kézilabdacsaládnak. Nem elég, ha a csapat akarja, kell hozzá az is, hogy a közönség űzze-hajtsa egész meccsen a fiait, máshogy nem sikerülhet, ez van. Olyan extázis kell, mint azon a nyolc góllal megnyert meccsen két éve itt, az Arénában. Olyan védekezés kell majd, mint akkor, azon a meccsen hat gólt kaptunk a második félidőben, egy hasonló most is elég lehet a győzelemhez. Olyan szurkolás kell majd, mint azon a meccsen, amikor azon ritka pillanatot érezte az az 5100 ember, hogy most rögvest felrobban az Aréna. Olyat, olyat, olyat akarok most is szombatra.
Ehhez elsősorban nagyon fel kell fújni az arcokat, és odatenni a védekezést mocskosmód. Senki ellen, de főleg nem a Párizs ellen nem hagyhatjuk így le1vs1-zni magunkat a szezonban, nem is volt jellemző ránk eddig sem, remélem soha többet nem kell ilyet látnom magunktól egy egész félidőn keresztül, na. Szóval a zárt hatosfal nagyon fontos tényező lesz az elejétől fogva. És hát az sem ártana, ha elő tudnánk rántani egy nyitottat valahonnan, mert ha a kapu nem tudja fogni az átlövéseket, akkor nyilván meg kell próbálni kiszorítani a lövőket a francba. Tehát a védelem és mögötte a ketrec kulcs lesz holnap, persze ezzel nem mondtam újdonságot. Azt viszont fontosnak tartom leszögezni, hogy a lelátó pont ebben tud markánsat segíteni, ugyanis egy felajzott szektor, amelyik már a bemelegítésnél is a hangját hallatja, konkrétan emelni képes a védelem hőfokán, márpedig nekünk elsősorban ez kell. Egy olyan hatosfal, amelyik jó ütemben megy ki leütközni a Sagoseneket, de közben visszaér, ha a labda mégis továbbmegy, besegít a társaknak és a kapussal összhangban nyitja a folyosókat. A védelemnek vért kell innia, és hatvan percen át magas színvonalon tartani magát, különben nekünk reszeltek, ez gyakorlatilag a holnapi meccs kulcsa. De hiszem, hogy ezt mindenki pontosan tudja, ha pedig ez így van, akkor a pályán meg is valósítja. Plusz kell egy ilyen Roló, ezzel az arccal.
A támadásainkkal nem volt túl sok para, a helyzeteink a mérkőzés legreménytelenebb szakaszában is megvoltak, csak belevágtuk a kapusba. Na ez a másik kulcs, ofkórsz, ez az, amit tilos tennünk holnap. Vagy húzzuk a fejére, vagy ha ugruk, pattintsuk a lába közé, nyilván ehhez a lövő embernek ki kell várnia, de ilyen ez, amikor ennyire világegyiklegjobbja rutinróka az ellenfél kapusa.
Védelem, hetesek, ziccerek, és hatalmas szurkolás. Az első és az utolsó a legfontosabb. Ennyi kell csak.
Én kész vagyok arra, hogy rekedtre visítsam magam, ti is? Ha erre igen a válasz, csak akkor gyere holnap a Veszprém Arénába. Ehhez a melóhoz szükség lesz minden tenyérre és torokra, minden zendülésre és hangra, bizonyítsuk be, hogy az a gyatra első félidő egy kisiklás volt csak, és örüljünk együtt a végén. Rendben van?
Hajrá Veszprém!
A bírókkal pedig csak óvatosan, nyilván eleve hendikeppel indulunk náluk a pofáraesős sztori emléke miatt, nem kell, hogy a bosszúszomjuk ítéletekbe oltva jelenne meg holnap.