Úgy tűnik, még mindig szopni járunk az Arénába, de legalább ott pislog a fény az alagút végén. Ettől függetlenül szomorú panda vagyok, mert annyira, de annyira kellett volna ez a győzelem, hogy csak na. Bárki bármit mondd, elképesztőt lendített volna magunkon, még akkor is, ha a haladás önmagában is elvitathatatlan. Benne volt ez is, persze, de nagyon kellett volna egy kis csoda. És mivel egymástól függetlenül mindenki kétgólos győzelmet jósolt meccs előtt, valahogy el is hittem, hogy most aztán valóban az lesz. Ennyi ember nem tévedhet - gondoltam magamban.
Mondom a jó dolgokat.
Negyven, negyvenöt perces csapat lettünk az eddigi nihil helyett. Pontosan látszódik, mikor fogy el a levegő mindenkinél, mert onnantól jönnek is sorban a hibás döntések, mint például Strlek második üreskapusa. Pedig ha az ott bemegy, egészen más képe lett volna az utolsó másfél percnek. Viszont van egy irány, és ilyen már rég nem volt. Mindkét félidő eleje pompásan sikerült, ha vannak védések, egészen komoly szaladást tudunk rendezni, jönnek a könnyű gólok, a félidei -3-ról +2-re elhúzás például pont ennek köszönhetően egészen pofás volt, ezt kell erőltetni, igen, akkor talán a matuzsálem korú férfiúk sem fáradnak el nagyon.
Terzic a védelem közepén szintén üde színfolt, az első egy-két mozdulata kivételével borzasztóan komoly védekezést tolt, főleg, hogy 7:6 elleniben kapta meg a feladatot, de remekül helytállt ott. Amíg el nem fáradt. A meccs azon szakaszának a védelme tele volt tűpontos kilépésekkel, azt a fajta védekezést kell összerakni hatvan percesre, és akkor nem lesz gond. Motivációs problémát hálistennek most sem láttam, az nem az, hogy húsz perc után kivétel nélkül összerogyunk, ezen lehet és kell is javítani, sőt, mint azt gyakorlatilag az egész aréna jól látja, már most is előrébb vagyunk a két héttel ezelőttihez képest. Egyre kevesebb a hiba, gyorsabb a játék, feszesebb a védelem, az eddigi átlag 6-7 kiállítás helyett most összesen egy darabbal megúsztuk, ergo tényleg minden téren javulunk, ez vitathatatlan.
Csak sajnos ez még mindig nem elég a győzelemhez.
Mackósajt továbbra is meggyőző, ahogy módszeresen meglőtte Palickának a hosszú alsót/középmagasat a meccs elején egymás után vagy háromszor, az tanítanivaló, igazán remekül vette észre, hogy a sánc nem fogja jól a hosszút, a kapus pedig ugrik rövidre, gól is lett belőle mindannyiszor. Persze ez már nem újdonság, mármint hogy ő jó, az már annál inkább, hogy a meccs bizonyos szakaszaiban Jamali is képes felnőni a feladathoz. Igaz, még nem tud kiegyensúlyozott teljesítményt tolni akár egy félidőn át, de ki tudja. Ráadásul most a védekezése sem volt túl rossz, mondjuk eléggé magasra tette az alapállását, attól egy kicsit össze is ugrott a gyomrom, de nem hibázott sokat, ha kiment faultolni, a labda nem ment tovább, és igazából ez a lényegi pont. Mahé jól láthatóan kezd magára találni, élvezi a játékot, és ez az ilyen típusú játékosoknál nagyon fontos, vele és a Jamali/norvég srác kombóval támadásban egészen felgyorsultunk, a végén előbb is visszahozhattuk volna. Jó még, hogy a szurkolás is közelebb maradt a Szeged ellenihez, mint az eddigi BL-meccsesek.
Akkor jöjjenek a számomra érthetetlen dolgok.
Kipattanók. Erről nem is szeretnék mit mondani, annyira egyértelmű, a játék elemi alapjához tartozik, hogy megtisztelem azzal magamat, a kapust és a társaimat, hogy kaparok minden egyes lehetséges kipattanóért. Baszki, legalább három gólt kaptunk kipattanókból. Van az úgy, hogy nem hozzánk pattan, hogy a kapufáról kifele jön, hogy nem jön össze semmi, de akkor is ott kell lenni. Na, ez többször nem volt meg sajnos. Ha csak kétszer ott vagyunk, nyerünk.
