Forduljunk rá a sűrűjére - KP 2.

Ez itt a Hatosfal KP, azaz Kraft Platzierung, ami ugye lényegében egy Power Ranking, de mégsem hívhatjuk annak, mert az a fogalom már egy másik sportághoz kötődik, meg egyébként is: hogy nézne már ki? A lista alapvetően a csapatok pillanatnyi formáját hivatott bemutatni, szerkesztésének hagyományos módja pedig, hogy a blog belső levelezőlistáján felsorakoztatott erősen szubjektív vélemények alapján az aktuális posztíró úgy állítja össze, ahogy azt gondolja.

Úgy indult ez a BL szezon, mintha csak az EHF Marketing írta volna a forgatókönyvet: már a rajtgépből sem bírtak rendesen kijönni a nagyok, ennek megfelelően villantottak a kisebbek, szóval majd' egy hetes egyezkedés után raktuk össze ezt a KP-t.

16. Breszt

Most is egy alsóházival kezdünk, mert a Besiktast nem gondoljuk helyénvalónak az A csoportban. A beloruszokról azt akartuk még elmondani a múltkor, hogy szerencsétlen Spílert csúnyán kivágták nyár végén, hiába volt 2016-ig érvényes szerződése. Megsérült tavaly szezon végén, meg jött Atman, így már nem volt rá szükség, úgyhogy felbontották vele a szerződést. Profi. Azért azt hiszem, nem lesz túl nehéz csapatot találnia (helló, Besiktas!). Az erősebb gyenge csoportban (C) ők eddig hozták magukat, a La Rioja viszont már vesztett két pontot a Csehovszki ellen, és a Porto ellen sem voltak valami meggyőzőek, ezért a spanyolokat le is vettük a tábláról, a fehéroroszok viszont maradtak.

A jövő hét közepén ez megfordulhat, a La Rioja épp Bresztbe megy, előrehozott csoportdöntőt játszani. Tavaly ez igenjó kis csörte volt, megtekintésre melegen ajánlott ezúttal is!

Breszt - La Rioja (1) 10.07. 20:00

15. Kristianstad

A svédek eddig az egyik legnagyobb meglepetés. A korábbi emlékeink alapján egy színtelen-szagatlan, és a felsőházban teljesen esélytelen csapatot vártunk, ehelyett az első fordulóban elkapták a meglepetés-skála ellentétes végén kezdő Koldingot, utána pedig az utolsó percig pariban voltak a Barcával, idegenben. Ami ebből az egészből minket érdekelhet, az Jamali játéka, elsősorban az esetleges válogatottsága miatt, másodsorban meg azért, mert jobb híján még mindig bízunk benne, mint iráni migráns a magyar igazságszolgáltatásban, hátha lesz belőle több, mint egy gyilkos erejű jobb kar. Mondjuk minőségi kézilabdázó, konkrétan.

Kristianstad - Vardar Szkopje (2) 10.04. 16:30

14. Montpellier

Fú, nagyon gyász a helyzet a szlovénofranciáknál. Grebille kiesett majd' az egész szezonra, Gajic és Kavticnik szintén megsérült, ami már eleve zűrös, mert gyakorlatilag a csapat három legértékesebb játékosáról van szó, de ha ez nem lenne elég, a játékuk, és főleg a védekezésük is messze van attól, ami a BL-ben elvárható lenne. Oké, a Vardartól és a Kielcétől ki lehet kapni, a hétvégén viszont már a továbbjutást erősen befolyásoló Kolding elleni jön. Ha tényleg olyan fontos a Montpelliernek a BL, ahogy azt Canayer állítja, akkor vasárnap este tényleg muszáj lesz nekik is elkezdeni a BL idényt.

