Amikor Duvnjak beverte, szűkölve nyüszítettem, és azt írtam az Origón írt élő közvetítésbe, hogy „most van vége.” Igen, igazi magyarként kishitű szargombóccá mentem össze, aki még a vége előtt feladta. Fejben már a felelőst kerestem, és meg sem fordult a fejemben, hogy a hátralevő másfél percben, Németországban, a Kiel ellen lesz még sanszunk a fináléra.
Másfél perccel később a két kutya fejvesztve menekült a nappaliból, mert – a bűnbánás legcsekélyebb jele nélkül – üvöltve pogóztam az egyenlítést látva. Nem hittem volna, de ennek a csapatnak nagyobb a szíve, a hite, mint nekem, aki arról pofázok napok óta, hogy hit és szív kell a tehetség mellé, mert csak akkor lesz belőle végső siker. Pofázni könnyű róla, a szívre és a hitre támaszkodni azonban csak azok tudnak, akikben tényleg túlcsordul mindkettő. Kurva nagy mázli, hogy a mi csapatunk pont ilyen.
A Kiel elleni elődöntő, ebben már most teljesen biztosak lehetünk, akkor is instant klasszikus lett, ha történetesen nem sikerül legyőzni a döntőben a Kielcét. Persze a szombat esti thriller óta még a született pesszimisták sem gondolják, hogy elveszítjük a döntőt, hiszen amit ez a csapat véghezvitt, az egyetlen apró kivételtől eltekintve minden fontos kérdésre választ adott. Már tudjuk, hogy nyomás alatt vagyunk igazán jók. Tudjuk, hogy megvan bennünk a tehetség, az akarat. Felkészültünk, fejben még tán jobban is, mint fizikálisan. Győztesek vagyunk. És nyerni is fogunk.
Az egyetlen apró (?) kivétel pedig szegény Laci, aki kvázi végigjátszotta tegnap a meccset, és ha nem is ment neki igazán jól, minden bepótolt szívvel és akarattal. De hogy 24 órán belül ezt újra megtegye, arra sajnos csekély az esély. Emberből van ő is, és sóvárogva nézte, ahogy Ilic helyére bejött Sliskovic, Palmarssont Chema váltotta, Sulic és Nilsson is cserélgették egymást, a meccs végkimenetelét is befolyásolta az Alilovic-Mikler váltás, sőt még a széleken is megvoltak a cserék. Csak ott nem, ahol a legjobban kellett volna. Jön Gulyi? Vagy megpróbáljuk egy lábbal gyors jobbkezessel (Máté)? És ha Momo és Timu védekezik hármast, akkor marad ereje Ilicnek a támadásokra is? Vagy Andreasnak kell majd Aguinagaldéval megküzdenie?
És hogy miért mondom, hogy ez apró? Hát azért, mert egy döntőre minden más helyzetnél igazabb, hogy fejben dől el. És ha ez fejben dől el, akkor mi fogjuk megnyerni, mert tegnap kiderült, hogy mentálisan egy tibeti szerzetes és egy alpesi lankán békésen legelésző barika kereszteződéséből fogantunk. Nem is hinnénk, milyen sokat számít egy döntőben, ki milyen rutinnal érkezik oda. Ki hogy viseli el a nyomást, és mit hoz ki belőle, ha ráejtenek egy Hummert a negyedikről. Mi tavaly döntőt játszottunk, a csapatunkban hemzsegnek az egykori győztesek, és a rutin ilyen helyzetben aranyat ér.
Arról nem is beszélve, hogy ha létezik a sportban igazság, akkor ezt mi érdemeljük meg a legjobban. 30 éve sóvárgunk érte, voltunk már közel, nagyon közel és karnyújtásnyira is, miközben a Kielce hozzánk képest újszülöttként verekedte be magát a döntőbe. Arról nem is beszélve, hogy mit jelentene a Veszprémnek, Magyarországnak, a magyar kézilabdának, ha sikerülne felülni a trónra.
Ahogy az elődöntő előtt azt írtuk, nincs mivel meglepnie ellenfelét egyik csapatnak sem, addig most egészen más a helyzet: majdnem négy éve, 2012-ben játszottunk utoljára a Kielce ellen (akkor minden idők egyik legrosszabb Veszprémje otthon kapott ki a lengyelektől), azóta valahogy mindig elkerülte egymást a két csapat. A kapcsolódási pontot a tatár jelenti, aki rövid idő alatt feldúlta az országot, aztán nagy pillarebegtetés közepette elhagyta az országot. De ez most mindegy.
A Kielce kiváló csapat, láthattuk év közben, és tegnap is kiderült. Ugyanakkor közük nem lett volna a döntőhöz, ha Vori és a bundás nem szabotálja saját csapatát ilyen látványosan. Serdarusic nagyon rosszul meccselt, borzasztóan cserélgette az embereit, és nagyképű is volt, mert azt hitte, ez meglesz akkor is, ha fél szemmel már a döntőt figyeli.
Ettől még persze a Kielce rohadt erős csapat, és nem véletlenül játszhat döntőt. Kicsit hasonlítanak is ránk, hasonló a játékfilozófiájuk, taktikailag is egy iskola a két klub, és az erősség-gyengesé mutatóban sincs nagy különbség. De egy kicsit van, méghozzá minden szegmensben, és mindegyik a mi javunkra.
Nekünk két jó kapusunk van, nekik csak egy. Nekünk két jó beállónk van, nekik csak egy. A lövőinket is jobban tudjuk variálni, és ez még akkor is igaz, ha egy nappal az elődöntők után a Jurecki-Zorman-Lijewski sor talán kicsit erősebbnek is tűnik a miénknél. Mindenben pont annyival vagyunk jobbak, hogy ha kitesszük az asztalra, nincs olyan, hogy ne legyünk BL-győztesek ma este, valamikor 20h környékén.
Nem is kérek mást, csak amit tegnap: tegyük ki.