Davis is adós maradt részemről néhány dologgal. Alapvetően azt gondolom, hogy ilyen nyomás nélküli veszprémi pad nem mostanában volt, és nem is lesz a jövőben sem. Miután azt közösen belátta a veszprémi kézilabdás közösség túlnyomó része, hogy Ljubó mekkora károkat okozott, szerintem példátlan türelmet tanúsít mindenki, jelen pillanatban. Így különösebb teher nélkül lehetne megpróbálni dolgokat. Például pont azt a 7:6 ellenit, amihez beállóink márpedig vannak, és amit Jacobsen is feltett a pályára. Ráadásul Árpi is lecserélte magát már korábban, úgyhogy a kapus is megvolt a futkosáshoz. Én ezt nem hagytam volna ki, az biztos. Jobbkettőben jelenleg annyira súlytalanok vagyunk, hogy ott már minden kényszermegoldást meg kellett volna próbálnunk, ehelyett nézegetjük, ahogy Laci konkrétan kapura sem néz, mert 10-15 perc után kifullad, ami teljesen érthető nulla alapozással, de akkor azt lássuk is be. Én nem mondanék le róla örökre, de hogy kevesebb ideig használnám, az biztos. A helyzetet súlyosbítja, hogy Tönnesen annyira önbizalomhiányos tüneteket mutat, hogy sírok, de komolyan. Háromszor ugrott fel a löweni védelem válla tájékára, hogy aztán ne lőjje el, hát miért? De tényleg, MIÉRT? Norvégiában nem lövésből lesz a gól? De ha már ez van, akkor tényleg olyan ördögtől való volna kipróbálni mondjuk Jamalit azon az oldalon? Neki most pont minden beakadt, ismerjük jól, tudjuk, hogy nem egy nagy stratéga, de ha látja a rést a falon, akkor rádobja. Ennyi. Mindegy neki, hogy hol van, mindegy neki, hogy honnan, a kettes védelmet most egész jól megoldotta, ennyit talán a másik oldalon is tudna, miért nem próbálkozunk ilyesmivel soha?
Sokan mondták azt is, tök igaz, hogy minek toltuk túl ennyire a befutásokat? Nekem nagy vesszőparipám volt ez régebben, de már általános iskolában belédverik, hogy a befutások elsősorban nyitott védelem ellen hasznosak, nos ez a löweni fal minden volt, csak nem nyitott. Már eleve levették a beállót, erre beküldünk random egy-két embert középre a falba. Annyira betömörültünk oda, hogy rossz volt nézni. Ha valahol, hát szélen nagyon jó játékosaink vannak, szélső volt az edzőnk, ennek ellenére összesen egy darab szélre vitt támadást produkáltunk, azt is olyan kiszorított helyzetben kapta meg, hogy volt vagy húsz centi helye beugrani. Hát na. Húzzuk végre szét a támadásainkat!
Távol álljon tőlem, hogy Davist bántsam, összességében tetszik, amit csinál, látom a keze nyomát, és ez két-három hét után nem rossz, szerintem. Viszont lehetne bátrabb. Úgy látom, idő és türelem most van, akkor meg? Még több karakán dolgot szeretnék tőle látni, és azt, hogy mindenre van válasza. A rossz válasz is válasz, ebből lesz a tapasztalat, de próbáljon ki mindent, amit csak ki lehet ezzel a kerettel. Mikor, ha nem most? Andyre a végén nem volt válaszunk, nagyon szépen leszedtük egész meccsen, hogy aztán a money timeban csendben hagyjuk, hogy eldöntse a meccset. Kár érte.
Utálok itthon kikapni, nem akarok szopni járni az arénába, nagyon rossz érzés, az ember végtelenül szomorú lesz utána még akkor is, ha tudja aggyal, hogy ez egy ilyen időszak. Ez a sport, minket most pofoz az élet, ez világos, de talán tényleg látni már a kiutat. Az mindenesetre elég szívmelengető, ahogy a tábor nagyobbik része most a csapat mögött van, végre érződik némi összhang a nagy egymásnak eséses időszak után, már csak győzelmek kellenének, hogy kilábaljunk végre a gödörből.
Mindannyian.
Megcsináljuk, mint ahogy már annyi mindent az elmúlt negyvenegy évben, igaz?