Fúúúuuu, de jó, hogy túl vagyunk ezen, de tényleg.
Jó, tudom, hogy ez nem hangzik túl pozitívan, pedig esküszöm az, és nyilván csomó minden másnak is lehet örülni, mindjárt át is nyálazzuk, hogy miknek, de mégis ez a legerősebb érzés, ami megmaradt bennem ma reggelre. Hogy túl vagyunk az első igazán fontos meccsen, és fél évnyi nihil után végülis simán hoztuk, idegenben. Felettébb megnyugtató érzés ez. Persze nem volt teljesen zökkenőmentes, megvolt az első meccses bénázás is, ahogy kell, de nem is ez a lényeg. Na vegyük csak szépen sorba a történteket!
Davis a Shishkarev, Makita, Peppa, Borozan, Strlek, Andriska támadósorral vágott bele, kapuban az eddigi legjobb veszprémi (sőt, én Párizsból sem emlékszem tőle ilyesmire) teljesítményét felmutató Corralessel, akinek nyilván voltak elképzelései a nantes-i lövésekről, hiszen a franszoá bajnokságból érkezett. Hogy a csarnokban mekkora hőség lehetett, az tényleg szinte tapintható volt képernyőn keresztül is, dadogott a labda rendesen a kezekben, gyorsan két eladottal kezdtük a meccset, tehát nem vezetéssel. A másik padról Entrerrios Nielsennek szavazott bizalmat ellenünk, ami láttán rendesen levert a víz bennünket az első játékrész néhány periódusában, de szerencsére ezt azért elengedhettük menet közben. A második félidőben gyakorlatilag csak mi tudtunk lövést hibázni, a francia kapusok sokra nem vetődtek.
Eleinte elég agresszív és nyitott védelmet pakolt fel az ellenfél, aminek viszonylag sokáig kerestük a réseit, a legelső gólunk például egy csodás átlövő-befutásból született, Borozan keze által, ellenkező oldal hatosáról. Nenadic kezdő irányítóként sajnos több kárt csinált, mint hasznot, nem is húzta sokáig, ment le magától, miközben az orosz szélsőnket a rossz emlékű dánka kapus gyakorlatilag lenullázta, és bár eddig nem annyira volt ez szokása, DD szerencsére most az ő cseréjét is meglépte menet közben. Ami már ebben az időszakban is biztató volt, hogy többnyire eljutottunk a helyzetekig, csak nem vágtuk be őket. Látszódott az akarás, csak zavar volt az erőben. Azt éreztem, hogy nagyon meg kellene nyugodnunk, és bár a védelem az első negyed óra után egyértelműen összébb állt, mögötte pedig Rodrigó abszolút stabil, megbízható pont volt az első pillanattól az utolsóig, a támadásainkban túl sok hibát mutattunk. De azt legalább közösen, hiszen mindenki, Makita, Lauge, Máté és Borozan is adott el labdákat, a borzasztóan biztos kezű Strlek pedig hagyott ki lehetőséget, szóval tényleg mindenki telibe tolta a bénázást, Borozan volt talán az egyetlen, támadásban (és egyébként hátul is voltak bravúros faultjai, majdnem labdaszerzései) dicsérhető elem a meccs ezen szakaszában.
Aztán Lékai összerakta magát, megérezte az izzadó labdát, és a gólja után kicsit megnyugodva elkezdett osztogatni, vállalkozni (már a kapufa is kurvajó lövés volt), ami úgy kellett a csapatnak, mint földnek a ganyé, bízom benne, hogy tudja ezt állandósítani, nagyon kellene ez. Szemmel láthatóan felgyorsult vele a labdafelhozatalunk, elkezdtük mérsékelni a hibáinkat, és nyomokban már szerencsénk is volt, át is tudtuk venni a vezetést, stabilan. (22. perc, 7:9) Az emberhátrányokat és az emberelőnyöket egyébként meglepően parádésan használtuk ki, előbbit néhol gördülékenyebben is, legalább is most bevillant egy ilyen tesze-tosza, álló helyzetben passzolgatós előny, amin majdnem lekapartam magam, de átlendültünk ezen. A másik, ami szembetűnő volt, az a kipattanók megszerzésének kicsi aránya. Olyan, mintha nem szoktuk volna meg, hogy a kapusunk ilyeneket védhet, és a nagy bravúrok nagy kipattanóira rá se mozdulunk. Pedig nagyon kellene, ebbe a meccsbe ugyan bőven belefért, de hogy 4-5 olyan szitu is volt, amivel jöhettünk volna mi, ha erre jobban ráhegyeződünk, az kurvaélet.