Montpellier - Kolding (1) 10.04. 17:00

13. Kolding

Ha a szar kezdés nem lett volna elég, a dánoknál Cleverly porckorongsérv miatt kidőlt, egyelőre jó kérdés, mennyi időre ha egyáltalán rendbe fogják tudni hozni. Helyette hozták a még Hvidtnél is idősebb, 44(!) éves Asmussent. Na, de nem ezért szarok, hanem mert Igropulo nem Kim Andersson, Spellerberg meg nem lesz fiatalabb, a fiatalok meg egyelőre még nagyon fiatalok. Értsd: nulla a védekezésük, két meccsen kaptak 63 gólt, míg tavaly két meccs után 45-el álltak.

Montpellier - Kolding (1) 10.04. 17:00

12. Celje

Látva a Plock és a Zágráb erejét, és különösen az utóbbi elleni otthoni vereséget, úgy tűnik, a Celjének reszeltek, már ami a továbbjutást illeti. A lengyelek és a horvátok kapásból rámásztak a nagyokra, és nem is terveznek leszakadni onnan, a Celje viszont szó szerint örül, hogy él. 11 saját nevelésű játékosuk van, ez hihetetlen és egyben csodálatos dolog is, ahogy az is, ahogy próbálják megtartani az értékeiket - Razgorral és az edző Tamséval épp most hosszabbítottak. Jobban belegondolva, ha van csapat, akinek jót tett volna a C/D csoport, azok ők: ott reálisan küzdhettek volna a továbbjutásért, ami határozottan jobban segíti a fejlődést, mint az a rengeg zakó, amibe az A csoportban fognak belebújni. A Besiktast azért legyakták, de múlt szombaton az előzetesen talán nyerhetőnek tűnő Zágráb elleni hazait már elbukták, így - Csilla gyomorgombócai ellenére - nagyon más örömük várhatóan még otthon sem lesz ebben a kiírásban.

Celje - Plock (2) 16:00

11. Plock

Cadenas és Pastor le sem tagadhatná, hogy ugyanott tanulták a szakmát. Mindketten különösebben nagy nevek nélkül építenek olyan csapatot, ami otthon bárkit képes megverni, és idegenből is elhoz egy-egy fontos győzelmet. E forgatókönyv szerint most egy Párizs elleni vereség volt betervezve, ezt sikerrel abszolválták. Hétvégén Celjébe mennek, szerintünk ez a kötelezően hozandó kategória. Aztán majd meglátjuk, a Mister mit gondol ugyanerről a kérdésről.

Celje - Plock (2) 16:00

10. Szeged

Pastor és Cadenas le sem tagadhatná, hogy ugyanott tanulták a szakmát. Mindketten különösebben nagy nevek nélkül építenek olyan csapatot, ami otthon bárkit képes megverni, és idegenből is elhoz egy-egy fontos győzelmet. E forgatókönyv szerint most egy Vardar elleni vereség volt betervezve, ezt sikerrel abszolválták. Hétvégén jön a Barca, szerintünk ez is az elengedhető meccs kategória. Aztán majd meglátjuk, a Mister mit gondol ugyanerről a kérdésről.

Zágráb - Veszprém (2) 10.03. 20:00

9. Kiel

Azt hiszem, Gislason lassan leporolja a régi jegyzeteit, mert most bizony minden tapasztalatára szüksége van. Azt nyilván nem tudhatjuk, házon belül milyen célokat tűzött ki a vezetőség, de egy-két arany biztosan szerepel a listán, márpedig ettől most minden téren elég messze vannak. Nyilván nem úszott még el a szezon, ott még bőven nem tartunk, a kételyeket leginkább a játék szüli. Illetve annak hiánya. A negyedik legtöbb gólt kapták a Bundesligában, és bár cserébe rengeteg gólt dobnak, leginkább indulásból jók. Felállt fal ellen marad Duvnjak, esetleg Weinhold vagy Vujin, ha megoldják egyedül. Ezért aztán a jól védekező csapatok (ld. Zágráb) ellen bajban vannak, és ezen azért sem lesz egyszerű változtatni, mert elölről, főleg bal lövőből hiányzik a minőség. Igen, ezt is megértük, sose gondoltam volna, hogy a Kiel kapcsán ezt a mondatot le fogom írni. O tempora, o mores.

