Van abban valami szürreális, amikor egy almádi templomban állva az átszellemült násznép részeként, két üljenek le, álljanak fel, ti vagytok isten kis báránykái és szeressétek egymást 25 év múlva is típusú kántálás között feltűnés nélkül, izzadó tenyérrel próbálsz információhoz jutni a telefonodból, hogy mégis hogy állunk. Semelyik nagyobb oldalon nem sikerült rendes közvetítést találnom, úgyhogy a listára beböfögött mennyi kérdésemre érkező megnyugtató (iksz 10 másodperccel a vége előtt :D) válasszal a zsebemben rogytam vissza az akaromok között a padra Sosem lesztek bajnokok-at suttogva magamban. Hú, hosszú évek óta ez volt az első Szeged vs Veszprém, amit nem láttam real time-ban, elég furcsa érzés volt, de a katarzis nem maradt el. Az első félidő emlékeit babusgatva magamban már ott a templomban rámtört az öröm, hna.
De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük csak meg, hogyan is hoztuk haza azt a bizonyos 24. aranyat. Illetve először is mindenképpen gratulálnék a Szeged idei szezonjához, ahhoz, hogy minden (a szuperkupán még nem, hiába volt csak kettő) meccsen sokkal közelebb voltak hozzánk, mint a Pastor-érában eddig bármikor, igaz, hogy ezt inkább gondolom a távozó játékosoktól ilyen formában lecsapódó plusznak, mint a szemöldök varázslásának, de mindegy, mert remekül szolgálta a felkészülésünket ez a három meccs most. És de, tudnék gratulálni akkor is, ha megnyerték volna, csak nyilván szarabb szájízzel ülnék repülőre pénteken. Igazán kár, hogy szétkapják őket a nyáron, ebben a csapatban - legalábbis a gerincében - még lett volna kraft, de hát ez nem a mi problémánk, igaz? Péntekre készen lett a csudás buszunk - szép volt Creatic Online - úgyhogy igazi, bajnokhoz méltó járgánnyal indulhatott pénteken Szegedre a csapat, ez is olyan mikor, ha nem most érzést adott, maradjunk annyiban.
Az előjelek számomra tehát meglehetősen tök pozitívan alakultak - Szeged-napja ide vagy oda - nekem legalábbis mindenképpen, már az itteni meccs után is írtam, hogy az eredmény ugyan hízelgő a kékekre nézve, no de lássuk mellé, hogy mi is az, amit mi elrontottunk, és mi az, amiben képtelenség volna nem javulnunk egy hét alatt, aztán meg is van a megnyugtatónak tekinthető különbség. Így volt? Tök őszintén mondom, hogy összességében véve fél percnél többet nem aggódtam a bajnoki címünk sorsával kapcsolatban, azt is már csak a templomban.
Az első félidőt nagy vasalások közepette még néztem is, Nilsson kezdett beállóban, Pálma pedig középen nem is rosszul, most az elejétől fogva ment közel a pofonokért, aminek meg is volt az eredménye, Mirko pedig két perc alatt többet fogott a kapuban, mint az itteni meccs alatt, és hát ennek volt egy olyan megvalósult feltétele, amit úgy hívnak: remek védekezés. Az első támadását mindkét csapat egészen konkrétan elbénázta ugyan, ezen a ponton már csak Gundi teljesített gyengébben, maradjunk annyiban, mindig megerősítenek a kommentátorok abbéli felfogásomban, hogy jobb helyszínen nézni a mérkőzéseket - lehetőleg mindet - mert néha agyvérzés kerülget csatározást, bedobást, meg kijön Pálmarsonnrát hallva. Baszki, tényleg akkora kérés, hogy értsen hozzá az, aki aládumálja? Most az elfogultságát számon sem kérném rajta, mert ez egy szubjektív dolog, de nem, továbbra sincs csatár a kézilabdában. Na mindegy.
Szóval Mirko ott állt a röviden, amikor Bombac nagy lendületből érkező hatoson belülre rohanásából előkészített Fecinek, aki egy átemelésből ziccerbe keveredve belevágta rendesen, de aztán az induló Marguc is kapufára csapta a helyzetét, így történt, hogy nem született gól az első percben. A Szeged a szokásos védelmét tette pályára, Jonas meglehetősen magasra húzta fel az éket, mi pedig nagyon helyesen nyomban befutással zavartuk a hátsó alakzatukat. Az első gólunkat aztán egy pöpec bejátszásból abszolvált elképesztő Nilsson-befordulást követő hetesből lőtte Momo, így mi kezdtünk a gólgyártást az újszegedi katlanban. Aztán Pálma lőtte át könnyedén a falat, majd Nallaci jogos kétperce következett az események forgatagában, mikor is a lendületben lévő Bombac hátára segített egy vágással, aki aztán egyensúlyát elvesztve keveredett Ugalde lábai közé, de aztán gyorsan felépült, mert pillanatok alatt kapufára dobta az emberelőnyt kinti lövésből kb. úgy, ahogy az itthoni meccsen mi csesztük el majdnem az összes ilyen szituációinkat. A szlovén egyébként kicsit egyedül akart nyerni, én azt láttam rajta, hogy majd én megnyerem az utolsó szögedi meccsemen a harmadik szögedi aranyat, és hát ez nem annyira sikerült, na. Célravezetőbb lett volna csapatban gondolkodni az első pillanattól fogva.
