Benéztük rendesen

Vranjes? Kapu? Laci? Durván cseh kettőt néztek.

Távol áll tőlem, hogy bűnbakot keressek, de a tegnap történtek mellett nem lehet szó nélkül elmenni, annyi szent. És mivel Szentmisén voltam reggel nyolckor, most aztán pontosan tudom, mi az a szent, annyi szent.

Én tényleg hittem ebben a győzelemben. Ha csak mindenki ennyire hitt volna benne, most nem szomorkodnánk itt leverten. Persze, tudom én, hogy ilyenkor a játékos érzi magát a legszarabbul, és hát lássuk be, teljes joggal. Hiszen két meccsen tíz gólt cummantottunk attól a Párizstól be, akiket nemrég még néhol simán, vagy szorosan, de biztosan vertünk, éveken keresztül. De nem is ez a lényeg, mert nyilván azokhoz az időkhöz képest ők rengeteget javultak, és mondjuk ki azt is, hogy jelenleg jobbak. Mondanám, hogy nem ennyivel, de nem mondom, mert a számok nem hazudnak. Persze lehet és kell is árnyalni a képet, de akkor is ez van. Ők a jobbak. Viszont attól még nem szabadna nyerniük a Veszprém Arénában. Senkinek sem szabadna itt nyernie.

Amikor az ember értékel, muszáj önvizsgálatot is tartania, úgyhogy kezdeném én is ezzel: a szurkolással.

Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, és biztosan sokan fogtok vitatkozni ezzel, de a P1 szektorból én úgy éreztem, hogy márpedig ebben még jó sok benne maradt. Pedig ez volt az a meccs, ahol mindennek ki kellett volna jönnie. Azt hozzátenném azért, hogy nekem pl. nem sok hangom van, azt már a 10. percre elvitte a cica, pedig akkor még csak örvendeni kellett. És az amúgy megy is mindenkinek, igaz? Mert ahogy azt már többször megállapítottuk közösen, mi manapság már csak örvendők vagyunk, nem szurkolók. Amikor megy a szekér, akkor felrobban a csarnok, de amikor megáll a játék, és segíteni kéne, akkor elhalnak a kiáltások. És ez szörnyű, botrányos, kivagyok tőle, de nagyon. Elkeserítő, hogy átnézek az O-ra, és sokan ölbe tett kézzel állnak, várják, hogy vezessünk végre, és lehessen ismét pacsizni meg örvendeni. Fullon van a szektor ilyenkor, de minek, ha ezt az egészet 150 ember is prezentálná. Olcsó, nagy meccsekre licitre bocsátott bérletekkel, döbbenetes. Akinek nem inge, persze ne vegye magára, de a tököm tele van ezzel, komolyan. Látom, hogy a többség most elégedett volt a szurkolással, hát én annyira nem. Sőt. Elképzelhető, hogy benn az O-ban rendben volt amúgy, de kicsit kijjebb egyáltalán nem. Illetve hogy tovább ne menjek, mióta pofázzuk már, és hányszor fogadkozott mindenki, hogy benn lesz bemelegítésnél a szektorban? Hányszor jött ez össze összesen az elmúltnyócév alatt? Na igen. Pedig a szurkolásnak ott kellene kezdődnie. És hát én sem voltam benn, az kétségtelen, mondjuk nem is vagyok O-s. Jól szóltunk a tévében, ezt is elhiszem, de nem szakadt le a plafon és nem remegtek meg a párizsi kezek. Nem a szurkoláson múlt, nem ezt mondom, félreértés ne essék, de szerintem túl sokszor álltunk meg ahhoz képest, hogy ez egy milyen meccs volt milyen ellenféllel.

