Felemás érzésekkel

A vasárnapom sajnos nem pont úgy alakult, ahogy én előzetesen elterveztem, úgyhogy kicsit csúszott a poszt, amiért sorry, de hát ez van.

Az LA-posztban egy lépést kértem szépen a haladás irányába, és hát a végeredménytől függetlenül azt kell mondjam, ez megvolt. (Gondolom most Pitics pajtásom fújtat egy jókorát.) Hogy miben léptünk előre? Több dologban is, szerencsére, kezdeném ezekkel, aztán jönnek a szarságok is persze, mert hát egy góllal nyerni itthon a Silkeborg ellen azért nem akkora bűvészet. Legalábbis nem szabadna, hogy az legyen, úgyhogy felemás érzések tombolnak bennem.

- átlövések, különösen Momo.

Végre valami olyasmit mutatott, amit már nagyon vártunk tőle, bevállalta a lövéseket, és ha nem is átütő erővel, de 8/10-et hozott össze a végére. Mi ez, ha nem haladás, kérem szépen? Persze a meccs élvezhetőbb szakaszában az irányítók helyzetteremtése is kellett mindehhez, de az elmúlt időszakban őket sem nagyon simiztük ugye, most azért lehetett. A másik oldalról Laci is hozzátett egy 5/6-ot, és hát maradjunk annyiban, hogy a minimum 80%-os lövőteljesítménnyel kiegyeznénk vasárnap is, igen. Ez így tehát rendben, az előrelépés részemről megkérdőjelezhetetlen.

- Lékai és Chema egyszerre a pályán

Máté kezdetését is fejlődésnek tekintem, nem is volt rossz az elején, mondjuk pontosan látszódott, hogy mikor purcant ki fejben, esetleg ha a második félidőt is vele kezdtük volna, aztán menet közbeni pihi után tér vissza, akkor talán elkerülhető lett volna az a visszatérte utáni hibasor, de mindegy. Az irányítóink teljesítménye amúgy mérhető a lövők góljaiból, és azon kívül is remekül vették észre a befutó szélsőket, a beállót, szóval szerintem itt rendben voltunk nagyjából. Mindenképpen fejlődés az is, hogy Xavi bevállalta kettejük együttes pályánlevését, így Momo tudott fújni egyet, de a legnagyobb előre ezen a poszton Aron visszatérése lehet a hétvégére.

- Gajic és a hetesei

Hogy Gajic lőtte a heteseinket az elsőtől kezdve, az is remek, és igen, ennek örülnünk kell bizony. Gajic amúgy is elképesztő, gyönyörű gólokat lő és megbízható, azt hiszem ott vagyunk a leginkább rendben most. Nem ártana ezt észben tartani, és ha nagy a tanácstalanság, biztonsági játéknak előkapni egy sima húzást oda. Marguc is, Gajic is általában bevágja.

- védekezés majdnem végig rendben volt, különös öröm Blagotinsek

Az elejétől fogva megvolt a védelem, ami abból a szempontból nagy haladás, hogy középen most Laci helyett Blagontisek dolgozott és egyáltalán nem rosszul. Így Markussenre tudtunk egy használható kettest állítani Laci személyében, akinek tulajdonképpen mindegy, hogy hol kell védekeznie, viszont Sulic hiányában ott voltunk igazán meglővve. Blagontisek - akinek gyorsan kellene egy becenév, mert ez így nagyon hosszú - remekül érezte a beálló körüliket, Timuval gyorsan összhangba lendültek, ez határozottan pozitív a jövőre nézve.

- lelkesedés, akarat, kipattanók

Én most ebben a témakörben is elégedett voltam, láttam az akarást, némi lelkesedést, és koncentrációt is jóval többet, mint az elmúlt meccseken, voltak persze hibák, de nem annyi, úgyhogy megadom előrelépésnek. Momo gólörömeit már rég láttam ilyennek, és ezekből kell meríteni vasárnapra a PSG ellen, mert az lesz az igazán fontos meccs. Itt belefért egy szar negyedóra, ott már nem fog, ugye. Itthon kikapni pedig senki ellen nem lehet.

- Nilsson

Egy állat, lassan minden meccsen van egy olyan megmozdulása, ami döbbenetes, hát most is volt az a gól ugye. Annak ellenére, hogy idén nagyon figyelnek rá, és átlagosan hárman próbálják megfogni, ha labdához jut, az gól vagy hetes.

Jöjjenek a számomra érthetetlenek.

- Kopljar/Ancsin

Félreértés ne essék, nem azt gondolom, hogy nekik a világot kellene megváltaniuk hirtelen, de ennyire kevés játékperccel még félszar játékosaink sem lesznek, nemhogy hasznáhatóak mondjuk egy BL-döntőben. Laci biztosan nélkülözhetetlen - mondjuk egy Kielt éppenséggel meg tudtunk verni nélküle - de ha ezt ilyen éreztetjük a helyetteseivel, akkor mégis mit várunk tőlük végeredményben? NagyLaci megnyugtató helyettesítésével kapcsolatban konkrét visszalépést érzékelek.

- koncentráció

Nem tudtam visszabogozni, hogy ki jött vissza előbb, de az biztos, hogy a kétpercünk még nem járt le, amikor már pályán voltunk teljes számban, és erre még Timu feljött védekezni is. Ezek olyan apróságok, amikre muszáj figyelni, ha a játékos nem is, két edző ül a padon, valakinek tűnjön már fel, hogy sokan vagyunk, bakker. Ebbe a meccsbe belefért, most viszont lesz egymás után három olyan, ahol nem fér majd bele. Koncentráció, hahó!

- Blagotinsek helyzetei

Be kell lőni ezeket, nincs mese.

- elfogyunk a végére

Nem tudom, hogy ez azzal van-e összefüggésben, hogy kevesebb ill. lightosabb alapozást toltunk (valószínűleg), de látványosan fogyunk el a 45-50. perc környékén az utóbbi időben. Lehet, hogy ha nem lenne ennyi sérültünk, ez ki sem derülne, de van, így kiderül. Muszáj lenne jobban rotálnunk, mert ha ez a tendencia nem áll le, akkor mindig számolhatunk 2-3 hiányzóval, és hát a bő keret nem BL-képes. Remélem ez tavaszra visszaáll átlagosra, ez az ősz, ez most ilyen, túl kell élni, lemegy minden gázos utazás a SEHA-ban, lemegy az NB1 nagyobbik része, tavasszal már nem lesz ez a felfordulás az életünkben, csak hát addig még van egy csomó fontos meccs. Összességében ez egy sima meccs volt, aminek megint elengedtük a végét.

- hétközi két meccs a PSG előtt

Tudom, hogy szoros a menet, az előbb éppen ezt firtattam, de két bajnoki a PSG előtt, hát, nem szerencsés, azt hiszem. Meglátjuk, kik játszanak ma persze, de hacsak nem hagyjuk itthon Momot és Lacit már eleve, már sok lesz ez a hét nekik például mindenképpen.

A buszos sztori viszont az ősz híre, a virslifőző biztos kicsapta a biztosítékot a csodabuszban, de nem baj, a jó úttörő ott segít, ahol tud ugye. Szóval szép a buszotok, és szívesen, hehe.