Az atlétikai vb-s elfoglaltságok, a betegség és az esküvők kereszttüzében a mininyaralásból éledezve szégyen szemre bevallom, hogy nemcsak a pre-season maradt ki nekem, de úgy az egész szezonkezdés is. Olyannyira, hogy a Veszprém magdeburgi menetét tegnap három részletben sikerült elfogyasztanom, a Montpellier-be meg csak bele-belekukkantgattam. Ezen kívül néhány meccsdarabka hangban volt meg, szóval jobb híján abból építkezem, ami jutott.
Egyébként momirCsilics hősiesen megénekelte nekünk, mit vár(hatunk) a BL-csoportokban, ahogy a Veszprém ötgólos németországi győzelmét is összefoglalta és még KP-t is írt az első fordulók tapasztalatai után. Kicsit ezekre támaszkodva, meg arra a kevés benyomásra, amivel rendelkezem, jöjjön egy Veszprém-Montpellier LA. Ezennel ünnepélyesen megnyitom a szezont magamnak.
Nem igazán tudtam, mit várjak ettől a szezontól veszprémi szepontból, és őszintén tartottam a szezon elejétől is. Elég nagy volt a mozgás, cserélődés a játékosok terén, és ami ennél is fontosabb, játékelemi repertoárfrissülés is történt, valamint bejáratott, kisebb sztároknak, vagy jövőbeli nagy tehetségeknek kikiáltott tagokkal bővült a csapat, ami, eddigi tapasztalataink szerint elég sokszor sült el rosszul.
Múlt héten nemhogy kardunkba dőlős akciókat nem láttunk, sokkal inkább meggyőzőnek mondanám azt, amit Magdeburgban tapasztaltunk. A tudatos játékterelés, a védekezés mobilitása, a visszarendeződés sebessége és minősége, a támadások felvezetésének hatékonysága és gyorsasága már egy nagyon jó alapanyagnak számítanak a szezonra nézve. Ehhez pedig jöttek olyan egyéni teljesítmények, de még inkább páros kapcsolatok, amik, úgy gondolom, mérkőzéseket tudnak eldönteni és talán végre meghozzák azt a stabilitást a veszprémi játékba, ami jó ideje hiánycikk volt arrafelé.
Persze félreértés ne essen, fenntartásokkal kell kezelni az eddig látottakat, de bizakodni, ésszel, lehet. És kell is, nyugalommal és türelemmel (ugyanez amúgy igaz a Szegedre is!).
És hogy szakmázzunk is azért. Kicsit nagyobb fókuszáltságot próbáltam magamra erőltetni és ennek eredményeként kiszúrtam, hogy tudatosan középre voltak terelve a magdeburgi támadók, betömörítve a játékot, kevesebb helyet hagyva a beállónak, és a mélyen feltolt kettesekkel, valamint a sokszor szintén 9 méterig fellépő hármasokkal az egy-egyezéseknek is kellő hatékonysággal állt ellen a veszprémi fal. Amit momirCsilics emlegetett, hogy tavaly a beálló körüli védekezést nem sikerült túlságosan megoldani, az némileg továbbra is jelentkezik, de ez egy most összeszokóban lévő belső védőpáros esetén talán elnézhető.
A támadójátékról még talán ennél kevesebb negatívumot tudok kiemelni. Kirívóan sokat használta a kereszteket a Veszprém, illetve ezt a szélső befutásokkal kombinálta, mintegy két beállós helyzetet teremtve, amit remekül használtak ki az átlövők és az irányítók is, de szemet szúróan sok lehetőséghez jutottak a beállók, akiknek Remili és Casado is úgy osztogatta a labdákat, hogy az ember csak ámult: ennyi idő alatt ez mégis hogyan működhet ennyire jól?! Ha valamit mondanom kéne erősségként elöljáróban az idényre, akkor az Fabregas és Pechmalbec kihasználása és az ő agilitásuk. Persze, ehhez az is kell, hogy a két oldalon ott van Koszorotov és Sandell, akik könyörtelenül bevágják kintről is – ugyanez igaz Remilire –, de ha kell, betörésből is tudnak minimum előnyt szerezni, de helyzetkialakításig, lövésig is simán eljutnak. Mindez azért fontos, mert így az ellenfél védelme nem tud megnyugodni. Vagy visszazár többször, jobban, nagyobb figyelmet és humánerőforrást szentelve a vonalon tartózkodó támadóknak, vagy kilépdel, ezáltal viszont több helye marad zárni, abból labdákat kapdosni és gólokat lőni mind a beállóknak, mind az egy-egyezések végén.
Amit szinte kivétel nélkül hiányoltunk, kritizáltunk tavaly, az a kapusok teljesítménye volt. Corrales most sem kezdett fényesebben, és bár Biosca is hét védésnél állt meg, azokban volt ziccer, és büntető is, szélről túlhelyezésre kényszerítés. Biosca nem csak ott volt a labdákon, bravúrosan hárított olykor, hanem fontos pillanatokban tudott beállni a csapat és annak egyre inkább rendeződő védelme mögé a csatasorba.
Ami szintén szemet szúrt – és ekkor döbbentem rá, hogy na, ez hiányzott már nekem –, az a tűz, az igazi küzdés, még inkább bizonyítási vágy, ami az új játékosokban ég – átragasztva azt a többiekre –, és ami valószínűleg még a javára válhat a csapatnak.
És akkor a Montpellier-ről is ejtsünk pár szót. Bevallom, arra már nem jutott időm, hogy normálisan is belenézzek a Barca elleni meccsükbe, de ami megragadt bennem, az az, hogy nem éppen a legacélosabb formában van most ez a francia csapat. Porte kifejezetten rosszul játszott, Simonet megint problémákkal küszködik, a fiatalok igyekeztek minél jobban kézilabdázni, és bá öt góllal kikapni a Barcától nem vállalhatatlan – igaz, a katalán csapat is tépázott és Pérez de Vargas sem tartott a csapattal –, olyan érzés ragadt meg bennem, hogy kicsit szét van hullva a francia társaság. Ettől függetlenül sosem lehet őket félvállról venni, Canayer az elmúlt 30 évben bemutatta néhányszor, hogy mennyire nem. Érdekes a mostani építkezésük is, de voltak meggyőző teljesítmények a Barca ellen is, tehát könnyű dolga egy sziporkázó Veszprémnek sem lesz.
Összességében azt gondolom, ha ekkora lelkesedéssel, akarással játszik a Veszprém, ezeknek a klasszisoknak nem kéne hazai pályán gondot jelentenie a francia-akadály elhárításának sem. Azt nem kívánom, hogy játsszon rosszul a Montpellier, sokkal inkább azt, hogy legyen egy magas színvonalú ütközet ez a mai első hazai BL-meccsnek, amin megint bemutathatja a bakonyi csapat, milyen szép dolgokra is képes, és amin fejlődhet, hogy tavasszal is ilyen meggyőző legyen majd a nemzetközi mezőnyben is. (De azért hatalmas izgalmak ne legyenek, ha már végül nem sikerül eljutnom erre a meccsre...)
Fotó: Franciska Gora