A meccset amúgy jól kezdte mindenki, a közönség is, és a csapat is, sőt, a védelem olyan hőfokon égett, amilyenen egy ilyen meccsen kell, az első tíz percben két gólt kaptunk, utána is csak hetesekből jöttek, de sajnos lassan, biztosan jöttek. Abszolút működött, amit az LA-ben kértem, Rolónak megvolt ez a feje és az ehhez párosuló teljesítménye is, fogta a folyosókat, és hozott bravúrokat is szép számmal (ergo a védelem nélkül is fogott, Gensheimer pl., meg Nikola-ziccer), igen, azt nyilván tudni lehetett, hogy nem fog ez végigmenni így, de akkor is kellene egy stabil szint, ami alá nem megy le, mert egész egyszerűen nem elegek ezek a tíz-húsz perces kilengések. Gyönyörűen bekezdett, és előtte a védelem is persze, de a különbség a jó és a klasszis kapus között éppenséggel pont ez. Utóbbi hoz egy stabil szintet bármilyen meccsen, bármilyen körülmények között. Ha ziccereket kell hozzá fognia, akkor azokat fogja, ha a szélső lövéseket, akkor azt, vagy hetest. Értitek. És ezen a ponton utalnék arra is, hogy van egy edző, akinek márpedig cserélnie kellene, mert amikor láthatóan megtorpan a kezdő, meg kellene próbálni a cserét is, dede, még ha esetleg nem is hoz többet, de legalább nem maradt benn ez a lehetőség a meccsben. Vagy ezt csak én gondolom így? Plusz elég erős a gyanúm, hogy a kapusedzőnknek is lehet némi felelőssége, most már azért elmondhatná, hogy mi folyik itt, ez már nem csak egy-két meccs, nem az alapozásban megfáradt testek, ez egy durva tendencia egész ősszel, hogy mindkét kapusunk jócskán maga alatt teljesít - tudjuk, hiszen éveken át mutatták a többet -, igazán kezdhetnénk valamit ezzel. Muszáj.

Na de tovább. Az elején ugyan tényleg kellőképpen harapott a védelem, de hogy ennek ellenére ez a Sagosen gyermek nem kapott egy rendes pofont egész meccsen, hát kérem, ez sem nagyon tetszett. Pofozgattuk, de semmi komoly, persze, nem szabadott idejekorán belemenni egy konkrétabb kakaskodásba, értem én, de azt láttam, hogy egyáltalán nem voltunk kihegyezve az ő elleni védekezésre - pedig láthatóan ő is számított rá, visszább is vett az arcából -, márpedig én abban hiszek, hogy előbb-utóbb mindenki megkapja, amit megérdemel, hát inkább utóbb lesz ebből, úgy látszik. Nem ehhez szoktunk mi hozzá. Gajic megrángatta ugyan, de azt pont tökfeleslegesen, Blagi és Terza meg odaléptek neki, amikor a közelükbe került, előbbi volt tán a legkiélezettebb, utóbbi pedig kicsit későn, de összességében az én ízlésemnek túl kevésszer.

Egész pofás játékot toltunk az első félidőben, támadásban volt mindenféle gólunk, a széleket kivéve (szintén nem értem, néha mintha elfelejtenénk, hogy egyáltalán léteznek), bevertük a heteseket, még ha én nem is láttam őket, Tönnesennel semmi gond nem volt, azon túl, hogy sokat nem vállalkozott, bár ebben meg kicsit igaza van az öreg bocsnak, átlövő-erőben sehol sem voltunk, a rengeteg beálló helyett nevezhettünk volna kintre embert, de ha már nem, akkor meg játsszunk szélre! És itt ismét Vranjest venném kicsit elő, ugye, ezeket meccs közben észrevenni és jelezni abszolút az ő dolga lenne, mint ahogy a nevezés is az, természetesen. Az eddigi legnagyobb blamáját tolta Ljubo ezen a meccsen, illetve már a kintin is rezgett a lécezzel kapcsolatban, remélem ezzel le is tudtuk az évnyi ilyeneket. Azt sem lehetett előre tudni, hogy Laci a sérülése után milyen lesz, de elég gyorsan kiderült, hogy ebben az állapotában elég lassú és körülményes volt ehhez a meccshez, innen nézve viszont rengeteg időt töltött a pályán, és bár nem mondom, hogy rajta ment el a meccs, de nem igazán értem, hogy minek erőltette őt Ljubo. Megpróbálta, ok, de ennyi kellett volna legyen, és sajnos azt kell mondjam éppen hátul volt gyengébb az átlagnál, Sagosan rá járt előnyt szerezni, és fölötte kezdett el gólokat is lőni, Timunál/Blaginál szépen meg volt lőve, de a kétpercén - amit inkább az első faultért kapott, kétségünk se legyen - is látszott, hogy nincs még helyén az ütem. Sajnos.

Szóval ez a meccs nálam elsősorban Ljubo felelőssége, besült nagyon, ezt éreztem. Türelmem amúgy van, természetesen, de végtelenül szomorú vagyok, mert nem akarok hozzászokni ahhoz, hogy bárki itt nyerjen. Még ha jobb csapat, akkor sem. Mert jobb ez a Párizs, és akkor nem volt Abalo (mondjuk remekül sikerült pótolni), Narcisse és egy MikkelHansen is csak padot melegítette. Ráadásul az év elején kijelölt jelmondat is megdőlni látszék, most ugyanis mindkét félidő végére csúsztunk szanaszéjjel, az első vállalható volt még, a második már nem. Nagyon nem. A bírókon csak azért nem rugózom, mert arra azért számítani lehetett, hogy nem lesznek nagy pajtásaink a lettek. Mint ahogy arra is, hogy Nacsevszki egyszercsak ideküldi őket. Mikor, ha nem erre a meccsre, hát persze.

