Agresszió és lendület, ezek kellenek

Írtuk már itt is, meg itt is, hogy a következő két forduló létfontosságú lesz, nos ennek fényében vizsgáljuk a Vardart előre. Illetve van itt kápé és egyébként a tippjáték is megy, szóval csomó dolgotok van még, gondoltam szólok.

Van az úgy, hogy már annyira majdnem klappol minden, hogy richtig akkor üt be a ménkű, amikor egy pillanatra kisimul a fejed, ismerős, ugye? Na így vagyunk mi a gyermekszocializációs projekttel, amikor a nagyobbik suliba simulása már szinte perfekt, és túl vagyunk a beszoktatásos megingáson Mici bölcsijében is, természetesen éppen akkor, azon a héten üt be az össznépi takonykór, kemény fricskát mutatva az én összes, korábban szabadnak gondolt időmnek. Gondolom mindenhol ez megy, az élet csodás két gyermekkel - nyilván eggyel is, meg hárommal vagy annál többel, de én csak erről nyilatkozhatok hitelesen - olyan nincs, hogy nincsen semmi, vagy ha egy pillanatra is van, akkor az gyanús. Gyanúsabb, mint a gyermekszoba csendje. Na de, azért csak kerekítettem magamnak némi időt arra, hogy tüzetesebben megnézzem a Vardar egyik meccsét, és hiába láttam nyomokban az elsőt, mégis inkább azt nézem újra, nem hiszem, hogy magyaráznom kéne, miért. Aztán ha hullik még rám szabadság, akkor belekukkantok kicsit a másikba is persze.

Azt mindenképpen leszögezném, hogy az azóta lement forduló tükrében (Breszt vs Pite, francia szopaccsal) ez a kétségkívül értékes, és meglepő győzelem nem feltétlen kizárólag a Vardar dicsősége, még ha elsősorban az is, természetesen, de nyilván a címvédő szezon eleji töketlenkedése is kellett ehhez. Persze utólag okosnak lenni olyan, mint előre hülyének, tartja a kedvenc, szögedi eredetű közmondásom, de ezt akkor is fontos volt kiemelnem. Szóval nézzük, mire lesz jó figyelni a Vardar ellen.

Parrondoval egyértelműen megtartják a spanyol jellemzőket, ergo hiába vannak fontos távozóik, a játékrendszer nem változik egy szemernyit sem, így mindenképpen számítanunk kell tőlük egy bazi kemény védelemre, elsősorban hatosfalra persze. A Dibirov, Borozan, Ferreira, Kristopans, Shishkarev, Skube fal, mögötte a szerbek legújabb kapustehetségével, Dejan Milosavljevvel tényleg ijesztőnek tűnik elsőre, és másodikra is, teszem hozzá gyorsan. Shishkarev kettes védekezőpozíciójának köszönhetően ez az állomány nincs cserére kényszerítve mégpedig úgy, hogy egy posztot sem kell különösebben beáldozniuk ehhez. Annyi, hogy nem Cupic van a szélen, de ha ő lenne, akkor nyilván Skube helyett Karacic lenne, ő ugyanis védekezik kettest, magyarul gyakorlatilag kétféle soruk is működőképes támadás/védekezés közbeni csere nélkül. Hm.

Ugyanakkor egy Kristopans/Ferreira méretű belső hármasnak szinte elkerülhetetlenül gyengébb pontja a lábmunka, de legalábbis az alacsonyabb súlyponton elkövetett indulócsel szabályos megakadályozása, értem ezt úgy, hogy bármilyen parának is tűnik a végén lendületből odamenni egy-egyezni rájuk, kellő falszéthúzás után még mindig százszor inkább az a járható út, mint átlőni fölöttük. Abból jöhetnek a hetesek, kétpercek, gólok, ez a Pite ellen is remekül látszódott. Amikor a franciák labda nélküli mozgásból eleve lendülettel érkezve a falhoz közel csinálták a szokásos keresztjeiket, akkor 3-4 passzból összezilálták a középső védelmet. Amikor távolabb, a szaggatotton kívül, lanyha mozgással ütemre passzolgattak a nyolcaskák közben, akkor esélyük sem volt semmire. Na most ezt jól be kell vésnünk, mert többször jeleztem már az időnként megjelenő körülményes támadásépítést és a távoli keresztek abszolút felesleges létét hatalmas problémának, ezekkel ez a meló sem fog menni, annyi szent. Lendület, labda nélküli mozgás, lendület, pontos passzok, lendület. Ezek nagyon fontosak lesznek, muszáj ebbe az irányba fejleszteni a támadásainkat, de rögvest. Állóháborúból ez a meccs nyerhetetlen, sőt, mindegyik az lesz nagyjából, ebben a mezőnyben, csak most éppen ez jön. Arra is lehet készülni, hogy a beálló körüli védekezés döbbenetesen agresszív lesz, hát, valaki itasson vért a mieinkkel, mert azt a nyámnyiláskodást, amit mostanában a falban műveltek, itt büntetni fogják, de keményen.

