KP 6 - Tekintetünket fordítsuk kicsit lefelé!

Magyar szempontból nyilván sajnos, de konkrét meglepetés nélkül telt az első forduló az őszi szünet utáni visszatérő hétben. Az van, hogy már ott tartunk, hogy még a Montpellier svédországi pontvesztését sem lehet nagyon meglepőnek titulálni. Főleg annak a fényében nem, hogy ez a pont_vesztés jelenti az első és egyetlen pontjukat az idényben. Durva.

"Ez itt a Hatosfal KP, azaz Kraft Platzierung, ami ugye lényegében egy Power Ranking, de mégsem hívhatjuk annak, mert az a fogalom már egy másik sportághoz kötődik, meg egyébként is: hogy nézne már ki? A lista alapvetően a csapatok pillanatnyi formáját hivatott bemutatni, szerkesztésének hagyományos módja pedig, hogy a blog belső levelezőlistáján felsorakoztatott erősen szubjektív vélemények alapján az aktuális posztíró úgy állítja össze, ahogy azt gondolja."

16. Dinamo Bukarest

Room303 kollégához hasonlóan engem is abszolút meglepett a románok eddigi kiegyensúlyozott teljesítménye. Minden kérdés nyitott, négyen kb. azonos esélyekkel mennek neki a keresztbe egyenes kieséses szakasz elérésének, érdemes lesz figyelgetni a Dés történéseket. Csütörtökön például máris jön a fincsinek ígérkező Bukarest vs Leon, ahol egyáltalán nem biztos semmi, de mondjuk azt sem mondhatjuk, hogy ez fog mindenről dönteni. Klafa kis célfotót vizionálunk ide.

2018. november 8., Bukarest vs Leon (1)

15. Plock

Visszahúzom őket a listára, mert nagyon fontos meccset nyertek meg, még ha csak egy góllal is. Ők is ebbe a négyesfogatba tartoznak, tehát erős befutó elé néznek ugye, viszont nekik van talán a legkedvezőbb sorsolásuk a velük versengőkkel, remélem jönnek keresztbe játszani. Most az Elverumot fogadják, és ha akarnak valamit, akkor őket otthon verni kell, nincs mese.

2018. november 10., Plock vs Elverum (1)

14. Leon

Nem is csak az utolsó győzelmük ténye miatt, hanem mert magyar, sőt, veszprémi gyereket figyelgethetünk náluk hetente, innen nézve mekkora mák, hogy Vranjes október elejéig nem nevezte. A spanyolok most három góllal verték a svájci bajnokot, vezetik is szépen a Dé csoportot, viszont az igazi meccseik most jönnek: csütörtökön Bukarestben lépnek pályára, ahol ebben a kiírásban még senkinek sem sikerült a győzelem, aztán egy kakaskodás után mehetnek a következő igazi versenytárshoz, Plockba méghozzá. A C-D-nek már nagyon látszik a vége, tekinthető ez a csoport hajrájának innentől, szóval gatyát fel, kisLigi!

2018. november 8., Bukarest vs Leon (1)

13. Silkeborg

Egy korai, eperjesi botlással állnak stabilan az élen, ehhez nem sok mindent kell hozzáfűzni szerintem. Mennek Csehovba, nem gondolnám, hogy különösebb problémát jelent majd nekik. Manapság már az orosz tél sem igazi.

2018. november 10., Medvegyi vs Silkeborg (2)

12. Celje/Zágráb

Tűnődtem rajta pár percet, hogy melyiket tegyem ide, de mivel pont most esnek egymásnak, ezért gondoltam ilyen igazságos Mátyás leszek, és idesorolom mindegyiket. Döntsék el maguk a helyzetet, Zágrábban lesz az első meccs, rögtön utána visszavágó, és mivel az utolsó továbbjutó helyért megy köztük a könyöklés, elég fontos pontok lesznek ezek. Talán érdemes is lesz nézni őket.

2018. november 10., Zágráb vs Celje (1)

11. Breszt

Stagnálnak, igazság szerint elképzelhető, hogy a SEHA-ligás pajtásaikkal helyet is kellene cserélniük, de még kapnak egy esélyt tőlem. Ha elkapják otthon a Kielcét, akkor örökös és boldog 11-nek kiáltom ki őket. Az jó, nem? Kicsit belefulladtak egyébként a szezonba, annyira mondjuk nem, mint mi, vagy a Pite - akit én a kristianstadi pontszerzés ellenére sem vagyok hajlandó listára tenni - de tőlük is többet vártam az első fordulók alapján.

2018. november 10., Breszt vs Kielce (2)

10. Skjern

Flensburgban kikaptak, megy hozzájuk a Szeged, túl sok babér nem terem mostanában, de azért csak összekapartak öt pontot innen-onnan. Úgyhogy itt a helyük. Nem biztos, hogy ez elég lesz a továbbjutáshoz, mert az a birkózás ott még érdekes lehet a kisebb csapatkák között. Is. Papírforma.

2018. november 11., Skjern vs Szeged (2)

9. Veszprém

A sors furcsa fintora, hogy bár ismét kikaptunk, ráadásul itthon, mégsem érzem a korábbinál szarabbnak magunkat. A Löwen tette a dolgát, mi pedig egész egyszerűen nem vagyunk az a szint. Fogalmam sincs, hogy lehetünk-e egyáltalán ebben az idényben, de hogy most nem vagyunk, az biztos. Potenciál van, meg feljebb is, most gondolom türelmet tanulunk, bár jelezném, hogy két gyermek után én azt már felsőfokon művelem. Megyünk Svédországba, szívesen mondanám, hogy halál nyugodt vagyok, de ez nem igaz. Jó, ez a Kristianstad sem túl veretes, épp most szerezték a Montpöliével karöltve az első pontjukat, de akkor is. Nyugodt akarok lenni, na. Nincs kecmec, nincs mellébeszélés, rohadtul nyerni kell, ez van.

