Celjébe menni

Igazság szerint sportturistát is kellett volna írjak, ha nem lennék két gyermek anyja, a KP elé, mert bár számtalanszor megjártuk már Celjét, sportturistás posztot egyáltalán nem találtam róla, úgyhogy kövér ejnye-bejnye magamnak. Pedig igen bájos desztináció Szlovénia, én legalábbis imádom majd minden szegletét. Néhányszor bejártuk már a tengerpartját, vadkempingeztünk gyakorlatilag az összes jó kilátásnál - mondjuk azon a 32 km-en nem volt túl nehéz - voltunk Ljubljanában, Velenjében, Celjében, és most biztos megállunk egy kajálásnyira Mariborban. Szóval ha valaki tud ott ajánlani remek éttermet, azt megköszönnénk, haha.

Na de nem ezért ragadtam klaviatúrát, illetve fogalmazzunk úgy, hogy nincs nekem erre időm most, hiszen az LA-poszt fontosabb. A klub 1000 jegyet vett a szurkolóknak, ami tök szép gesztus, lesz is tömeg a Zlatorognál szombaton, és ez mindig jó. Sőt, sör is lesz benn, mert állítólag eddig nem volt, de most lazítottak a törvényükön. Esküszöm, én nem emlékszem, mondjuk benn többnyire dolgozni szoktam, talán azért nincs meg ez pontosan, de majd most jól lecsekkolom. Aki megindul, annak fontos információ, hogy a Veszprém Aréna beton testvérének közvetlen közelében Nemzetközi Kereskedelmi Kiállítás lesz, bármit is jelentsen ez, szóval erős forgalomkorlátozásra lehet számítani, jobb tehát korábban kiindulni, ha pedig szállásról érkeztek, akkor taxival/tömegközlekedéssel/lábon megközelíteni az objektumot. Itt egy videó a 2014-es celjeiről, hangulatcsinálónak.

Celje egyébként egy tündéri kisváros a szlovén hegyek között, aki még nem volt, annak érdemes megtekinteni a várat, főleg az onnan abszolválható kilátás miatt, gyönyörű dombocskák, bokrocskék, fácskák, sok zöld, folyó, cuki, na. Mi szeretjük nagyon. Még mindig nem késő úgy dönteni, hogy leszaladtok, 340 km Veszprémből, és jegyet szinte biztosan lehet még kapni a helyszínen is, mert az utóbbi évek tapasztalatai alapján a Florijani és a szlovénkák messze nem töltik meg a lelátót.

A meccsel kapcsolatban határozott elvárásaim vannak, elsősorban a pályán töltött időkkel kapcsolatban, nem is az eredménnyel, jó, nyilván szeretnék meggyőző fölényt a végén, de nem ez az igazán fontos, hanem hogy lássam a koncepciót. Például azon eléggé ki lennék borulva, ha Nallaci ötvenpercezne, vagy ha Győri Matyi egy pillanatot sem kapna, ugyanakkor azt is látni kell, hogy a keret elég bő, valakiket bizony ki kell hagyni minden alkalommal. A sérültek nyilván kimaradók, de bízzunk benne, hogy nem lesz négy maródi állandóan, egész szezonban, így viszont komoly fejtörés lesz minden egyes meccs előtt megnevezni a lelátósokat. Kézenfekvő lenne egy-egy szélsővel beleállni, de mi van, ha sérül a nevezett menet közben? A belső posztokon tolongókat kell megszűrni, és hát ez az első komoly edzői feladat. Kíváncsi leszek, mi lesz holnap.

Amit még szeretnék, az az, hogy ne csak sorokat cseréljünk, hanem húzzuk meg azt is, hogy a vikingsort megbontva próbálgassuk Lacit is Accambrayval, illetve Momot Tønnesennel, hogy ne legyünk alapvetően kiszámíthatóak. Bírnám, ha már az első meccsen megvillanthatnánk egy 5+1-et akár, persze csak miután nyugtáztuk, hogy remekül működik a hatosfal. Jó lenne, ha mindenki fegyelmezetten beállna a sorba, ha bevágnánk a ziccereket/heteseket, és ha annyit tennénk közé, amennyit csak bírunk. Szeretném, ha sokat futnánk, és ha ezt a meccset úgy 5-6 góllal hoznánk, miközben nem kapnánk több gólt 22-nél. Ja, és ha az az 1200 ember, aki lefárad, tényleg szurkolna.

Hajrá Veszprém, holnap találkozunk.

Aki jönne az első hazai BL-meccsre, a jövő heti Flensburg ellenire, mely ráadásul erős érzelmi töltettel is rendelkezik Vranjes személye miatt, az ne habozzon tippelni, holnapig a mi meccsünk kezdetéig még megteheti, a Man at Work jóvoltából most két bérlet (jövő szombati) ideiglenes birtoklását lehet nyerni!