Az elbukott BL nyolcaddöntők óta magabiztos hallgatásba burkolózótt az egész blog. Volt, aki kórházban töltötte az időt (na nem az eredmények miatt, ott még azért nem tartunk), mások önkéntes száműzetésbe vonultak és volt, aki meg csak simán kiégett. Volt mitől. Főleg veszprémiként.
Azok kedvéért, akik hiába keresték a kiesés felett kesergő posztunkat, ideteszem Csilla - most már - soha el nem készülő BL nekrológjából a blog mindenkori alapelvét:
...szabadok vagyunk, mint a madár. És fenntartjuk a jogot arra is, hogy ha nincs kedvünk, hát nem írunk. Ez ilyen...
És akkor most ugorjunk vissza az időben két hetet.
Az egy dolog, hogy az elmúlt jónéhány szezon leglátványosabb összecsuklását produkálva zúgtunk ki a BL-ből, de a skjerni meccset követő információs káoszra legalább annyira nem lehetett számítani, mint a -7 gólos odavágóra. A fizetésmegvonós sztorival sikerült a klubvezetésnek vizet locsolnia a forró étolajba, meg is égett tőle mindenki a klub környékén. Egyrészt - és talán ez a legfontosabb - a kívánt célt nem érte el ez a lépés, elvégre a továbbjutás nem lett meg. Cserébe a renoménkat tekintve pillanatok alatt visszatértünk a csapat történetének hajnalára. Csak úgy zengett a nemzetközi sajtó a negatívabbnál negatívabb visszahangoktól, ezzel sikeresen eroálva azt az imázst, amit az elmúlt öt év alatt sikerült felépíteni. A sportdiplomáciánkat, a tárgyalásokat a leendő új igazolásainkkal biztosan nem segíti egy ilyen sztori.
Mondani sem kell, a különböző kézilabdás műsorok és fórumok neves és névtelen hozzászólói szebbnél szebb összeesküvéselméleteket gyártottak a szűkszavú híreken felbuzdulva, amihez Nilsson még további kifogástalan alapanyagot gyártott az Aftonbladetnek adott interjújával. Mindez azért különösen szép, mert így nem elég a kiesés miatti feszkó, még szolgáltatott egy ürügyet a vezetőség is, ami miatt neki lehetett ugrani a csapatnak. A kialakult helyzetben a klub által szervezett sajtóankét már csak annyit ért, mint a Panthenol a rommá égett bőrön.
Engem az egész sztori egy katasztrófális tesitanárra emlékeztet, aki, amikor már elfogytak az eszközei, lekever egy jó nagy maflást, majd csodálkozik, hogy jé, ettől sem kezdtek el gyorsabban futni a srácok, ellenben minden arra járó kollégánál savázzák, ahogy a csövön kifér.
Hogy mindez valójában hogyan csapódott le a játékosokon, most hétvégén fog kiderülni. És akkor innen jöjjenek a szubjektív ssportszákmái gondolatok.
Vranjes felelőssége megkerülhetetlen a Skjern-blamában. Az odavágón sanda gyanúm szerint alábecsülte a dánokat, a maxigázos védekezés helyett a játék gyorsítására szavazott, ami csúnyán besült. Lékainak szintén kulcsszerepe volt ebben a sztoriban, Máté végig sokat vállalt, de még többet hibázott, és ebből a lefelé tartó spirálból a veszprémi meccsen sem tudott kikecmeregni. Ezért aztán hiába állt össze néhány röviebb periódusra a védekezésünk, ezt nem tudtuk kihasználni, még ekkor sem tudtuk megfutni őket. A másik fontos faktor az átlövőink hiánya. Ilic mindkét meccsen hajtott, mint mindig, de ez most messze nem elég 60 percre, cseréje viszont nincs. Igen, tudom, Jamali: Iman amilyen jópofa, annyira képzetlen, és amilyen bomba keze van, pont olyan szertelen. Egy-egy jó megoldására dupla annyi hiba jut, így a kiélezett helyzetekben nem lehet rá terhet rakni. Ancsin Gabi nagyjából ugyanez, annyi kis különbséggel, hogy a védekezése egészen rendben van, cserébe elöl másodpercek alatt hagyja el az önbizalma. Ha már itt tartunk, ezt az önbizalom-vesztés dolgot sikerült Tonnesenre is átragasztani, mert amíg ősszel pont Nagy Laci hiánya hozta meg Kent-Robin játékát, most inkább bénítólag hatott rá a teher. Mondom ezt úgy, hogy mindkét meccsen a legeredményesebbek között volt - de közben elmaradtak nemcsak a távoli lövései, de a beállóba vagy szélre tett labdái is, így a védelmet sem sikerült igazán magára rántania, nem tudta kellően széthúzni a falat.
Ezekről beszélt Vranjes, amikor azt állította, gondjai vannak átlövőben. Sajnos ezt a problémát Laci visszatérése sem fogja igazán megoldani. Egyszerűen nincs meg most az a tűzerő, ami kintről kellene, nem jönnek a minimális előkészítéssel, 10-12 méterről lőtt bombák. Igen, ehhez kellett volna egy jó Accambrey, egy szárnyaló Ancsin, vagy egy rendszerbe illeszthető Jamali. Lehetett ezt előre látni? Aligha, legfeljebb betippelni lehetett, ki mire lesz képes. Itt érünk el a legfontosabb ponthoz: ez az év nemcsak a Ljubo által rengetegszer hangoztatott, északi típusú, gyors játékra való átállás miatt tekinthető átmeneti időszaknak. A stílusváltás igazából generációváltást is jelent, a klub valaha volt talán legerősebb csapatának a komplett cseréjét. Emlékezzünk csak az Ortega-éra kezdetére: gyakorlatilag egy komplett kezdősor érkezett, egy olyan csapat, aminek egy általa már jól ismert rendszerbe kellett beszoknia, különösebb eredménykényszer nélkül. Ezzel szemben most az új csapat kb. három év alatt "ér ide", miközben egy, a zeniten már bőven túljutott kezdőt kellene átalakítani. Ebben a sztoriban, lássuk be, bőven benne volt a bukás.
Tudjátok, mi a legszebb ebben az egészben? A drága magyar szakma, gyakorlatilag kivétel nélkül arra használta ezt a szitut, hogy páros lábbal álljon bele a játékosokba és az edzőbe egyaránt. Ehhez képest különösen becsülendő teljesítmény, hogy Vranjes egy másodpercig nem keresett kibúvót, nem terelte a felelősséget, miközben fenntartás nélkül megvédte a játékosait. Ha jobban belegondolok, nem csoda, hogy ezt alig-alig tudjuk értékelni: mi korábban nem ehhez lettünk szoktatva.
Ilyen előjelekkel leginkább abban bízhatunk, a csapat saját magának akarja megmutatni, nem roppant bele a BL kudarcba. Igen, ez azt jelenti, ebben a hétvégében bármi és annak az ellenkezője is benne van.
Rángassuk ki magunkat az apátiából, hajrá Veszprém!