Kiel - Flensburg (2) 10.03. 17:30

8. PSG

Na bezzeg náluk nincs gond a bal oldali tűzerővel, sőt, a Kiellel ellentétes utat járva náluk tömegével van egyéniség, csak a csapat nem akar továbbra sem összeállni. Pedig neveket tekintve most már a pad is rendben van, Serdarusic megszerezte maga mellé Staffan Olssont. Az idegenben amúgy sem túl fenyegető Plockkal szemben egyelőre ez a döcögős játék is elég volt, azonban a kérdés továbbra is az, lesz-e szikrázó védekezés, csillogó támadás, és ha igen, mikor.

Besiktas - Paris SG (2) 10.03. 18:00

7. Flensburg

A vasárnapi meccsről volt már szó veszprémi szemszögből épp elégszer, a Flensburg oldaláról viszont kicsit másképp festett a dolog. Nekem határozottan úgy tűnt, Vranjes nem akarta mindenáron megnyerni ezt a meccset. Félreértés ne essék, nem adta fel, egyszerűen csak eltervezett valamit, és azt a meccs alakulásától függetlenül végignyomta. Ezért kapta le Eggertet és Svant a szünetben, és ezért nem küldte vissza a gyengén kezdő Anderssont, vagy próbálgatta a beálló nélküli, négylövős játékot - ezek olyan dolgok, amit igazán éles helyzetben nem, vagy nem így húzott volna meg. Neki ez baromi jó felkészülési lehetőség volt, amivel - ha nem is szándékosan, de - ügyesen játszott a felfokozott veszprémi hangulat alá.

Hétvégi rangadó alert: a Flensburg szombaton Kielben játszik, ami most arról is dönt, hogy ki tartozik majd a csoport első, ki pedig a második feléhez!

Kiel - Flensburg (2) 10.03. 17:30

6. Kielce

Ezen a héten az övék volt a hétközi meccs, ahol kínkeserves egy pontot kapartak össze a vitán felül jelenlegi legélesebb brigád, a Löwen ellen. Dujsebajevet ismerve lesznek ők még ennél sokkal jobbak, nem túnt úgy, hogy összedőlt volna a világa, ahogy egészen biztosan nem szedte le a fejeket a szegedi zakó után sem. Talant egyenlete most valahogy így nézhet ki: sűrű lesz ez a csoport + nem vagyunk fiatalok + minimum Kölnig akarunk jutni + lesz egy hazai EB, ahol kb. pont ugyanennek a keretnek kellene kijutnia Rióba = biztos, hogy nem szeptember-októberben akarom csúcsra járatni és széthajtani a srácokat. Na, éppen ez látszik rajtuk, ahogy Talanton is - ha ez a két meccs éles lett volna, már túl lennénk pár kirohanáson, öv alá csúszó gyomroson. De ilyesmiről szó nem volt, ahogy paráról sem.

Löwen - Kielce 32:32

5. Vardar

A macedónok a Szeged ellen hozták azt, amire tőlük számítani lehetett: magas, erős fal, mögötte egy kiváló Sterbikkel. Ha ránézünk a KP elejére, arrafelé bizony mindenki ebben erős. Kivéve a Barcát, akik még nem, de majd lesznek hamarosan, minden reális számítás szerint. A két meccs után négy pont kiváló eredmény, főleg, ha nem nézzük az ellenfeleket. De nézzük, és mivel a Montpellier eddig idén Dunkerque-et játszik, azaz mocskosul a várakozás alatt teljesít, ezért nem adtunk Final4 helyet a Szkopjénak - legalábbi egyelőre.