Szerencsére amúgy Pastor abszolút hozta a szokásos sémáit, jó, az még valahol érthető, hogy a múlt héten kicsit sérült AncsinGabi helyett BaloghZsotti kezdett, nem pedig az ellenünk feltűnően jól működő, két irányítós játékot tolta az elejétől fogva arcunkba, de hogy Sierra ismét indokolatlanul sokat volt a kapuban, az megmagyarázhatatlan. Az értelmesebb szegediek sem értik, ahogy látom ma. Ugyanakkor persze nincs okom feltételezni, hogy a védelmünk ne zárt volna ugyanolyan szépen össze minden egyes alkalommal, mert az kétségtelen, hogy amit kértem az LA-posztban, az megvolt, hátul haraptunk az első pillanattól fogva. Ráadásul a Szeged is megtette azt a szívességet, hogy ismét könnyedén eladták az emberelőnyüket, mi pedig növelni tudtuk a különbséget rendszeresen, hátrányból is biza. Amikor lehúzták szélre Jonasnak, az gól is lett persze, de ezt nem csinálták túl gyakran.
Mi viszont csodásan toltuk a befutásokat, Marguc egy méteres körzetében például senki nem volt, mikor beszaladt, okosan, taktikusan, a Szeged gyenge pontjaira építve kezdtük a visszavágót egy fantasztikus Mirkoval a kapuban. A múlt hetivel ellentétben most szépen végighúztuk a labdákat szélre, a hetedik gólunkat nézzük csak meg, Ugalde addig kanyarodhatott fel, ameddig csak akart, a betömörülő szegedi védőket kijátszottuk a széthúzással, pedig nem voltunk előnyben, úgyhogy ezt a kérésemet is gyönyörűen teljesítették a srácok, maradjunk annyiban. Ilyenkor érzem azt, hogy mennyire egyszerű játék is a kézilabda. Állandósulni látszódott egy két-három gólos előny, de aztán pl. Robledo érkezésével közelebb avászkodtak a hazaiak, adott egy fajta lendületet a kék támadásoknak. Bombac csodás, csuklómozdulatos góljával majd az azt követő szélre lehúzásnak köszönhetően aztán megérkeztek a nyakunkra, amitől meg is torpantunk kicsit támadásban, de aztán egy Robledo kiszorítását követő röviden állással - ami Veszprémben nem volt meg ugye - majd a következő ziccer fogásából ismét meginduló lerohanással Ugalde újra kétgólos előnyhöz asszisztált szorgosan. És az emberelőnyt is megcsináltuk pillanatok alatt, Christian pedig nem szégyellte negyedszer is lepattintani Sierra támaszkodó lába mellé a ziccerét, teljesen jogosan vezettük végig az első félidőt, ez abszolút vitathatatlan.
A Szeged messze elmaradt az itteni játékától, rengeteget hibáztak, rossz megoldásokat választottak, esztelenül kapkodtak, mi meg ott javultunk, ahol kellett: hátul, meg mindenhol koncentrációban (Nilsson kipattanó-összeszedése remek példa), az előnyeink kihasználásában, és kapuban. Nem késtünk le az emberekről, nem adtunk okot a kiállításokra, ott voltunk mindenhol lábbal, így pedig a Szeged csak nyomozhatta a réseket a falon, ráadásul miután leginkább középen próbálkoztak tök esetlegesen, nem húzták le szélre a támadásaikat, hát így nem sok babér termett, na. Remek szemléltető példa erre a Terzic második kiállítását követő védekezésünk, amikor öten értünk úgy oda mindenhova lábbal, hogy nem láttak megjátszható embert, és ebbe labdaeladásig zavarodtak. Egészen konkrétan lemásolták a mi múlt heti emberelőnyös balfaszkodásainkat, ezzel pedig abszolút megérdemelten vezetett a jobb csapat. Sulic elképesztő, mostanában általa rendszeresen alkalmazott hátmögötti góljával - amit ráadásul hátrányból produkált a csapat - zárult az első harminc perc 12:16-os állással. Ennyi ez.
A második félidőt is koncentráltabban kezdtük, viszont amennyire Xavi beállóban tolta a rotát, irányítóban ez pont annyira elmaradt. Nem azt mondom, hogy Pálma nem volt jó, mert dehogynem, félreértés ne essék, csupán azt, hogy elképzelhető, hogy jobban alakult volna Máté és Ivan beszállása, ha ők is, mint mondjuk Nilsson, az elejétől fogva benne vannak a tutiban. Lacit is az elejétől fogva tudtuk pihentetni, úgyhogy kicsit érthetetlen számomra, hogy ez miért maradt el a 46. percig konkrétan. De annyi baj legyen, mert utólag tudjuk, hogy ez is belefért ebbe a tegnapiba.
