Elődöntők napja

Kicsit későinek tűnhetnek a meccsek, na de ha belegondolunk, hogy péntek van, máris van némi magyarázat, így legalább otthonról is, és mondjuk Zágrábból is meló után teljesíteni lehet a távokat.

Miután a határon konkrétan megszondáztattak, pikk-pakk beértünk a városba, majd felkutattuk a szállásunkon a szobánkat, melynek aztán meglehetősen csatornaszagú fürdője miatt muszáj volt reklamálnunk kicsit, de természetesen sűrű elnézéskérések közepette simán áttettek egy másikba. Úgyhogy mostanra minden sínen van. Nem látogattunk edzést délelőtt, inkább sportturistáskodtunk az amúgy tényleg pofás kisvárosban, melynek területre kb. akkora a belvárosa, mint Fehérváré, és természetesen az összes kiülős hely terasza tömve van. Az esemény plakátja ott virít mindenhol, de aztán más utaló jelet nem nagyon láttunk még. Nem lógtak fürtökben a szurkolói csoportok, ami feltűnt, az a viszonylag sűrűn felbukkanó magányos, részeg fazon, amelyikből azt hittük, csak otthon van sok, de péntek délelőtt 11-kor itt is az átlagosnál többen támolyognak. Kicsit olyan, mintha húsvét hétfő lenne, csak senki nem locsol.

A meccsekről már tegnap is írtam, meg egy csomó fontos dologról, szóval nem árt átkattintani, ha úgy vagy, hogy van időd olvasni, de azért összefoglalom itt is, főleg mert tegnap a sajtóson azért az kiderült, hogy Atman például itt sincs.

Veszprém vs Breszt

Számunkra ez egy remek felhozó lehet a vasárnapi éles meccs előtt, persze nem azt mondom, hogy át lehet nézni ezen a meccsen, de azért hatalmas blama lenne egy szoros az Atmantalanított Breszttel. Amennyiben a védelmünk rendben lesz, úgy nem nagyon kaphatunk 25 gól felett, mert az orosz nélkül azért elvész a fantázia a támadásaikból, Kristopsens pedig amilyen nagy, olyan suta, úgyhogy egyedül a beálló poszt az, amelyikből valódi veszélyt jelenthetnek, de Stojkovicot azért fogjuk már meg, ha kérhetem. A helyükben próbálkoznék két beállóval, hátha úgy közelebb tudják intézni a melákot, de persze ez sem igazi perspektíva nekik a mérkőzés megnyerésére.

Mondták is sajtóson, hogy örültek volna, ha bármelyik másik résztvevővel kell elődöntőzzenek, és hát ezt el is hiszem. Ugyanakkor nekünk ez így pöpec. Rolit várom a kapuban kezdőnek, és tényleg egy tíz perces komoly védekezést kérnék az elején, mert annyiból már megélhetnénk tulajdonképpen egész meccsen. Jó lenne egy ilyen magabiztos lazát futni, minél több könnyű góllal, illetve a mostanában egyre gyakrabban használt szélsőjátékunk további erőltetésével, mert a vasárnapi meccset kell majd megnyerni középen. Ezt a mait igazából bárhonnan meglehet.

Udvariaskodhatnék is, de minek, ez lesz a mai nap egyértelműbb meccse, amin kizárom, hogy meglepetés legyen.

Zágráb vs Vardar

Ez viszont messze nem egyértelmű nekem. Aludtam rá egyet, de továbbra sem nagyon tudom eldönteni, hogy itt vajon most mi lesz. Illetve azt sem, hogy nekünk ki lenne jobb ellenfélnek? Na de ne szaladjunk így előre.

Az alapszakaszbeli két meccsükön mindenki nyert otthon, mégpedig meggyőző fölénnyel. Mindkét csapat védelme rendben van, a kapusokat is beleértve. Mindkét csapat épít a lerohanásaira, és mindkét oldalnak vannak is szélsőik ehhez. Mindkét fél képes a mészárlásra, kérdés, hogy melyik tervezi ma használni ezt, mert akkor valószínűleg az nyer. Mindkét oldalon van egy kintről is veszélyes irányító (Pavlovic ill. Karacic), akit a másiknak ki kell szednie ahhoz, hogy a támadások besüljenek, ugyanakkor a Vardar az, amelyik csupán szaggatottról durrogtatásból is meccset nyerhet (Maquda/kisDusi). Ezt a Zágrábban nem érzem, tehát a Vardar egy kicsit feljebb tolt hatosfallal szerintem előnyben lehet. Illetve még a beálló az, ahol eldönthetik a kérdést, nehezemre esik leírni, de Toskic mostanában döbbenetes formában van elöl, és hát ott még van egy Stoilov is, amikor kell, míg a Zágráb nem jellemzően él meg a beállójából ugye. Ha Gonzales ezt próbálná meg erősíteni, akkor az szintén a Vardar felé mozdítaná az esélyeket.

Viszont mentálisan tuti a hazaiak lesznek jobban rajta ezen a meccsen, és ez kompenzálhat sok mindent. Ha megkukulok sem tudom előre megmondani, hogy a Vardar most milyen motivációval érkezett, úgyhogy muszáj kivárnunk az esti meccset, aztán majd értekezünk annak függvényében.

Játsszatok, amíg lehet, vagy ha Varazsdon vagytok hétvégén, keressetek bennünket a NordHedge ajándékáért!