Mindenekelőtt gratulálok a Szegednek, hiszen a végeredményt tekintve győztek, az ő bréjük volt hosszabb az asztalon.
Ugyanakkor amit az LA-ben kértem, azt nagyjából viszontláttam, igazából szoros meccset játszottunk, szóval önmagában az eredménnyel nem lehetek elégedetlen. Annak ellenére voltunk szinte végig meccsben, hogy a tavasz egyik leggyengébb teljesítményét nyújtottuk, ennél szarabbul tán csak a Fradi ellen játszottunk, szóval felesleges búslakodóba ülni a vereség miatt, lesz ez még jobb is.
Mikler-védéssel kezdődött a találkozó, Sostaric ziccerét kanalazta ki, a másik oldalon NagyLaci lövését követő ismétlésből szereztük meg a vezetést. Természetesen Mirkó kezdett a szegedi kapuban, és elég jól olvasta is az átlövéseinket, mondjuk nem mondom, hogy védhetetlennek tűntek, és ez sajnos Momo érkezéséig jellemezte is a támadásainkat. Mármint, hogy nem volt épkézláb kinti lövésünk, márpedig ezt a játékot anélkül nem nagyon lehet jól játszani. A szándékot abszolút értettem azzal, hogy miért a Blagi-Mackósajt páros törje le a hazai kispajtás agancsait, de maradjunk annyiban, hogy nem annyira sikerült nekik, Zhitnikov is, Deki is simán ment be mellettük, amikor csak akartak. Manaskov befutós góljánál még azt gondoltam, oh, jó lesz ez, látjuk, hogy nem mennek az átlövések, hát toljuk a labda nélküli mozgásokat, amit ilyenkor azt volna muszáj, szóval menni fog, na. Ráadásul a következő támadásban még Laci is eleresztett egy kintit, ami a kapufáról pattant vissza, a következő támadást pedig gyönyörűen húztuk le Gajicnak, tehát voltak bíztató jelek, na.
Amikor a Lékais emberhátrányban Laci véletlenül bekeveredett középre, megnyugtató volt látni, hogy pillanatok alatt képez falat Deki előtt, ergó nem olyan bazi lehetetlen megfogni a szlovánkát, mint amennyire a válogatottbeli teammatejeinek tűnt. Amennyire az eddigi tavaszi meccseinken hozzá tudtak tenni a teljesítményünkhöz a cserék, ez most pont annyira maradt el, Petár önmaga árnyékaként kezdte meg a szereplését, mintha valami kbsztt téli álomból a kilencesen ébredne, pont olyan elánnal kezdett támadni, ebből adódott az a csúfság, hogy emberelőnyben helyeztük Kálmán kezébe a labdát, hogy aztán egyedül roboghasson Miklerrel szemben. A következő támadásunknál Petár ismét bemutatta az álmos toporgás egyedül a kilencesen című borzasztó figurát, azt hiszem én itt hoztam volna le, és borítottam volna egy vödörnyi jeges vizet a képébe, hogy jó reggelt, édes fijam, tudod hol vagy éppen? Mahé viszont megfelelő lendülettel kezdte meg a szereplését, mint ahogy Momo is, tőle kaptunk ismét átlövéseket, és Andriska is belőtte az első beállós gólunkat a 21. percben, majd a következőt is összekaparta szépen. Tönnesen sajnos ugyanazt az alibit tolta, mint mostanság többnyire, szerintem lövés nélkül hozta le a félidőt, és hát ez gáz, ha átlövő az ember. Olyan érzésem volt összességében, mintha nem lettünk volna elég élesek, márpedig ez baj, mert innentől kezdve minden egyes meccsen muszáj annak lenni.
Nem is az a legnagyobb bajom, hogy kikaptunk, hiszen Szegeden egyébként ki lehet kapni, hanem az, hogy annyira borzalmas meccset játszottunk az eddigi tavaszi magunkhoz képest, hogy hú. Ennek a két csapatnak fél kézzel is értelmesebb teljesítményt kell összehoznia, és ez dühít inkább, mint maga az végeredmény. A védelmek az első félidőben még működtek is, a kapusoknak elsősorban folyosókat kellett védeni, nem véletlen volt egészen magas a védéshatékonyság, támadásban viszont egyértelmű volt a töketlenség. Fájt a rengeteg hiba, nem is tudom, hány böszme labdaeladásunk volt az első játékrészben, de négy biztosan. Nem boncolgatom tovább, hogy anélkül mi lehetett volna, mert felesleges, nyilvánvalóan.
A 10:10-es félidő egyébként nagyjából tükrözte a játék képét.