via GIPHY

A másik járhatóbb útnak tűnik még esetleg a kifelé cselezés, egyes, kettes védő közöttére, ezt Tønnesen és Mackósajt is tudja rendesen, biztos próbálkoznék vele. Azért Skube sokat nem tud szabályosan besegíteni, ha egy lendületből érkező Mackovsek a kilences környékén teszem azt átemeli Shishkarevet, értitek. Ezt most tök jó volt így elképzelnem, lelki szemeim előtt láttam a jelenetet. A lendület mellett még egy dolog lesz nagyon fontos: az agresszió. Most elsősorban a támadásainkról beszélek, persze rendes védelem sincs anélkül, de most épp a Vardar védelmét boncolgatom ugye. Az biztos, hogy ők ütni fognak, és ha mi összeesünk a pofonok alatt, akkor nem megy tovább a labda, márpedig a gólokat labdákkal lövik, úgyhogy az egyáltalán nem működhet, hogy valaki kap egy maflást és attól megáll gondolkodni. A passzoknak tovább kell menniük, ez pedig csak akkor valósítható meg, ha kellőképpen keményen állunk ebbe bele. Nem tudom elégszer elmondani, és bazira remélem, hogy nem kell ezt a csapatot külön motiválni, Máté szavai biztatóak ezzel kapcsolatban mindenképpen. Azért a biztonság kedvéért kiidézem, álljék itt feketén-fehéren, mert tagadni sem lehet, valóban ilyen a közhangulat jelenleg.

"A legnagyobb doppingot a szurkolóink jelentik számunkra. Érzem rajtuk, hogy elégedetlenek velünk, a játékunkkal és az eredményeinkkel, de kérem őket, hogy nyerjük meg együtt ezt a mérkőzést. Értük küzdünk, nekik akarunk bizonyítani."

Ami még fontos, hogy van ez a fiatal srácuk a kapuban, Dejan Milosavljev, szerb, honnan máshonnan, egészen elképesztő teljesítménnyel kezdte a BL-szereplését, nagyon figyelni kell a helyzeteinkre. Emelgeti a lábát, én nagyon gyúrnék a pattintott lövésekre, ziccereknél gyakran leül, nagyon okosan kell lőni neki, mert borzasztó nagy jelentősége lehet annak, hogy ha már áthámozzuk magunkat azon a védelmen - ami jelenleg a legkevesebb gólt kapta az elitben - akkor ne maradjunk gól nélkül. Ahogy néztem, viszont szélről egész komoly arányba mentek be neki a lövések, nyilván nem mondhatom, hogy ez tendencia, hiszen most csak egy meccset néztem, de mivel nekünk meg a szélsőink az új erősségeink, hát tovább ezen az úton, ha kérhetem. Rá kell menni a gyors középkezdésekre is, olyankor hajlamosak kicsit bealudni, és hát azért náluk messze nincs olyan kiegyensúlyozott keret, mint a Barcelonánál, tehát őket ismét érdemes lenne gyors kézilabdával nyomás alá helyezni, Borozan és Kristopans (egész komoly lövései vannak, engem ezzel meglep egyébként, és gyakran fut be falba is, ahol elég könnyen kap labdát a 215 centijével) rendben vannak, de nem igazán látom az alternatívájukat. Kérdés, hogy mi képesek vagyunk-e arra. Mármint gyors kézilabdára.

