Annyira vagyok megcsúszva, hogy ezt a posztot konkrétan november 26-án kezdtem meg, akkor még LA-nek készült, és azóta összesen egy sort tudtam beleírni ebben az őrületes Mikulásos, szülinapos, karácsonyi készülődéses időszakban, a női világversenyről nem is beszélve. Durva. Nem tudom, másnál is így van-e, de kétgyerekes családoknál annyira zsúfolt ez a december, hogy csak kapkodom a fejem. Ráadásul a töltőm is megadta magát, úgyhogy különféle eszközökről kell megoldanom a közléskényszerem posztba testesedését, de mindegy.
Egyébként kicsit elsikkadt előzetesen ez a mérkőzés, vagy lehet csak nekem, de a bajnokságban sokkal előbb szoktunk összekerülni, sokkal inkább egymásra kiélezve, most egy jóízű #kikaptokmintaszar sem hagyta el az ujjaimat számat, így pedig nehéz volt átszellemülni. Egyéb programok miatt ráadásul konkrétan beesni tudtam csak a meccsre, nem is tudom, mi lett volna, ha korábban kezdődik, ráadásul egészen durva torokfájással, ami persze nem akadályozott meg az ordításban, annyi, hogy mára nagyon kikészült, de megérte. Nem traktálok senkit tovább a problémáimmal, a lényeg úgyis az, hogy mindezek ellenére az elmúlt időszak egyik legnagyobb meccsét láthattuk a Veszprém Arénában, ezt igazából reggelig elnézegettem volna, és ha egy sportág népszerűsítésében gondolkodunk, pont az ilyen találkozókat kellene mutogatni mindenkinek.
Elképesztően gyönyörű volt, és nem csak azért, mert nyertünk, hanem mert tényleg színvonalas, küzdelmes mérkőzés volt remek egyéni teljesítményekkel, és csapatként is szépen funkcionáló együttesekkel, pöpec hangulatban.
A negatívumokkal kezdeném, mert természetesen volt az is: továbbra is felettébb hullámzó a kapusteljesítményünk. Az elején Árpi, a végén Cupara védett ugyan fontosakat, de a meccs közepén egyszerűen beleszürkültek a kapuba. És igen, Szegeden sem volt sokkal több kapusteljesítmény (25%/27,5%), de vitathatatlan, hogy Mirko pont olyanokba nyúlt bele, amikor 3-ról végre megpattanhattunk volna. És ebből adódik a második problémám is, hogy tilos egy ilyen meccsen ennyi tiszta ziccert és hetest kihagyni, mert erre rá lehet bizony faragni a későbbiekben. Illetve ami még engem bosszantott az az volt, hogy Canellast mennyire nem fogtuk meg. A csávó egyedül tartotta a nyakunkon a Szegedet, és csesztünk kilépni rá, hét méterről lődözhetett és osztogathatott, pedig annyira azért ne lepődjünk már meg azon, hogy tud ő ilyet.
Komoly védelmekkel indult a meccs, Mackósajt és Blagó kezdett középen, és fontos kijelenteni, hogy végre valóban megfelelő hőfokon pörgő fallal rukkoltunk elő, ami mindenképpen biztató. Gajic csodás hetesei is megnyugtatóak voltak a veszprémi idegrendszerekre nézve, nagyon kár, hogy végül belehibázott, és a ziccereibe is a későbbiekben. Az első szakaszban Bombac jelentette a komplett szegedi gólerőt, nálunk viszont meglehetősen változatos támadási szitukból alakultak ki helyzetek. Adódtak hibák, mindkét oldalon, az a Laugés sztori például kifejezetten idegesítő volt, azt egy normális bírópáros alapra lefújja szabadra, nem hagyja, hogy ne legyen egyértelmű a szitu, mert itt az volt, de nagyon.