És akkor arról, ami utána történt, itt még csak gyülekeztek a fellegek.

Úgy kezdem, hogy mivel közelről nézem az Aréna technikusának a szempontját is, aki gyermekkori pajtásom, én többnyire megértem a kiürítést, már ami a játékteret illeti, főleg, ha Neoton koncert van másnap. Ilyenkor ugyanis kemény meló az átalakítás, és igen, elkezdik rögvest lefújás után.. Mondjuk azt nem értem, hogy ha Gajó gyermeke szaladgálhat a pályán, akkor a többi már miért nem? Az viszont, hogy az aulát miért akarják kiüríteni azzal az amúgy is kicsit felhergelő kiszorítással 20.00-ra, mikor negyed nyolckor még bőven ment a meccs, hát azt a jóég tudja. De bízom benne, hogy pusztán egyszeri félreértés volt, és nem lesz belőle rendszer. Emberek, rengetegen járnak úgy meccsre, hogy igényük van arra is, hogy előtte/közben/utána egy közösségben érezzék magukat, és tudják valakivel, valakikkel megvitatni az egészet. Igen, van olyan is, aki nem akar bemenni a városba/fajancsiba/akárhova, hanem csak annyit szeretne, hogy hadd maradjon ott békességben az egy-két-négy sörével és a pajtásaival, hogy egy jót beszélgessen. Nem, erre nem elég negyven perc, és ilyenkor baszki senkit nem érdekel a tegnap IS legtöbbször elhangzott érvelés a zöldektől, mégpedig, hogy neki is van családja és ő hozzájuk siet. Nem, én szórakozni járok ki, és ha nagyon demagóg akarnék lenni, azt is hozzátenném, hogy ezért elég sokat fizetek, mint ahogy mindenki, nyilván. Bocs, de ilyenkor engem bazira nem érdekel, hogy ő sietne haza, én sem mondhatom a főnökömnek vagy az ügyfeleknek minden munkanapon, hogy sietek a családomhoz, úgyhogy lesz szíves hamarabb elengedni vagy gyorsabban csinálni a mindent. Nem. Engedjük már meg magunknak és a veszprémieknek, hogy tényleg otthonunknak érezhessük a szentélyüket, és ne legyünk már kiebrudalva meccs után fél órával a komplett létesítményből. Magamat is egészen presszionálva éreztem, amikor elkezdett közeledni felénk a zöldmellényes tömeg, hogy testükkel jelezzék, ez itt a vége, pedig még csak akkor értünk ki az előtérbe, és kértük ki a búfelejtő söricénket. Arról nem is beszélek, hogy a stíluson is volna mit faragni, vagy akkor tiltsuk meg, hogy megszólalhassanak egyesek, mert bár bízom benne, hogy nem lett végül vendettás kumite ma reggel, de az amúgy nem éppenséggel agresszor exfőnökömnek elvileg meg kellett volna jelennie az Aréna előtt reggel nyolckor, miután szóvá tette, hogy nem éppen úriember módjára lettek kiszorítva a büfébe. Az állandó "nevideózzá"-ról szintén csak szót ejtek. Miért ne? Persze jött a békítő testület, és az értelmesebb felettes, de naaa, ne már. Kérek minden illetékest szépen, hogy tegyék ezt rendbe és ne ez legyen az irány a jövőben! Ez nem a Groupama, és ebben a kisvárosban az is gyorsan kiderül, hogy mi volt a vezetőség pontos kérése.

Találjunk arra lehetőséget, hogy csökkentett létszámú biztonságival, de hadd maradjanak az előtérben a népek, értem én, hogy ez plusz költség - de mondjuk tavaly ősszel és az azt megelőző években rendesen működött ez, nem is értem, az hova lett - meg hogy a büfének is jobb a bevétel meccs előtt és közben, de ez a része is a meló része kéne legyen. Nem? Na de mindegy, mondom, igazán bízom benne, hogy ez egy félreértett szituból adódó helyzet volt, de nem volt jó érzés.

Mint ahogy az egész meccs sem. Van honnan.