Csere nélkül iszonyat gyorsan hozzák fel a labdát, ilyenkor nyilván nem a lett srác sebessége a mérvadó, hanem Dibirov, Shishkarev, Cupic vagy Skube, szóval igen fontos a fegyelmezett visszazárás ellenük is. Persze nyilván az lenne a legjobb, ha nem adnánk el labdát, vagy lőnénk kapusba ziccereket, akkor nem kéne visszaszaladgálni a megfutó szélsőkkel, miattam az is lehet, örülnék egy minimálisat hibázó meccsnek. Mert ugye az azt jelentené, hogy felismertük, hogy a koncentrációnk nem volt rendben, és javítottunk ezen. A két lövőt én mindenképpen megpróbálnám kicsit kiszorítani egy 5+1-es védelemmel, ha tudnám, hogy kit teszek a két kettesbe, de nem tudom, eléggé félnék bárkit is odatenni jelenleg, mert bár Kristopans azért nem az a villámléptekkel kifelé cselezős fajta, de balkettőben felbukkanó Borozan/Karacic duó viszont annál inkább imádja az ilyet. Parrondo egyébként remekül forgatja a belső embereket, Borozan/Karacic/Skube trió az összes vállalható felállásban létezett, sőt, működött is, a védelem nem megfelelő motiváltsága esetén már ennek a lekövetése önmagában nehézkes lehet, és akkor tegyük hozzá, hogy a beállót is precízen játsza meg az összes, és mindannyian változatosan szaladgálnak be a falba is kintről, ha kell. Itt pl. pont Karacic van benn, jó lesz figyelni erre.

Tudom, hogy meglehetősen ijesztő képet festettem, nem véletlen, egyáltalán nem lesz könnyű meccs, annak a 2-4 gólnak, amit a Kielcénél kértem itt is tudnék örülni, de tényleg. Inkább négy mondjuk, mert kellene a gólkülönbség is közben a várhatü körbeverések tükrében. Ha már mindenki kellőképpen lesápadt, megmutatom a jó hírt, amit direkt a végére hagytam, mégpedig hogy azért a BL-mérlegünk nem olyan rossz ám a Vardar ellen. Ők az egyik olyan újkori nagycsapat, akiktől mindig csak jókor kaptunk ki, pl. a SEHA-döntőben, hehe, amikor viszont nagyon fontos volt, akár BL-meccseken is idegenben, nyerni tudtunk. Ebben nincs kivétel, és ez most egy tényleg nekünk fontosabb meccs. Azt az egy pontot, amit ebben a sorozatban ellenünk szereztek, azt az egyenes kieséses visszavágóján egy fényes idegenbeli győzelem után hozták, ha még emlékszünk ugye, igen, tudom, hogy ez egy másik csapat, az is az, de a meccs az meccs, a labda pedig gömbölyű. Még mindig.

Az előbb nem tudatosan ugyan, de leírtam egy kulcsgondolatot, mégpedig hogy nekünk fontosabb ez a meccs. Na ezt nagyon szeretném látni magunkon, számomra azt jelenti, hogy nem állunk meg egy pillanatra sem, és hogy nem csak a hozható két pontra törekszünk hatvan percen át, akár ikszen lavírozva is az utolsó percekben, hanem a lehető legnagyobb gólkülönbség elérésére. Tudatosan, nem csak úgy, hogy ha ad a gép, akkor jó, de ha nem, akkor meg mindegy. Menni kell, akarni, pályát szántani, labda után vetődni, egymásnak lábbal besegíteni, együtt örülni, labda nélkül mozogni, de sokat, és tényleg, megalkuvás nélkül pofonokért falnak szaladni, agresszívan, motiváltan védekezni, ezek kellenek.

Ilyesmit kell lásson a közönség, hogy újra az a hangulat legyen ezeken meccseken, amit Máté kér és emleget. Szerintem ez nem túl nagy kérés egyébként, és ha ezek meglesznek, a győzelem és a szurkolás is rendben lesz.

Hajrá Veszprém, köszönöm, hogy elmondhattam!

Veszprémben a hétvégén Szent Mihány napi búcsú lesz, ilyenkor fenn a várban zajlanak az események, gyermekekkel egészen kiváló esemény szokott lenni, kirakodóvásár, kézműves foglalkozások, akasztás, ilyesmik. Aki előbb ér ide meccsre, jöjjön csak fel a várba, nem bánja meg!