2018. november 10., Kristianstad vs Telekom Veszprém (2)

8. Flensburg

Kiegyensúlyozottnak őket sem mondanám, legalábbis a BL-ben nem, mert amúgy a bajnokságban ugyanakkor fényesen hasítanak. A szezon eleji balfaszkodást talán levetkőzték mára, de azért nem hinném, hogy győzelmi esélyeik lehetnének Párizsban. Aztán ki tudja, most, hogy már hivatalosan is a ffi BL az új női BL minden megtörténhet, és annak az ellenkezője is.

2018. november 10., PSG vs Flensburg (1)

7. Nantes

A Nantes is kapaszkodik tovább, mondjuk az ő játékuk az elejétől fogva megvolt, csak a győzelmek nem mindig jöttek, de ez már elmúlt. Most jönnek is, ebből pedig lehet építkezni. Persze azt is érdemes látni, hogy mostanság a Celje/Zágráb/Zaporozsije trióval tolnak oda-visszákat, lesz még ennél nagyobb feladatuk is, de a győzelem az győzelem. Sok két pont.

2018. november 11., Zaporozsije vs Nantes (2)

6. Kielce

Ezen a ponton érzek egy minőségi ugrást, jelen pillanatban ez az a hat csapat, amelyik a mezőny előtt van, hogy ebből is kiemelkedik egy vagy kettő, az egy másik dolog, de hogy itt van egy kis hézag, az biztos. Amit a Kielce verbálisan csinál meccseken, az nekem egyáltalán nem szimpatikus, de a játékuk ettől még elég meggyőző. Most volt alkalmam visszanézni a Kielce vs Vardart, hát apám, micsoda cicaharc, vasököllel. Ahogy Jurecki, aki nyilván egy minden hájjal megkent rutinróka, a piros lappal éppen levonuló - amúgy nyilvánvalóan nem az eszével csábító - Borozant kétszer is inzultálta, az egészen mókás jelenet volt az előzményével együtt is. Presztízs vagy nem, kicsit furcsa volt, hogy mennyi indulat feszült azon a meccsen össze, hiszen annyira meg azért mégsem volt fontos, nem vágom. Na de azóta meg kikaptak Barcelonában. Egyébként simán. Most a Breszt jön.

2018. november 10., Breszt vs Kielce (2)

5. Löwen

Jacobsen és társai igen higgadt, pontos, fontos percekben abszolút meggyőző játékkal nyertek itt, ez világos. Az is, hogy idén jobban ki vannak hegyezve a BL-re, kíváncsian várom, hogy ez kitart-e náluk tavaszig, avagy nem-e. Ma ők nyitják a fordulót, egy Löwen vs Montpellier még akár jól is elsülhetne, de ahhoz kellene valami kézzel fogható a franciáktól, mert azért ez már kezd erős lenni.

2018. november 7., Löwen vs Montpellier (1)

4. Szeged

Egyértelműen négyben a helye a Szegednek jelenleg, a párizsi vendégjáték kapcsán sincs mit szégyellni, persze Karabatic lábának visszaformálódása után a PSG kicsit ki fog emelkedni, de egyelőre foghatóak lehetnek. A Szeged rengeteg variációs lehetőséggel, bátran, önbizalomtól duzzadva menetel ősszel, nem nagyon lehet belekötni sehol sem. Most mennek Skjernbe, ezzel a játékkal ott is rendben lesz minden.

2018. november 11., Skjern vs Szeged (2)

3. Vardar

Borozan nélkül is lesimázták a Bresztet, ez azért eléggé beárazza őket. Nem látom, hogy mikor fog elfogyni az az első sor, talán soha, talán nem is szabad így gondolni rájuk, mindenesetre nagyon szimpatikus, amit Parrondo ott tol, mint ahogy az is az volt, amikor próbálta csitítgatni a szokásosan felhevült Talantot. Tudom, az két fordulóval korábban volt, de mondom, hogy csak most tudtam megnézni. Na szóval, nekem továbbra is tetszik a Vardar, szép, érett, gördülékeny, változatos játékot tolnak, és még Kristopanst is megtanították kézilabdázni. Megy hozzájuk a Barcelona, ez egy jó meccs lehet.

2018. november 11., Vardar vs Barca (1)

2. Barcelona

Nem is tudom, kivel vitatkoztam ezen még szeptemberben, de bizony megesett, hogy mondtam, nem lesz rossz ez a friss, üde és gyors Barcelona, a vitapartnerem pedig kiröhögött keményen. Pitics volt, szerintem. Nos talán mostanra láthatjuk, hogy elég kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak, ők dobják a legtöbb gólt a mezőnyben, és megfelelően keveset is kapnak ahhoz, hogy ez szépen kirajzolódjon a tabellán. Úgyhogy megjöttek ők is, azt hiszem. Ezt mondjuk egy vardari meglepetéssel tudnák a leginkább nyomatékosítani, de amúgy nem hinném, hogy nagyon kell nekik ez a meccs.

2018. november 11., Vardar vs Barca (1)

1. PSG

Karabatic visszatérte után nyilván még inkább ki fognak magaslani a mezőnyből, de addig van pár hónap.