Nenadic álmatag teljesítményét látva nem nagyon értettem egyet a második félidei felállással, de persze nem érthetek én mindent, mondjuk egy hetest érő betöréssel gyorsan rámcáfolt a csávó. Azért egyszer megnézném már a Lékai-Mahé párost is, ha más nem, egy-két támadás erejéig beleférne nálam. Szélen nem jöttek a szokásos cserék, mondjuk nem is voltak nevezve, de amúgy sem indokolta volna semmi, hiszen azt az összesen 2 labdát, ami lement hozzájuk, a nevezettek is belőtték rendesen. Újabb labdaeladásból futhatott a Szöged, egyszerűen tökön szúrjuk magunkat ezzel.
Fú, amikor Manaskov ziccerére, - aminek egyébként egyértelműen hetesnek kellene lennie, de nem fújták be -, azt bírja mondani az igen szakértő, "nálunk, a kosárlabdában úgy mondják, hogy..." Jenő, hogy belépett(!!!), mert a rigók azt mutatják, hogy kapusé a labda, akkor azért feljajdult bennem valami. Valami, ami jobban bánt, mint hogy kikaptunk ezen a kurva meccsen. Nem hiszem el, hogy a sorozatos kritikák ellenére az M4 még mindig nem érti meg, hogy valamit ezzel a helyzettel kezdeniük kellene. Knézy nem alkalmas kézilabda közvetítésére, és nem is azért, mert képtelen a párttatlanságra, ezt már Méhesen szocializálódva magamra sem veszi egy veszprémi, de úgy látszik, rajtunk kívül senkit nem érdekel az az apró tény, hogy nem ért ehhez. Mondjuk nem is tudom, mit várok attól a csatornától, amelyik a nagy nemzeti lobogó alatti létjogosultsága ellenére nem közvetít Tatabánya vs Szeged illetve Tatabánya vs Veszprém meccseket. Most komolyan, nincs ott valaki, aki kicsit is ért ehhez? Hogy mit kellene és mit felesleges? Na de mindegy, térjünk vissza a meccsre.
Az, hogy egy rohadt emberelőnyt nem tudunk végighúzni szélre, azt egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni. Stabil, remek szélsőink vannak, és mi ahelyett, hogy egyszerűen három-négy passzból ajtó-ablak helyzetet teremtenénk nekik, benn toszogatjuk a labdát középen. Teljesen jellemző ez, és amiatt idegesít különösen, mert legalább egyszer viszont megcsináltuk Manaskovnak, aki be is vágta szépen. De ennek zsigerből, tudatosan jönnie kellene minden egyes emberelőnyünknél.
Voltak kínunkban mosolygós jelenetek is, amikor például Canellas labdaeladásából induló Nenadic úgy botlik bele a labdába vagy a saját kacsázó lábaiba, hogy azt megismételni is lehetetlen lenne, vagy amikor Mackovsek felmegy az égbe, de inkább kiejti a kezéből a labdát, mint hogy kapura forduljon vele, vagy amikor az amúgy ilyesmire egyáltalán nem fogékony Mahé csuklóból adja be a hatoson belülre úgy, hogy beálló a közelben sincs, na ilyenkor durván felszisszentem. Önmagunkat vertük meg, mert itt rohadtul nem az történt, hogy a Szeged brillírozott, mi meg kullogtunk utánuk, hanem az, hogy a két csapat közül a hazaiak hibáztak kevesebbet. Azt nem mondanám, hogy nem akartunk, mert de, ugyanakkor úgy érzem, ez többször fordult át ésszerűtlen döntésekbe, mint jó megoldásokba, és a padról sem jött most annyi segítség, mint jönni szokott többnyire. A nyitottal egyébként szépen visszajöttünk meccsbe, ez a húzás abszolút jött DD-től, de sajnos valahogy nem tudtunk egyenlítésnél többet kivenni belőle. Ilic és NagyLaci átlövéseivel húztuk, húztuk magunkat szépen, de más nem igazán tudott hozzátenni, gyakorlatilag mindent elbalfaszkodtuk, amit csak lehetett. A végjátékot kihagyott ziccer és hetes, belemenésből kiállított Tönnesen és hasonló jelenetek tarkították, ilyesmikkel pedig nem lehet nyerni, nemhogy Szegeden, de gyakorlatilag sehol sem. Ez legyen meg. 25:23 a vége, #kikaptunkmintaszar, viszont az utolsó másfél percig nyílt meccsen.
Amibe kapaszkodni tudok, az az, hogy ennyire fos játékkal is szoros meccset toltunk, szóval nem kell felkötni magunkat az Óváros téren, de hogy több ilyen meccs tavasszal már nem fér bele, az világos, szerintem. És a Szegednek sem. Ez a két csapat sokkal jobban tud kézilabdázni ennél, és ne legyen kétségünk, hogy kelleni is fog az a több a hétvégén elkezdődő nyolcaddöntőkben.
Fotó a hivatalos fb-oldalról, Vörös Dávid keze nyomán.