20:14-nél aztán kicsit mintha megnyugodtunk volna, pedig jött Wysu a kapuba, és be is mutatkozott egy Ilic-ziccer kiszedésével, és Mirko is a helyén volt az ezt követő lerohanásban. Cájci labda- és ritmusérzéke hatalmas mentést produkált, elképesztő úszása a levegőben egy valószínűsíthető gólt vett el a hazaiaktól, és szerencsére Bombac is belehibázott a már megcsinált helyzeteibe, úgyhogy szépen tudtuk tartani az előnyünket a második félidő első negyedórájában. Aztán elkezdték lehúzni szélre a labdákat, és Terza is megkapta a hamradik kétpercét, illetve a lengyel kiscsávó - akit Pastor valamiért nem kultivál - gyönyörűen fogta a labdákat, így egyre közelebb settenkedtek a hazaiak. Kicsit mintha lanyhultunk volna, de hogy őszinte legyek, nem éreztem a fordítást a Szeged játékában, főleg úgy nem, hogy Pastor meg sem próbált váltani, feltette ugyan a Mindégia-Bomba vonalat, de most nem működtek annyira, mint előző héten, és nem húzott a félidő derekán váratlant mondjuk Feci visszahozásával. Wysu hetesfogása kellett, majd utána a hét mezőnyjátékossal felálló támadás ahhoz, hogy továbbra is kapaszkodni tudjanak, és csak begyötörték hetesig magukat, de az is kimaradt.
Sok okos dolgot nem mondott Gundi, de azzal nem tudok nem egyetérteni, hogy a Veszprém fejben sokkal erősebb volt az első pillanattól fogva. Listán felmerült a kérdés, hogy ez a Veszprém akkor kurvajó, mert annyit ad ki magából, amennyit muszáj, és a krízishelyzeteket sarkozva ugyan, de maradéktalanul hozza, vagy zavarba hozható a Veszprém akár egy mecsen belül is? Nos az én válaszom az előbbi. Újra egy nagyon kényes szituációt teremtettünk magunknak azzal, hogy itthon nem tettük közé a kellő különbséget, de ismét borzasztó profi módon kezelve a helyzetet Szegeden mérlegre tettük a dolgokat, és egy elképesztően meggyőző első félidőt követő felemás másodikkal behúztuk a 24. bajnoki aranyunkat. Aki szerint ezt mi nem érdemeltük meg, az nem érti ezt a játékot, maradjunk annyiban. A végén elmaradó különbséget szerintem pontosan az adta, amit már említettem korábban, hogy Ivan és Máté későn lettek mélyvízbe csapva, ha ezt előbb megtesszük, nem jönnek vissza a hazaiak a nyakunkra, ebben teljesen biztos vagyok.
De így is csodás eredmény ez az iksz - ami idegenben jó, igaz Gulyi? - mert ezzel sokadszorra nyertünk bajnokságot a Tisza-parti városban, és most ez volt a fontos több szempontból is. A számomra leglényegesebb egyébként nem az újabb arany konkrétan, hanem hogy nem érkezünk Kölnbe lelki mínusszal. Jó volt a Szeged ezen a három meccsen, de a legfontosabbon volt fejben a leggyengébb, ezzel pedig nálam nem érdemelték ki az aranyat, mi viszont megint patikamérlegre tettük a dolgainkat, és pont annyival voltunk jobbak, amennyivel kellett, akár tetszik, akár nem, ez vitathatatlan. Biztos, hogy nagyon szar lehet - főleg ilyen kevéssel, de mégis mindig - elbukni az itthoni trófeákat, de erről nem a Veszprém tehet, maradjunk annyiban. És de, bizony tudunk örülni a 24-nek is, sőt, ennek most az előző éveknél sokkal jobban, még ha nem is éppen Veszprém-napjára vagy az utcazene fesztiválra esik az abszolválásának a napja, de a csillogás ott van Gulyás és Iváncsik tekintetében, pedig az ő aranykészletük szinte már megszámlálhatatlan. Ugyanakkor nem, nem érdemlik meg továbbra sem kevésbé ők vagy a veszprémiek csupán csak azért, mert nekik sokkal több van. Ezennel nyolcszor tizenkettőször annyi, pontosan. Na de mindegy.
Szóval köszönjük srácok ezt az aranyat is, de különösen azt, hogy egy pillanatra sem kellett csalódnom magunkban, bíztam, mert tudtam, hogy megoldjuk így is, és pontosan azt is kaptam, amit vártam. Ott javultunk, ahol kellett, akkor lőttünk gólt, amikor kellett, annyival nyertünk, amennyivel kellett, és mindezt úgy, hogy egy pillanatig sem játszottunk hátrányban. Idén már csak egy közös feladatunk van, de ráérünk holnaptól foglalkozni azzal.
Ma még KÖSZÖNJÜK SZÉPEN A 24. VESZPRÉMI, BAJNOKI ARANYAT.
Fotók KP-től a foto24.hu-ról és Kovács Anikótól vannak.