Mindkét oldalon csodásan kidolgozott helyzeteket váltottak gólra a felek, hol Zsitnyikov, hol Lauge vagy Petar villant, minden posztról valódi veszélyt jelentettek a kapura, nagyon jó volt nézni az amúgy tartalékosan felálló együtteseket, ha felépülnek a sérültek, még magasabb szintre emelkedhet a magyar derby, ami valószínűleg tényleg a legjobb bajnoki meccs manapság Európában, ezzel együtt pedig a világon is ugye. Bombacot az elején nem igazán tudtuk hatástalanítani, az öt góljából négyet lőtt az első negyedórában. Mi láthatóan erőltettük a labda nélküli mozgásokat, az üres területekre való befutásokat - ami működött és látványban is gyönyörű volt -, igyekeztük a végletekig felgyorsítani a játékunkat, ami sikerült is, toltuk a minél kevesebb passzos, gyors, dinamikus támadásokat, ellenben a Szeged passzív határáig húzott támadásaival, és az amúgy tök különböző taktikák oltották is egymást.
Az első félidőben egyébként nem nagyon kedvezett a játékvezetői felfogás, a félfaultok elengedéséből 2-3 gólt biztosan kaptunk, de aztán igazodtunk a helyzethez. DD elég jól pörgette a csapatot, Borozan jött és lőtt, hú, nagyon kellenek az ő 10 méteres bombái, plusz látványosan találja meg a helyét ő is a csapatban és a védelemben. Az a belemenés Maqueda ellen a végjáték szájában hibátlan volt. Másokkal ellentétben nálam Yahia is hozza magát, sőt, dicsérgettem eddig is, most sem tudok mást mondani, részemről egyértelmű a fejlődése hátul és támadásban is, stabilan tud hozni egy bőven elfogadható átlagot, amiből alkalmanként előrébb tud lépni, az a második kapufája például a meccs gólja lehetett volna, ha bemegy, nagy kár érte. Így viszont Borozan hálószaggatóját tekintem annak, ami után Gulyi és IG is csak hápogni tudtak, haha, nagyon kellenek ezek a brutális átlövések ebben a sportban.
Mackovsek védekezését emelném még ki külön, hogy 3-4 blokkja csak neki volt, az nagyon durva, de csapatszinten is rengeteget lövést sikerült lecsapnunk. Végre úgy takartuk a beállót, ahogy azt kell, a Blagi-Mackósajt páros abszolút érezte a közepét ma, a kettesekkel pedig eddig sem volt túl nagy baj. Az biztos, hogy végre valóban előrébb léptünk a védelemben, bízom benne, hogy ez tartós lesz, és innentől ez lesz az alap, amire építeni lehet. A sajtóson elhangzott nyilatkozatok ellenére én nem éreztem ebben a meccsben a szegedi győzelem lehetőségét, valójában úgy sem, hogy tényleg volt labdájuk az ikszre, szinte végig domináltuk a meccset és én úgy láttam, hogy a kulcsmomentumokban elbaszott ziccereink miatt nem roppantottuk őket pont a végjáték előtt össze. Jó, nyilván túlzás roppantásról beszélni, amikor a mérkőzés legnagyobb különbsége 3 gól volt, de ha ott elmegyünk öttel, akkor nincs a végén az a Canellas, amelyik iksz közeli helyzetbe hozza vissza a kékeket.
Abszolút megérdemelt veszprémi győzelem született egy fantasztikus mérkőzésen, hatalmas hangulatban, nem néztem utána pontosan, de szerintem nem volt 2 technikai hiba a két csapatnál összesen, sőt, igazából nem is rémlik egy sem, igazi felüdülés ilyet végigélni egy női vébével az ember fejében. A kézilabda ünnepe minden egyes ilyen meccs, bízom benne, hogy minden egymás ellenit ilyen szinten fogunk hozni ebben a szezonban, és akkor esküszöm egy szavam sem lesz.
Jövő héten haknizunk még néhány Seha-meccset, plusz egy Kövesd ellenit is, aztán elbúcsúzunk a klubkézilabdától a szokásos téli szünetre, és a válogatottakra koncentrálunk januárban ugye.
Boldog mindent, mindenkinek!