Jött Yahía, Marguc és Manaskov is, akik ekkor még szinte össznépien belesimultak a bénázásba, mondjuk Gasi pont kihozta, amit tudott, az igen kiszorított helyzetből adódó első lehetőségéből - hetes -, amit aztán Petár pattintott erőből fölé a dáka támaszkodó lába mellé. Vitáztunk ezen Pitics pajtással, hogy neki kellett-e lőnie azt a hetest, én azt mondom, azzal kirántódott volna a saját maga által ásott gödörből, szerencsére belefért tegnap, de valóban kockázatos döntés volt az ő lövetése. Az első góljáért amúgy hatalmasat melózott a csávó, benne ezt nagyon tisztelem, hogy megy, amíg meg nem ölik, nem dől bele a saját kardjába, hanem összeszorítja a fogát, és csinálja tovább, ahogy kell. 10:11-es félidővel vonulhattak pihenni a csapatok, ezen a ponton Corrales 44%-ot védett, ami döbbenet, a kisujjam körmét odaadnám, ha valaki most megígérné, hogy ennél rosszabb sosem lesz.
A második játékrész összességében már sokkal pofásabb képet mutatott, DD nyilván helyretette szünetben a fejeket, nagy baj egyébként addig sem volt, egyszerűen csak meg kellett nyugodjunk. Az első pár perc még ment ezzel az adok-kapokkal, volt még néhány labdaeladásunk is, sajnos, aztán viszont elkezdtük használni a széleket, Yaya felbátorodott, és bár még vezetett is a Nantes hosszú idő után először, egyszerűen benne volt a levegőben a jobb forma. Nem aggódtam különösebben, vártam arra a pillanatra, amikor a hazaiak elkezdenek kifacsarodni, mi pedig tovább toljuk ugyanazt. Nincs ebben semmi furcsa, látható szándék volt a pad használatára, ebből Markussen benevezése lógott ki baromira, ami he?, ha nem használjuk ugye, de a többieket szépen meccselte Davis, ezzel nem nagyon lehet vitázni, azt gondolom.
A 36. perc környékére - üres kapus és az utáni Marguc-gól - tenném az igazi fordulópontot, ott szerintem leraktunk minden terhet, elhittük, hogy van egy pöpec kapus a kapunkban, és elkezdtünk sokkal felszabadultabban, kreatívabban támadni, éltünk a lehetőségeinkkel, miközben teljesen kifingott az ellen. Yahía és Borozan átlövéses bemutatója már fesztivál hangulatba tett bennünket, ezekkel a második félidő elejét meg tudtuk tolni annyira, hogy elkezdjünk elnyúlni a Nantestól. Jött a Manaskov-show, ami már nagyon időszerű volt, maradjunk annyiban, igazán sokat tenne hozzá a szezonunkhoz, ha a szélsőink tudnák állandósítani ezt a formát (Manaskov 5/6, Marguc 3/4), nem kell, hogy mindig mindenki, nekem elég, ha oldalanként egy játékos parádézik meccsenként. Marguc egyébként rég nem látott kedvvel és formában kezdi ezt az évet, én tőle is nagyon vártam már ezt, szeretném májusban ugyanezt a tüzet látni a szemében.
16:19-től már csak Lazarov gólja tartották életben az ellent - ő is durva volt mondjuk, így benne a 40-ben -, amikor becserélték Dumoulint, még összeszorítottam az öklöm, de szerencsére nem hoztuk magunkat kellemetlen szituba ezáltal. Ahogy lazult fel a francia védelem, úgy találtuk meg Andriskát beállóban (Borozan és Lékai is csodás assistokkal járultak hozzá), a végére ő is szépen beletette a kis gombóckáit a közösbe (5/7). A meccs embere egyértelműen Corrales (35,42%), akiről azt még ugyan nem tudjuk megmondani, hogy ez a teljesítmény amúgy is benne volt, vagy Árpinnyó ebben a munkakörében is oly kíválóan teljesít, ahogy eddig mindenben, de valószínűleg mindkettő igaz valamennyire. Ha utóbbi jobban, akkor bazi jól jártunk, mert Csupor Károly sem fog szégyent vallani, mindenesetre Corralest én Plock óta nem láttam így védeni, azóta (3 éve!) válogatottban is, és a PSG-ben is ketteske volt, nem véletlenül írt ide alá 4 évet, láthatóan nem az a padon ücsörgő fajta, na.
A végére nem maradt nyitott kérdés, pont azon a 4-7-es különbségen mérlegeltünk, amit előre éreztem, némi hiányérzet ugyan maradt bennem, mert inkább volt ez +7-es, mint +4-es meccs, és a money time végül 3:1 lett, de bánja a fene, hiszen a helyzeteink egyébként a végén is megvoltak, csak kihagytuk őket. 24:28 lett a vége, messzemenő következtetéseket nem kell levonni, természetesen, túl korán van még az ilyesmihez, de látszódik az irány, hogy ez még baromi jó is lehet.
És lesz is, szép volt fiúk, köszönjük, hajrá Veszprém!