Kristianstad - Vardar Szkopje (2) 10.04. 16:30

4. Zágráb

Az még mindig az év vicce, hogy a töketlenkedő (és most már kizárólag) horvát csapatból épp egy montenegrói farag vérben forgó szemű, dagadó nyaki ütőerű, mindenre elszánt harcosokat. És ezeket a jelzőket esetükben nyugodtan vehetjük szó szerint, főleg védekezésben, ahol idén két meccs / 42 kapott góllal nyitottak. Múlt hétvégén megint vastag neon kihúzófilccel satírozták be azt a tételt, miszerint jó védekezessél lehet meccset nyerni, amikor 20-at kaptak a megroggyant Celjétől, így elég volt nekik 21-et dobni, és a végén a lassan klasszissá érő Ivicre bízni egy hetest és egy ziccert. Ivic megfogta mindkettőt, ezzel meg is lett nekik a győzelem, meg a negyedik hely a KP-ben.

Zágráb - Veszprém (2) 10.03. 20:00

3. Barcelona

Velük kapcsolatban a nem is annyira nagy, mint inkább érdekes hír az, hogy Rutenka lelécelt Katarba pénzt keresni. Jól teszi, neki már bizonyítania nem kell, és azt a ronda oegre fejét sem kell így majd nézegetnünk. Ennek örömére Jallouz hatot vágott a Kristianstadnak, ami örömteli lenne, ha közben nem kaptak volna 32-őt. A svédekhez hasonló, "van két nagylövőnk, majd ők megoldják" típusú csapatokat a tavalyi Barca kéjes örömmel végezte ki azzal, hogy feltolta a ketteseket, a beállókat meg eltüntette. De nem idén: a Kristianstad két átlövője a beállóval együtt 23 gólt lőtt, ahogy eddig a támadójáték is inkább az egyéni megoldásokból él. Hát igen, Karabaticot egy ilyen erős keret képes lehet pótolni, de ahhoz több éves rutint kell kiírtani a fejekből, átalakítva mind a védekezést, mind a támadást. Ez pedig idő, addig pedig nem lesz KP elsőség.

Szeged - Barcelona (2) 10.04. 17:00

2. Veszprém

Alapvetően Nagy Laci kiesése miatt nem tettük az első helyre a Veszprémet ezen a héten. A nagyok közül még mindig a mi játékunk tűnik eddig a legkerekebbnek, ugyanakkor Ortega elzavarása és Laci kiesése ad némi okot az aggódásra. A hétvégi Zágráb elleni még a Flensburgnál is nagyobb feladat lesz, azt nyugodtan kijelenthetjük, mert arrafelé az jött a szokásba, hogy nem verik a PPD-t, nem verik a PPD-t Zágráb városában. (...bocs...) A forduló egyik legfontosabb meccse ez lesz, a győztes garantáltan nagyot fog lépni a mi listánkon is. Egyelőre legyen elég ennyi, lesz még előtte poszt úgyis.

Zágráb - Veszprém (2) 10.03. 20:00

1. Löwen

Ahogy a Kielcénél már írtuk, ők már a harmadik körön is túl vannak. Az otthoni iksz ellenére is tartjuk, hogy jelenleg a legjobb formában ők vannak. Egyrészt a Bundásban hibátlanok, ami idén még akkor is nagy szó, ha amúgy a sorsolásuk eddig elég jó volt. A BL-ben viszont már lement nekik az odavágó két legnehezebbje, a Barca és a Kielce, ebből 3 ponttal kijönni bárkinek jó eredmény. A leggyengébb pontjuk továbbra is a pad. Mármint jelen esetben elsősorban Jacobsen, aki Csilla szavaival élve nagyon buta edző, ezért addig jó a Löwen, amíg nem kell valamit a padról megoldani. Hát most kellett volna, mert két gólos előnyt elszórni az utolsó két percben még akkor is para, ha amúgy tényleg nincs sok igazán minőségi játékos a pálya szélén. De azért egy valamirevaló figurát bemondhatott volna, amikor 32:32-nél, 15 másodperccel a vége előtt időt kért. Nem mondott, nem is lett semmi, így innentől a kérdés az, hogy ez a keret és ez a lendület meddig bírja el az edzőt.

Löwen - Kielce 32:32